9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Közlemény

2010-09-10T01:58:00.002+02:00

Kedves olvasóink!

A hosszú várakozásnak ezennel VÉGE! Íme a várva-várt hiányzó videók, és ezzel teljessé válik a maratoni beszámoló.

Kellemes szórakozást!

13. nap | Hévíz -- Nagykanizsa

37.nap | Salgótarján -- Eger

39. nap | Heves -- Nagykáta

41. nap | Gödöllő -- Vác

42. nap | Vác – Gyömrő

43. nap | Gyömrő -- Szigetszentmiklós

44. nap | Szigetszentmiklós – Budapest

Szigeti Sportvarázs

2010-06-16T07:23:00.001+02:00

Szigeti Sportvarázs, 2010. június 4-5-6.

Már harmadik éve hagyomány a maraton életében, hogy egy sátorral és válogatott legénységgel részt veszünk Budapest legnagyobb szabadtéri sport kavalkádján, a Szigeti Sportvarázson.

A program főszervezője a Fővárosi önkormányzat sport osztálya, együttműködve vagy 40 sportszövetséggel és vagy 130 egyéb szervezettel, köztük 5-6 társadalomjobbító csoporttal, mint a GREENPEACE és persze az Együtt egy Drogmentes Magyarországért mozgalom.

A sátrunkban a legifjabbak rajzolhatnak, az idősebbek kitölthetnek drog-totót, a szülők pedig tanácsokat kaphatnak a baj megelőzésére. Mindemellett persze zajlik a felvilágosító füzetek osztása és az elmaradhatatlan Drogmentes kapitány avatás.

Legnagyobb örömünkre az idei Pesti Est különkiadásban - ami bemutatja a 9 helyszínen zajló rendezvényeket és a kipróbálható sportágak egész sorát - a drogmentes sátorban zajló életről tavaly készült képek is ott virítanak!

Sok érdekességről lehetne mesélni, hogy hogyan találkoztunk a szigeten a több Védnökünkkel is, és hogy milyen boldogságos arccal vitték a gyerekek a drogellenes rajzaikat a büszke szülők kíséretében, és hogy hogyan tette le a velünk szemben lévő orvosi ügyelet teljes csapata a Drogmentes Kapitány esküt….

De annak a történetnek a szálai, amit most a Kovács Imi elmesél, sokkal messzebbre nyúlnak vissza…

„Május 28-án éppen Őrbottyánban futottunk a Maratonnal.
A parkolóban vártuk a futó megérkezését a gyerekekkel, mikor figyelmes lettem egy kedves kislányra akin volt egy golyóálló mellényhez hasonlító gerincmerevítő.

Odaléptem hozzá és beszélgetni kezdtünk iskoláról, családról, tervekről és természetesen elmondta azt is, hogy volt egy kis gerincferdülése és ezért kell hordania a merevítőt.

De gyorsan hozzátette, hogy ezzel együtt szívesen fut, sportol bármit, sőt a Rippel akadémia tanulója is!
Akkor egyszerűen csak összebarátkozunk és a futás után boldogsággal váltunk el, és én nem is sejtettem, hogy milyen varázslatos módon fogunk újra találkozni…

Ugyanis most vasárnap (június.06-án) a Szigeti Sportvarázs rendezvényen a VIP sátorban elkaptam egy szóra Rippel Ferit (Rippel fivérek, extrém akrobatika hatszoros világrekorder) és érdeklődtem a margitszigeti nagyréten fölállított nagyon látványos „standjuk” iránt.

Feri elmondta, hogy például azt az „ugrószőnyeget” (kb 30m hosszú, 70cm vastag, 2m széles levegővel fölfújt cucc) ők használják először Magyarországon a külföldi gyártó cég kérésére.

Röviden elmondtam Ferinek, hogy mi a drogmentes Magyarországért maraton csapattagjai vagyunk és körbefutjuk az országot a drogok ellen… ekkor ért oda Braun Móni is, büszkén feszítve a maratonos mezben.

És ha már így alakult, hát elmeséltem a Ferinek az Őrbottyáni történetet
Ekkor Feri elkezdett mosolyogni és egyből rávágta: „Persze a Vivien! Az egyik legügyesebb tanulónk, itt van ő is, gyertek, nézzétek meg!”

Mónival odasétáltunk a „Rippel bázishoz” ahol csak úgy nyüzsögtek a tanítványok és az érdeklődő gyerekek. Gyanútlanul odaléptem egy hölgyhöz, hogy tudja-e hol van az a kislány, akinek van egy gerincmerevítője.
A hölgy elmosolyodott és közölte.” Persze, Vivien a kislányom”- ezzel egy időben az ugróasztal szélén ülő kislány megfordult és mosolyogva rám nézett majd integetett.

A hölgy ránézett a mezünkre majd nevetve folytatta. „Áh, szóval ti vagytok azok! És te vagy aki beszélgettél Viviennel! Mindent elmesélt ám a lányom és nagyon örülök, hogy beszéltetek és hogy megismerhetlek titeket!”

Vivient persze megkértük, hogy mutasson valami produkciót - amit azonnal és szívesen meg is tett - mi meg csak ámultunk, forgattuk a fejünket és néztük, ahogy nevetve csinál meg olyanokat, amihez nekünk 4 éven át kellene edzenünk heti 15 órát és még akkor is csak mulattatásnak nevezhetnénk, nem akrobatikának!
Később, mikor a Rippel Feri és Viktor is odajött, és pár percet beszélgettünk a maratonról,
sportról, csak úgy magunk között azért elmondták, hogy Vivien a legmegbízhatóbb és
legügyesebb tanítványuk.

Na, így már mégsem volt olyan ciki belegondolni a 15 év edzés lemaradásba…

Úgy látszik, tényleg „kicsi a világ”, és ha már ilyen kicsi, mi jövőre is körbefutjuk, reméljük a csodálatos Rippel fivérekkel és az utánozhatatlan Viviennel!

És találkozunk egy év múlva a Szigeti Sportvarázson!

Szeretettel:
Kovács Imre"

Árvízvédelmi napló - Felsőzsolca

2010-06-12T08:15:00.000+02:00

Felsőzsolca. Miskolctól keletre terül el, a reggeli híreink szerint a víz tör be a faluba és ezért odasietünk, hisz Edelényt tegnap úgy hagytuk hátunk mögött, hogy apad.

Már megközelíteni sem volt egyszerű, lezárták az utakat és elterelték a forgalmat.

Valószínű nem egyszerű látványt nyújthattunk a román rendszámú "árvízvédelem" feliratú "T"-betűs autónkkal, mert miután a rendőrökkel egyezkedtünk és megbeszéltük, hogy beengedjenek arra az útra, ami bevezet a leggázosabb részhez, akkor teljesen leállították a forgalmat, hogy ki tudjak tolatni és rá tudjak kanyarodni az útra.

Ezután egy, a falu egy magasabb pontján lévő kanyarban leparkoltunk. Itt víznek se híre, se hamva nem volt, (az autóból nézve). De láttunk ház mellett rémült őzikét, és több száz vagy ezer rendőrt, akiket buszokkal hoztak ki. A házak végénél az utca már víz alatt állt, és ameddig vártuk Zsófit és Bálintot, akik visszarohantak a kocsihoz egy dologért, leültünk a száraz részen egy kb. öt sor magas homokzsákgátra. Egyszer csak víz kezdett folyni alattunk és szemmel láthatóan nőtt a víz, pedig egy szántóföld mellett voltunk. Zsófiék hamar megjöttek és beálltunk a rendőrök közé zsákot pakolni, mert a szántóföld felől folyt rá a víz az útra.

Miután kiépítettük a kis gátunkat, a túloldalon lévő házhoz mentünk segíteni. Ez a ház csak azért nem volt ablakig vízben, mert a tulajdonos és barátai alaposan felkészültek az árra, és a ház körül soktonnányi homokzsákkupac volt már ekkor is. Több teherautónyi zsákot pakoltunk be és magasítottuk a védelmet. A tulaj testvére megkért minket, hogy segítsünk a földszinten lévő irodából dolgokat menteni. Dobozokba pakoltunk mindent, amit csak lehetett és hordtuk fel az emeletre. Mivel ez egy vállalkozás volt, a raktárkészlet is ide volt halmozva. Ennek nem volt sok esélye a menekülésre, ha betör a víz.

Nagy, nehéz dobozok sokasága között mentettük az iratokat és értékesebb, nehezen pótolható dolgokat, eközben egy benzinmotoros szivattyú elkeseredett harcát vívta a vízzel, ami az iroda alatti pincéből próbálta meg kiszivattyúzni a vizet. Még sose láttam olyan betonfalat, ami úgy nézett ki, mint amikor egy hordót szétlőnek golyószóróval. Ennek a pincének a fala ilyen volt. Ezer helyen pisilt át rajta a Sajó.

Ez volt az egyébként remek stratégia leggyengébb láncszeme, hisz körbe meg volt védve a ház, de pont a közepén, a pincéből jött a víz. A szivattyúzás ellen szólt az a tény is, hogy mivel nagy mennyiségű vízről volt szó, félő volt, hogy alámossa a házat a víz. A raktárkészlet megmentésére kitaláltam, hogy raklapokból csinálunk egy méretes dobogót és arra tesszük a dobozokat. Ezt hamar meg is valósítottuk, és az egész raktárat átpakoltuk úgy, hogy ha be is tör a víz a pincén vagy a zsákokon keresztül, akkor se az egész készlet menjen tönkre.

Csak, hogy oldjam a feszültséget és jókedvet vigyek a borzalomba, Bálinttal készíttettem egy táblát, amit egy konyhai késsel feltűztem a pincelejáróra:

FELSŐZSOLCAI ÉLMÉNY- ÉS BARLANGFÜRDŐ

Meg is tette a hatását, mert a fáradt had nemsokára mosolyogva fotózgatta a pincelejáratot.
Szükség is volt erre, hiszen az a szóbeszéd járta, hogy a helyi polgármester nem azt intézte, hogy megvédjék a települést, hanem lemondott róla és a kitelepítést rendelte el, emiatt átszakadt egy erősítést igénylő gát és eláradt a falu. Az a föld pedig, ami ekkor még megmenekült, két multinak adott otthont az ártéren. (!)

A polgármesterre állítólag épp emiatt rendőrök vigyáztak, mert voltak, akik hálájukat, már tulajdonuk nem lévén, puszta kézzel fejezték ki. Ezek persze csak szóbeszédek és nem tudni, mi az igazság, de az biztos, hogy már be volt jelentve sajtóközleménybe, hogy a település elveszett és már nem a védekezési munkák kellenek, hanem a kitelepítési, amikor mi még vagy ezer rendőrrel azon küzdöttünk, hogy a falu ezen részét megmentsük. Mi nem adtuk fel, és azok sem, akik ott laktak!

Közben felhívott valaki a vízügytől, hogy az autónk rossz helyen áll, mert a Sajó igényt tart a parkolóhelyünkre és ha nem rohanunk, akkor esetleg pontyok fogják csipegetni a tetőablak tömítését. (Köszi Riki, hogy kiírtad a telefonszámomat a kocsira!!!!)

A reggel letett homokzsákkupacok, amik a szántóföld felől védték az utat, ekkor már víz alatt voltak és ez azt jelentette, hogy térdig ér a víz az úton. Így Rikivel a térdig érő vízben rohantunk a kocsink megmentésére. A magasabb részen, ahol még nem volt víz, meg kellett állnunk kiönteni a gumicsizmánkból a vizet, ezt követően maratonistákhoz méltóan elfutottunk az autóhoz, ami körül már kezdett terpeszkedni a víz és emberek hada pakolta a homokzsákokat. Arrébb parkoltunk. A mögöttünk álló Suzukit eközben rutinos és ritmusos mozdulatokkal taszigálták az út túlfelére.

Visszafelé Riki érdeklődött a házaik előtt lemondóan álldogáló helyieknél, hogy mit tudunk segíteni, és ahol kellett, gyorsan behordtunk zsákokat.

A délelőtt óta mentett házhoz visszaérve két kutyára lettem figyelmes, amint a mező felől beúsztak és a gátra felkapaszkodtak. Két kis foxi ázottan és remegve, alázattal kért menedéket a zsákok tetején. Nem tudtuk, honnan kerültek oda. Mivel kérdéses volt még ennek a vízzel körülvett kis szárazulatnak a sorsa, a következő teherautónyi homokzsák lepakolása után feltettük őket a platóra, hogy valami szárazabb részen találjanak menedéket.

Homoklapátolás, zsákolás és talicskázás következett. A lányok emberfeletti kitartásról tettek tanúbizonyságot, Bálint pedig arról, hogy ahol kaja van, azt ő megtalálja. Egyszer csak egy szendvicses zacskót talált az út szélén a vízben, amiben több szalámis szendvics is várta sorsának beteljesedését. A víz olyan sebességgel nőtt, hogy szemmel lehetett látni, ahogy a kertben egyre feljebb jön. Én négy polgárőrrel egy arrébb lévő házat mentettem, aminek a kertjében szintén ott volt már a Sajó.. vagy a Hernád...vagy mindkettő... de leginkább úgy tűnt, idén a Balatont turisztikai okokból átették ide. Talicskáztuk Rikivel a zsákokat, a lányok és Bí lapátoltak és zsákot töltöttek, amikor végre újabb buszok jöttek, és sok száz rendőr érkezett.

Miközben Ildi lapátolt, kétségbeesett néni kérte, hogy pár zsákot vigyenek hozzá, mert a kertbe bejött már a víz. Ildi Rikivel odasietett megnézni mi a helyzet és rögtön el is kezdte szervezni a mentést, ugyanis itt emberhiány miatt senki nem csinált még semmit. Két kutya és az ősz öreg néni nézte kétségbeesetten, amint a víz egyre csak nő a kertben, hogy végül átvegye az uralmat. Ekkor Dienes Atti is már itt volt a csapatával, és közös erővel vették fel a küzdelmet az elemekkel. Ildi rendőröket szerzett valahonnan és megindult a nagy munka.

Itt jegyzem meg, hogy szegény rendőrök bakancsban voltak és esélyük sem volt szárazon megúszni a napot.
Én a polgárőrökkel és vagy harminc rendőrrel pár házzal lejjebb láncba rendeződtünk és hordtuk befelé a zsákokat, ahova kellett. Egyszer csak jött egy rendőr, hogy nagy a baj pár házzal feljebb, mert átszakadt egy gátrész. Három homokzsákkal a hátamon siettem a házhoz, aminek a kertjében megláttam a csapatunkat.

Ez volt az a ház, ahol az öreg néni a két kutyával lakott. A kert végében egy beton támfal sarkánál tört be a víz és a kertet percek alatt tóvá változtatta. Homokzsákokkal próbáltuk megállítani a veszedelmet a krumpli és a hagymavetemény sarkánál a málnás mellett. (Ezúton jegyzem meg, hogy a maratonos pólóm futásra alkalmas, málnásban zsákolásra annál kevésbé!)

Itt a víz ekkor már alsógatyáig ért, a föld viszont süppedt. Amikor a diófa alatt egy csendesen ringatózó wc ülőkét pillantottam meg, világossá vált számomra, hogy jobb, ha nem is gondolok bele abba, miben vagyok közel derékig, hanem csak nevettem egy jót azon, hogy ez bizony szar ügy! A lukat betömtük 8-10 zsákkal, de a szomszédból is hömpölygött a "víz", ezért inkább a házra koncentráltunk.

Mire visszaértem a házhoz, már az egész kert víz alatt volt és egy, a szőlőlugas mellett ringatózó fehér kishajó jelezte, hogy itt nemrég még unokák játszottak és élvezték a nagymama csendes kertjét. A házat mire teljesen körbevette a víz, a homokzsákok is felnőttek arra magasságra, hogy urai legyenek a helyzetnek, még ha csak kis időre is. Rendőrök sora pakolta már ide is a zsákokat. A néni egyik kutyája, aki a zsákkupacon kívül a vízben állva rémülten konstatálta, hogy a kertben vagy ötven egyenruhás van, pedig amikor a posta jön és ő jól meg tudja ugatni az egyenruhát, az egyedüli dolog. Így amikor Ildi átette a kutyát a zsákokon a száraz részre, akkor lévén, hogy most minden megváltozott és a civil ruha a ritka, odakapott és kéz, azaz fogjegyét helyezte el Ildi karján. Ebben az egyen és civil ruhás dologban sántíthat valami, mert nemsokkal később egy egyenruhás rendőrt is megharapott, aki történetesen pont kutyás rendőr volt. Szerintem a nap végi poén az volt amikor őt a hátamon hoztam ki a kertből, hogy ne kelljen átgázolnia az akkor már néhol közel térdig érő vízben.

Fotó: MTI

Nekünk már indulnunk kellett haza, de sok remek ember maradt ott és testvérként vállt vállnak vetve küzdöttek a vízzel. Ekkor kaptuk a hírt, hogy Edelénynél apad a patak és megmenekült a település a további förtelemtől. Eredeti parkolóhelyünknél elhaladva homokzsákgátat látunk és vizet mindenhol mögötte. A gyártelepszerűség, ahol eddig bokrokat és olajfoltos betont láttunk, most őrült építész groteszk műveként festett, ahogy az ajtók és ablakok belenyíltak egy oda nem illő közegbe, egy "tóba". Elhagyva a települést, csak remélni tudtuk, hogy azok az épületek, ahol mentettük a menthetőt, megmenekülnek és azok az emberek, akik ott maradtak még, segítenek a többi ház megmentésében!

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármi módon és formában segítette a mentési munkálatokat!

Erről a videó összefoglaló:

ui: A videóban látható mélyen fekvő ház ahol a legtöbbet dolgoztunk, megmenekült. Nemrég beszéltem a tulajdonossal telefonon. A ház előtt az úton már csak pár cm. víz van.

- Chevy

Árvízvédelmi napló - A Maraton Edelényben

2010-06-11T06:32:00.001+02:00

Szombaton megérkeztünk Miskolcra. A csapat Ildi, Zsófi, Riki és jómagam. Bálintot délutánra vártuk.

Egy román rendszámú autót sikerült kapnunk a projekthez Melitől, amin még egy nagy "T"-betű is az optikai tunning részét képezte. Ezt tetéztük egy nyomtatott "ÁRVÍZVÉDELEM" felirattal, és a telefonszámommal. (másnap ez még nagy szerepet kapott)

Megtudtuk, hogy a pénteki Edelényi gátszakadás miatt Edelényben kélne el a legnagyobb segítség. Odaérve egy olyan település látványa fogadott, ami Velence és a Niagara keveréke lehetne. A központban lévő házak között hömpölygött a víz, de nem csak lassú, komótos tempóban, hanem nagy sebességgel és dübörgő hanggal. A néhai Bódva patak a híd alatt már nem fért el, ezért megkerülte... a városon át.
Az autónkat letettük és választanunk kellett a két helyi taxi között, amivel át kellett mennünk a városközpont zubogóin. Egyik egy kanalas kotró, aminek a kanalában állva lehetett utazni, a másik egy hókotró, aminek a platóján. A platóst választottuk, mert arra több ember fért.

A túloldalon elég nagy szervezetlenséget találtunk. Nem volt olyan ember, aki felülről összefogta volna a munkálatokat. Azaz lehet, hogy volt mert gyakran érkeztek olyanok, akik nagyon okosak voltak...
Ide az ország minden szegletéből érkeztek tűzoltók és közéjük álltunk be a híd alatti rész gátját megerősíteni. A gát tetején még jó méteres magasítás lett kiépítve homokzsákokból. A gát túloldalán lent, lakóházak voltak.
Sok erős fiatalt és idősebb embert láttunk, akik rendes ruhában kijöttek nézelődni, fotózgatni, és ezt nem volt valami jó látni, de ellenpélda annál több volt.

Annál a gátszakasznál, ahol dolgoztunk, az utca legutolsó háza előtt napernyős pados egyenpólós sürgésforgás volt. Mint megtudtuk, a helyiek kis csoportja megszervezte, hogy a gáton dolgozók el legyenek látva vízzel és étellel. Később megtudtuk, hogy a Boldva polgármesterének háza az, ahol ez a történés van, és a kis csapat vezetője a polgármester úr felesége.

Ők mindig mosolyogva és érdeklődve fogadtak minket, akárhányszor arra jártunk. Ildi hálából vitt nekik jégkrémeket, aminél aranyosak voltak és csodálkoztak, hogy ők kapnak azoktól valamit, akik az ő házaikat mentik.

Csatárláncba állva pakoltuk a homokzsákokat és férfiakat megszégyenítő erővel ott állt a lánc közepén két törékeny tündérke a maratonos mezben és ők is teljes gőzzel rakták a nem ritkán vizesen, nehezen és sarasan érkező zsákokat. Zsófi arcán egy negyed homokzsáknyi sár is helyet foglalt, ami idővel valahogy eltűnt onnan.
A tűzoltókkal olyan jól sikerült együtt dolgoznunk, hogy teljes értékű csapattagként kezeltek és amikor ebédelni mentek a szállásukra, akkor hívtak minket is. Így a helyi iskola éttermében több száz tűzoltóval ebédeltünk. Bálint is megérkezett, vonattal, busszal és stoppal.

Mivel mi maratonos pólókban voltunk, elég feltűnőek lehettünk és sokszor szóba került, kik is vagyunk. Volt, aki már évekkel ezelőtt futott is velünk. :) Kaptam mailcímeket is, hogy szóljak jövőre, ha arra tart a maraton, mert jönnek.

A nap végén a "kotróstaxival" átkeltünk a zubogókon és Miskolcra mentünk, ahol Erikánál megpróbáltuk kipihenni a napi hajtást.

- Chevy

Következő videómaraton

2010-06-10T08:13:00.000+02:00

Mint látjátok a beszámolók az előző bejegyzéssel sajnos véget értek, viszont jó hír, hogy van a tarsolyban még pár videó. Ezek közül íme a következő csokor:

33. nap | Nyíregyháza – Polgár

34. nap | Polgár – Miskolc

35. nap | Miskolc – Ózd

36. nap | Ózd – Salgótarján

Nézzetek vissza a többi klip miatt, illetve Chevy ígéretéhez híven készített számotokra beszámolót Edelényből, ahová már meg is érkezett az autónyi bátor maratonistával. Maradjanak velünk!

44. nap | Szigetszentmiklós – Budapest

2010-05-30T00:00:00.021+02:00

Még leírni is olyan fura: „Budapest”…

Visszaérkezni Budapestre.

Másfél hónap után…

Írhatnék arról, hogy milyen volt reggel az ébredés, és írhatnék arról, hogy hogyan indult el utolsó útjára az idei maraton.

Írhatnék a csodás csatlakozókról, akik már az indulási pontra kijönnek hozzánk és végigfutják a mai 25 kilométert.

Írhatnék azokról, akik valahol útközben csatlakoznak be és integetnek az autósoknak.

És persze írhatnék a Radó Istvánról, aki ígéretéhez híven kijön hozzánk egy ragyogó vörös rally autóval és végig vezeti a menetet.

Sok minden van a mai napon, amiről írni volna érdemes.

Sok történés és apró öröm.

Sok kedves ember, rengeteg fotó, turisták mindenütt, akik fényképezőgépet, vagy mobilt kapnak elő, hogy megörökítsék, ahogy vagy 50 ember fut nevetve és integetve a körúton a rendőrmotorosok, és a feldíszített zenés autó mögött.

Írhatnék arról, hogy mi minden történt.

De inkább az érzésekről írok…

Arról, hogy milyen érzés magunk előtt látni a Budapest határát jelző táblát.

Hogy mi járja át az ember szívét, amikor feltűnik az Andrássy út.

Hogy mit jelent 6 hete nem látott barátokat újra ölelni.

És hogy milyen érzés a szemerkélő esőben zokogni a Hősök terén.

Mert 44 nap és 2100 kilométer után a Maratoni csoda most egy időre megint véget ért.

Hazajöttünk.

Annak idején – talán igaz sem volt – 19 ember indult útnak, hogy nyakába vegye az országot és tegyen valamit a drogok terjedése ellen és hallassa a józan ész szavát.

Öt - akkor még idegen - autóba tettük be a táskákba gyömöszölt életünket, ami mostanra a mi várunk lett, az egyetlen biztos pont ebben az állandó vándorlásban.

A futómezünk a vértünk, a felvilágosító füzetek a fegyvereink.

És megszámlálhatatlan barát az út során.

Tanárok, rendőrök, polgármesterek, sportolók és a felfoghatatlan számú gyerek, akik együtt futottak velünk.

Arcok villannak fel, képek sodródnak elénk ma minden pillanatban: a 44 nap ezernyi villanása.

Ahogy felhők úsznak el felettünk, míg a végtelen rónán futunk..
Ahogy megérkezünk egy ismeretlen szállásra, táskák alatt rogyadozva.
Ahogy a vacsoránál csupa megfáradt, de mosolygó arc kanalaz az asztalok körül.

A szikrázó napsütés, a mellettünk susogó fák, a szembe jövő kocsi, amiből derékig kilógva tapsol egy idegen.

Az esküre emelt kezek tengere, a mosolygó tanárok arca, és a magunk között, nevetéssel és szeretettel töltött esték sora…

A Maraton.

És most itt vagyunk, futunk befelé a Hősök terére.

Minden olyan méltóság teli és emelkedett.

Mintha rendőrünk is büszkébb tartással ülne előttünk a motoron, mintha a turisták is megemelnék láthatatlan kalapjukat.

Előttünk a kanyar, ívben fordulunk a térre, megfogjuk egymás kezét, az erősödő szél cibálja a zászlót, a szív dobban, újra dobban és egyre hangosabban dobban, egy pillanatra megállni látszik az idő, csend lesz, minden zaj megszűnik, előttünk a szobrok, olyan hősök mozdulatlan alakjai, akik annak idején erejüket, szívüket, vérüket adták egy igaz ügyért…

Mindannyiunkért.

A menet befut, a léptek lelassulnak, a ritmusra mozgó kar elernyed, a talp megnyugszik, az ember megáll.

De a világ forogni kezd.

Hová tűnt az idő?

Az ember magára marad egy villanásra.

Odabent, egyedül a saját világában.

Az egész univerzum az övé, és rajta kívül nincsen is más az Univerzumban, csak ő maga és az érzés: „Megcsináltam”

Majd a sötétből azonnal előbújó szorítás: „Vége van”

És ezt az érzést nem lehet bírni egyedül…

Oda kell menni valakihez, hogy a vállára lehessen borulni.

Másként nem megy. Kell a másik érintése, jelenléte, támogatása, figyelme, szeretete…

Állok a zászlóval és Móni jön oda hozzám…

Átölel…

Feje a mellemen…

Érzem, ahogy sírni kezd…

„Ne csináld, kérlek ne csináld, mert én sem bírom így..” – könyörgök magamban.

De már zokog…

Fel-felszakadó rohamokkal sír, könnyei végigfolynak a vizes mezemen.

Bal kezemmel a zászlót tartom, jobbal ölelem, feje befúrva a vállamba, és én hálát adok a sorsnak, hogy az eső esik, egybemossa a könnyeket, és rajtam szemüveg van, e mögé bújhatok…

44 nap minden rezdülése, minden fáradtsága, harca és végtelen boldogsága itt van bennünk és valahogy tapinthatóan köröttünk a levegőben.

Összenőttünk, összetartozunk mi 19-en, és e köteléket nem szakíthatja el már semmi sem…

Ami mögöttünk van, a másfél hónap minden könnye és minden öröme olyan láncot kovácsolt, ami erősebb a viharnál, a gondoknál, az ember és a természet erejénél…

Együtt vagyunk…

Együtt…

Álljon hát itt a 19 fős maratoni csapat névsora végtelen tisztelettel:
Braun Mónika
Diaconescu Gabriella
Fekécs Tímea
Fodor Szilárd
Horváth Richárd
Illés Csaba
Juhos Tímea
Komondy Bálint
Kovács Imre
Lagzi Szilvia
Nagy János
Németh Attila
Németh Gergely
Patai István
Péter Melinda
Soltész Solt
Soós Zoltán
Török Lilla
Varga Xénia

2010-ben a 9. Drogmentes Magyarországért Maraton nem csak Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye volt, hanem a maratonok történetének valaha volt legnagyobb és legeredményesebb maratonja!

Csaknem 19.000 gyerek és felnőtt futott velünk.

36.000 ember hallgatta meg az előadásainkat.

Több mint 25.000 Drogmentes Kapitány született.

184 település és 352 iskola kapcsolódott be a programokba.

És ami a legfőbb:
Több mint 62.000 embert értünk el közvetlenül a drogmentesség üzenetével!

Hálásan köszönjük minden segítőnek, csatlakozónak, támogatónak és résztvevőnek a hozzájárulást, szeretetet és segítséget!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

UI:

E kedves kis blogot tovább éltetem majd, beszámolok érdekességekről és további történésekről.

Illetve arról, amiről te hallani szeretnél.

Ha megírod, hogy mi érdekel, el fogom mesélni.

Hiszen bár hazaértünk most e 44 nap után, és úgy tűnik, valaminek vége lett, de ezzel együtt egy egészen más dolog elkezdődik e percben.

És ami elkezdődik, azt úgy hívják:

10. Drogmentes Magyarországért Maraton!

Holnaptól megindul a szervezés.

Számítunk rád, gyere velünk!!!

43. nap | Gyömrő – Szigetszentmiklós

2010-05-29T00:00:00.008+02:00

Jöhet itt nekünk a szombat azzal, hogy ez már hétvége és úgyis alig van ember az utcákon…

Hát, ha alig van ember az utcákon, akkor nyílván mindenféle ünnepségeken és fesztiválokon vannak.
Úgyhogy a futás megindul szépen a maga tisztességes kis ütemében, alig 50 kilométer vár ránk, hát akkor nosza, a futósorrend kidolgozva, az idő jó, és igaz, hogy 42 napja úton vagyunk már, de a lábakban még mindig van erő, és a szív még mindig visz előre.

Közben persze a többi kocsi víg rohangálásba kezd az útvonal mentén, hogy mindenféle rendezvényeket látogasson meg.
Ott van pl. az Üllői Csülökfesztivál, ahová eléggé időben érünk oda ahhoz, hogy belekóstolhassunk a mennyei fínomságokba, de ahhoz még korán vagyunk, hogy magát a programot és a tömegeket is elérhessük, ugyanis még csak a főzőverseny nevezettjei hajolnak szorgosan az üstök fölé.

Nem úgy Gyömrőn, ahol a gyereknapi programokra toppanunk be.
Az Alpolgármester úrnak röviden bemutatkozunk, hogy ugye éppen tegnap futottunk be hozzájuk, és hogy most is tartanánk egy kis Kapitány avatást, lehetne felvilágosító anyagokat osztani stb.
Végtelenül kedvesen végigvezet minket a sátrak során, hogy nézzük meg a lehetőségeket és válasszuk ki a helyet, ahol le szeretnénk telepedni.
Természetesen a színpadon is kapunk időt, sőt, részesei lehetünk a „zseton rendszer”-nek.
Ugyanis a részt vevő gyerekek zsetonokat nyerhetnek a vetélkedőkön, amiket aztán beválthatnak finomságokra.
Így a drog témájú kérdésekre helyes választ adó apróságok között zsetonokat osztunk szét.

Végül pedig, egyfajta csattanóként kiderül, hogy az Alpolgármester úr a helyi TV egyik vezetője, így meglehetős örömmel fogadja a dvd-inket, mert mint mondja, ezeket nagyon jól fogja tudni játszani a különféle műsorokban.

Persze ma is van drogellenes aláírásgyűjtés. Az egyik benzinkútnál Chevy kiszúr egy kocsit és azt mondja: „Fogadjunk, hogy ez a Radó kocsija!”
Akár fogadhatnánk is, mert mi még nem tudjuk, amit a Chevy tud.
Hogy Radó István rally versenyzőről van szó.
Mikor Gabi bemegy a büfébe is, hogy aláírásokat kérjen, bizony találkozik egy emberrel, akinek ismerős a maraton és meg is kérdezi, hogy a Chevy itt van-e.
Nos, ő a Radó István, egy arany szívű ember, aki azzal kezdi, hogy akkor ő is adna valamit, és előkap egy rally újságot.
Aztán még azt pedzegetjük, ha lesz rá módja, kijöhetne a vasárnapi befutóra egy versenyautóval, mert az mesés volna!

És ha már holnap befutó, akkor le kell mosni a kocsikat is, hogy csillogjanak-villogjanak a nevezetes napon.
Az autómosóba Xéni és Móni viszik el a legnagyobb kocsit, az Előkészítőt.
Már éppen nekiállnának, amikor egy kedves férfihang megszólítja őket a hátuk mögött: „Hölgyeim, megengedik, hogy lemossam a kocsit?”
Drága barátunk Macsek István volt az, aki még este a szállásunkon is meglepett minket egy hatalmas halom süteménnyel.
Ja, és amikor az autómosó vezetője megnézte a kocsit és megtudta, mit is csinálunk, az utolsó fillérig visszaadta a pénzt, amit az automatába dobáltunk.
Sőt, meghívta a lányokat ásványvízre és búcsúzóul adott még két palackot a csapatnak is.
Ezen úgy látszik annyira megilletődtek a kislányok, hogy sebesen elszáguldottak a kocsival és otthagyták a vizet.
De hát az ember nem hagy ott ilyen szíves ajándékot.
Visszamentek hát nagy szabadkozva, hogy az itt maradt vízért jöttek.
Ezen meg úgy látszik a mi emberünk hatódott meg, mert kárpótlásul adott még két palackkal…

Egyébként a mai napon már betettük a fél lábunkat Budapestre.
Ugyanis a VIII. kerülettől meghívást kaptunk ugyanarra a gyereknapi rendezvényre, amin már tavaly is voltunk.
Az egyik kocsi tehát felment Pestre azt Imivel és az Atival, meg két csapattag mamájával (Imi mama és a Gergő mama) és négyesben képviselték a maratont: előadást tartottak, kapitányt avattak, és persze aláírásokat gyűjtöttek.

Este pedig…

Az utolsó közös este kicsit különleges a meeting.

Nem csak a torták miatt, amivel az idei maraton eredményeit ünnepeljük, hanem azért is, ahogyan az eltelt másfél hónap eseményeit felidézzük, hol kacagva, hol könnyezve megyünk végig a legszebb pillanatokon.

Furcsa érzés, hogy ma este le kell feküdni.

Valahogy senkinek nem akaródzik igazán…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

42. nap | Vác – Gyömrő

2010-05-28T00:00:00.024+02:00

Hát ha szabadna egy hasonlattal élnem…

Olyanok vagyunk itt ezekben a napokban, mint egy nagy, erős gőzmozdony, ami a kemény acélsínen száguld előre feltartóztathatatlanul. Kéményéből ömlik a füst és a fű táncol mellette a felkavart széltől.
A fűtők folyamatosan lapátolják a szenet, fekete kezükkel a homlokukat törölgetik.
A kanyarokban őrülten sikítanak a kerekek, és a mérnökök már attól félnek, hogy egyáltalán bírja-e a tempót a masina, míg a mozdonyvezető el sem engedi a kürtöt.

Na, és erre ma még rátettünk 4-5 lapáttal és úgy repesztünk, hogy már senki nem mer kihajolni az ablakon, a sín meg izzik utánunk a talpfákon.

Ma kérem szépen – és tessék kapaszkodni – 21 településen volt valamilyen akciónk!

És ma aztán volt minden a maraton teljes palettájáról: rendezvény, előadások, kapitány avatás, médiainterjú, hivatalos PR találkozó, aláírásgyűjtés, és persze futás.

Mondanom sem kell, hogy a Futó kísérő kocsin kívül mind a 4 másik autó, mint a felbolydult méhkasból kiszáguldó méhek, ide-oda cikázott a települések között.

Természetesen reggel Vácé az elsőbbség, ahol van egy 1000 fős rendezvény Shaolin kung-fu bemutatóval és Monroe-val, és persze 3 másik előadás, ahol kitűnő Védnökünk, Madaras Ádám világbajnok öttusázó is jelen van, és beszélget a gyerekekkel.

A Boronkay középiskolából is jönnek vagy 400-an.
Namost itt annyira jó beszélgetés kerekedik az igazgató úrral, hogy emlékül megkapjuk az iskola zászlaját és a 2008-2009-es évkönyvet is, amiből egészen elképesztő dolgokat tudunk meg. Az még hagyján, hogy végigtarolják a megyei versenyeket, legyen az sport, vagy tantárgyi verseny, és hogy a sulin kívüli versenyekben is élen járnak a diákjaik, de 2000 óta az iskolai tanulók átlaga 4,27!
Úgyhogy nagy örömmel vesszük az igazgató úr javaslatát, hogy jövőre legyen az ő udvarukon a rendezvény, ott 4000 gyerek szépen elfér, van profi kihangosítás és szerveznek profi programokat is!

A Deszant kocsi is arról számol be, hogy a megkeresett iskolák gyerekei fantasztikusak!
A tanárok nem kevésbé, mert mikor meglátják a felvilágosító füzeteket és a dvd-ket a drogfelvilágosító kisfilmekkel, szabályosan lecsapnak rá.
Volt, akiből szinte kiszakadt a megkönnyebbülés: „Hú de kellettek ezek az anyagok!”

Acsán például éppen gyereknapi program zajlik, 130 gyerek van még a suliban.
Nagyon jó az előadás, imádják a gyerekek is és a tanárok is, nem is akarják elengedni a csapatot. Gyorsan előkerül a gulyásleves, meg a sajtos-tejfölös lángos, és mikor tele hassal elindulnának, még utánuk kiáltanak: „El ne menjetek még! Vigyetek magatokkal almát is!”

Érdekes, de ma két „cigiznek a szüleim” történet is kerekedik.
Az egyiknél a Lilla van ott, aki életében először, de igazán tökéletes profizmussal Drogmentes Kapitányokat avat. Egy kislány megy oda hozzá utána és elmondja, hogy ő most esküt tett, hogy „segít a családjának és a barátainak drogok nélkül élni”. És hogy előtte az előadásban hallotta, hogy bizonyos szempontból a cigi is drog. És akkor ő szeretne segíteni a mamájának, hogy le tudja tenni a cigit.

Egy másik suliban Felsőpakonyon a tornaórára megyünk be. Az előadás és a Drogmentes Kapitány avatás után egy srác odamegy a Bálinthoz és azt mondja: „Én szeretnék egy jobb Magyarországot!”
És nehogy azt higgye valaki is, hogy ez csak amolyan felvett, tartalom nélküli üres szlogen!
Ezt a fiút Tamásnak hívják, mindössze 9 éves, de már elérte a szüleinél, hogy letegyék a cigit!
Hogy hogyan csinálta?
Azt mondja, egyszerűen csak kérte őket.
Sokszor.
És mindig tisztelettel és szeretettel.
Egyszerűen csak kérte.
Azt kérte, hogy ne cigizzenek, mert az nem jó.
És olyan kitartással kérte, hogy a szülei végül is abbahagyták a dohányzást.
Egy 9 éves gyerek!
Mit fog elérni, ha majd felnőttként tényleg azért a célért dolgozik, ami megfogalmazott: „Egy jobb Magyarországért!”

Amúgy zárás és összefoglalásként leírom, hogy melyik autó mit csinált ma, mert érdemes végigfutni ezen a listán:

A futó kocsi természetesen a futás biztosította, 56 kilométeren át, összesen 170 gyereket kísérve.
A PR kocsi 5 iskolában járt és csaknem 900 gyereknek tartott előadást.
A Deszant kocsi a Váci rendezvény 1000 résztvevője után még 4 iskolában szervezett programot
Az Előkészítő kocsi bejárta a fél megyét és 262 gyerekkel futott, akikből mindenki Drogmentes Kapitány is lett.
A Rendezvényes kocsi pedig összesen 10 (tíz) településen jutott el az iskolákba és 300 gyereknek tartottak előadást!

Este 5 felé érkeznek meg a kocsik a szállásra.
És ezek az emberek ez után a nap után nem egyszerűen „kiszállnak” a kocsikból hanem szinte kipattannak!
Kiugranak, kiszakadnak, kiviharzanak, egymás nyakába ugrálnak és úgy örülnek egymásnak, mintha hetek vagy évek óta nem találkoztak volna.
Pedig csak reggel váltak el.
De egyetlen nap ennyi eseménnyel, akár egy egész hónapnak is beillene…

És ahogy nézem őket, megerősödik bennem a bizonyosság, hogy a „fáradtság” bizony nagyon csalóka fogalom.
Az ember azt hinné, hogy a sok munka, vagy a sok tennivaló fárasztja ki.
Pedig nem az.
A sikertelenség igen, a lelketlenül végzett munka igen.
De ha célja van, amiért élvezettel dolgozik, akkor nincs az a munkamennyiség, ami kimerítené.
A teste lehet, hogy pihenést kíván, és ez rendben is van így.
De Ő MAGA a végtelenségig képes teremteni, alkotni, előre lépni, létrehozni új dolgokat.
És képes mindezt végtelenül élvezni.
Mert végül is mi más a boldogság, mint, hogy értékes célokért tevékenykedhetünk saját magunk és mások örömére.

Hát ezt kívánom mindenkinek!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

41. nap | Gödöllő – Vác

2010-05-27T00:00:00.010+02:00

Azt hiszem, tartozom egy elmaradt magyarázattal…

Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerül a napi beszámolókba annyi olyan település neve, ami nincs is az útvonalon.

Hát az úgy volt, hogy a hétfő esti meetingen, a pünkösdi pihenés után elindítottunk egy játékot.
Mert igaz ugyan, hogy a programok az orrunk hegyéig érnek, és hogy alig látunk ki mögülük, de az is igaz, hogy az évek során egyre több megkeresés érkezett az útvonal melletti településektől, hogy hogyan tudnának ők is bekapcsolódni a maraton programjaiba.

Ráadásul az esőzés miatt sok program el is maradt idén, ezért úgy döntöttünk, hogy az utolsó héten szabadabban értelmezzük az „útvonal” témakörét és a kocsik sokkal nagyobb mozgásteret kapnak, hogy bebarangolhassák a környéket.

Ezt már kedden megkezdtük, szerdán folytattuk és kétségtelen, hogy a mai nap is a „Ne vedd komolyan az útvonaltervet” jelmondat szellemében zajlik

Dunakeszi mondjuk rajta van az útvonalon, ott négy iskolában tartunk előadásokat.

Viszont Csömör nincs rajta. A Polgármesteri Hivatalban a titkárnő már előre jelzi, hogy a polgármester úr nagyon elfoglalt, maximum 5 perce lesz majd.
Ebből végül jó egy óra lett.
Ez a kitűnő ember elmondja, hogy már 1990 óta Polgármester és hogy polgármesternek, vagy vezetőnek lenni bizony igazi „szolgálat”, és ezért örül nagyon a maratonnak is, hogy végre valakik egy ilyen fontos ügy mellé állnak!

A Sződi suliba viszonylag későn érünk be, nem nagyon van ott nebuló, viszont azt megbeszéljük, hogy a kb. 200 gyereknek mindenképpen kellene előadást tartani, meg felvilágosító anyagokat biztosítani.
Ezt a kérdést kapjuk: „Mi lenne, ha június 14-én visszajönnének, ugyanis akkor lesz az egészségnap, ott egész nap tudnának a gyerekeknek felvilágosítást és programokat biztosítani?”
Vissza fogunk menni…

Csömörön éppen aláírásgyűjtés zajlik, sorban egymás után telnek meg a lapok, egy kedves idős hölgy csatlakozik a célunkhoz, aztán a maratonista továbbsétál és már adja is másoknak a tollat…
Pár perccel később egy idősebb bácsi áll a papír előtt, mire vagy száz méterről a mi nénink átkiált neki: „Írd alá te is Pista! Ez egy nagyon nemes dolog!”

Gödöllőn, az autóbusz pályaudvaron a Gabi gyűjti az aláírásokat. Jön vele szemben egy buszsofőr, már írja is alá, aztán ő maga megy be az irodába és hívja ki a többieket, hogy ők is aláírhassák…

De a jövő szempontjából kétségkívül legizgalmasabb történések mégiscsak Kerepesen zajlanak.
Móni beszélget a Polgármester úrral, aki szabályosan – és jogosan – felháborodik azon, hogy Kerepes nincsen rajta az útvonalterven! Mi az, hogy egy ilyen programban nem tudnak részt venni!
Mindenesetre szó szót követ, a múlt csorbáit gyorsan sikerül kiköszörülni, és a figyelem a jövőre terelődik át.
Mert ha mondjuk 2011-ben, amikor a jubileumi 10. maraton lesz… ha esetleg… ha mondjuk… ha netán mégiscsak Kerepesen is lenne program, akkor a Polgármester úr akár abban is tudna segíteni, hogy a rendezvény a Hungaroringen legyen.
Nem hangzik rosszul: „Futóverseny a Hungaroringen”
Azt hiszem, ez olyan program lenne, amibe nem lenne nehéz bevonni az iskolákat és a gyerekeket…
A beszélgetés és tervezgetés zárásaként Móni a könyvespolcon felfedez néhány érdekes könyvet.
A polgármester úr ugyanis író, egyik központi témája a cigányság, és mivel Móni félig cigány, pillanatok alatt büszke tulajdonosa lesz két névre szóló dedikált könyvnek.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Közlemény

2010-05-26T01:00:00.000+02:00

Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy megérkeztek a fényképek. Az alábbi írásokhoz utólag pótoltam a fotókat: 36. nap 39. nap

Továbbá, a 32. nap videója is megkerült (egészen a 36.-ig, melyeket épp töltöm fel):

Továbbá, szeretnék átadni egy üzenetet Chevytől, a csapat videósától:

"Pár napig nem küldök videót, mert Edelényben nagy szükség van a segítségre az árvíz miatt. Délután kapott Soose egy telefont Miskolcról, hogy gáz, akarom mondani víz van. Lemondtam 4 (!) szülinapot 1 legénybúcsút és estére összeszerveztem egy autónyi bátor maratonistát, akikkel hajnalban el is indulunk és felvesszük a harcot a vízzel. Nagy szükség van a segítségre és bár csak pár nappal ezelőtt értünk haza, de úgy érezzük mennünk és segítenünk kell. Remek kis csapatom van, már most büszke vagyok rájuk! Nem sok szabadidőm lesz de viszek egy pici kamerát, csinálok ott is valami felvételt az utókor számára."

40. nap | Nagykáta – Gödöllő

2010-05-26T00:00:00.016+02:00

Valami furcsa módon, a mai iskolásokra úgy általában jellemző, hogy kifejezetten lelkesek!
Nem csak úgy totyognak a futásban, hanem épen ellenkezőleg, nekünk irdatlan energiákat bevetnünk ahhoz, hogy féken tartsuk őket.
És ez nem rosszaság, hanem jó irányba ható erő!

Hévízgyörkön például a Melcsi fut a gyerekekkel, és ahogy a rendőrautó nyomában zúdul a menet, a gyerekek az oldalt parkoló kocsikba is be-be kurjantanak a sofőröknek, hogy „Ne tessék drogozni!”
Béla, a csodálatos tornatanár hozta ki idén is a gyerekeket, és még azon szabadkozott, hogy „csak ennyien vagyunk”.
Mellesleg összeállítottak 3 Hévízgyörki ajándékcsomagot a maratoni futás tiszteletére, benne sapkákkal, naptárakkal stb.

Zsámbékon meg, ahol egy kisebb, de annál elszántabb csoport jön ki a tanár úrral, úgy látszik, erősen emlékeznek még a tavalyi futásra, mert egyszer csak elkezdnek a futás közben kiabálni, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”
Én alig kapok már levegőt a rohanásban, ők meg kiabálnak mellettem.
Tiszta ciki!
Biztos, ami biztos, átváltunk központosított kórusra: én beszámolok, ők meg zengik a „Drog-men-tes Ma-ra-ton”-t.
Mikor vége a jó másfél kilométeres futásnak, egyenként mindenkivel kezet fogok, ők megkapják az okleveleket, a futás pedig a következő maratonistával szólóban indul tovább.
Én még ott maradok a másik kocsival lenyújtani, a srácok meg, ahogy mennek el mellettem, még odajönnek egy-egy pacsira.
És ahogy elhagyják a kocsit, csak úgy, a maguk gyönyörűségére újra rákezdnek a kórusra.
Vonul a csapatnyi gyerek, mellettük a kiváló tanár úr, kezükben az oklevél és zengik teli torokkal, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”.
Néha ritmusra rázzák az öklüket hozzá, és elszánt léptekkel baktatnak, és látszik rajtuk, hogy nem csak úgy a hangzás kedvéért mondják, hanem a szavaik mögött valódi szándék van!
Hihetetlen a látvány és tényleg megindító.

Tápiószecsőn nincs egyeztetett csatlakozás.
Míg a többiek a tanárokkal beszélgetnek, Imi csak úgy odamegy az udvaron egy kupac gyerekhez. Hallgatja kicsit, hogy miről beszélnek, aztán egyszercsak bekapcsolódik, valami olyasmivel, hogy „Ja, az marha jó!”.
Aztán már őt is bevonják a társalgásba, hogy-hogynem a drogokra terelődik a szó és az Imi már tartja is az előadást, lassan vége a szünetnek, 2 tanár jön egyre közelebb, hallgatja, hogy miről is folyik a szó, elégedetten bólogatnak, és jelzik az Iminek, hogy „még 2 perce van…”

Szinte pontosan ugyanez ismétlődik meg Kókán, annyi különbséggel, hogy ott meg a kóláról és az energiaitalokról mondja el nagyon helyesen az egyik srác, hogy bizony azokban is olyan anyagok vannak, amik nem annyira tesznek jót a szervezetnek.

Turán az előadás után az egyik vagány kölyök odamegy Imihez és azt mondja: „Imi bácsi szeretnék négyszemközt beszélni.”
Merthogy tanácsot szeretne kérni. Elmondja, hogy már ötödikes korában szívott füvet. (!) A szülei megtudták, és nagyon kemény szigorral kezelték. Szinte minden szórakozásról le van már tiltva. És már nem szív füves cigit sem, nem is akarja csinálni, de nem tudja mit tegyen, nem tudja „hogyan állítsa helye a bizalmat és a jó viszonyt”. Mikor Imi azt tanácsolja neki, hogy legyen teljesen tiszta és őszinte a szüleivel, és hogy tartsa be a megállapodásokat, először furcsán néz, de aztán megérti.
Mikor pedig Imi kérdezi, hogy valójában mit szeretne csinálni, akkor kiderül, hogy ő bizony sportoló akar lenni.
És mire zárásként Imi azt javasolja neki, hogy akkor írja le magának pontosan, hogy mit is szeretne csinálni, azt hogyan csinálná, hová szeretne eljutni egy év múlva, két év múlva, akkor már láthatóan felderül, erő és hit költözik belé, és igazi, felszabadult mosollyal köszöni meg az Iminek.
Lám csak lám, ha visszatér egy tiszta cél az ember életébe, az mindig új erővel tölti fel…

Tóalmáson a Polgármester asszony elmeséli, hogy ő ugye rendszeresen kapja tőlünk a hírleveleket, sőt a havi újságba be is tette a legutóbbiból a cikket, és már veszi is elő az ajándék példányt.
És ha továbbra is küldjük neki a leveleket, akkor ő minden hónapban be fogja tenni az újságba és el is fog küldeni nekünk egy példányt belőle.

Aszódon az előadás alatt egy srác megkérdezi a Thimmyt, hogy leülhet-e oda a szobor szélére.
Persze – mondja a Thimmy, ad neki egy szórólapot majd pár perccel később odamegy hozzá beszélgetni, hogy ki ő, mit csinál, és hogy érintett-e a drogkérdésben.
A srác elmondja, hogy nagyon is érintett, korábban meglehetősen keményen drogozott, de megtalálta a kiutat. Konkrétan ő behelyettesítette a drogok által okozott érzéseket a sportból megszerezhető érzésekkel.
Semmi extra nem kellett hozzá, csak a megértés és a döntés, és azóta rengeteget sportol és nagyon sokat olvas.
És ezekkel tökéletesen elégedetten él, semmi szüksége olyan hülyeségekre, mint drogok.

Folytathatnám a futás és előadás sztorik végeérhetetlen sorát, de úgy látszik ma a minden évben kiírt művészeti pályázataink szálai is itt futnak össze.
Aláírásgyűjtés közben, miközben egy hölgy boldogan kanyarítja oda a nevét a lapra, a mellette lévő lányára mutat és azt mondja: „A lányom volt az egyik nyertese a novellapályázatnak, amit csináltatok. Márciusban ott is voltunk a díjátadón.”

Riki pedig ma kap levelet a tavalyi kabalafigura-pályázatunk egyik győztesétől, akiről kiderült, hogy azóta kőkemény rocker lett.
Róla azt is tudni kell, hogy igazi sportoló, ezért Riki a levélben többek között a következő intelemet intézte hozzá:
„Csak ne drogozz, meg igyál, meg cigizz, mert rocker vagy.:)”

És íme a válasz:
„Nem a stílustól függ, hogy drogozol-e...mert ha mondjuk EMO-s vagy, akkor is drogozhatsz...XD De én már letettem 2-szer a Drogmentes esküt szóval biztos nem fogok drogoz, cigihez meg piához se nyúlni...XD meg amúgy se nyúlnék semmi ilyesmihez, mert a sportolóknak nem tesz jót...:D XD”

És zárásként álljon itt egy nagyon rövid kis pillanatkép, ami nem csak a mai csodálatos napot, de az egész maratont is tökéletesen szimbolizálja:
Egy tündéri, 6-8 év körüli szőke copfos kislány nézi Xénit aláírásgyűjtés közben.
Pár perc néma figyelés után egyszercsak odalép hozzá és azzal a tisztasággal, ahogyan csak egy gyerek tudja megfogalmazni a legnagyobb igazságokat azt mondja:
„Olyan kár, hogy nem olyan jó a világ…”
Xéni ránéz, elmosolyodik és azt mondja:
„Igen, de jobbá tudjuk tenni…”

A kislány eltűnődik egy pillanatra, visszamosolyog, és elsétál.

A gyerekek formálják tovább a jövőt, és nekik annyi dolguk lesz majd a világ jobbá tételével, amennyit mi rájuk hagyunk…

Hát tegyük most egy kicsit jobbá, amit lehet...

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Újabb videó

2010-05-25T01:00:00.000+02:00

Fogadjátok szeretettel a 28. napi beszámolót:

39. nap | Heves – Nagykáta

2010-05-25T00:00:00.007+02:00

Tegnap ugye nem volt mód az érintett településeken programokat tartani az ünnep miatt, így gyakorlatilag ma két nap rendezvényeit kell összesűrítenünk egy vékonyka kis napba.

Bár a maratonon 5 autóval vagyunk, ma mégis 6 kocsit állítottunk csatarendbe!

Elmondom hogyan történt…

A Deszant autó természetesen visszamegy Egerbe, hogy ott megtartsa a központi programot, amiben az előadás és a kapitány avatás mellett a táncok széles skálájáé a főszerep. Van ugyanis néptánc bemutató a klasszikusabb ízek kedvelőinek, és van hip-hop bemutató az extrémebb igényűeknek.

A Rendezvényes kocsi közben szintén a tegnapi útvonal településeire robog vissza, többek között Mezőkövesdre, ahol 4 sulinak tartanak előadásokat, és Füzesabonyba, ahol hosszú évek csatlakozási hagyományait éltetjük tovább.

Az Előkészítő autónak elméletileg szendvicseket kellene gyártania a csapattagok részére, de ma új területen jeleskedik, hiszen ők tartják a rendezvényeket a mai első településen, Hevesen.
Az egyik általános iskolában a ragyogó előadás kapcsán beszélgetve kiderül, hogy ezek a srácok bizony komolyan veszik az iskolát, az átlaguk 4,2 felett van, és a 33 fős osztályból 32 ment tovább azonnal gimnáziumba!

A maratonhoz sem először csatlakoznak, a tanárnő elmondja, hogy mennyire imádta már tavaly is a maratoni dvd-t, amit kapott, és hogy milyen jól tudták használni a rajta lévő drogfelvilágosító kisfilmeket.
Idén is nézte már az interneten, hogy hogyan haladunk, merre járunk és mik is történetek eddig velünk.

A negyedik kocsi természetesen megindul a futó mögött a standard útvonalon, neki nincs is más dolga, mint a futás folyamatos biztosítása.

Az ötödik autó - a PR - már reggel előremegy Jászberénybe, hogy egyrészt előadásokat tartson az iskolákban, másrészt pedig lebonyolítsa a Jászberényi központi programot.
Namost a történések finoman szólva is szoros időrendben zajlanak.
Ugyanis a találkozó 9.30-kor van a tűzoltóság előtt, ahová vagy 8 iskolából érkezik 50-50 gyerek, hogy közösen fussunk be a Bercsényibe, ahol a hatalmas tornateremben majd maga a program zajlik.
Viszont 9-től már előadásnak kell mennie egy másik iskolában!
9.40-től pedig a következőben.
És 10.40-kor a harmadikban.
És mi összesen egy autóval vagyunk, és nem ismerjük igazán Jászberényt. Viszont el kell juttatni az előadót az első suliba, plusz be kell vinni mellé a hangfalakat és az anyagokat, majd időben át kell vinni őt a következőbe suliba, és aztán a következőbe.
És közben még előre fel kell mérni a rendezvény helyszínt, ahová a futás érkezik.
És mindezzel szinte egy időben ott kell lenni 9.30-kor a gyülekező színhelyén, majd gördülékenyen le kell bonyolítani a futást és magát a programot.
Erre van 4 ember és egy autó.
Ugye erre mondják, hogy „fizikailag lehetetlen”?

No és ekkor jött a 6. kocsi!

Ugyanis a rendezvény egyik fellépőjét, a hip-hop világbajnok Mikey-t a háttér csapat egyik tagja, az Ildosz hozta le ma reggel Pestről. És ha már itt van és kocsival is van, hát nosza, beáll a fuvarba és ő szállítja a Bálintot a 3. előadásra.

Ha nincs 6. kocsi, istenemre nem tudom, hogyan oldjuk meg.

Mindenesetre több mint 400 gyerek fut be a rendezvény helyszínére, végigtapsolják a táncot, aztán esküt tesznek a drogmentességért a tündéri Darács Rózsával, aki Európa-bajnok és olimpiai 5. gyorskorcsolyázó, és aki nemrég vett át egy nagyon magas állami kitüntetést, mint Jászberény büszke szülötte és kiváló élsportoló.

Mikor rövid beszélgetés után elolvassuk, hogy mit írt a Vándorkönyvünkbe, szó szerint leesik az állunk:

„Nagyon köszönöm, a meghívást! Rendkívül jó ötletnek tartom a gyerekek ilyen fajta bevonását és tájékoztatását. A mai napon döntöttem el, hogy a pályafutásom befejezése után valamilyen módon szeretnék csatlakozni a Drogmentes Magyarországért programhoz!”

Egyébként nemcsak a Rózsa, és nem csak a szervező Szántai Tibor sportreferens volt szó szerint csodálatos, hanem a Polgármester úr is, aki a Jászberényi rendezvény Védnöke volt!

Ugyanis tudnivaló, hogy sajnos Jászberényt is erősen érintette az esőzések nyomában járó árvíz és belvíz és mikor egy héttel ezelőtt telefonon beszéltünk, még az is kérdéses volt, hogy a tornaterem szabad lesz-e, vagy még mindig ott lesznek az elszállásolt mentőalakulatok.

De mindent elintéztek időben…
Mikor pedig ma délután a 80 teendő közepette időt szakított egy rövid találkozóra velünk, és beszélhettünk picit a droghelyzetről, valamint a maraton tevékenységéről, ez volt a kérdése: „És mit tehet még ehhez hozzá Jászberény városa?”

Csak csendben jegyzem meg, hogy úgy kerültünk kapcsolatba vele, hogy még annak idején írtam neki egy gratuláló levelet, mert 3:41 perc alatt futotta le a Firenzében a 42 kilométeres maratont!

Nem volt nehéz közös nevezőre jutnunk abban, hogy miért fontos a sport és a mozgás a fiatalok számára és miért jelent remek alternatívát mindez a drogokkal szemben.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

38. nap | Eger – Heves

2010-05-24T00:00:00.001+02:00

Pünkösd hétfő van.

Nem is történik ma más, mint hogy reggel felkerekedünk Egerből, kitereljük az első futót a kocsi elé és megkezdjük a mai 54 kilométeres táv teljesítését, vígan, szorgalmasan, kacagva.

Rendezvény sehol sincsen, csak futás van, Füzesabonyban és Tenken áll be mellénk 3 gyerek, hogy kedvükre kocogjanak velünk egy szakaszt.

Vagy 10 csapattag még beszalad Egerbe, hogy újabb 800 embernek adjon módot, hogy állást foglaljon a drogmentesség mellett.

A legnagyobb izgalom estére marad, hogy vajon minden kocsi odatalál-e a szállásra, a mesés Pintér tanyára, ami jó 15 km-re van a futás végállomásától.

Cserébe viszont árnyas fái, frissen nyírt füve és kellemes tavacskája szolgál ideális háttérként a pihenéshez.

Holnap nagy vágta lesz, irány az alvás…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

37. nap | Salgótarján – Eger

2010-05-23T00:00:00.003+02:00

Na végre, egy amolyan igazi vasárnap…
Már nem azért, mintha ma nem futnánk, hanem inkább a jó idő miatt, meg a sok kiránduló felnőtt és gyerek miatt, meg az egymással mulatozó osztálykiránduló csapatok miatt Egerben.

Ugyanis ma ide futunk be a gyermekded 40 kilométeres futószakasz után.
Egyébként még tegnap este lelátogatott hozzánk a háttér csapat két kiválósága, az Ildi és a Zsófi, akik hites uraikat jöttek meglátogatni.
Naná, hogy ma ki is veszik a részüket a futásból.

Az út békés, és mondhatni eseménytelen, ha nem számítjuk bele az irgalmatlan emelkedőket, amin a kocsik is úgy kapaszkodnak felfelé, mint a rajzfilmek saját személyiséggel bíró kisautói: pöfögnek, hörögnek és a dombtetőn meg-megállnak szusszanni egyet.

El lehet képzelni, hogy mit csinálnak akkor a futók.

Namost az időt arra használjuk fel, hogy Egerben drogellenes aláírásokat gyűjtsünk.
Egy csíptetős táblán megvonalazott lapok, a tetején felirat: „Drogmegelőző oktatást minden gyereknek!”
Ahogy gyűlnek az aláírások, úgy gyűlnek a bíztató, támogató útravalók is.
„Na ez az, végre ezzel is foglalkozik valaki!”
„Hajrá, sok kitartást kívánok a munkájukhoz!”
„Kívánom, hogy legyen eredményes a futásuk!”
„Köszönöm, hogy csinálják mindannyiunkért!”

S mikorra a futás beér Egerbe, és az aláírások számában is elértük, amit akartunk, mindannyian bepattanunk a kocsikba és irány Egerszalók, a csodálatos fürdő, ahol már tavaly is vendégül láttak minket, hogy felfrissítsük a tagjainkat.

Ha nem volna ott más, csak a mesés környezet a fenyvesekkel, a megszámlálhatatlan különböző hőfokú medence, meg a külön világ a szaunákkal, már akkor is mennybe mennénk.
De van mellette szeretetteli fogadtatás, végtelen gondoskodás és tiszta, segítő szándék.
A tavalyi oklevelünk pedig kint díszeleg a falon…

Ez a 37. napunk.
Ez azt jelenti, hogy ötödik hete vagyunk úton egyfolytában és 250 települést érintve összesen 2600 kilométert futottunk az országban a drogok ellen.

Végtelen jóleső volt a pihenés, hálásan köszönjük!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

36. nap | Ózd – Salgótarján

2010-05-22T00:00:00.012+02:00

Hát nem azért mondom, de maratoni viszonylatban is ritka az ilyen szép szombat.

Olyan kis csendes-pihenős-szuszugós napnak indul, aztán a végére csak lesz belőle 5 településen csatlakozás.

Többségükben lelkes ifjakról van szó, akik a településük nevében csatlakoznak a hétvége ellenére, mindenféle komolyabb tanári közreműködés, vagy előszervezés nélkül.

Ilyen Borsodnádasd, Bükkerzsébet és Pétervására is.

De nem ilyen Mátraszele, ahol a csodálatos intézményvezetőnek köszönhetően vagy 30 gyerekkel zajlik a Kapitány avatás.
Bálint nagyszerű újításának köszönhetően úgy tartjuk az előadásokat, hogy teljes mértékben bevonjuk a gyerekeket is.

Például, az ugye tiszta sor, nem volna egyszerű szóban elmagyarázni, hogy „a drog részecskék hogyan akadályozzák az idegpályákban az impulzusok áramlását”
De ha mindezt átalakítjuk egy fajta kis „játszd le magad” karnevállá, akkor mindjárt minden világos lesz és a gyerekek nem csak hogy érteni fogják, hogy mi történik a drogos szervezetében, hanem még imádják is a bemutatót.

Ehhez mindig közülük kérünk segítőket.
Közösen kijelöljük, hogy „hol megy az idegpálya”: „mondjuk ez az ösvény itt”.
Aztán, hogy kik lesznek a drogrészecskék és kik lesznek az „üzenetek”, amiknek az idegpálya egyik végéből el kell jutnia a másik végébe, mondjuk a fejből el kell jutnia a lábhoz.
És a csibész kis drog részecskék bizony akadályozzák őket.
Az ilyen előadásokból nem csak kacagós mulatságok lesznek, hanem igazi játékos tanulás is, hiszen a gyerekek így nagyon jól megértik, hogy a drog TÉNYLEG akadályozza a normális testműködést, és ez az eljátszott példa eszükbe is fog jutni, amikor szükségük lesz rá.

Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha az ember meg akarja érteni, hogy valami hogyan működik, abban nagyon sokat segít, ha a száraz szöveg mellett ott van egy bemutató, egy modell, egy fotó, egy ábra, vagy bármi más, ami segít elképzelni, hogy az adott dolog hogyan is működik a valóságban

Ezt a jelenséget többek között L. Ron Hubbard is felfedezte, amikor a tanulás akadályait kutatta.

A mai 65 kilométeres futótávot egyébként két szakaszban teljesítjük.
A második egység Mátraterenyén kezdi a napot.
Mátraterenyén, ahol a hétvége ellenére is ápoljuk a csatlakozás hagyományát, hiszen egy jó 50 fős csoportnak tartunk előadást.
Ez a kedves település az egyik stabil bástya a 42 napos futás menetrendjében.
Jó barátunk az iskola igazgatója, és persze a tanárok közül nagyon sokan, a sportélet vezetője és maga a Polgármester úr.

Namost ő nem tud ott lenni az előadás elején, mert egy másik rendezvényt nyit meg éppen.
Mégpedig a térségi roma „ki mit tud” vetélkedőt, ami pont a szállásunkként szolgáló vendégház udvarán zajlik.

Gyorsan összeismerkedünk a kisebbségi Önkormányzat vezetőjével, egy folyamatosan mosolygó, 3 diplomás aranyszívű emberrel, aki már a legelején megjegyzi, hogy mivel a drogkérdés számára is nagyon fontos ügy, ezért amikor úgy gondoljuk, rendelkezésünkre bocsátja a színpadot.
Érdemes elolvasni, hogy milyen tiszta és milyen bölcs üzenetet írt a Maraton Vándorkönyvébe:

„A ma élő, vezető cigányoknak óriási a felelősségük abban, hogy figyelmeztessék gyermekeinket: eddig és ne tovább! Figyeljünk másokra, figyeljünk a külvilágra, csak együtt, közösen tudjuk megállítani azt a poklot, amit úgy hívunk: drog!

Csikós Árpád, a Kisebbségi Önkormányzat Elnöke

Maga a vetélkedő nagyon jó buli, vannak táncosok, vannak énekesek, mindenféle színes fellépő, 7 évestől a 77 évesig.
Őszintén szólva nem irigylem a zsűrit.

A szünetben Riki veszi kézbe a mikrofont, röviden beszél a drogokról, majd Drogmentes Kapitánnyá avatja a nyüzsgő ifjakat.

Namost még le sem jön a színpadról, amikor az őt felkonferáló vezetőnk legnagyobb meglepetésünkre 3 rapper srácot szólít a színpadra, akik egy drogellenes dalt adnak elő!
És nem is akármilyet!
A szöveg zseniális, a ma divatosnak számító trenddel ellentétben egyetlen trágár szó sincs benne, viszont annál több eredeti gondolat!

Az egyikük egy félig roma, félig néger srác elmondja, hogy nem ez az első ilyen jellegű számuk, van két másik is, a közönség egyébként is visszatapsolja őket, hát eléneklik azokat is.
Búcsúzóul az egyik dalszövegükből írnak be a Vándorkönyvbe:

„Az életed egyetlen története az, ami a születésedtől a halálig kísér. A történeted hitelesítője te vagy, egyedül és csak te tudhatod hogy miért. Te használod a drogot? Vagy ő téged?

Amiben napjaidat éled, csak egy cukormázas felszín, van alatta egy másik, hidd el, az az igazi!”

Valami azt súgja, még találkozni fogunk velük!

Nagyon élvezetes és tanulságos volt a ki mit tud részesének lenni.
Öröm volt látni a felszabadult szórakozást és azt, ahogyan mindenki őszintén tudott örülni a másik sikerének.
Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Újabb videó érkezett

2010-05-21T02:00:00.001+02:00

Fogadjátok sok szeretettel Chevy következő alkotását, a 27. napról:

Küldjük a videókat!

2010-05-21T01:00:00.000+02:00

Felkerült a 26. napi videó a szőke hajú sráctól!

Megtekinthető a május 12-i bejegyzés végén is ide kattintva.

35. nap | Miskolc – Ózd

2010-05-21T00:00:00.030+02:00

Végtelen örömmel jelenthetem, hogy ma reggel igazi napsütésre ébredünk!

Még a mosoly is szélesebb ilyenkor az ember arcán!

Főleg úgy, hogy ma 6 településről vannak csatlakozóink.

A kocsik úgy rohangálnak az útvonalon össze vissza, mint a hangyák, akik a hosszú hideg után végre egy kis napfényt éreznek magukon.

Az első egység Kazincbarcikán tartja a rendezvényeket 8 sulinak.
A Dózsa György általános minden évben csatlakozik, a gyerekek emlékeznek az előadás részleteire, az egyik szőke srác odamegy a Rikihez előadás közben és azt mondja: „Hadd beszéljek a mikrofonba..”
„De nem fogsz csúnyát mondani?” – kérdi a Riki, akinek azért már van tapasztalata az ilyen kérdésekben.
„Dehogyis – mondja ő, és miután megkapja a mikrofont, hátravetett fejjel belerikoltja: „SZERETELEK DÓZSA GYÖÖÖÖÖÖRGY!”
És erre az egész suli őrült tapsviharban tör ki…

A második egység maga a futás és a hozzá kapcsolódó PR kocsi, akik először Sajószentpéteren tartanak előadást vagy 130 gyereknek.

Innen futunk át a csodálatos Vadnára, ahol igazi hagyomány a csatlakozás, itt avattuk fel a maraton legidősebb és legfiatalabb Drogmentes Kapitányát még 2005-ben.
A sulit összevonták a szomszédos Bánhorvátival, ezért itt nincsenek gyerekek, de a polgárőrség vezetője külön leszervezi, hogy egy busszal hozzanak át gyerekeket a közös futásra.
Az egyik tanárnő Vadnai, ő hoz egy osztályt és megbeszéli a tornatanárral, hogy ő meg hozzon felsősöket, így apróságok és nagyobbak együtt loholnak a Maratoni zászló nyomában és majszolják a végén a frissítőként előkészített negyedelt almát és narancsot.
Természetesen a találkozón kint van a Polgármester úr is, arról beszélgetünk vele, hogy ez már a 8. év, amikor találkozunk.

Nem sokkal Vadna után érkezik hozzánk Görömbei Zoltán rendőr alezredes úr, aki már napokkal ezelőtt jelezte e-mailben, hogy lefut velünk ma egy hosszabb szakaszt, hogy példát mutasson a településeknek, ahol dolgozik. (Végül egyébként több mint 25 km lesz belőle…)

Putnokra is már vele együtt futunk be, jönnek is a gyerekek, a benzinkútig kocogunk együtt, ahol kiállunk egy rövid előadásra és a Putnok TV a maratoni felvételek után külön interjút csinál a Zolival.
Namost ugye 5 maratoni autó vagyunk és mindegyiknek külön dolga van, csak reggel és csak este találkozunk.
De úgy látszik, Putnokot valamilyen spirituális erőtér veszi körül, mert tavaly ugyanezen a napon véletlenül úgy alakult, hogy mind az 5 kocsi itt futott össze.
Most kérem szépen a futást kísérő kocsi eleve itt van, aztán megérkezik a Desszant, ami a következő futót hozza, majd sorra befut az Előkészítő, a PR és a Rendezvényes is. És ha ehhez hozzáveszem, hogy ott van a felvezető polgárőrautó, a rendőrautó is, no meg a TV-sek autója is, hát egész szépen kitöltjük a benzinkút parkolóját a 8 kocsival, amik a maraton kapcsán gyűltek össze.

Mindezt végignézi az út mellett dolgozó két munkás.
A fiatalabb, amikor látja, hogy a Kapitány avatásra kerül a sor, odajön és megkérdezi, hogy beállhatna ő is?
Persze, hogy beállhat, ott esküszik munkásruhában a gyerekekkel…
Egyébként csak ekkor derül ki, hogy a gyerekek között van egy lány, aki megyei bajnok atléta, naná, hogy külön ki is áll a többiek elé és a Bálinték mellett teszi le az esküt.

Innen már csak a célállomás, Ózd van hátra, ahová már reggel előrement egy autó, hogy először előadást tartson a sulikban, aztán levezényelje a központi rendezvényt a sportcsarnokban.

Mikor végeznek az egyik iskolában az előadással, robognának át a sportcsarnokba a rendezvényre, de hát nem tudják, hogy merre van. Tyipü száguld kifelé az iskolából, meglát egy alakot, aki éppen a kocsijából szállna ki, odafut hozzá, hogy „meg tudod mondani, hogy merre van a sportcsarnok?”
„Ti vagytok a Maratonosok?” – kérdi az illető.
„Igen!”
„Mi meg a TV-sek vagyunk, hozzátok jöttünk, na pattanj be…” – és már robognak is a sportcsarnokhoz együtt.

A sportcsarnokban aztán a néptánc és a karate bemutató után jön a Thimmy az előadással.

A terem szinte teljes hosszában ülnek a gyerekek, így jó 50 méteres sor figyelmét kell magára vonnia

Thimmy a mikrofonnal fel alá sétál, majd rohangál a gyereksorok előtt és úgy vonja be őket az előadásba, hogy teletömi a zsebét telefonakasztókkal, és aki helyesen válaszol, annak már dobja is az ajándékot.

Nem is csoda, hogy elsősorban az apróságok nagyon hamar odagyűlnek a korláthoz.

Este még van egy kis aláírásgyűjtés is, ahol a Bálint odalép egy sráchoz, hogy aláírná-e a drogmentességért, mire a srác azt mondja:

„Szia Bálint!”

„Hát te honnan ismersz engem?”

„Hát tavaly együtt futottam veled Putnokon, és még aznap este én voltam ott a biliárdszalonban, amikor bejötteket aláírást gyűjteni és Drogmentes Kapitányt avatni. Egy parafatáblán azóta is kint van az oklevelem!”

Hát akkor, hajrá drogmentes Ózd!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

34. nap | Polgár – Miskolc

2010-05-20T00:00:00.029+02:00

Reggel ugye Polgárról indulunk el és napok óta először végre újra ránk mosolyog a nap a felhők közül.

Még tegnap mesélte az Imi, hogy éppen a kocsiban ült, amikor hallotta, hogy valakik angolul beszélnek a kocsi mellett. Kiderült, hogy 3 hölgy az, az egyikük egy tanárnő Portugáliából, és ahogy mondja, sajnos náluk is nagy probléma a drog. Csinált is jó pár fotót, hogy odahaza megmutathassa a gyerekeinek, hogy milyen jó drogellenes kezdeményezések vannak más országokban a drogok ellen.

Az első állomásunk ma Sajószöged.
A polgárőrünk elmondja, hogy ő bizony büszke arra, hogy 2007 óta minden évben részt vesznek a maratonon és ők biztosítják a futást, és ezért minden évben köszönő oklevelet is kapnak.
Most elhívta a környező települések polgárőreit, mert azt szeretné, hogy ők is büszkék lehessenek.
Gyönyörű kisbusszal jönnek…
Egyébiránt 11-re várjuk a gyerekeket, de még nem érkeznek.
20 perc telik el lassan de nem jönnek..
Várunk…
Egyszer csak a polgárőreink fogják magukat, bepattannak a kisbuszba és elviharzanak, majd visszatérnek, kinyitják a hátsó ajtót, ahonnan - mint a filmekben - előbukkan vagy 25 gyerek és 2 tanár.
A kocsi megint elviharzik, majd percekkel később újra itt van, nyílik a hátsó ajtó és előkerül újabb 20 gyerek.
Újabb forduló és jönnek a legnagyobbak, vagy 15 idősebb srác.
Végül összesen vagy 80 Drogmentes Kapitány esküszik szívére tett kézzel.

Aztán integetve elhagyjuk a csatlakozókat és újra visszakanyarodunk a főútra, de kísérőként már csak az eső szegődik mellénk…

Nagycsécsen arra leszünk figyelmesek, hogy a buszmegálló olyan furcsán tele van…
Legalább 25 ember zsúfolódik össze a fedél alatt.
És óvatos becslések szerint is a várakozók átlagéletkora maximum 7 év lehet!
Bizony ám!
3 felnőtt és vagy 20 töpörtő, kezükön színes kis díszekkel integetnek a futónak!

Ugyanis kérem szépen, a Sajószögedi tanárnő átszólt a Nagycsécsi óvodába, hogy jön a maraton és jöjjenek ki fogadni.
És ha már itt vannak, hát befutunk velük az oviba, hogy aztán valami kedves ajándékot adhassunk nekik.
De végül is mi kapjuk a dupla ajándékot, mert amellett, hogy még az esőben is kijöttek fogadni a maratont, csináltak nekünk külön ere az alkalomra kis kártyákat, rajtuk virágok és a felirat: „Sok szeretettel a nagycsécsi óvodától! 05.21.”

Már jó ideje olyan szakaszán futunk az országnak, ahol a napok óta tartó irgalmatlan esőzés komoly gondokat okozott.
Kemény látvány a kertekben még mindig tetőző belvíz és az út szélén sorakozó homokzsákok!
Minden tiszteletünk azoké, akik az ilyen nehézségek közepette is kitartással folytatják a mindennapokat, és persze azoké, akik az ország távoli szegleteiből is eljönnek segíteni.

Nekünk eddig csak annyi jutott a rossz időből, hogy bőrig ázva integettünk az autósoknak.

De ma már más formában is meggyűlt a bajunk az esővel.

Egyrészt azért, mert a hagyományokhoz híven, Miskolcon 1000 fős rendezvényünk lett volna, színpaddal, fellépőkkel, de ezt szó szerint elmosta az eső.
Legalábbis le kellett fújni a programot, és helyette 9 iskolába megyünk be előadást tartani.

A másik változás konkrétan a futást érinti.

Ma ugyanis 44 kilométeres lenne az útvonal, de csak 27-et futunk le.
Ugyanis az a szakasz, ahol haladnunk kéne, még mindig nem biztonságos. Autóval ugyan bemegyünk előadást tartani Alsózsolcára, de a futás egy biztonságos ponton megáll és autóval érünk be a célállomásra, Miskolcra.

Este találkozunk a helyi szervezőkkel és néhány szcientológus barátunkkal. Velük persze két közös téma van: 1. Hogy halad a maraton, 2. Miben segítettek ők az árvíznél.
Ugyanis a Szcientológia Önkéntes Lelkészek célja, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, ahol tudnak, és ahogyan a külföldi önkéntes lelkészek szeptember 11-én ott voltak a World Trade Centernél, és ott vannak szinte minden fontos természetei katasztrófánál, úgy a magyar önkéntes lelkészek is kint vannak a földeken a mostani árvíznél.

Kitartást, erőt és nagyon jó munkát kívánunk nekik is és mindenkinek, aki a gátakon dolgozik.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

33. nap | Nyíregyháza – Polgár

2010-05-19T00:00:00.024+02:00

Hát az úgy volt, hogy este imádkoztunk a jó időért.
És éjszaka fél füllel azt hallgattuk, vajon dobol-e az eső a tetőn.
És reggel az első tennivaló félálomban a függöny elhúzása volt, hogy mi is vár ránk odakint.

Nem volt túl nagy meglepetés.
Szitáló eső és hűvöskés szél.

Az első futó esődzsekiben és kapucnival a fején vágott neki a futásnak Nyíregyháza belvárosában, de csak azután, hogy szinte a teljes legénység a média szolgálatába szegődött, mert a Xéni és a Bálint egyszerre adott interjút a két TV-nek, miközben én meg a rádióban voltam az élő műsorban.

Ma tulajdonképpen két fontos város vár ránk, sok-sok csatlakozó gyerekkel. Az egyik ugye rögtön az indulási pont, Nyíregyháza, a másik pedig az évek óta stabil barát Tiszavasvári.

Így két autó már robog is előre, hogy előkészítsék ott a rendezvényt a sportcsarnokban.

A másik kettő pedig megkezdi körútját a Nyíregyházi iskolákban. Az egyikben olyan jó előadást tart az Imi, hogy utána odamennek hozzá a gyerekek beszélgetni, kérdezgetni, a futásról, majd az egyikük nagy szerényen megkérdezi, hogy „Adhatok neked egy rágót”, és a remek előadás jutalmául megajándékozza az Imit egy rágóval.

A másik suliban meglehetősen kemény gyerekek vannak. Nem nagyon figyelnek, egymással beszélgetnek, a fegyelmezés sem igazán hat rájuk. Thimmy az előadó, tényleg meggyűlik velük a baja.
Mikor végez, ott motoszkál benne a kisördög kérdése, hogy vajon elért-e a gyerekekhez az üzenete, vajon tudott-e hatást gyakorolni rájuk?
Ahogy ott mászkál és pakol, odalép hozzá egy fiú és átad neki egy kicsire összehajtott papírlapot, amit láthatólag a kockás füzetéből tépett ki.
Ceruzával van megírva és rajzok is vannak rajta: egy alak, aki éppen belövi magát, erősen áthúzva, smile mosolygó arcok, és a maratoni logó futó alakja a zászlóval.
No meg szépen kanyarított betűkkel egy szöveg: név, dátum, település, egy e-mail cím, és alatta: „Új tagnak jelentkezem!”

Lám csak, lám, jövőre milyen szép kis csapatunk lehetne a 10. maratonra a jelentkező diákokból!

Egyébként miközben a szemerkélő esőben a TESCO parkolóban az előkészítő kocsinál a szendvicseket készítjük, arra leszek figyelmes, hogy a mellettünk lévő iskola ablakában szőlőfürtként csoportosulnak a lányok és vadul integetnek.
Odamegyek hozzájuk egy szórólappal, mire az egyik fürtös kislány megjegyzi, hogy „Én már voltam veletek előadáson. Még 2005-ben. Van is otthon egy oklevelem.”
„Drogmentes Kapitány oklevél?” – kérdezem tőle.
„Igen, ilyen pontok vannak egymás alatt felsorolva…”

Hát nem hihetetlen?
4 évvel ezelőtt talán egy órányira találkoztunk összesen, de ő most is emlékszik mindenre és otthon őrzi az oklevelét…

Tiszavasváriban hagyomány a nagy maratoni rendezvény. Volt már itt barátságos focimeccsünk is pár évvel ezelőtt, tavaly pedig egy teljes egészségnapot szerveztek a befutásunk napján.

Idén a sportcsarnokban van a program, vagy 160 gyerek fut a város határától velünk maratoni egyen pólóban a szemerkélő esőben, odabent pedig már várja őket az ugráló-vár, a sziklamászás, a bringás bemutató és persze az előadás.
A Polgármester úr nyitja meg a rendezvényt, amiben az 500 gyerek meglehetősen színes meglepetés programot élvezhet.

Amikor azt mondom, hogy „meglepetés program”, akkor nem túlzok, mert néhány program nem csak a nézőknek, és nem csak a szervezőknek, hanem maguknak a fellépőknek is meglepetés.
Van például egy nagyon tehetséges lány, aki musical részleteket énekel, és közben el is játssza őket.
De ebben nem csak az a kivételes dolog, amit a színpadon nyújt, hanem az, hogy hogyan lett ő a műsor része.
Ugyanis mikor odajött a sportcsarnokba, még nem tudta, hogy fel fog lépni.
Ő abba a suliba jár, ahol délelőtt külön előadást tartottunk, és a Riki csak úgy kedvtelésből elénekelt egy népdalt, és megkérdezte, hogy kit tudna még valami szépet bemutatni.
Ott jött elő a mi lányunk és énekelt először.
Most pedig, ahogy itt látjuk a sportcsarnokban, megkérdezzük, hogy „nem akarod itt is előadni?”
Gyorsan hazarobogtak a cd-jéért és már állt is a színpadon és mondani sem kell, kirobbanó sikert aratott.

másik meglepetés fellépő egy harcművész világbajnok volt, aki éppen edzés után tartott haza, épp csak benézett a rendezvényre, de ha már ott volt és a hátizsákjában ott volt a kardja is, hát tartott az ámuló közönségnek egy profi bemutatót.

És hogy teljes legyen a kép, volt ott még 3 cigány srác, akik néha csak a maguk örömére, táncolgattak a zenére. Móni beszélt velük, hogy akarnak-e a színpadon is táncolni. Mondták, hogy szívesen, de ahhoz olyan zene kell nekik, amire ők szoktak táncolni.
Igen ám, de sem a technikusnál, sem nálunk, sem a srácoknál nem volt olyan lemez.
Vagy 5 perc rohangálás után került elő egy lány, akinek a telefonján volt megfelelő zene, gyorsan rácsatlakozik a technikára és a srácok csak úgy spontán olyan táncbemutatót rögtönöznek a színpadon, amit a legkeményebb profik is megirigyelhetnének.

És hogy a jövő évi maratoni csapattal kapcsolatban semmilyen kétség ne maradhasson bennünk, a Tiszavasvári ifjú polgárőr Zsanett, aki már sok éve segít nekünk, kijelenti, hogy szeretné jövőre a csapattal futni a 10. maratonon.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

32. nap | Hajdúböszörmény – Nyíregyháza

2010-05-18T00:00:00.018+02:00

Végre, végre, végre…

Olyan hideg eső van reggel, mintha valami dokumentumfilmben lennénk a National Geographic „Hogyan fedezzük fel a Déli-sarkot” sorozatában.

De az utóbbi napokban már esőállóra edzett szervezetnek mindez meg sem kottyan, az első futó még az ereszek biztonságában melegít, aztán a rendőrautó mögött töretlen lendülettel kikanyarodik a főútra.
Felharsan a megszokott rikkancs szöveg a Bogi drága hangjával - aki a TV2 hivatalos hangja, és 2002 óta minden évben ő mondja fel nekünk a hangszóróból szóló tájékoztató szöveget.

Mindeközben a szálláson még javában zajlik az egyeztetés az elkövetkező napok településeivel és az iskolákkal az időpontok pontosítása, mert a rendezvények Böszörményben csak 11-kor kezdődnek el.

Akkor viszont nagyon elkezdődnek.
Konkrétan azzal, hogy a Deszant kocsi az iskola felé tartva lerobbant. Nem lehet vele váltani. Micsoda szerencse, hogy az első előadás éppen egy olyan mezőgazdasági szakközépben van, ahol erősen tanulnak az ifjak gépészetet is.

Az angyali tekintetű Lévai Tibi tanár úr, aki már évek óta segít a maraton rendezvényeiben, egy szemvillanás alatt intézkedik, és a kocsit már viszik is a szerelőaknára, a szakoktatók pedig állják is körbe nagy hümmögve és a lehetséges okokat sorolva.
A probléma banális, egy jól irányzott olajcserével és némi bütyköléssel már ki is ül a mosoly a szerelő mesterek arcára, és az előadások után a Deszant vígan robog a gidres-gödrös utakon…

De kérem szépen maga az előadás sem utolsó.
Ezek a középiskolások elevenek, zajosak és fékezhetetlenek. Olyanok, mint a pokolian csípős paprika.
Riki tartja az előadást, próbálja szép szóval, próbálja humorral, próbálja érdekes történetekkel, de csak nem csitulnak.

Mikor aztán ugyanúgy beszél hozzájuk, mint ők beszélnek maguk között, keményen káromkodva, odavágva és szó szerint helyretéve őket, akkor egyszerre elcsendesednek, az a néhány problémás elem, aki szokás szerint a felfordulást okozza, csendben elhagyja a termet, a többiek pedig – csodák-csodája – egyszerre kezelhetővé válnak.

És ahogy a figyelem a Rikin összpontosul, az előadás varázsa áttöri a falakat és kerek szemek, figyelő arcok szegeződnek rá.
A tanári kar oldalt magában bólogat elégedetten.
Az első sorban állóknak megjön a kedve, és mivel a Riki néha színpadi show elemnek is beillő attrakciókkal tarkítja az előadást, időnként pénzt dobnak a lába elé.
Komolyan!
Pénzt halásznak elő és odadobják a lába elé, mindezt mosolyogva, tapssal és elismeréssel.
Mikor az előadás végére ér, a Móni átveszi a szót, és megkérdezi: „Mit szóltok Magyarország legjobb drogfelvilágosító előadójához?” Erre olyan tapsviharban és üdvrivalgásban törnek ki, mintha valami kupadöntőn, vagy koncerten lennének.
„Na jó, akkor nézzük, hogy kinek tetszett jobban. – mondja a Móni. „Fiúk és lányok verseny, előbb a lányok lehet sikítani… jó, most fiúk, lehet fütyülni.”
Na erre igazi égszakadás-földindulás, az egész terem zeng, kipirult arcok és kalimpáló kezek mindenütt…
Talán titokban még a tanárok is fütyültek…
Alig lehet lelőni őket, meglehetősen hosszas a búcsú és igazi díszmenet a kivonulás…

Egy másik középiskolában, legnagyobb meglepetésünkre a bordásfalra felerősítve látunk két hatalmas lepedőt, csurig telve a diákok és tanárok aláírásaival, a tetején hatalmas felirat: „NO DROG!”
Kiderül, hogy néhány napja készítették a Széchenyi héten direkt a Maraton érkezésére és minden diák alá is írta.
Az előadás végén természetesen ünnepélyes keretek között a jelenlévő maratoni csapattagokat is felkérik, hogy ugyan helyezzék már el becses kézjegyüket ezeken a történelmi jelentőségű ereklyéken.

A következő állomás Nagykálló, ahol Móni tartja az előadást. (Meg kell jegyeznem, hogy mindenki, aki a maratonban előadást tart, annak idején a Mónitól tanulta a szakmát.) A művésznő pedig a hagyományoknak megfelelően kisebb színészi blokkokat iktat az előadásba, eljátszva a részeg embert, a fáradtat, a lelkest stb. A gyerekek kezdetben csak ámulnak, aztán már hangosan kacagnak, végül pedig mindegy egyes ilyen blokkot külön meg is tapsolnak, mintha egy színházi előadáson lennének.

Az egyik kocsi még visszament ma reggel Berettyóújfaluba, ahol néhány iskolában tartottak előadást.
Az egyik suliban az előadás után egy szőke lány odamegy az Atihoz, hogy „ez olyan jó volt, és hogy tényleg ennyi futás, húúú, hát hogyan lehet csatlakozni a maratonhoz csapattagként?”
Majd 10 perccel később egy másik lány megy oda a Thimmyhez, hogy mit kellene tennie azért, hogy jövőre ő is végigfuthasson velünk..

Majd végül, búcsúzáskor a láthatóan közös titkot rejtegető gyerekek gyűrűjében érkezik egy tanárnő (a csodálatos szervezőnk, a Dóri mamája) maga előtt tartva egy gigantikus csokoládé tortát.
„Köszönjük szépen, hogy még 50 kilométer távolságból is visszajöttetek hozzánk, hogy ennyi felvilágosító anyagot hoztatok, és ilyen sokat segítettetek a gyerekeiknek és nekünk!”
Berettyóújfaluban több mint 900 gyerek vett részt az előadásainkon…
Gratulálunk!

És végül kérem szépen – de messze nem utolsó sorban – talán emlékszik rá a kedves olvasó, hogy még a Debreceni rendezvényen a kedves polgárőr vendégünk révén egyeztetni kezdtünk annak a Téglási iskolának az igazgatójával, akik ugye nincsenek is az útvonalon.
Nos, ma látogatott el hozzájuk a Rendezvényes kocsi.
Az előadás és a kapitány avatás zseniális volt, az igazgatónő külön kihívta a városi rádiót is, aki csinált egy ragyogó riportot.

Aztán marasztalni kezdték az egész csapatot, hogy ugyan már, ebédeljünk velük.
A legédesebb az volt, ahogy a közös iskolai ebédlőben ülünk a gyerekek között, ugyanazt majszolva, mint ők, és arra leszünk figyelmesek, hogy az előadásról ismerős lányok egy csoportja feszengve azon tanakodik, hogyan kérdezzék meg, hogy odaülhetnek-e hozzánk.
Hát persze, hogy odaülhettek.
Jó kis beszélgetés kerekedett a leves felett…

Igazán szép kis nap volt, csupa tündéri történettel…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

31 nap | Berettyóújfalu – Hajdúböszörmény

2010-05-17T00:00:00.023+02:00

Most kezdjem azzal, hogy megint esik az eső?
Nem kezdem!

Azzal kezdem, hogy ma ismét 5 felé rohan az 5 kocsi.

Mert reggel ugye előadások a Berettyói iskolákban, amit persze a Dóri szervezett le. De közben már usgyi előre Debrecenbe, ahol iskolai előadás és színpados rendezvény is lesz. Az útvonal szerint jön majd Sáránd és közben még hajrá, irány Biharnagybajom, ami nincs is az útvonalunkon, de az elmúlt években itt is hagyománnyá lett a csatlakozás.

Reggel Berettyóban a Riki tartja az előadásokat és ahogyan kell, szépen osztályról-osztályra vándorol. A termek mások, a gyerekek mások, de a kacagás, a tágra nyílt szemek és az eredményesség ugyanaz.

Debrecenben eredetileg az Egyetem tér lett meghirdetve mint rendezvény helyszín. De már tegnap este eldöntöttük, hogy a fránya idő miatt „B tervként” át kell helyeznünk a rendezvényt a plázába.
Azzal indul a reggel, hogy végig telefonáljuk a már korábban értesített médiát, és mind a 14 jelentkezett iskolát, hogy megváltozott a helyszín. Legtöbben tudnak jönni ide is, csak néhányan vannak, akiknek a pláza már túl messze van az iskolától ahhoz, hogy sok gyereket megmozgassanak.

Közben lassan szépül a színpad, készülnek a fellépők.
9 suliból kb. 400 gyerek gyűlik össze, van remek show-tánc bemutató, van zenekarunk és ott vannak a már tavalyról megismert nagyszerű vívók, akik idén is pazar bemutatót tartanak.
Csősz Imre, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó a díszvendégünk, vele együtt zajlik a Drogmentes kapitány avatás.

Tyipü meséli, hogy még az előkészületek során odamegy hozzá egy idősebb bácsi, olyan 65 éves lehet, és kérdezi, hogy mi készül itt. Tyipü elmondja, a bácsi köszöni és továbbsétál.

Jó pár perc múlva, amikor már elkezdődik a színpadon a program, a bácsi megint odajön, belehallgat kicsit a programba, egyetértően bólogat és aztán már el sem megy, végighallgatja az első szótól az utolsóig az egész programot, és a végén a többiekkel együtt, szívére tett kézzel le is teszi a Kapitány esküt.

Egyébként itt találkozunk véletlenül a Téglási polgárőrség egyik vezetőjével is, akinek nagyon tetszik az előadás, a Kapitány avatás és minden egyéb.

Meg is kérdezi, hogy hogyan lehetne bevonni az ő iskolájukat is annak ellenére, hogy nincsenek rajta az útvonalon.

És talán mondanom sem kell, hogy 5 percen belül már a Téglási iskola igazgatójával egyeztetjük telefonon, hogy másnap mikor megyünk be hozzájuk előadást tartani.

A rendezvény vége felé kiderül, hogy az egyik iskola, akit reggel nem értünk el, kiment az Egyetem térre 520 gyerekkel. Ráadásul még külön transzparenseket is készítettek és igazi felvonulási menetben vonultak ki.

Gyorsan bemegyünk az iskolába, és akkor lesz világos az ok: a telefonok az érettségi miatt ki voltak kapcsolva.
Persze pillanatok alatt azt egyeztetjük, hogy hogyan lehetne a sulit mégiscsak bevonni a csatlakozásokba, ha már ilyen kivételes módon készültek a programra.
A csodás vezetővel egyeztetve lehetőség is felmerül: vagy május 28-án jövünk majd az egészségnapra, vagy majd szeptemberben a következő egész iskolás programra.
Mindenesetre őszinte elismerésünk a Diószegi Sámuel sulinak a megértésért és a transzparenses szervezésért!!!

De ha Debrecenben külön is ki lehetne emelnem valamit, akkor az a csodálatos, álomszép és tökéletes rendőri felvezetés lenne.

Tudni kell, hogy a maraton 2100 kilométeres útvonalának teljes hosszán az illetékes közútkezelőknek és rendőrségeknek mindenhová elküldjük a megfelelő tájékoztatást és bejelentést, és ezt a kivételes Tyipü intézi, a csodálatos Vivien segítségével.

Ha e levél alapján Debrecenben a rendőrkapitány úgy dönt, hogy a polgárőrség felvezetése mellett még egy plusz járőrautót is biztosít a futáshoz, már akkor azt mondom, hogy „Hálásan köszönjük, csodálatos volt!”

De nem ez történt!

Már Debrecenbe is két rendőrautó vezetett be minket. Az egyik elől ment, a másik hátul biztosított.
Csak később vettem észre, hogy jóval előttünk egy harmadik autó is kíséri a futást.
Az első piros lámpás kereszteződésnél a két jobb oldali sávban mellettünk is hosszú kocsisor, és előttem is hosszú kocsisor.
Lelassítom a futást, hátha megcsípjük a zöldet.
A lámpa vált, de a kamionok meg sem mozdulnak előttem.
„Háááát – mondom magamban, ez kegyetlen menet lesz, ha 100 méterenként állni kell a pirosnál…”
A hidegben az izmok gyorsan lemerevednek, a ritmus megtörik, a várakozó kocsik pont elém pufognak…
Csügged helyben futással totyogok a rendőrautó mellett, mire az ablak leereszkedik és kiszól a vezetőnk: „Mindjárt kihúzzák előlünk a kollégák a sort!”
A szemem felcsillan, a már rendőrautók tetején kékek-pirosan villogó széles lámpák mellé bekapcsolódik a sziréna, mi pedig szép ívben kikanyarodunk balra, megkerülve a két veszteglő sort, előrehúzva a lámpához és határozottan áthaladva a kétoldalt tökéletesen biztosított kereszteződésen.

És innentől kezdve szó szerint a csodák birodalmába lépünk.

4 rendőrautó van velünk minimum (legalábbis én annyit tudok számolni az állandó mozgásban) és olyan tökéletes és kimondhatatlanul professzionális biztosításban van részünk, amitől a szemem könnybe lábad.

Minden kereszteződés lezárva és biztosítva, minden zebránál stabil átkelés, minden pillanatban legalább egy autó a futó mellett, egy pedig stabilan a futó kocsi mögött.
Olyan érzés, mintha valami amerikai krimit néznék, ahol az Elnököt védik a speciális egységek.

Ahogy áthaladunk egy kereszteződésen, az addig biztosító autók a hátunk mögül szirénázva előreszáguldanak, és már állnak is be a következő kereszteződésbe és tartják biztonságban a menetet.

Kimondhatatlan és felemelő érzés.
És egyszersmind csodálatos biztonság így átfutni ezen a gyönyörű és hatalmas városon…

És mindezt úgy, hogy egyetlen komolyabb előzetes egyeztetés sem történt. Mi beadtuk az anyagot, ők pedig mindent tökéletesen elintéztek, mire jöttünk.

Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye áthaladt Debrecenen…

És hogy mit gondolhattak erről maguk a rendőrök?
Legyen erre a válasz az az elcsípett félmondat, amit a Debreceni rendőri biztosítás vezetője mondott telefonon a következő kollégánknak, amikor Debrecen határában átadták a felvezetést nekik: „A futókat épen és egészségesen átadtuk, vigyázzatok rájuk ti is, jó futást és jó biztosítást!”

Drága debreceni rendőr hölgyek és urak!

Tiszta szívvel köszönjük a biztonságot és figyelmet!

Bízom benne, hogy jövőre ismét veletek futhatunk!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Maratonos videómaraton

2010-05-16T01:00:00.010+02:00

Fogadjátok sok szeretettel Chevy várva-várt kisfilmjeit a 21-25 napokról. Megtalálható köztük a Nagy Sportágválasztóról készült, kihagyhatatlan epizód is. Természetesen a filmek a már meglévő beszámolók végére is odakerültek, ahogy az szokás.

Lássuk hát, milyen izgalmas videók készültek az alábbi napokról:

21. nap: Dunaújváros - Kecskemét

Különkiadás: 22. nap: A Nagy Sportágválasztó

23. nap: Szolnok - Tiszakécske

24. nap: Tiszakécske - Kiskunfélegyháza

25. nap: Kiskunfélegyháza - Kiskunhalas

29.-30. nap | Köröstarcsa – Berettyóújfalu

2010-05-16T00:00:00.008+02:00

Ha ez egy hétvége, akkor ez egy összevont beszámoló.
Merthogy szombaton szabadnap van ugyebár. Konkrétan a 42+2 napos maraton második szabadnapja.

Nem mondom, az időjárás lehetne kicsit kegyesebb is hozzánk, mert már reggeltől olyan hideg van, mintha október lenne, és olyan feketén is esik az eső.

Bosszúból átautózunk a közeli Gyulai termálfürdőbe és kiáztatjuk a kilométereket a lábunkból, aztán hazafelé beugrunk Békéscsabára és megnézzük a Robin Hood-ot.

Nagyon édes kis nap kerekedik ebből a hűvös szombatból.

És még azt is mondhatnám, hogy ki is pihenjük magunkat és másnap újra harcra készek vagyunk.

Vasárnap reggel mindenki ott zsibong a kocsiknál, zajlik a bepakolás, a felszerelések átnézése, és a futó annak rendje, s módja szerint 9-kor szépen meg is indul útjára.

Csak az a fránya idő…

Az ég továbbra is fekete és az eső ott csepeg, szemerkél, szöszmötöl az ember fején, becselleng a gallérja mögé és percek alatt megnehezíti a melegítő felsőjét az összegyűlt víz.

Mindezek ellenére ma 4 településen várnak ránk csatlakozók!

Mivel nem akarunk délután 5-re befutni a célállomásra, ezért kettészedjük a csapatot, és megfelezzük az útvonalat, tehát egyszerre két autó és két futó teljesíti a távot párhuzamosan.

Az első Köröstarcsáról indul, ahol a Dezső vár minket már reggel. Ő egy nyolcadikos srác, aki itt lakik, de a 10 km-re lévő Körösladányba jár iskolába, és ekkora távot még nem futott le egyben soha, hát úgy döntött, kipróbálja és elfut velünk odáig.
Nagyon szép tempót diktál az esőben, mindenki elismerően hümmög a kocsiban, hogy „ez igen!”

Ladányban aztán már nincs is egyedül csatlakozóként, mert ott meg egy tanár úr jön ki a futáshoz egy növendékével és egy nagyon szép futással jegyzik be kedves településüket a maratoni csatlakozások sorába.

Közben a másik autó beérkezik Darvasra, ahol 12 ember várja őket a zord idő ellenére és futnak egy derkast, majd leteszik a Drogmentes Kapitányok esküjét.
Mindezt azon a Darvason egyébiránt, ahol a védőnő kiplakátozta a teljes települést, hogy vasárnap futás a drogok ellen, jöjjön aki tud.

És mielőtt elhagynánk Darvast, a Xéni figyelmes lesz egy srácra, aki bringájával a sulinál várakozik.
„Te is az előadásra jöttél?” – kérdezi.
„Hát nem, én futni fogok”.
Na ő a Máté.
Vékony, szemüveges srác, tavaly is együtt futott velünk két barátjával.
A bringáját nem tudja hová rakni, ezért úgy áll be a futó mellé, hogy tolja maga mellett.
Eltelik egy kilométer, ő még mindig a bringájával fut.
Felmerül, hogy betehetné valamelyik kocsiba, de nem, ő a bringájával fut.
6 (HAT) kilométer után sikerül megfelelő megoldást találni, és a bringája bekerül az egyik kísérő rendőrautóba, a Máté pedig végre felszabadultan, bringa nélkül futhat velünk.

És fut is derekasan, egészen a célállomásig, Berettyóújfaluig, ahol vagy 20 lelkes csatlakozó fut be velünk a sportpályáig.

Namost Máté végig ott szalad az élen, kezében a maratoni zászlóval.

Ez a fiú több mint 19 kilométert húzott végig velünk ebben a fekete, esős időben úgy, hogy ebből hat kilométeren keresztül a bringáját is tolta maga mellett!

Hát igen, a mindennapok hősei…

És hogy mi volt Berettyón?
Egyrészt egy csodalány, a Dóri szervezi a teljes csatlakozást. Körbejárta az iskolákat és leszervezte az előadásokat, és persze a ma délutáni közös befutást.
Mindenhová plakátokat ragasztott ki a városban és mozgósította a korábbi évek kedves csatlakozóit, hogy méltóképpen fogadják a maratont.
Sőt, ha jól tudom, még a rendőrségi felvezetés intézésében is ő segített.
Nameg az esti közös vacsorában, naná.
És hogy miért ennyire extra hír ez?
Mert a Dóri még csak 17 éves, iskolába jár, de felnőtteket megszégyenítő határozottsággal intézte Berettyóújfalú csatlakozását!

És ha szabad zárszóként egy személyes megjegyzést beszúrnom ide…

Találkoztam Vanesszával.
Azzal a tündéri lánnyal, akivel pár évvel ezelőtt a függönyként leszakadó esőben kéz a kézben futottunk együtt.
Azóta eltéphetetlen kötelék köt össze minket.
A tündéri kislányból azóta ragyogó nagylány lett, aki mostanra a modern táncban magyar bajnoki címet is szerzett!
Hát persze, hogy készül vele interjú, és persze, hogy beír a Vándorkönyvbe…

És bár a hajdani kicsi lányból kész felnőtt lett, a kötelék ugyanolyan tiszta és erős maradt.
Sok sikert, magyar bajnok!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

28. nap | Orosháza – Köröstarcsa

2010-05-14T00:00:00.026+02:00

Ha azt mondom, hogy a tegnapi örömittas este után le sem lehetett vakarni a vigyort az arcunkról, akkor nem járok messze az igazságtól!

Nagyon jó érzés úgy egy pénteket megkezdeni, hogy az előző csütörtökkel a valaha volt legsikeresebb napot véstük a történelemkönyvünkbe…

De ez ugyebár nem jelenti azt, hogy ma ne dúskálnánk az akciókban!

Reggel a TESCO-ban a vevőszolgálatos hölgy mondja, hogy akkor adna nekünk vevőkódot. Mire a Tájmi megköszöni, „de ne tessék fáradni vele, évente egyszer járunk erre, mint Drogmentes Maraton ugyebár.”
Mire a hölgy: „Óh, hát ti vagytok azok, hát ismerlek titeket! A lányom tegnap hozta haza a Kapitány oklevelét!”

Egyébként a Drogmentes Kapitányok hagyományosan szép oklevelet kapnak minden évben. Van, akinek ott sorakoznak a falán a különböző színű oklevelek, mint a sorminta.
De úgy látszik, nem csak a Kapitány oklevelünk szép, hanem a többi anyag is, mert mikor reggel az orosházi média képviselőjének átadjuk az 52 oldalas Kiadványt, a PR mappát, a maratoni dvd-t és a felhívást, egyre kerekebb és kerekebb lesz a szeme, ahogy nő a kezében a kupac, majd mikor mindent átvett, néhány másodpercnyi hatásszünet után felnéz és azt kérdezi: „Úr Isten, kik vagytok ti?”

Persze Orosházán indul a nap két előadással, aztán irány Békésre másik két suliba, majd jön a Gerlai suli, és végül Békéscsaba, ahol az iskolákban is van külön előadás, de van központi program is, mégpedig amerikai football bemutatóval és vagy 600 gyerekkel.

Thimmy, aki Békésen él pont abban a suliban tartja az előadást, ahol az édesanyja is dolgozik. Itt hátrányos helyzetű és fogyatékos gyerekek vannak, de mindezek ellenére meglepően tájékozottak a drogokkal kapcsolatban.
Az előadás maga nagyon jó, de amikor elérkezik a Kapitányavatás, az egymás előtt szégyenlős fiúk és lányok láthatóan vívódnak, hogy mit is tegyenek.
A hátsó sorban 1 fiú és 1 lány először feláll, aztán leülnek.
Majd újra erőt vesznek magukon és felállnak az eskühöz, de aztán mégis úgy döntenek, hogy csendben leereszkednek.

Thimmy látja ezt, ezért többször is kihangsúlyozza, hogy Békéscsabán lesz a nagy rendezvény 11 órakor, aki akar jönni, szeretettel látjuk.
És lám csak, a jó szándék mindig utat talál a jó megoldás felé, mert 11-kor ez a fiú és ez a lány ott vannak a Békéscsabai rendezvényen és bár hátul állnak, a tömeg mögött egy fa alatt, most végre nyugodtan, a többiek cikiző tekintetétől védetten saját döntésük szerint cselekedhetnek: fogadalmat tehetnek, hogy nem fognak drogokhoz nyúlni!
És ez az, amiért végtelen tisztelet illeti őket, mert minden nehézség ellenére is kitartottak amellett, amit helyesnek gondolnak!

És ha szabad zárszóként elmesélnem még valamit, akkor az csakis Csorvás lehet.
Ez a város a maraton szempontjából több dologról is nevezetes.
Egyrészt, a polgármester úr már számtalan alkalommal volt velünk a programon, példát mutatva az egész településnek!
Másrészt, itt született meg a maraton egyik legszebb fotója, egy csorvási lányról, aki „NO DROG” kitűzőjével ül az előadáson, és azóta már 2 kiadványunk címlapján is szerepelt. Büszkék is rá a tanárai.

És végül arról is nevezetes Csorvás, ahogyan a futásban részt vesznek.

Most is szinte végeláthatatlan sorokban érkeznek a gyerekek a benzinkúthoz kettesével, kézen fogva. 4-5 csodás kísérőtanár jön velük, élükön a tornatanár úr, aki élő és határozott, olyan igazi tanáros, mégis tiszta és megértő.

Ahogy a 180 fős menet megindul a tér felé, úgy 1 kilométer után a bal szélen kis csoport topog feszengve.
Ők az ovisok, akiknél szintén hagyomány, hogy becsatlakoznak a maratonba.
Valószínűleg ők a nagycsoportosok, mert egyrészt több száz métert is futnak, másrészt meg csak a nagyobbak lehettek, mert kicsit később az út jobb oldalán még náluk is kisebb törpék érkeznek..

Hihetetlen édesek, ahogy a még nem igazán koordinált mozgással tipegnek-topognak a menetben.
A tornatanárunk fut a mezőny végén, óvva-biztosítva a végén haladókat.
Egy testesebb lány kifullad, láthatólag nem nagyon bírja, a tanár úr lehajol hozzá, nem nagyon halljuk mit mond, csak látjuk, hogy a keze a lányka vállán, és néhány szó után a teljesen kifulladt gyerek új erőre kap, és már lohol is a többiek után…

Őszintén mondom, olyan jó látni ezt…

Igazi pedagógusokat, igazi gyerekeket egy igazi városban, ahol a közért előtti nénik beszélgetéséből éppen azt a mondatot csíped el: „Persze, az enyém is ott van valahol.”

Az övé is ott van valahol a mezőnyben, mint ahogyan annak további csaknem 20.000 anyukának és apukának a gyereke is itt volt, itt van, vagy itt lesz, aki idén velünk fut a drogmentességért!

Hogy egy józan társadalomban nőhessenek fel.

Amilyenben mindannyian fel szeretnénk nevelni a gyerekeinket…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

27. nap | Szeged – Orosháza

2010-05-13T00:00:00.060+02:00

Tegnap jégeső volt, ma csak egyszerűen csúnya idő.
Hűvös is, esőre is áll…
Most miért kell ezt?

Szegedről indulunk, ahol a drága szervezőink, a Mityók család, nemcsak az ellátásunkat biztosította fantasztikus körültekintéssel, hanem ketten leszervezték az iskolákban az előadásokat is egész délelőttre.

Már tegnap is előrejöttünk és két suliban tartottunk előadást, de ma további 10 iskolában várják a maratont!

Kis sem merem mondani, hogy összesen hány gyerek…

Legyen elég annyi, hogy maga Mityók mester is a tanácstalanul tárja szét a kezét, hogy hogyan fogunk minden suliba odaérni időben, mikor van úgy, hogy egyszerre 3 iskolában kell előadást tartani, de azt mondja: „Úgyis megoldjátok!”

Hát persze, hogy megoldjuk…

Az egyik suliban azt mondják a tanárok, hogy kicsit félve hozzák le a gyerekeket, mert itt már olyan sok drogmegelőző előadás volt, és hát igaz, ami igaz, nem annyira kötötte le őket, sokat kifejezetten untak is…
Na, azért csak tessék lehozni őket, hátha tudunk velük kezdeni valamit.

A tornateremben sereglenek össze a gyerekek, és bár az Imi néha kifejezetten halkan beszél, mégis tisztán lehet hallani, mert néha olyan síri csend van, hogy egy pisszenés sincs a levegőben.
A végén a tanár néni azt mondja, hogy ezt bizony maga sem gondolta volna! Hogy ez milyen jó volt! És hogy mennyire a gyerekek nyelvén beszéltünk! És hogy nem lehetne azt megoldani, hogy a maratonok között is lemenjünk hozzájuk előadást tartani?

A másik suliban nagyjából hasonló a koreográfia.
Az elején a tanárok kicsit izgulnak, hogy most hogyan is lesz ez, mert ezek olyan eleven gyerekek, hogy sokszor még egyetlen osztály figyelmét sem lehet lekötni az órákon, mi pedig 600 (igen hatszáz) gyereknek tartunk egyszerre előadást!
Az eredményességről annyit, hogy Rikit nem csakhogy megtapsolják a gyerekek, hanem a végén a tanárok felhívják a csapatot a tanáriba és elismerésük jeleként átadják a suli emlékkönyvét, az első oldalt a maratonnak dedikálva.

Egyébként volt itt egy említésre méltó apróság, ami nagyon jól példázza, hogy az ember jóságába és tisztességébe vetett hitet soha nem szabad feladni…
És hogy bár a rosszindulat és az ártó szándék ricsaja néha hangosabb a csendes többség halk szavánál, attól még a többség igenis jó szándékú, ha csendben van, akkor is!

Mikor indult volna a futás, a Riki bemondja a mikrofonba, hogy „Na, akkor most futunk egyet!”
Erre a gyerekek felállnak, szedelőzködni kezdenek és indul a kivonulás az udvarra.
Mire egy hang, egyetlen hang bekiabál a csendbe: „Fúúúúúúúúúúúúúj!”
Na, erre Riki megtorpan.
- Ki volt az? – kérdezi.
Bátortalan gyerekkéz, kaján, félszeg vigyorral.
- „Tudod mit? Előbb mutass fel valamit, aztán fújjolj!”
Erre néma csend, az ünneprontó megsemmisülten magába roskad, és csodák csodája, a gyerekek szinte egy emberként megtapsolják a Rikit!

Igen, igaz, hogy egyetlen ember képes elrontani százak örömét, ha nincs senki, aki helyre teszi őt.

És hogy ki lesz az, aki végül helyre teszi a dolgokat?
Többnyire egy egyszerű közember, csak valaki a tömegből, aki nem hősnek született, egyszerűen csak a helyzet megkívánja, hogy kiálljon magáért és a többiekért.
De ez mindig valaki olyan, akinek elég hite van abban, hogy az emberek többsége igenis jószándékú és építeni akar.
Csak a huhogó kisebbség hangos ricsaja miatt tűnik néha nehezebbnek a helyzet.
Pedig nem is annyira nehéz…

A másik remek program egyébként Hódmezővásárhelyen van, ahol két suliból jönnek a gyerekek. Az egyik az a Kozmutza Flóra suli, ahol testi és értelmi fogyatékos gyerekek vannak. Én voltam a szerencsés, aki futhattam velük.
És 9 év maratonjával a hátam mögött kijelenthetem, hogy ezek az eleve hátránnyal induló gyerekek mégis mesze a többiek előtt járnak!
Hogy miben?
Szeretetben, tiszteletben, egymásra figyelésben, ahogyan a futásnál egymás bíztatják, ahogyan a tanárnőjükre figyelnek, ahogyan megosztják egymással a futás élményét, és magát az életet.
A rendezvényes kocsi később külön is bemegy hozzájuk, Kapitánnyá avatja azokat, akik nem tudtak kijönni futni, beszélgetnek velük, megnézik a rajzaikat és boldogan fogadják el az ajándékot: a saját kezűleg készített agyagedényeket…

Akár lehetne ez a nap csúcspontja is.

De kérem szépen nem az, mert ezzel a napnak még nincsen vége..

Hajaj..

Határozottan nincsen vége.

Mert ugyebár a maraton alatt minden fontos „termelési mutatót”, minden statisztikát mérünk és vezetünk.

Hogy hányan futnak velünk, hogy hányan hallgatták meg a drogfelvilágosító előadásunkat stb.

És ebben bizony vannak rekordjaink..

Tavaly, 2009-ben állítottuk fel a legutolsót, amikor egyetlen nap alatt több mint 3000 gyerek vett részt a programunkon.

Namost a szegedi álompáros szervezőinknek köszönhetően csak ma a 10 iskolából összesen 3700 gyerek vett részt a programokon Szegeden.
Aztán ott vannak még az Hódmezővásárhelyi, Bordányi, Székkutasi csatlakozások, és ha mindezt délután 4 óra felé összeadom, akkor bizony kijön 3935 gyerek.

MICSODA?

Kb. 60 gyerek kell a bűvös négyezerhez?

És ahogy ez a maratonok alatt lenni szokott, szinte elszabadul a pokol.
Délután négy óra van, az iskolák már zárva vannak, a csapattagok hulla fáradtak, de amint a játék szele meglegyinti őket, azonnal ritmust váltanak, és én nem tudom honnan, de új erőtartalékokat rántanak elő.

A Bálint berobban Orosházára az egyik kocsival és egyszerűen az utcán sétálva szólítja meg a gyerekeket, majd avatja őket Drogmentes Kapitánnyá.

Aztán kitalálják, hogy Orosházán kell lennie sportcsarnoknak.
És ahol sportcsarnok van, ott edzés is van.
És ahol edzés van, ott gyerekek vannak…
Nosza irány a sportcsarnok, és miután röviden vázolják az edzőnek a helyzetet, már avatják is Kapitánnyá a kézilabdásokat.

Közben a Tájmi már a neten, keresgéli az orosházi kollégiumok címeit.
A Deszant kocsi robog be az egyikbe.
Gyors egyeztetés a nevelőkkel, az egyikük kicsit konzervatívan belegyezik az előadásba és mondja óvatosan, hogy „akkor én bemondom a hangosba, hogy aki akar, jöjjön”
De a másik nevelőt elragadja a játékszenvedély: „Dehogyis, majd én felmegyek és lehozom őket!”
Többnyire 17-18 évesek, ők is sportolók, edzés után vannak, belustulva, elpilledve.
„Ne legyen hosszú, 10 perc bőven elég…” – mondják a nevelők.
De valahogy 10 perc után senki nem akar elmenni.
Egyszerűen érdekli őket a téma.
Jó fél óra telik el, mire sorra kerül a Kapitány avatás…
Utána a nevelőnk azt mondja:
„Hát én ilyet még nem láttam! Hát itt egyetlen unatkozó arc sem volt! Hát ez hihetetlen! Ne haragudjanak, hogy az elején kicsit hidegen fogadtam önöket! Meg lehetne azt oldani, hogy ha jövőre futnak, akkor feltétlenül jöjjenek el hozzánk is? Mi bármikor szívesen látjuk önöket!”

És kérem szépen, este 5 óra felé, a 9. Drogmentes Magyarországért Maraton csapata történelmet ír!
Mert ma, 2010. május 13-án, csütörtökön, megdől az eddigi rekord, és elérünk egy olyan határt, amit korábban elképzelni sem tudtunk volna: egyetlen nap alatt több mint négyezer (4004) gyereknek beszéltünk személyesen a drogok veszélyeiről!

Ki meri azt mondani, hogy „semmit sem lehet tenni?”

Ki meri azt mondani, hogy „reménytelen”?

Csak a tiszta cél kell, a szándék hozzá és elkötelezett emberek…

Mint ügyvezető, most kivételesen nem a csatlakozókat és a segítőket szeretném elismerni, hanem azt a 18 főt, aki ma ismét csodát csinált!

Maratonisták, főt hajtok előttetek!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

26. nap | Kiskunhalas – Szeged

2010-05-12T00:00:00.020+02:00

Egy szóra még a tegnapi estéhez…

Az egyik kocsival megindultunk egy kis esti desszert utánpótlásra a TESCO-ba Kiskunhalason. Tekintve, hogy évente egyszer járunk erre, útbaigazítást kellett kérnünk a helybéliektől.

Meglátunk az út mellett 3 srácot beszélgetni, lelassítunk mellettük, és megszólítjuk őket:
„Sziasztok, meg tudjátok mondani, merre van a TESCO?”
Odalép hozzánk az egyikük, egy jól megtermett izmos srác, ránk néz, aztán a kocsira, elmosolyodik és azt a következő választ adja:
„Hát holnap jöttök hozzánk Zsanára!”

Kiderül, hogy ő nem más, mint a tüneményes Zsanai iskola tornatanára, akivel már évek óta együtt futunk. Van is nagy kézfogás, meg „Hát te éppen itt…” és kacajos üdvözülés!
És ma persze, amikor az egyik kocsival még a futás előtt érünk be Zsanára, ő berobban a gyönyörű sárga Volkswagen bogarával, amiből alig tud kikászálódni az a hatalmas ember, és már viszi is be a pogácsát és üdítőt, amivel majd a futókat vendégelik meg.

A Zsanai suli tényleg tüneményes, a folyosókon végig gyerekrajzok, és az iskola életéből vett fotó összeállítások évek szerinti bontásban.
Míg az előadás zajlik, végignézem a tablókat és legnagyobb örömömre, minden évnél ott látom az aktuális dátummal a Maratoni csatlakozást, mint pl.: „2007. május 16. Drogmentes futás”, rajta vagy 50 lurkó lohol zászlóval a kézben a kocsi előtt.
És így tovább a többi években is, néhol csoportképekkel, de minden évben a kirándulások, színházlátogatások, közös mulatságok között ott a maratoni fotó is, a csatlakozás emlékére.
Szeretjük Zsanát.
Az iskolát, a tanárokat és a srácokat…
Szeretjük…

De hogy a nap elejére is visszatérjek egy kicsit: meglehetősen borongós, esőt ígérő reggelre ébredünk.
„Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó”, szól a mondás, hát az eső sem késik sokat, mikor a kocsik bepakolásával végzünk, már derekasan szemerkél a nyakunkba.

Az első programok persze Kiskunhalason vannak. Az egyik suliba a Deszant kocsi megy be, előzetes egyeztetés nélkül. Az igazgató nincs bent, a helyettese vezeti be a lányokat a hatalmas igazgatói irodába. Pontosan tudja, hogy kik vagyunk, emlékszik, hogy 2 éve csatlakoztak is és az milyen jó volt.

No, akkor csak kéne tartanunk egy jó kis előadást, ha már itt vagyunk…
Gyors egyeztetés, az éppen zajló órát 5 perccel korábban befejezik, a tanárok már terelik is le a gyerekeket, a hangosbemondóba bemondják, hogy drogfelvilágosító előadás lesz, Imika pedig felkészül.
350 kamasz érkezik meg. És amikor kamaszt mondok, akkor igazi kamaszra kell gondolni, tele tetoválással, piercinggel, laza cuccokkal.

Ez alapján az ember azt is gondolhatná, hogy nehéz dolga lesz.
De nem.
Ezek a gyerekek figyelnek, együtt élnek az előadással, és nagyon sokan teszik le közülük a Drogmentes Kapitány esküt.
Az előadás után aztán megértjük, hogy miért.
Azért, mert nagyon úgy tűnik, hogy ezek a gyerekek szeretik az iskolájukat!
Az igazgató helyettes körbe is vezeti a maratonistákat, és megmutatja a tiszta folyosókat, a nagy osztálytermeket és a professzionálisan felszerelt számítógép termet.
Sőt, elmondja, hogy a gyerekek büszkék arra, hogy ide járhatnak!
Saját pólójuk van az iskolával, amit hétköznap is hordanak a városban!
Hát, tanár és diák előtt egyaránt: le a kalappal…

Egyébként a reggel esőt ígérgető időjárás talán kissé túlzásba is viszi az ígéretei betartását. Ugyanis kezdetnek jön az eső, aztán pedig csak úgy huncut módon tovább feketedik az ég, és elkezdenek jó 1,5 centis jégdarabok hullani belőle.
Talán emlékszik rá a kedves olvasó, hogy egy korábbi beszámolóban említettem a Szilvit, aki imád esőben futni, de azon a korábbi napon éppen lemaradt róla.
Hát ma nem maradt le.
Olyan jégesőben fut az úton, hogy néha ide-oda szökken, ahogy egy-egy a jégdarab a kobakján koppan…
De a futásban nincs kegyelem, ha szikrázó napsütés, ha cibáló szélvihar, ha zuhogó jégeső, a futásnak menni kell…

És bár az ember azt gondolná, hogy ilyen időben a normálisak a lábukat sem teszik ki az utcára, hát én most némi cáfolattal élnék…

A dolog ott kezdődik, hogy valamelyik rendezvény alatt Chevy a kocsi hátsó ülésén videót vág a laptopján. Látja az ablakon át, hogy egy néni olvassa erősen a kocsi oldalán a feliratokat.
Beszélget vele egy kicsit, ad egy szórólapot, mire a néni elmondja, hogy a testvére nagy futó és imád futni, milyen jó lett volna, ha korábban tud a maratonról, de azért még szól neki…

Namost valamivel később, mikor a futás éppen Üllés és Bordány között halad, kerekezik szembe egy alacsonyabb, szemüveges alak. Meglátja a futókat, villámsebesen leugrik a bringáról, odatolja egy buszmegállóhoz, lelakatolja és már megy is a Szilvihez, hogy a testvérétől kapott egy szórólapot, most tudta meg, hogy van ez a futás, beállhatna akkor ő is?

És kérem szépen, pont a legfinomabb jégesőből kap derekasan, de kitart a Szilvi mellett és befut velünk egészen Szegedig, nem kevesebb, mint 22 kilométert teljesítve ma velünk…

Hát, arany ember, nem feledünk el soha!!!!

Köszönjük a futást!!!!!!!!!!!!!!!!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

25. nap | Kiskunfélegyháza – Kiskunhalas

2010-05-11T00:00:00.027+02:00

Tagnap este ugye Kiskunfélegyházára futottunk be, ma pedig innen indulunk tovább, így aztán nem meglepő, hogy a két előadást tartó autó ma is Kiskunfélegyháza iskoláiban kezd.

Igen ám, de az egyik suliban a 11 órás előadás nem egy szimpla beszélgetés a drogokról, hanem egy igazi rendezvény színpaddal és fellépővel.

Megfelelő technikai háttér gyanánt „egyesítjük a maraton hangerejét”, ugyanis a két kocsiban külön használt 2 pár hangfalat, most összekötjük, és úgy állítjuk fel, hogy elegendő hangerőt biztosítson a csaknem 800 fős rendezvényhez.

Már szól a zene, mikor a focipálya körül elrendeződnek a fiatalok, persze biztonságos távolban az előadótól.

A zseniális Riki pontosan tudja, hogy ha meg akarja szerezni a figyelmüket, akkor olyasmit kell csinálnia, ami nem szokványos, ezért a háttérben szóló zenét kihasználva megkérdezi a közönségtől, hogy „lányok, ki jön velem táncolni egy lassút?”

Gyorsan akad jelentkező, a 800 gyerek előtt lassan pörögnek-forognak a pálya közepén, kapnak is érte szép nagy tapsot, főleg mikor megkérdezi a lányt, hogy főleg az ilyen számokat szereti-e, ő pedig elmondja, hogy alapjában inkább a „street dance” jön be neki. Nosza hát gyorsan előkerül egy pörgősebb szám és már nyomják is Rikivel a rögtönzött táncpárbajt..
Na erre aztán zúdul taps…

Nem is csoda, hogy egy ilyen indítás után nagyon jól sikerül az előadás.

Majd megjelennek az 1. Szegedi Sportágválasztón múlt héten megismert Capoeirások, és olyan lélegzetelállító bemutatót tartanak, hogy még a mi fotósunknak is leesik az álla. Kiderül, hogy a Capoeirának ezt a stílusát egy magyar srác csiszolta ki…

Utána pedig jön a Móni, aki nem csak, hogy énekel, hanem azt is eléri a közönségnél, hogy egyre közelebb jöjjenek hozzá, és az invitálására először csak két lány, aztán másik kettő, majd még öten, aztán egyre többen nekiállnak táncolni.
Mire a következő számba kezd, már vagy 50 gyerek táncol a pálya közepén a többiek tapsára.

Hogy ez buli volt-e?
Igen, határozottan az!
Mégpedig drogmentes buli!
Arról szólt, hogy igenis lehet drogok nélkül is nagyon felszabadultan szórakozni, és arról szólt (az előadás részében), hogy miért is KELL szermentesen szórakozni…
És hogy jól érezték-e magukat azok, akik ott voltak?
Erre a legjobb választ azok a srácok adják meg, akik a program után odasereglettek a kocsi oldalán lévő térképhez, nézegették az útvonalat és kérdezték, hogy mennyit futunk, hol alszunk, és főleg hogy „Kecskeméten is jártatok már? Mert én ott lakom!”…

Nem sokkal ezután jött a következő középiskola, ahol őszinte meglepetésünkre már állt a színpad és elő volt készítve a hangtechnika az előadáshoz!
Mint kiderült, tavaly is ebben a suliban voltunk külön előadást tartani és az nagyon jó élmény maradt. Annyira jó élmény, hogy a védőnő még akkor körbetelefonálta a többi iskolát is, hogy elmesélje: „náluk külön bent volt a maraton előadást tartani”, és ez olyan jó előadás, hogy ha ők is próbálják elintézni, hogy hozzájuk is bemenjünk.

A középiskolákban, mindig egy kicsit más hangnemben zajlik az előadás, kicsit keményebbek a példák és a fiatalok a Drogmentes Kapitány avatás helyett sokan inkább aláírásukkal fejezik ki egyetértésüket.
De ezzel együtt is a lehetőség megvan rá, Riki meg is kérdezi, hogy ki akarja letenni az esküt. Először senki nem jelentkezik, aztán bátorságot merít két lány, aztán a barátnőik, majd egy kisebb csoport, végül vagy huszonöten állnak kint szívükre tett kézzel.
Kapitány avatás után az egyikük meg is jegyzi, hogy ő bizony tavaly is kint állt az eskünél, amikor rajta kívül csak ketten (!) tették le!

Tavaly összesen hárman. És az egyikük büszkén kint áll idén is. De most már 25-en vannak!
És valójában ez a maraton fő célja és egyben titka is.

Lassan, de fokozatosan elérni, hogy a drogmentesség legyen a normális és követendő, hogy a józanság és a tiszta szórakozás legyen a követendő példa és a fiatalok között az arány egyre inkább ebbe az irányba tolódjon el.

És ezért érdemes az egész országot körbefutni!!!!!!!

És hogy mennyire komolyan veszik ebben a suliban a tanárok és a diákok a drogmentességet és a maratont, kb. 3 héttel ezelőtt kiírtak egy rajzpályázatot ebben a témában, aminek természetesen most van az eredményhirdetése. Melcsi segít a zsűrizésben, Riki pedig átadja a győzteseknek az ajándékkosarakat!

Hát nem ragyogó?
Összességében kérdés nélkül kijelenthető, hogy Kiskunfélegyháza végtelenül kedves város!
És öröm ellátogatni az iskoláiba!

A mai napról dupla zárszóként csak annyit, hogy amikor Kiskunmajsán az aktuális futó betérne egy étterem mosdójába, az ajtóban álló vendéglős éppen telefonál, de meglátja a maratonista mezt, gyorsan azt mondja a telefonba, hogy „mindjárt visszahívlak”, majd elirányítja a futót a mosdó felé, és mikor jön vissza, már teszi is elé az ajándék ásványvizeket, miközben folyamatosan a futásól érdeklődik.

A mai végállomás pedig Kiskunhalas, ahol a tavaly megismert csodaember, a Pro Urbe díjas Tabajdi Józsi bácsi jön ki elénk egy futótársával. Józsi bácsiról elég azt tudni, hogy 67 éves és eddig több mint 200 maratont futott le. Most futás közben mosolyogva meséli, hogy a Halas TV-n már napok óta megy a maraton beharangozása.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

24. nap | Tiszakécske – Kiskunfélegyháza

2010-05-10T00:00:00.031+02:00

Az első néhány maratonon még élt bennem az a tévhit, hogy a szabadnap alatt az embereim regenerálódnak, feltöltődnek, erővel telnek el és másnap olyanok lesznek, mintha szinte aznap kezdődne a maraton: frissek, pirospozsgásak, kirobbanóak.

De gyorsan megtanultam, hogy a szabadnap után lesznek a legelcsigázottabbak, és gyakorlatilag újra kell élesztenem őket reggel. Mint az Egernél megvert török sereg, úgy vonszolják ki magukat a kocsikhoz, a szemük helyén lévő résen át kukucskálnak óvatosan a nagyvilágba.

Főleg a Deszant és a Rendezvényes kocsira igaz ez, akiknek a Jani „hajnali 8.40”–re egyeztetett előadást a 30 kilométerre lévő Kiskunfélegyházára.

A Deszant kocsi legénysége a Petőfi Sándor iskolába megy a Kossuth Lajos útra.
Kissé elbizonytalanodnak, amikor balra néznek és ott van egy iskola: a Petőfi Sándor általános iskola.
Jobbra néznek, és ott is van egy iskola: a Petőfi Sándor szakközépiskola.
Mivel logikusabb helyszín az általános iskola, bemennek, hogy „jöttünk előadást tartani, Nagy János kollégánk egyeztette le”.
Csakhogy itt nem tudnak róla.
Elnézést kérnek tehát, mondván, hogy „két Petőfi suli van, biztos akkor a másik suliban várnak minket, elnézést”, és már mennek is át a másik Petőfibe.
Ott az igazgatónő végtelenül kedvesen fogadja őket, de ő sem tud az előadásról.
„De hát kétszer is beszéltünk telefonon, múlt hét elején és múlt hét végén is!” – mondja a Jani.
„Velem?” – kérdezi az igazgatónő, akit láthatóan feszélyez, hogy az iskolájában le van egyeztetve egy 500 fős előadás és ő nem tud róla.
„Hát nem tudjuk kivel, de itt van felírva: 500 fő, hétfőn, 9.40-kor.”
Hát akkor sebtiben intézzük, amit lehet…
Az egyik szálon a tanárok már kezdik is a gyerekeket összegyűjteni az udvarra, a másik szálon az igazgatónő megpróbálja kideríteni, hogy kivel egyeztettünk, azaz ki nem adta át neki az üzenetet. Hiszen ha tudja, akkor előre felkészültek volna rendesen.

Már éppen a remekbe szabott előadás végén járnak és megkezdődik a Kapitány avatás, amikor a szemben lévő Petőfiből megérkezik az illetékes és pironkodva jelzi, hogy „Bocsánat, mi várjuk ám magukat….”

Úgyhogy a Petőfi szakközép csodálatos igazgatónője is megnyugszik, hogy nem történt a suliban félreértés, és ráadásul a program is nagyon jó volt, már most megbeszéljük, hogy jövőre ugyanígy jövünk..
Illetve majdnem ugyanígy…
Előtte tuti egyeztetünk…

A másik (eredeti Petőfiben), szintén meglehetősen jól sikerül az előadás. Ugyanis amikor a Riki befejezi Kapitány avatást, a gyerekek azt kérik kórusban, hogy „Fussunk egyet”!

Hát nosza, futnak is egy szép kerek kört suli körül.
Mikor végeztek, szó szerint körbegyűltek a Riki körül és nem is akarták elengedni.
Riki kérdezi, hogy milyen volt a futás, s erre olyan szóáradat indul el, hogy meg sem lehet állítani. Mikor kiderül, hogy a Riki pincér is volt annak idején, arra kérik, hogy ő jöjjön el a ballagásra, segítsen és legyen velük.

Aztán az egész sereg hurrázni kezd és ritmusban tapsolja a tanárokat…
Ugyanis a tanárok látják, hogy milyen élő és értékes beszélgetés alakult itt ki, és bár még volna 15 perc az órából, amire a gyerekeknek vissza kellene menniük, de egymás között megbeszélik, hogy mivel a Riki ennyire leköti a fiatalokat, használják ki az időt együtt.

Az egyik kislány mindeközben elmeséli, hogy 2 másik barátnőjével tavaly az egyik biológiaórán az „Igazság a drogokról” kisfüzetünkből készítettek egy táblázatot és gyakorlatilag ők tartották meg az órát a többieknek a drogok veszélyeiről.
Gigantikus nagy ötöst kaptak érte!

Közben a Rendezvényes autóból Imi egy másik Kiskunfélegyházi suliban tartja az előadást. Indításnak Imi kéri a gyerekeket, hogy „gyertek egy kicsit közelebb hozzám”.
Elsőként két vagány lány robog oda hozzá nevetve, odaállnak közvetlenül elé, majd ott is maradnak végig az előadás alatt.

Figyelnek is erősen, példamutatóan teszik le a Kapitány esküt, aztán a végén külön odamennek az Imihez és egymás szavába vágva mondják, hogy ez milyen jó volt, és hogy mennyire tetszett nekik, és hogy milyen szívesen tartanának ők is ilyen előadásokat, szívesen megtanulnák! Petra, a helyes, szeplős lány, aki úszó, megerősítve saját elkötelezettségét és reálisan felmérve az esélyeket hozzáteszi: „Nekem szerintem az arcom is megvan hozzá!”

Ja, és ma volt még egy tündéri csatlakozásunk.
Azon a Nagyréven, ahol eddig szinte minden évben volt csatlakozás, és volt olyan év is, amikor a 100%-os részvétellel ők nyerték a maratoni csatlakozások versenyében a díjat.
Azóta a felső tagozat már megszűnt ebben a kedves iskolában, áradásul a komp nem jár, ezért idén nincs is az útvonalunkon Nagyrév.
Ma mégis előadást tartottunk itt..
Elmondom hogyan:
Reggel 7-kor bekopogott a Tiszakécskei szállásunkra egy ember, hogy megkérjen minket, menjünk be a Nagyrévi iskolába előadást tartani.
A suliból már külön megbeszélték a kompossal, hogy minket kivételesen vigyen át.
Ő csak azért jött ide időben kora reggel, hogy megkérjen minket erre.
Hihetetlen….
A kompos természetesen nem fogadott el pénzt.
Az előadás pedig természetesen kitűnő volt…

És tudod mit mondok: bármikor, bárhonnan elmennék Nagyrévbe előadást tartani!

Köszönjük, hogy gondoltak ránk és köszönjük, hogy ilyen szeretettel fogadtak!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

A Nagy Sportágválasztó

2010-05-08T01:00:00.001+02:00

22-23. nap | Kecskemét – Szolnok – Tiszakécske

2010-05-08T00:00:00.036+02:00

A tegnapi napon még volt egy kis sztori, ami ma reggel vált igazán teljessé…

Szabadszálláson aláírásgyűjtés közben egy kedves hölgy azt meséli el, hogy van egy 16 és 19 éves gyereke is, ezért nagyon is érinti őt a drogtéma, ráadásul pont a napokban döntötte el, hogy sokkal többet akar tenni a közösségért, ezért kér tőlünk egy elérhetőséget, hogy majd keresni fog minket.
Ma reggel pedig a következő levél érkezik tőle:
„Tisztelt Soós Zoltán!
Tegnap Szabadszálláson beszéltünk a Polgármesteri Hivatal előtt a buszmegállóban. Szeretnék önöknek segíteni.
Várom válaszát.
Tisztelettel: Pappné Eszter”
Egy igaz ember, aki tartja a szavát.

Ez pedig megint egy hétvége, megint egy kétnapos beszámolóval.

És bármennyire is hétvége, szombaton mégis 4 település van, ahol a drogmentesség zászlaját a helyi csatlakozókkal együtt emeljük a magasba.

Kecskemét főtere amellett, hogy gyönyörű, közlekedésileg nem egyszerűen megközelíthető. Külön felderítő akciót indítunk, hogy megtaláljuk a felvezető rendőrünket, aki mindössze egy utcával arrébb vár minket, de ahhoz, hogy a futóautó és a rendőrautó találkozhasson, külön navigációs feladványt kell megoldani.

Mindenesetre a futás szépen időben megindul annak rendje és módja szerint pontban 9 órakor.

Az első csatlakozás Nagykőrösön van, ahol a tanárnő vezénylete alatt lelkes és kitartó gyerekcsoport képviseli a települést, majd jön Cegléd, a koreográfia hasonló, a futás jó időben zajlik, az előadás pedig bent a gimnáziumban.

A Kapitány avatás alatt Gabi arra lesz figyelmes, hogy a portás néni erősen érdeklődve követi az eseményeket és igen fészkelődik a székében. Oda is megy hozzá és elmondja, hogy mi is az eskü, és hogy nagyon sokszor felnőttek is leteszik, mert ez pont hogy nem szégyen, hanem pont hogy példamutatás a többi fiatal és felnőtt előtt!
Erre a néni már áll is fel, arcán mosoly, keze a szívén és mondja az esküt a többiekkel…

De a csatlakozások csúcspontja minden kérdést kizáróan Szolnok, ahol az iskolák nem tudnak csatlakozni, viszont a helyi szervezők lendületének így sem lehet gátat szabni.
El kell mondjam, hogy 9 éves maratoni praxisom alatt még nem nagyon tapasztaltam ilyen elkötelezettséget, mint Szolnokon.

Először is csináltak maguknak saját „no drog” feliratú pólót. Aztán a főszervező, a Józsi autójára feltettek két hatalmas molinót, ami a drogmentességet és a maratont hirdeti, valamint beszereltek egy külső hangszórót is, és a hét második felében ezzel járták a várost, minden apró zegét-zugát bezengve a hírrel, hogy szombaton drogmentes rendezvény lesz a Kossuth téren.

Emellett persze szórólapokat osztottak és rengeteg emberrel beszéltek, a rádióban pedig folyamatosan ment a rendezvény beharangozója.

Szolnokon sok minden történt már a maratonok 9 éve alatt, de bizton állíthatom, hogy ez volt a legszebb, legjobb, legszeretettelibb rendezvény!

A maratonistákat futók és kerékpárosok kísérték be, a színpadon pedig 3 tánccsoport lépett fel, kisebbek és nagyobbak egyaránt.

És bár lógott az eső lába, vagy 150 érdeklődő és mosolygó ember csodálta őket, miközben zajlott a felvilágosító anyagok osztása és az aláírásgyűjtés.

Gabi meséli, hogy megszólított egy hatalmas izomzatú, tetovált, kigyúrt srácot.
- Aláírod a drogmenteségért? – kérdi a Gabi.
- Nem – csak ennyit mondott, nem többet, de ezt is mosolyogva, semmi rossz érzés, semmi él nem volt benne.
- És miért nem?
- Azért mert annak idején 3 évig kokainoztam. – És látszott rajta, hogy bár már jó ideje nem nyom semmilyen drogot, egyszerűen nem érezte korrektnek, nem érezte hitelesnek, ha ő ezt most aláírja.
- 3 év? – kérdi Gabi. – Én 6 évig drogoztam, keményebben, mint te. Most mégis itt vagyok, és látod, körbefutjuk az országot a drogok ellen, hogy eljussunk a fiatalokhoz és segítsünk nekik abban, hogy ne nyúljanak drogokhoz.
- És te is futsz?
- Persze, mind a 19-en futunk…
- Na ad ide azt a lapot – és már írja is alá

Milyen érdekes, hogy az ember néha követ el hibákat, néha sokszor is elkövetheti ugyanazt a hibát, de legbelül mindig ott marad a tisztességre és jóra való hajlam, ami csak arra vár, hogy egyszer valahogyan utat találjon…

A 4. település pedig az a Szeged, ahol a Kozmann Gyuriék az 1. Szegedi Nagy Sportágválasztót szervezik éppen most.
Az egyik autó felkészült legénységével átrobog Szegedre, ahol külön asztalt kapunk, kétszer sikerül a színpadon Drogmentes Kapitányokat avatni és találkozunk számos élsportolóval.

Az esti pihenés után pedig vasárnap jön a csendes Szolnok-Tiszakécske szakasz, ami hagyományosan a családtagok és barátok meghívásának napja.
Jönnek is szép számmal, élmény a közös futás, születnek félmaratonok, sőt, Imi csak azért nem futja le a 42 km-es nagy maratont, mert 36 kilométer után elfogy a napi táv.

Így aztán délután a csodálatos termál fürdőben pihenjük ki az egész hét minden lefutott méterét, minden reggeli rohanását és minden fejünkön koppanó esőcseppjét.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

21. nap | Dunaújváros – Kecskemét

2010-05-07T00:00:00.028+02:00

Hááááááááát, Dunaújváros….

Dunaújvárosban az idők kezdete óta van maratoni csatlakozás.

Volt, hogy a város által szerevezett közbiztonsági nap programjába csatlakoztunk be, volt, hogy simán iskolásokkal futottunk, de tavaly egy álompár úgy döntött (az Erzsi, meg a Luciferi), hogy márpedig ők nagy dolgot akarnak csinálni, és a 2009-es dunaújvárosi programmal egyetlen szemvillanás alatt felugrottak a maratoni rendezvények élmezőnyébe.

Idén pedig azt tervezték, hogy a valaha volt legnagyobb Dunaújvárosi maratonos rendezvény csinálják meg.

És megcsinálták!

A Polgármesteri Hivatal előtt 11.00-kor van a gyülekező, már áll a színpad, és szépen érkezik a 12 iskolából az 1600 gyerek és tanár, már abban a speciális Dunaújvárosi drogmentes maraton pólóban, amit előző nap kaptak meg a szervezőktől.

Pintér Attila Alpolgármester úr nyitja meg a rendezvényt és köszönti a résztvevőket, aztán átadja a színpadot egy olyan énekesnek, akit szó szerint szétszednek a gyerekek..
Ő Horváth Tamás a Csillag születik sztárja.
Fergeteges koncertet ad, olyan visongást és őrjöngést gerjeszt a téren, mintha George Michael lépne fel Tokióban!

Aztán jöhet a jelen lévő VIP vendégek felsorakozása a színpadon, többek között a Dunaferr sportegyesület sportolóival, valamint Foltán László olimpiai bajnok kenussal és persze a Maraton Védnökével, az utólérhetetlen Sipos Petivel, aki ahol csak tud, ott van velünk.
Mondanom sem kell, maradandó élmény a részt vevő gyerekeknek, hogy velük együtt tehetik le a Drogmentes Kapitányok esküjét.

És ha már a kiabálás és tánc eléggé felkorbácsolta a kedélyeket, levezetésnek nincs is jobb, mint a szép nagy, csaknem 2 kilométeres futás a rendőri felvezetés nyomában,

Nem is kérdés, hogy a jelen lévő Aktív Rádiónak, a Petőfi Népének és a Szolnok TV-nek lesz miről beszámolnia.

Ma egyébként gyakorlatilag 3 fő szakaszban zajlik az életünk.
Az első és legfontosabb szakasz természetesen a Dunaújvárosi rendezvény.
A másik, nagyon fontos szakasz a Kecskemét városában zajló előadások köré összpontosul.
Már 9.30-kor megkezdődik az első előadás 160 gyereknek, aztán két előadó átmegy a gimnáziumba, ahol 400 gyereknek tartanak előadást, a nagyszünetben. Riki éppen egy sztorit fejezne be, amikor megszólal a csengő.

De érdekes módon sem a tanárok nem mozdulnak meg, sem a gyerekek. Mindaddig, amíg a sztori be nem fejeződik és a Riki meg nem köszöni a figyelmüket.
Az előadás után egy lány oda is megy hozzá, hogy milyen nagyszerű, hogy éppen most jöttünk és segítsünk már abban, hogy honnan tud információkat szerezni, ugyanos a német vizsgáját éppen a drogok témájában akarja írni.

12.00-kor pedig megkezdődik a kecskeméti központi rendezvény 4 suli részvételével.

A harmadik harmadot persze maga a futás jelenti. Namost mivel a mai szakasz több mint 80 kilométer, ráadásul ugye a legelső településen (Dunaújvárosban), és a befutó településen is (Kecskeméten) nagyobb program van, ami legalább 5-5 embert lefoglal, eléggé kacifántos megoldani magát a futást.

Főleg, ha hozzáteszem, hogy mindezek mellett az útvonalon érintet kisebb településeken is vannak ám csatlakozások: Dunavecsén, Szalkszentmártonban, és Kerekegyházán.

De legyen elég az hozzá, hogy minden simán megy.

Sőt a maratonhoz első ízben csatlakozó Kerekegyházán a kísérő tanár urakkal kiegészülő maratoni csapat barátságos focimeccset játszik a diákválogatottal!

Az egyik kocsi út közben megáll a pusztában, hogy a soron következő futó a természet lágy ölén készülhessen fel a futás kihívásaira.

Gabi észrevesz egy juhászt, aki a két pulival vagy 50 tehénre vigyáz.
Egy igazi maratoni aláírásgyűjtő specialista nem hagy ki egy ilyen ziccert, így mire észbe kapunk, már baktat is át a pusztán. A kocsiból csak annyit látunk, hogy beszélgetnek és a juhászunk már írja is alá a csatlakozási lapot.

Kiderül, hogy 30 évesen kipróbálta a füvet, de két napig olyan rosszul volt tőle, azt sem tudta, hol van, azt hitte, majd meghal bele.
Úgyhogy nagyon egyetért azzal, amit csinálunk, és az meg külön jólesett neki, hogy kisétáltunk hozzá a puszta közepére.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Szabadnapon a Maraton

2010-05-06T01:00:00.001+02:00

A szombati szabadnapon készült felvételt sikerült nagy áldozatok árán elcsennünk a blog olvasói számára. Még tapasztalt ügynökünknek is napokba tellett, mire átjutta a szerkesztőségbe az anyagot, ahol további napokat vett igénybe a titkos kód feltörése. De fáradozásainkat végül siker koronázta.

Íme tehát, a Drogmentes blog exkluzív kiadása ezennel bemutatja a Piroskák és a Farkas című, néhol színes, magyarul feliratozott, akcióvígjáték drámát:

20. nap | Paks – Dunaújváros

2010-05-06T00:00:00.034+02:00

A paksi szervezők hagyományt teremtettek abból, hogy amikor itt alszunk a városban, a közös vacsorához mindig meghívnak egy élsportolót. Tavaly előtt Atom Anti, olimpiai bajnok cselgáncsozó volt velünk, tavaly pedig itt ismertük meg Kozmann Gyurit, világbajnok és olimpiai bajnok 3. kenusunkat, aki azóta már a Maraton Védnöke is lett.

Tegnap este is kilátogatott hozzánk és megbeszéltük többek között, hogy ahogyan ő eljön a mi programjainkra, úgy mi is elmegyünk az ő programjaira, pl. az első vidéki „Nagy Sportágválasztó” rendezvényre, ami szombaton lesz Szegeden.

Paks egyébként azért is fontos nekünk, mert már tavaly elindult egy nagyon jó együttműködés az atomerőművel, idén pedig Arany fokozatú támogatóink lettek!

Nem is csoda, hogy idén színpados-fellépős rendezvény van a városban.
Kint vannak a PSE NB I-es labdarúgói és persze a hagyományoknak megfelelően a tűzoltók is, Monroe énekel, a hip-hop világbajnok Mikey táncol, aztán jön még egy professzionális break tánc előadás, van tai-chi kardos bemutató és persze az előadás és a kapitány avatás.

Eközben a Deszant kocsi az egyik iskolában tart külön előadást 150 gyereknek. Az ifjúságvédelmis elmondja, hogy sajnos sokan füveznek a suliból, de pont ezért csatlakoznak idén is, a tavalyi remek tapasztalat után, mert bizony nagyon jó az előadás.

Ritka az olyan iskola, ahol ennyire örülnek a felvilágosító füzeteknek és a dvd-nek. Boldogan mesélik, hogy már tavaly is vetítették nem csak a társadalmi célú hirdetéseket, hanem a 2009-es maratonról készült 15 perces összefoglaló filmet is. Amikor a 2009-es kiadványt mutatjuk meg a tanároknak, szinte egymás kezéből veszik ki, hiszen ott díszeleg benne a Pakson velük készült fotó.

Aztán ugyanez a kocsi már robog is előre Dunaújvárosba, ahol két iskolának tartanak előadást, mindkettő olyan suli, ahonnan a másnapi nagy rendezvényre is szinte teljes létszámmal jönnek majd ki.

Az egyikben az előadást szervező tanárnő, amikor a Vándorkönyvi beírásra terelődött a szó, jelezte, hogy egy nagyon személyes üzenetet szeretne beírni. Mert bár ő „csak egy” magyartanár, oka van arra, hogy mindig ilyen nagyon nagy elkötelezettséggel szervezi a maratoni csatlakozást.

Ezt írta:

„Köszönjük, és szívből gratulálunk az előadáshoz, a szervezéshez és a sikerekhez. Sok-sok más előadás és felvilágosítás után bizton mondhatom, hogy ez volt a legjobb! Gyerek közeli, kimerítően részletes, és nagyon élvezhető volt. Egyszerűen fantasztikus! Célt ért!!! További kitartást és sok sikert kívánunk.”

Grosh Judit

(Mint utóbb kiderült, megbeszélték a helyi szervezőkkel, hogy ezt a tapasztalatot és az élményt külön levélben is leírják, hogy el lehessen juttatni a többi Dunaújvárosi iskolába is.)

És hogy megadjuk a Dunaújvárosi előadások históriájának a megfelelő pikantériát, elmesélem, hogy a két iskolai előadás teljesen egy időben zajlott, ezért az egyiket szokás szerint Riki tartotta, a másik suliban pedig megtartotta élete első és egyben nagyon sikeres előadását Melcsi!

Gratula!

Mindezen események aláfestéseként pedig ott volt maga a futás, ami menetrend szerint elindul reggel 9-kor a két motoros rendőrünkkel, akik olyan tökéletesen kezelték a forgalmat, hogy a két sávos út ellenére sem volt mögöttünk soha torlódás.

Mondjuk a legjobb az volt, amikor a polgárőrök is becsatlakoztak, és a csendesebb szakaszokon így nézett ki a menetünk:
Rendőrmotoros – polgárőr autó – a futó – futókísérő maratoni kocsi – polgárőr autó – rendőrmotoros.
Filmbe illő koreográfia.

Egyébként a futás mellett ez a részleg biztosította a Bölcskei és Dunaföldvári rendezvényt, gyönyörű szép közös futással és Kapitány avatással.

Mikor Madocsán futunk keresztül és elhaladunk az óvoda mellett, látjuk, hogy az óvonéni védő szárnyai alatt a kis manók éppen bandukolnak ki az épületből. Tündériek voltak, el is kezdtünk egymás közt azon tanakodni, hogy „mintha tavaly is ők jöttek volna ki integetni a futóknak, nem?” A kétségeket a település vége táblánál futással is bekapcsolódó hölgy oszlatja el, aki azért jön, hogy a település nevében fusson is velünk, és menet közben kérdezi, hogy az óvodásokkal találkoztunk-e most…

Még szerencse, hogy az utánunk robogó Előkészítő kocsi be tud menni az oviba. És ha már bent vannak, Thimmy és Lilla elvegyülnek a gyerekek között. Az egyikük felnéz Thimmyre és azt kérdezi: „Fel tudsz emelni?” Hahhh… És ha már felemelte, akkor le sem teszi, gyerekkel az ölében járja végig az ovit és beszélgetnek az ovónénikkel…

Még szerencse, hogy éppen volt náluk lufi, amit üdvrivalgás közben tudtak szétosztani a Drogmentes Magyarországért Maraton legkitartóbb, legelkötelezettebb és lufival legkönnyebbel lekenyerezhető szurkolóinak!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

19. nap | Szekszárd - Paks

2010-05-05T00:00:00.030+02:00

Na kérem szépen…

A 42 napos maraton alatt ha jól számolom, összesen két olyan nap van, amire úgy készülünk, mint családanya a hétvégi nagybevásárlásra, amikor végeláthatatlan listával a kézben indul a közértbe és már előre fő a feje, hogy mekkorát kell megint cipelni és mit fog a végén elfelejteni…

Ugyanis ma 8 településen keresztül vezet az utunk, és ebből szinte mindegyiken van program, sőt, egy olyan településen is várnak minket, ami nincs is az útvonalterven.

Mint amikor leejtesz egy hőmérőt és a higany kiszabadul, az apró higanycseppek szétszaladnak, és bárhogyan akarod is, nem tudod elcsípni őket.

Na ilyen ma az 5 kocsi!

Ráadásul nagyon precízen kell tartanunk az időtervezést! Már csak azért is, mert kétszer kelünk át a Dunán komppal. Az még hagyján, ha a sima hétköznapokon az egyik rendezvényt 10 perccel tovább tartjuk, mert majd behozzuk a lemaradást futással a két település közötti útszakaszon.

De ha a két település között a Duna van?

Egyszóval ma résen kell lenni, nincs apelláta.

Kezdünk rögtön Tolnán, ahol a helyi szervezők már évekkel ezelőtt zseniális módon azt találták ki, hogy szakaszosan csatlakoznak be a gyerekek a futásba.

És ez csodálatosan működik, sőt, Tolna az egyik olyan település, ahol a Polgárőrök nem csak a felvezetésben segítenek, hanem magában a csatlakozás előszervezésében is.

Nekik is köszönhető, hogy idén újra 67 Drogmentes Kapitány segít majd drogoktól mentesen tartani e kedves kis települést. És hogy teljesen érthető legyen, mire gondolok akkor, amikor azt mondom, hogy „Tolnán hagyomány a csatlakozás”: a Kapitány avatásnál az egyik sráccal beszélgetünk, és büszkén mondja, hogy már 5 (!) oklevele van otthon, azaz öt éve erősíti meg folyamatosan a fogadalmát!

Aztán rohanás Faddra, majd nyomás a gerjeni Polgármesteri Hivatal, ahol a Polgármester úr már sokadik alkalommal fogadja szeretettel települése nevében a maratont.

Gerjen után igazi versenyfutás zajlik az idővel, hogy a futó és az autók is elérjék a 12.20-as kompot.

A kompozás két dologról szól: a komposok hozzájárulásáról, és a táncról.

Az előbbiről annyit, hogy a kompos, miután látja a kocsikat, a molinókat és a szórólapot, azt mondja, „Na csináljuk közösen a munkát” és csak a szállítási díj felét fogadja el.

Az utóbbiról pedig annyit, hogy a Dunán történő átkelési szertartás kötelező eleme a tánc. Ilyenkor a hangszórós kocsikból szól a zene, a mindig lendületben lévő maratonisták vadul ropják a táncot, a komp többi utasa pedig nem tudván ellenállni a csábításnak, vagy alig észrevehetően dülöngél a zene ritmusára, vagy félhangosan énekli a szöveget velünk együtt, ki-ki a maga vérmérséklete szerint.

Ahogy a komp kiköt a túloldalon a rendőri felvezetés huncut mosollyal besorol elénk (hiszen látták, mi zajlott a kompon) és a futómenet megindul Kalocsára. Csak hogy a felvezetés teljesen és 100%-osan biztonságos legyen, a Lilla csapattagunk hol a rendőrautóban ülve, hol a rendőrmotorosba kapaszkodva egyengeti az utunkat.

Egyébként az egész város a szívünk csücske: a csatlakozó iskolák, a helyi KEF (Kábítószer Egyeztető Fórum) és annak ragyogó Elnöke, sőt, külön az Önkormányzat is, hiszen Kalocsa városa minden évben anyagi támogatással is segíti a Maraton munkáját!

És persze itt van még a híres Korona rádió, amelynek riportere többek között a maratonból írta a szakdolgozatát, és akik SOHA nem mulasztják el, hogy élő interjút csináljanak a maraton szóvivőjével, és ezt le is adják napjában többször is.

Ezért lehet, hogy aláírásgyűjtés közben több ember is azt mondja fülig érő szájjal, miközben csatlakozik a drogmentes Magyarországhoz az aláírásával, hogy „De jó, hogy itt vagytok, most hallottalak titeket a rádióban!”

Kalocsa után pedig szépen sorban a csatlakozó települések: Uszód, Dunaszentbenedek és Géderlak, valamit Patai Tyipü csapattagunk szülőhazája, Dunaszentgyörgy, ahol tavaly a Drogmentes Kapitány avatás után tavaly egy pufók kisfiú odament a Tyipühöz, elé állt, kissé feszengve és izgatottan felnézett rá és azt mondta: „Bácsi kérem, minden katonaszerető gyerek nevében…” és feszesen tisztelgett. (A „Kapitány” az mégiscsak „Kapitány”!)

Idén megint kint van a teljes felső tagozat, nagyon jó az előadás, jön is az eskü menetrend szerint. Van néhány 8-os kemény fiú, akik az eskü helyett félrehúzódva vihorásznak.

Az eskü után Riki átveszi a mikrofont és azt mondja: „Srácok! Nem az a ciki, ha leteszitek az esküt, hanem az, ha semmit nem értek el az életben! Na AZ ciki!”

A beállt csendben egy nagy szakállú munkásember, aki már jó ideje figyelte az előadást azt kiáltotta: „Na ez egy jó mondat volt!”

Így aztán ma már nincs is egyéb dolgunk, mint hogy másodszor is átkeljünk a kompon, és feltéve erre az izgága, nyüzsgő napra a koronát, befussunk Paksra.

És mivel a szállásunk Pakstól mintegy 5 kilométerre van egy meseszép lovas-tanyán, a két csodálatos rendőr motoros kísérőnk – garantálván az eltévedésmentes és totál balesetbiztos célbaérkezést, az erdőn át egészen a szállásig hoznak el minket.

Jöhet a meeting, aztán a pihenés.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

18. nap | Pécs – Szekszárd

2010-05-04T00:00:00.023+02:00

A szálloda, ahol a Pécsi szállásunk van, gyönyörű hely, csodálatosan felújították, 2008 óta, mikor utoljára itt voltunk.
Ez egyébként igazán örömteli tény, hogy tényleg bejárjuk az országot és szembeötlő, hogy mennyi település épül-szépül, hogy gyarapodás itt is-ott is, hogy építkezés erre is-arra is, hogy az utak szélesebbek, a középületek szépülnek, a terek virágosak.

Mondjuk ez a gyönyörű szálloda azért keserédes emlékeket is idéz, ugyanis amikor két évvel ezelőtt itt aludtunk, a Szikla az Előkészítő kocsiban bedugva hagyta a szivargyújtóról működtetett mobil hűtőszekrényt, így reggeli bemelegítés gyanánt betolhattuk a több tonnás 9 személyes kisbuszt.
Természetesen az 5 kocsi közül már akkor is az Előkészítő volt a legnagyobb és az volt színültig megpakolva nyomdai anyagokkal ugyebár.

Ehhez képest idén gyönyörűen, mondhatni problémamentesen indulunk el.

Attól eltekintve mondjuk, hogy az egyébként sem széles sugárútjairól híres Pécsi belváros éppen feje tetején áll a hatalmas építkezések, átalakítások és fejlesetések miatt, amik az eddig is csodálatos várost minden kétséget kizáróan Európa valódi kulturális fővárosává teszik.

De miután rálelünk a Polgárőr és Városőr felvezető különítményre, onnantól kezdve mint kés a vajban, úgy suhanunk ki a városból.
Restellem, de ki kell mondanom: a felvezetőink keményebben futnak, mint mi.
Ugyanis minden komolyabb kereszteződés előtt kipattannak a kocsiból ketten, előrerohannak, lezárják a forgalmat, megvárják, míg biztonságosan átkelünk, aztán elrohannak a futó mellett és menet közben bepattannak a felvezető autóba.
Majd pár száz méter után megismétlik ugyanezt a kaszkadőr-akrobata-sprint kombinációt, mindezt sárga mellényben, jó vastag hosszúnadrágban és persze bakancsban…
Hihetetlenek!

Közben a felduzzasztott legénységű PR kocsi reggel 3 pécsi iskolát látogat végig és tart előadásokat. Az iskolák közötti futást a mesebeli helyi segítőnk, a Zsolti vezeti fel kismotorján gigantikus bukósisakban.

Az egyik középiskolában csak lassanként gyűlnek a gyerekek a közös társalgóba, a „Dühöngőbe”. Eleinte alig van 20 gyerek, de az előadás végére jó 60 kamasz figyeli a Rikit. Bár a trendnek megfelelően nagyon lazák és vagányok, nagyon jó kérdéseket tesznek fel.

Előadás után odamegy a Rikihez egy testes, mackó mozgású srác, aki egyébként a legértelmesebb kérdéseket tette fel és azt mondja, „ez nagyon jó volt”. Majd elmeséli, hogy van egy együttesük, akikkel meghívásuk van Amerikába fellépésre. De valójában nem is azért jött most ide. Hanem mert az a helyzet, hogy ő néha füvezik. Nem büszke rá, nem is akarja már nyomni, de most így van. Viszont van egy 8 éves öccse, és azt nagyon nem szeretné, ha az öccse is füvezne majd. És hogy nem volna arra mód, hogy elmenjünk az öccséhez is előadást tartani, hogy segítsünk neki?

Lám csak lám, a zord külső milyen érző szívet takar!
Mert bár az ember eljátssza a vagányt, a menőt a „semmi nem számít” fenegyereket, de ott belül mégis tudja, hogy mi a helyes, hogy ha ő maga hülyeséget is csinál néha, attól még a szerettei nagyon is fontosak neki!
„Elég csak belegondolni – mondja neki Riki – hogy ha elmegyünk az öcsédékhez előadást tartani neked köszönhetően, azzal nem csak az öcsédnek teszel jót, hanem lehet, hogy 10 másik srác is neked köszönheti majd, hogy elkerüli a drogokat!”

Egy másik suliban, ahol sok fogyatékkal élő gyerek van (testi és szellemi egyaránt), az előadás után a tanár odakísér egy vak kisgyereket Rikihez.
- Dávid szeretne neked valamit mondani – mondja
- Mondjad Dávid… - bíztatja a láthatóan kicsit feszengő fiút Riki.
- Hát hogy köszönjük az előadást.
- De ne ezt mondd, hanem azt, amit ott mondtál nekem… - noszogatja a tanár úr

És erre ez a világtalan fiú kicsit szégyenkezve, kicsit zavarban kimondja azt, amit valójában gondolt, amikor a Rikit hallgatta: „Nagyon jó ez a program!” – és zavartan, fejét lehajtva, a tanár kezét fogva elsiet…
És ilyenkor az ember egy pillanatra megáll és eltöpreng, hogy mi mindent vált ki egy ilyen előadás. Hogy a vak fiú, aki nem is látta a futást, a kocsikat, a térképen az útvonalat, nem látta a Rikit, aki hevesen gesztikulálva mesél, egyszerűen csak HALLOTTA az előadást és a többiek reakcióit, ez a fiú minden bátorságát összeszedve úgy érzi, hogy oda kell, hogy menjen és el kell mondani a Rikinek, hogy mit gondol ő erről az egészről…
Tényleg felemelő érzés részese lenni az ilyen élményeknek…

Mindeközözben a futás megérkezik Pécsváradra, ahol a hagyományos maratoni csatlakozás csaknem 140 nagyon is eleven gyerekkel zajlik. A tanár úrnak nagyon tetszik az előadás és a Kapitány avatás is, és ahogy erről beszél, kitűnik, hogy meglátja benne azt a lehetőséget, amit már hála istennek rengeteg tanár kiaknázott az évek során, hogy milyen jó alap lehet a tanítási órákon a beszélgetésekhez és a felvilágosításhoz. Milyen jól lehet erre visszatérni, ezt kielemezni és ennek kapcsán beszélgetni a gyerekekkel!

Aztán jön Hidas és persze Bonyhád, ahonnan a tanár úr és 11 gyerek nem csak a szokásos településen belüli kis futásra vállalkozik, hanem becsatlakoznak a hivatalos maratoni futó mellé és bőszen megindulnak Szekszárd felé!
Van olyan közöttük, aki 15 kilométert (!) tesz meg velünk…

És végül így érkezünk meg a mai célállomásra: Szekszárdra.

Arra a Szekszárdra, ahová a Deszant autó már reggel előreszáguldott, hiszen ott 11 órától nagy, színpados rendezvény van, melynek Védnöke Horváth István úr, Szekszárd Polgármestere!

Van is szép futás pazar rendőri felvezetéssel, 3 álom rendőrautónyi segítséggel, akik szó szerint tisztára seprik előttünk az utat.

A színpadon a köszöntő és a Drogmentes Kapitány avatás mellet van latin tánc bemutató és nagy közös éneklés.
És ahogyan ez már Szekszárdon hagyomány, a programba bevonják a környező településeket is, ezúttal Medina és Tevel iskolásai futnak és táncolnak együtt a többiekkel a színpad előtt.

Szekszárd, idén is: gratulálunk!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

17. nap | Dombóvár – Pécs

2010-05-03T00:00:00.039+02:00

Ha már Dombóváron alszunk, akkor kezdjünk Dombóváron egy jó kis programmal!

Nem csak az az örömteli, hogy jönnek reggel a gyerekek, és nem is csak az az kellemes meglepetés, hogy még a kocsikba pakolunk be reggel, amikor a TV-sek már jönnek és kérdezik, hogy pontosan hol és hánykor lesz a program, hanem az, hogy a Polgármester úr is megtisztel minket azzal, hogy kijön a rendezvényre.

Bár ha az időben szeretnénk haladni a „Dombóvár Polgármestere és a maraton” témakörben, akkor így néz ki a dolog:

Tegnap, azaz vasárnap délután, amikor a futás beérkezik Dombóvárra, a Polgármester úr személyesen jön ki és fogadja a futókat. Mivel ez finoman szólva sem megszokott, hogy egy város polgármestere vasárnap délután kijön a fogadásra, a meglepett futók meg is kérdezik, hogy „véletlenül járt erre és éppen meglátott minket Polgármester úr?”

„Nem, nem! Önökhöz jöttem, hogy fogadjam a csapatot városunkban!”

És ma reggel természetesen a rendezvényen is kint van, a TV-sekkel pl. arról beszélget, hogy milyen jó ez a maratoni program, pont a megfelelő módon éri el a gyerekeket.

A rendezvény után vagy egy órát beszélgetnek Mónival a droghelyzetről, a maratonról, a fiatalság jövőjéről és még egy csomó más témáról. És ami a legjobb, hogy bármilyen téma is merül fel, bármilyen nehézség, vagy kezelendő probléma, minden esetben a „megoldás” kapja a nagy hangsúlyt, hogy mi lehet az adott helyzetben a legjobb, ami megtehető.

Üdítő olyan emberel beszélgetni, aki nem a problémákat sorolja, és nem csak panaszkodik, hanem azt nézi, hogy mit lehet tenni azért, hogy a dolgok jól menjenek.

A Deszant autó közben Dombóváron megy be az egyik iskolába, ahol az igazgató úr azt javasolja, hogy legyen előadás mondjuk holnap, addigra mindent szépen össze tudnak szervezni.
Dehát holnap mi már Pécs után járunk, mi most vagyunk itt…

Na jó, akkor legyen mondjuk másfél óra múlva, addigra összeszedi a gyerekeket.
De másfél óra múlva mi már 15 kilométerrel odébb járunk, mi tényleg MOST vagyunk itt, hogy előadást tartsunk…

No és erre az igazgató úr már megy is oda a tanárokhoz és egyenként megbeszéli velük, hogy hozzák a gyerekeket a drogfelvilágosító előadásra az udvarra.
Ezen a terven már csak azért kell egy kicsit módosítani, mert közben nekikezd az eső, így a kifelé vonuló gyerekeket visszaterelik és végül így kerekedik ebben a tündéri suliban egy nagyon szép kis 250 fős előadás.

Ja, és az eső ugye…
Ha még nem mondtam volna, már reggel baljóslatú az ég felettünk. Olyan kis sötétkékes-feketés. Meg van hozzá olyan kis hűvös borzongató szellőcske is bónusznak.
Az a tipikus idő, amikor egyenlőre MÉG nem esik, mert a felhők még csak játszanak veled, még csak mutogatják a hatalmukat, hogy majd amikor kedvük tartja, megnyissák a csapokat odafent, és csatakosra áztassanak.

Az idei maratont eddig szépen megúsztuk jó idővel, de ma olyan takaros kis zuhéban futunk, hogy több se kell..

Ilyenkor vannak aztán kerekre tágult szemek az utcákon és a boltokban, ahogy látják a kerekeivel kétoldalt vízet fröcskölő felmatricázott kocsit, és a fejéről patakban vízet zubogtató maratonista futót, aki még így is vidáman integet..

Hát ja, ilyenek ezek…
Van aki még kifejezetten élvezi is.
A Szilvi, aki imád esőben futni, külön készült is rá. Korábban előrevitette magát a futáshoz, sebtiben öltözködött a kocsiban és sugárzott az arcáról a boldogság, hogy ő most mekkorát fog futni az esőben..
S mire kipattant, hogy dacolhasson a zord elemekkel, az első lépéseinél még csak csepergett valami, de úgy 100 méter után teljesen elállt.
Nincs igazság.

A futáshoz még annyit, hogy ez a Pécs előtt szakasz enyhén szólva is „dimbes-dombosnak” mondható.
Éppen a Gergő fut egy tisztességes emelkedőn,, amikor mellé ér egy autó, és a lehúzott ablakból igazi aggodalommal arcán kérdezi az utas: „Bírod?”

Namost az út meredekségével egyenes arányban nő a minket megelőző autósokban az együttérzés. Nem sokkal később, amikor a Lilla tornászik felfelé egy olyan hegyoldalon, amin még a kocsi is kegyelemért esedezik, a mellénk érő autóból egy kedves bácsika amúgy ízes tájszólásban Lillára mutatva a következő jó szándékú taktikai tanáccsal látja el a többieket: „Cseréjjétők mán lö!”

Mindemellett persze ragyogó előadások vannak Sásdon, Magyarszéken és Vásárosdombón csaknem 300 gyereknek.

Utóbbi helyszínen Xéni éppen az iskola folyosóján sétál, és azon töpreng, hogy utoljára éppen az 5. maraton alatt, azaz 2006-ban volt itt a suliban a rendezvényen, a többi évben mindig úgy alakult, hogy másik kocsiban volt a Vásárosdombói rendezvény ideje alatt.
Erre megjelenik szemben a tanár úr és azt mondja: „Nahát Xénia, te is itt vagy? Hát de jó! És a Ricsi is itt van?”

És hogy ez miért érdekes annyira, hogy leírjam a napi beszámolóban?
Két okból is.

Egyrészt azért, mert négy év telt el a legutolsó találkozásuk óta, és ez a kedves tanárember úgy emlékszik a Xénire név szerint is, mint a régi barátokra.
Másrészt azért, mert ez a pedagógus már minimum négy éve folyamatosan, minden évben kihozza a gyerekeit a maraton programjára.
Kihozza őket, hogy fussanak egy kicsit, hogy beszélgethessünk a drogokról, és Drogmentes Kapitányok legyenek.

Hogy évről évre megerősíthessék esküjüket, miszerint nem fognak drogokhoz nyúlni.

És mi más lenne a végcél, hogy egy gyerek onnantól, hogy felsőssé válik, minden évben stabilan „nem”-et mondjon a drogokra a társaival együtt.

Tanár úr, az ég áldja!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

16. napi videó

2010-05-01T02:00:00.001+02:00

15. napi videó

2010-05-01T01:00:00.003+02:00

15-16. nap | Nagybajom - Dombóvár

2010-05-01T00:00:00.000+02:00

Ez egy „egyben-hétvége”!
Azért írok két napot egy beszámolóban, mert szombaton volt a szabadnapunk.

Elmagyarázom…
Maga a Maraton 42 napnyi futást jelent, de ha az április 17. és a május 30. között a napokat összeadod, akkor az biza 44-re jön ki.
Mert a 42 nap futás mellet kéthetente van benne 1-1 szabadnap.

Most szombaton volt az első, békés szendergéssel indult, Kaposvári majálislátogatással folytatódott, majd egy pazar bográcsozással fejeződött be, amit a tündéri Kaposvári szervezőink (Szilvi és István) rendeztek a korábbi évek hagyományainak megfelelően, baráti körrel az erdő mellett.

Mondjuk itt azért készült némi videóanyag is, amit - attól tartok – Chevy nem mulaszt el kitenni a blogra…

De vasárnap már… vasárnap már reggel útjára indult a futás.
Kissé borús ég alatt pakoltuk a kocsikat, szolidan szemerkélő esőben, ami bármilyen furcsán hangzik is, jobb futóidő, mint a szikrázó napsütés.

És mivel ma ketten is félmaratont terveztek, ez az időjárás kifejezetten ígéretesnek tűnt.

Sőt, egyenesen mesésnek, ha belegondolok, hogy ma speciális vendégekre is számíthattunk.

Konkrétan arra a 3 tündéri emberre gondolok, aki becsatlakoztak hozzánk már reggeltől.
A történet pontosan egy éve indult, amikor is 2009. május 2-án vasárnap, ugyanezen a szakaszon futottunk, és napi kocogását kibővítve bekapcsolódott hozzánk Németh Géza, aki 50 évesen velünk futotta le élete első 42 kilométeres maratonját!

És úgy tűnik, a barátság nem szakadt meg, mert idén április 25-én a következő levelet írta:

„Tisztelt Soós Zoltán Úr !
Tisztelettel és szeretettel szeretném kérdezni, hogy május másodikán vasárnap anyák napján a meghirdetett útvonalterv szerint Nagybajom Kaposvár Dombóvár közti szakaszt teljesitik-e?
Tavaly én voltam az, aki Kaposváron csatlakozott a csapathoz és Dombóvárig futottam, ami oly nagyszerű érzés még ma is, hogy futótársaim is szeretnének csatlakozni a csapathoz a fenti nap. Van olyan, aki élete első maratonját tervezi itt futni, szóval nagy az izgalom.
Kérem, ha nem változik a program, pár sorban szíveskedjen tájékoztatni a fenti nap tervezetéről, és hogy mehetünk e?
Tisztelettel: Németh Géza”

Namost ezután kell-e külön mondanom, hogy a reggeli találkozó után együtt futunk át a vidéken ezen a kedves kis vasárnapon a Gézával, és két sporttársával, a Ritával és a Csabával.
Mindketten személyes rekordot állítanak fel, mert a maratoni csapattal együtt futva a drogmenteségért, életük első maratoni távját teljesítik!

Szívből gratulálunk nekik, és végtelen megtisztelő számunkra, hogy mi lehettünk az emlékezetes esemény, aminek során először futották le egyben a 42,125 kilométert!

És hogy ha már lúd, hát legyen kövér, a maratoni csapatból a Bálint és a Móni is letoltak egy félmaratont…

Este fura érzés volt, hogy mikor a hotelben a vacsoránál ültünk, a rádióban éppen a Móni által adott maratoni interjút hallgattuk meg. Érdekes érzés úgy falatozni, hogy közben rólad szól a rádió…

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az N-Joy rádió riportere tündéri e-mailt írt tegnap, hogy a riportok mikor mennek le, és hogy napközben Kaposvárnál pont találkozott a futással és dudált s, meg integetett, és hogy ez milyen jó dolog…)

Kihasználva a hétvége nyugalmát, ideteszek egy kis csokrot olyan apróságokból, amiket a napi beszámolókban nem írtam meg, de itt most elférnek…

Pénteken a Móni Budapesten volt, hogy Pulai Imre olimpiai bajnok kenus Védnökünkkel interjút adjon a Sport TV-ben, ahol a riporter így vezette fel a beszélgetést: „Ha vicces akarnék lenni, azt mondanám, hogy: állandó rovatunk következik, a Drogmentes Magyarországért Maratonnal”. Tekintve, hogy már évek óta stabil vendégei vagyunk a Sport Tv műsorainak

A napokban kaptunk egy nagyon kedves levelet és egy fotót attól a Tárnoki ütős együttestől, akik a 2. Budapesti Drogmentes Nap-on a színpadon zenéltek:

„Köszönjük a meghívást, örülünk, hogy mi is egy kicsit részesei lehettünk ennek a fantasztikus kezdeményezésnek! A célotok eléréséhez kívánunk sok sikert, eredményességet. Jó egészséget kívánva üdvözlettel a tárnoki ütős együttes és a hip-hop táncakadémia nevében”

Április 24-én pedig kaptam egy e-mailt egy sráctól:
„Jó napot! Patrik vagyok, egy 12 éves fiú, és szeretném segíteni a munkájukat! Létrehoztam egy ingyenes honlapot, amivel szeretném tovább terjeszteni ezt a dolgot.”

Mikor rákérdeztem, hogy mégis, honnan jött az indíttatás, ez a válasz érkezett:
„Az iskolánkkal kint voltunk egy előadásukon, és elkezdett bennem leforogni, hogy milyen nehéz lehet azoknak, akik "betegek", és hogy jó lenne segíteni az önök munkáját :)
És egyik tanórán elkezdtem írni a szöveget a honlaphoz. És megcsináltam :)
Még egyszer köszönöm :D”

Egy hatodikos fiú a Pápai Evangélikus iskolából, aki a maratoni előadáson hallottak alapján úgy gondolta, hogy valamit neki is tennie kell!

Tessék kérem megnézni a Patrik oldalát (www.wodrog.qwqw.hu) és belegondolni abba, hogy vajon hány estben vált ki a maraton ilyen hatást úgy, úgy, hogy legtöbbször nem is tudunk róla…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

14. nap | Nagykanizsa – Nagybajom

2010-04-30T00:00:00.050+02:00

Nagykanizsán reggel a suliban az igazgató úron érződik, hogy nagyon nincs ínyére, ami mostanában a drogok és a drogozás körül folyik. Szinte már reménytelennek látja a helyzetet, hiszen a gyerekek egyre fiatalabb korban próbálják ki a drogokat, és ha ahhoz még nehezebben is jutnak el, még mindig ott van a „legális drog”, az alkohol.

Látszik rajta, hogy az előadáshoz sem fűz különösebb reményeket.

De azért ott marad és végighallgatja… és milyen jól teszi, mert a Riki, a csodálatos Riki a sok éves rutinnal a háta mögött pont a megfelelő stílusban szólítja meg a fiatalokat, nagyon érthetően és tisztán magyaráz, és így képes is hatást gyakorolni rájuk, van kacagás, lelkesült jelentkezés, az arcokon néha látszik a megdöbbenés egy-egy adat hallatán.

Mikor az előadásnak vége, az ifjúsági referens is odajön és szó szerint le van nyűgözve, hogy ez mennyire jó volt, és hogy ezt minden suliban hallania kellene a gyerekeknek, és hogy ő gyorsan át is telefonál néhány másik suliba, hogy beszéljen az ottaniakkal, hogy kérjenek fel minket egy előadásra.
Márpedig az ilyen ajánlásnál nincsen jobb…

Az egyik így felhívott suli Böhönyén van, már megy is hozzájuk a Deszant kocsi. Mire odaérnek a tanításnak tulajdonképpen már vége, összesen talán 40 gyerek van ott, akik a buszt várják. Teljesen vegyes korosztály, van köztük pici és nagy, amolyan „vérbeli kihívás” az előadónak.

Ezért a drogok veszélyei mellett most nagyobb hangsúly jut a „másik oldalra”, hogy mi mindent lehet csinálni drogozás helyett.

Ilyenkor szóba jönnek a célok, a hobbyk, hogy ki mit sportol, ki miben jó és miben szeretne híres lenni.

Riki rögtönöz egy kis „ki mit tud”-ot, van éneklés, vagy egy rap szövegelő srác, aki egészen a kocsiig kíséri Rikit, amikor indul, és folyamatosan minden rímben kommentál.

A tanárnő pedig azt mondja el, hogy csodálatos látni, ahogyan a gyerekekkel beszélünk, ahogy szólunk hozzájuk és amilyen módon megközelítjük őket.

Az oklevelek osztásánál az egyik kislány sorba áll Gabinál oklevélért, de kiderül, hogy nem tette le a többiekkel az esküt.

Ez nagy dilemma lehet egy gyereknek, hogy most aztán mit is csináljon…
Mert a többiekkel együtt talán cikinek gondolta szívére tett kézzel esküdni. Viszont így egyedül és külön még kínosabb. De ilyenkor már nincs visszaút! És a gyerekek – ugyanúgy, mint a felnőttek - legbelül pontosan tudják, hogy mi a helyes és mi nem az. Hogy saját, személyes döntést hozni a saját életéről az többet ér, mint a többiek cikizésétől tartani.

Hát persze, hogy pillanatok alatt születik egy újabb Drogmentes Kapitány.

És azt hiszem, ezek a külön letett, utólagos eskük a legértékesebbek.

Egyébként mi sem mutatja jobban a diákok elégedettségét, hogy mikor az előadás után megtudják, hogy jön majd a futó is, csak még vagy 4 kilométerre van a településtől, akkor annak ellenére, hogy már mentek volna haza, 20 percet várnak Bálintra és becsülettel átfutnak vele a településen!

Egyébként 3 másik településen van ma csatlakozás: Vésén, Inkén és Iharosberényben.

Namost ez a környék egy nagyon eleven környék, tele nyitott, élénk, aktív kölykökkel.

Inkén például az Imi tartja az előadást, néha alig tud csendet teremteni, ezért amikor eljutnak a Kapitány Eskühöz és végre nagyjából csend van, a gyerekek mondják utána az eskü pontjait, Imika belecsempész az eskü szövegébe egy új részt, amelyet a jelen lévő tanárok hatalmas bólogatások és mosolygások közepette ünnepelnek. Ezért az eskü módosított része nagyjából így hangzik:

1.Többet tanulok arról, hogyan ártanak a drogok az embereknek valójában.
2.Odafigyelek az órákon, csendben vagyok és tisztelem a tanárokat. (Ez új elem)
3.Elmondom az igazságot az embereknek a drogok káros hatásairól.

Szikla beszélgetés közben arra lesz figyelmes, hogy az egyik srác övén mintha az a telefon tok lenne, amit tavaly tőlünk kaptak ajándékba.
Meg is kérdezi, hogy „Te, ez az a telefon tok, amit tavaly tőlünk kaptatok?” De erre nem is a megkérdezett felel, hanem a haverja, aki azt mondja: „Viccelsz? Hát ez kötelező!”, és felhúzza az ingét, ami alatt a nadrágszíján ott fityeg egy ugyanolyan telefontok.

De a legédesebb történet a Xénivel esik meg. Ő fut be Inkére, és a már ott lévő maratonisták lebeszélik a gyerekekkel, hogy a mikor a „Xénin néni” megérkezik, akkor mindenki hangosan kiabálja, hogy „Xé-ni, Xé-ni, Xé-ni!”

Az egész település zeng a gyerekektől, és mikor a Xéni egy cseppet megpihen, odabaktat hozzá egy aprócska szőke kislány, és a csuklójára köt egy nemzetiszínű szalagocskát.
Tényleg lenyűgöző ez a szeretet és figyelmesség, ahogy ezek a gyerekek évről évre várnak minket, ahogyan készülnek a találkozásra, és ahogy teljes szívükkel vesznek részt a maratonban.

Nade a verhetetlen, az évek óta imádott, a „szívünk csücske örökre”, az mégiscsak Iharosberény.

Itt történt évekkel ezelőtt, hogy a hetedikes Orsós Richárd a füzetéből tépte ki a versét és megígértette velem, hogy segíteni fogok a versét megjelentetni valahol. Persze a Pazar Nők magazinból - ahol meg is jelent az írása - elküldtem egy példányt neki, egyet pedig a tanárnőjének-. S mikor aztán a következő évben találkoztunk, elmesélte, hogy gyakorlatilag megváltozott az élete, csináltak egy zenekart, ő írja a szövegeket és már nem ugyanaz, aki volt…

És az is itt történt, amikor az igazgató helyettes néni elmondta egy interjúban, hogy a Kapitány esküt milyen jól tudja használni pl. osztályfőnöki órán. Hogy „gyerekek, ti itt kapitányok lettetek! A kapitányok azok, akikről a történelemkönyvekben tanultok, akik védi a várat és kiállnak a jóért. Hát te KAPITÁNY lettél, hát légy méltó rá…”

Egyszóval Iharosberény a szívünk csücske.

A dolog idén azzal kezdődik, hogy elméletileg 11.30-tól lenne az előadás, de nekünk akkor már indulnunk kellene Inkére. Thimmy kérdezi is az igazgató urat, hogy nem lehetne valahogyan korábbra hozni a dolgot? „De hát akkor csengetnek ki, most óra van még”. És nem lehetne csinálni valamit azzal a kicsengetéssel? Mire az igazgató úr odafordul a kollégájához: „Na, menjél Árpikám, csengessél…”

A csengetés után mint a méhkas, felbolydult az egész suli, és a teremből özönlöttek ki a gyerekek.
Pillanatok alatt megtelt a suli előtti térség a 160 izgő-mozgó, nyüzsgő, beszélgető, lökdösődő gyerekkel.

Namost idén Imika tartja itt az előadást.

Nincs könnyű dolga, mindent megpróbál, hogy figyelmet kapjon, vagy csendet teremtsen.
A hagyományos módszerek mellett (mind pisszegés, cöccögés, kérés, kiabálás) néha leülteti a gyerekeket, néha meg felállítja őket. De ez sem használ igazán.
Aztán előveszi a végső adut a kemény, fültépő fütyülést.
De itt csak azt éri el vele, hogy gyerekek visszafütyülnek…

Akkor jöjjön a mozgás…
Először a jó kemény futást a suli körül.
Aztán a még mindig túl eleven gyerekekkel fekvőtámaszokat csinálnak és mindenféle príma gimnasztikai elemeket.
De nem fog rajtuk semmi.
Viszont a fizikai erő és az izmok erősen érdeklik őket, mert Imikétől is azt kérik, hogy „mutasd meg a bicepszed.”
Imika az egyetlen lehetséges menekülési utat választja és azt mondja nekik: „Az Atit nézzétek meg, neki mekkora a vádlija”
És erre a teljes csapat átzúdul az Atihoz, aki fényképezni próbálna, de most villantania kell a vádlit, meg a bicót. (Bár ez nem esik nagyon nehezére.)
Ő csak akkor szabadul meg, amikor a felvezetés nyomán befut a maraton és megérkezik a teljesen gyanútlan Bálint.
Mint az aranyásók a csillogó rögre, úgy vetik rá magukat a Bálint izmaira.
10 percen át csak a futólábak csodálata és az „Én is ilyen vádlit akarok!”, „Én is futni akarok” tölti be a suliudvart…

Végül persze van Kapitány avatás és mindent elárasztanak az oklevelet lobogtató, felszabadult gyerekek.

És hogy miért ekkora élmény ez?
Mert itt ÉLET van!

Igen, ezek a gyerekek féktelenek és elképesztően energikusak.

De ÉLET van bennük, és erő, amit ha az ember jó irányba terel, akkor hegyeket mozgatnak meg és az egész világ képét képesek átfordítani.

Ők a felnövekvő generáció és ők a jövő.

Öröm eljönni hozzájuk és találkozni velük és öröm azt a rengeteg emléket őrizni róluk, ami akkor is megmelengeti majd az ember szívét, ha éppen a nehézségek összecsapni készülnek felette.

Köszönjük nektek az élményt és az erőt, amit tőletek kaptunk.

Találkozzunk legkésőbb jövőre…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

13. nap | Hévíz – Nagykanizsa

2010-04-29T00:00:00.029+02:00

Nem azért nehéz az indulás reggel, mert tegnap korai volt a kelés…

Azért nehéz az indulás, mert a Juditéktól kellene valahogy elszakadnunk Balatonberényből, ahol a szállásunk van idén is, ahogyan már 8 éve minden évben is, mióta csak maraton a maraton.

Az a baj a Juditban, hogy a Mónival és az anyósával együtt olyan meselakomát csinál minden évben, aminek eleje még csak van, de vége nem nagyon.

Mikor tegnap délután az első kocsi megérkezett néhány emberrel, a Judit első mondata az volt, hogy „Sziasztok, de jó, hogy megjöttetek!”.
A második pedig ez: „Gyertek, egyetek”, és már tolta is elénk a mennyei túrós süti kóstolóját.

És onnantól kezdve olyan 2-3 percenként előkerült ez a mondat és minden alkalommal előkerült mellé a húsok és sütemények tálcasorozata is.

Ilyenkor a legizgalmasabb megfigyelni azokat a csapattagokat, akik valamilyen formában nagyon tudatosan táplálkoznak. Csak zöldség, vagy lugosító kúra stb.

De szívemre tett kézzel mondhatom, hogy a 9 év alatt még nem volt olyan „kúra”, „rendszer”, „logika” vagy speciális étrend, amelyik ellen tudott volna állni a Judit süteményeivel történő összecsapásnak.

Node reggel ugye Hévízről indul a menet.

Jönnek a gyerekek és van derekas futás az előadás után Jerryvel, a gigantikus plüssjószággal, aztán a Polgármester úr látja vendégül a maraton képviselőit és írja be jókívánságait a Vándorkönyvbe.

11 felé meg Zalaapátiban zúdul az utakon a 160 tanár és gyerek, de előtte még 10 óra tájban Keszthelyen zajlik az előadás és robog a közös futás, miközben a Deszant kocsi külön előadást tart az egyik suliban.

Ezt követően a rövidke felszabadult időt kihasználandó, gyors aláírásgyűjtés veszi kezdetét.
Többen is jelzik a lap aláírása közben, hogy „milyen jó, hogy pont most találkozunk, hát éppen hallottalak titeket a Helikon rádióban!”

Érdekes ez az aláírásgyűjtés. Nem nagyon van olyan, aki ne értene egyet a drogmentességgel, és azzal, hogy a FELVILÁGOSÍTÁS a megoldás a drogproblémára.
Vannak ugye olyan települések, ahol kevesen vannak az utakon. Ilyenkor a Gabi nemhogy bemegy a boltokba is, de néha még az autósokat elkapja egy pillanatra a parkolóban, vagy biciklistákat állít meg egy szóra, hogy a saját településükért csatlakozhassanak a drogmenteséghez.
Ahol meg sok ember van - főleg buszpályaudvarok közelében - ott meg elég annyit mondani, hogy a „drogok ellen gyűjtünk aláírásokat”, és az emberek szó szerint érdeklődni kezdenek, nagyon sokan el is mondják, hogy mit gondolnak, hogy „nagyon fontos dolog ez”, meg hogy „szurkolunk maguknak” és „hajrá, kitartás!”
Néha nem is elég, ha az embernél egy aláíró lap van, mert pillanatok alatt olyan lesz, mint a vásári mutatványos… Áll középen a maratonista, és körötte gyűrűben az emberek, aki írják alá a papírt és veszik el a szórólapot, ami bemutatja a maratont és egy kis felvilágosítást is ad a drogokról.

Amikor az aláírásgyűjtés végén Keszthelyről már éppen indulnánk tovább, egy rendőrautó gördül mellénk, a benne ülő magas rangú, sárga vállapu rendőrtisztek köszönnek, majd azt mondják: „Nagyon jó munkát és sikereket kívánunk, és aztán majd siessenek, mert már várják magukat a kollégák Nagykanizsán!”

Milyen jó, hogy mindenhol tudnak rólunk…

A keszthelyi előadás kapcsán azonban van még itt egy apró kis történet…

Riki éppen sétál befelé a középiskola lépcsőjén, amikor a háta mögül azt mondja neki valaki: „Szevasz Ricsi!”
Visszanéz és ott lát egy vékony srácot, aki rá mosolyog.
- Szia, hát te honnan ismersz engem? – kérdezi
- Hát én a Máté vagyok, most ebbe a suliba járok, de azelőtt Zalaapátiba jártam az általánosba és hetedikben is, meg nyolcadikban is te tartottál nekünk előadást a maratonnal, és az tök jó volt!
A rég nem látott cimborák kezet fognak, néhány sietős szót váltanak, majd a Máté lohol tovább a dolgára, a Riki pedig megy a másik osztályba előadást tartani

Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg - ez a maraton úgy látszik már csak ilyen - mert nem sokkal később, amikor Riki aláírást gyűjt a sétálóutcában, éppen arra jár a Máté a haverjaival, és persze, hogy aláír ő is, és hozzáteszi a többieknek: „Gyerünk, írjátok alá ti is!”

Milyen remek érzés lehet a Rikinek, hogy egy olyan fiatalember, akivel életében összesen kétszer találkozott, ilyen szeretettel és tisztelettel emlékszik rá, és azokra az előadásokra, amiket a drogmentességért tartott.
És azt hiszem, ha ez ilyen jó személyes viszony lett, akkor azok az előadások nagy valószínűséggel a céljukat is elérték.

Mert ha egy előadó ilyen személyes szimpátiát és hitelt tud kialakítani a hallgatóságában, akkor az azt is jelenti, hogy a diákok hallgatnak rá és észben tartják, amiket mondott.
Elég csak arra gondolni, hogy most – évekkel az előadások után – a hajdani hallgató volt az, aki jó példát mutatott és a haverjaira is hatást gyakorolt, hogy igenis írjanak csak alá a drogmenteségért.

És bármennyire is idealista álomnak tűnik egy drogmentes, józan Magyarország, ahol a valódi emberi értékek teret kapnak és nem számít „menő dolognak” az önpusztítás, igenis van rá mód, hogy megteremtsük!

Pont az ilyen jelentéktelennek látszó, apró történetek adják meg rá az esélyt!

Mert az annak idején általánosba járó fiú most középiskolás, és nemhogy nem indult el rossz irányba, hanem még a többiekért is van felelőssége. (Ahogyan az a Drogmentes Kapitány esküben is szerepel, amit gondolom legalább kétszer tett már le ő is: „Segítek családomnak és barátaimnak drogok nélkül élni”)

Egy ország, vagy egy város nem személytelen elemekből álló massza, hanem élő, lélegző, gondolkodó emberek csoportja!
És minél több ember gondolja azt, hogy drog nélkül érdemes élni igazán, és minél többen vállalnak felelősséget a saját közvetlen környezetükért, úgy lesz egyre több drogmentes baráti társaság, drogmentes iskola, drogmentes település és végül egy drogmentes ország.

A Mátéból, és a hozzá hasonló fiatalokból indul ki minden…

Ezért érdemes…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Új videók érkeztek

2010-04-28T01:00:00.002+02:00

Nézzétek meg a 11. és 12. napit!

12. nap | Körmend – Hévíz

2010-04-28T00:00:00.039+02:00

A már jól bejáratott napi menetrendünk ma a szokásosnál kissé „izgalmasabbnak” tűnik.

Egyrészt azért, mert két olyan településen is várnak minket, ami nincs is az útvonalon, másrészt azért, mert az első iskolai előadás némiképp felborítja az alvásritmusunkat.

Ugyanis a bevett módszer az, hogy az esti meetingen a mindenki a saját útvonaltervébe íja be stabilan, hogy neki és az ő kocsijának mik a programjai másnap, hánykor hol kell lennie stb.
Aztán megnézzük, hogy milyen messze van a szállástól az első rendezvény helyszíne, mennyi idő az út oda, és ez alapján mikor kell elindulni a kocsiknak.
Ha az indulás 8.35, akkor az egész legénység 8.25-kor van a kocsiknál és tíz percet az autók napi előkészítésével tölt, anyagokat pótol, táskákat rendez stb.

Nagyjából erre állt be az életritmusunk.

Nade ma olyan huncut programsorunk van, hogy még a kocsik legénységét is össze kellett kutyulnunk, hogy mindent rendezvényt biztonságosan le tudjunk bonyolítani!

A Deszant autó legénysége 7.00-kor már a kocsinál tüsténkedik, mert 8.00-kor Zalaegerszegen tartanak előadást az első iskolában!
Megéri, mert 250 friss Drogmentes Kapitány segít ezentúl a városnak.
Utána jöhet a második iskola, közben kis aláírásgyűjtés és telefonos egyeztetés a következő napok iskoláival.

Tulajdonképpen megérdemelnének egy kis pihenést, de ehelyett ha készen vannak, nem a napfényes terecske vár rájuk a csalogató kis padokkal, hanem Zalalövő, ahol a korábbi években már hagyománnyá vált a maratoni csatlakozás.

Most is ott zsibong 280 gyerek, és a plébános úr a következőket írja a Vándorkönyvbe:

„Nagy örömmel fogadunk minden kezdeményezést, amely a gyerekek és fiatalok testi és lelki egészségét szolgálja. A tudatos élet feltétele, hogy mindenki megismerje az őt fenyegető veszélyeket, és megtanulja azok visszautasítását. Bátorítom a drogprevenciós program résztvevőit és segítőit, s munkájukra Isten áldását kérem.”

Horváth István Sándor, Zalalövői plébános

A Rendezvényes kocsi Körmenden kezd, rövid előadás a téren a 3 suliból jött srácokkal, aztán futás a rendőr és polgárőrautók védőszárnyai alatt.
Közben gyors látogatás a Polgármesteri Hivatalban, ahol a jegyzőtől gyönyörű könyveket kapunk Körmend történetéről és sportéletéről.

Egyébként a Körmendi sulikhoz még annyit, hogy tavaly az egyik iskolában a Rikinek finoman szólva is „fel kellett emelnie a hangját” az előadás során, hogy fegyelmet tartson.
Idén is tartunk itt előadást, most is nagyon elevenek, de kezelhetőek és egész jó előadás kerekedik végül.

Mikor a futáshoz vonulnak ki az udvarra, odamegy Rikihez egy baseball sapkás srác, szemöldökig húzott kapucnival és nagy tisztelettel, őszinte érdeklődéssel megkérdezi:

- Honnan tudod ezeket a dolgokat? Honnan lehet ilyen információkat megszerezni, ami elhangzott az előadásban?

- Hát, egyrészt sok benne a saját tapasztalat, és a maratonok során is rengeteg dologgal találkoztunk már. Meg aztán annak a szervezetnek az előadásai és tudása alapján beszélek, ami már 70 éve a drogok hatásait kutatja, rengeteg előadást tartanak és drogosok leszoktatásával foglalkoznak. Ez a Narconon. De miért kérdezed?

- Hát azért, mert olyan jól megértettem azt, amit mondtál. Hogy minden világos és érthető volt benne, és értem, hogy hogyan működik ez az egész a drogokkal.

- Köszönöm szépen! De látod ez a lényeg az egészben. Ahhoz, hogy megérts valamit, vagy helyesen csinálj valamit, ahhoz nem kell professzornak, meg zseninek lenni, egyszerűen csak meg kell figyelni a dolgokat a mindennapokban. Nem kell mást tenni, csak megfigyelni, hogy hogyan működik valami. Amikor azt gondolod, hogy ennek így vagy úgy kell történnie, és látod, hogy minden esetben úgy is történik, akkor tudhatod, hogy helyesen gondoltad és az a dolog igaz. És ha tudod, hogy igaz, akkor ez alapján már helyes döntéseket tudsz hozni! Ez igaz a drogra is és minden másra is.

És tényleg, milyen egyszerű is valaminek a megértése, ha az ember pusztán csak a józan eszét és a megfigyelőképességét használja!

A futásnál végső szakasz sprintjében a keménymag csatlakozott Rikihez, aztán a lihegés után még beszélgettek is egy kicsit arról, hogy a drog hogyan képes az embert lelökni arról az irányról, amerre szíve szerint tartana, és hogyan képes hajdan szép álmokat összetörni és semmivé porlasztani.
Erre nyomban arra terelődött a szó, hogy kinek milyen terve, ötlete, álma van, szóba került a főzés, a humor, az egyik srácnál meg az éneklés, konkrétan az „X faktor”, és két perc múlva a Riki a sráccal együtt, Chevy kamerája előtt már közösen énekelte a Queen „We are the champions”-ját…

11 felé Bagodon zengett a Kapitány eskü, 13 óra felé meg Zalacsányon, ahol a méltán büszke igazgató úr teremről-teremre végigvezette az egész sulin a Gabit, és elmesélte, hogy a gyerekek mennyire várták már a nagy közös futást, volt olyan, aki csak az első két órára hozta el a könyveit, mert utána már jön a futás!!!
A tüneményes Zalacsányi polgárőrök még külön kitűzőt is adtak ajándékba azoknak a maratonistáknak, akik előadást tartottak az ő csemetéiknek!

A PR autó reggel Tűrjén kezdett, délre ment Zalaegerszegre, hogy megtartsa a központi rendezvényt. Mikor a felmatricázott autó bekanyarodik a tér melletti parkolóba, szinte bevág elé egy autó és kiugrik belőle egy hölgy, hogy „hát ez zseniális, hát ez óriási, hogy ezt ti csináljátok, hogy a drog ellen, ez mennyire jó, meséljetek, mi ez, hogy megy a futás, hol lehet csatlakozni…”

És ha mindehhez hozzáteszem, hogy ma legalább háromszor hallottuk mi is a kocsiban a saját fülünkkel, ahogy az Enjoy rádió bemondja, hogy „Zala megyében éppen zajlik a Drogmentes maraton és ezért óvatosan kerülgessék a futókat az autósok, vigyázzanak rájuk és kívánjanak jó utat”, akkor azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a mai napon közvetlenül elért több mint 1500 emberrel egészen elégedettek lehetünk.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Új videók!

2010-04-27T01:00:00.005+02:00

Megérkeztek a 9. és 10. nap összefoglaló kisfilmjei, megtekinthetőek alább.

11. nap | Kőszeg – Körmend

2010-04-27T00:00:00.043+02:00

Nem tudok elmenni szó nélkül a tegnap este mennyei vacsorája mellett. Elnézést kérek tisztelettel mindenkitől, akinek indokolatlanul izgatom az érzékeit, vagy az éppen éhes hasát zargatom, de lehetetlen „nem szót ejteni” arról a Pazar lakomáról, amit a Bécsi Kapu étteremben volt részünk átélni. (Jelentős százaléknyi anyagi támogatással…)
A végén külön ki kellett hívnunk a szakácsot is, hogy letapsoljuk a két lábáról, mert csodákat művelt!

De hogy a mai nap történésihez evezzünk, a Rendezvényes autó Szombathelyen kezd, ahol az első suliban külön tartanak meg vagy 250 gyereknek egy remekbe szabott előadást.
Aztán persze irány a Polgármesteri Hivatal előtti gyönyörű tér, ahol 5 suliból gyűlnek össze a gyerekek, hogy meghallgassák az előadást megtapsolják, ahogy a Szombathelyi FALCO kosárlabdacsapattól idén is átvesszük a dedikált emlékeket, majd fogadják az éppen beérkező futót.

De nem is akármilyen futót!

Konkrétan a maratonistát és Rónai András ezredest, aki a Szombathelyi rendőrség egyik vezetője.
És ez nem csak azért nagy öröm nekünk, mert úgy be vagyunk biztosítva rendőrautókkal és posztokkal végig az úton, mint egy fejedelmi küldöttség, hanem azért, mert az András minden évben fut is velünk.

És amikor azt mondom, hogy „fut”, akkor nem valami csendes totyogásra gondolok, hanem nagyon jó tempójú futásra, ahol résen is kell lennem, hogy tartsam vele a tempót.
Az előadás után persze a csaknem 200 gyerekkel azért még folytatja a futást egészen a város határáig, csaknem 10 kilométert futva együtt a maratonnal!

A főtéren egyébként szociális rendezvény van, fellépő kórusokkal, művészeti bemutatókkal.
Szikla be is megy a nagy sátorba drogellenes aláírást gyűjteni, először csak egy-két ember, aztán egyre nagyobb csoport gyűlik köréje. Aztán beszél pár szót a maratonról, mire megkínálják túrógombóccal, és megkérik, hogy írjon be a rendezvény „nagy könyvébe”.

Gabi bemegy a különféle boltokba is aláírást gyűjteni, mire az egyik boltban egy hölgyből aláírás közben szó szerint kirobban: „Úr isten, ti vagytok azok? Hát láttalak titeket a TV-ben reggel” (Reggel a szállásadó néni ugyanezzel búcsúzott tőlünk, hogy az MTV-ben látta a Nagycenki felvételt.)

Aztán persze irány Ják, újabb teljes iskolás csatlakozás vagy 100 nebulóval.

Namost az ugye megszokott, hogy a csatlakozó tanárok és igazgatók beírnak a maraton Vándorkönyvébe valamilyen üzenetet.

De olyat még SOHA nem tapasztaltunk 9 éves működésünk során, hogy egy iskola külön kis lappal készült volna.

Márpedig itt Jákon a suli logós papírját adják át nekünk, rajta az iskola pecsétje, az igazgatónő aláírása és az üzenet:

„Örülünk, hogy a drogmentes Magyarországért Maraton ország-futás előbb ért el hozzánk és gyermekeinkhez Jákra, mint a drogterjesztők.”

Hihetetlen érzés…

Mindeközben persze a Deszant kocsi már reggel óta a napi végállomáson, Körmenden oktat az iskolákban.
Többek között egy középiskolában is 120 gyereknek.

Úgy tűnik, nagyon jó lehetett az előadás, mert a fiatalok ¾-e leteszi a Kapitány esküt.
Az oklevelek osztásánál odamegy egy srác a Szilvihez, hogy ő is szeretne oklevelet kapni.

Nagyjából a következő párbeszéd játszódik le:

- Letetted az esküt?
- Hát nem álltam fel.
- Oké, de letetted az esküt?
- Hááááát, figyeltem.
- Ez nagyon jó, de le is tetted az esküt?
- Nem.
- Tudod, hogy oklevél csak annak jár, aki leteszi az esküt.
- De mit kell csinálni hozzá?
- Hát most le tudod tenni velem itt külön. Jobb kéz a szíven, bal kéz a magasban…

És ez a 15 év körüli vagány kölyök most ott áll a Szilvi előtt és külön, személyesen leteszi a Drogmentes Kapitány esküt.

Mindezt úgy, hogy a társai ott járnak-kelnek körülötte, sokan nézik, kap hideget-meleget egyaránt, de ő akkor is ott marad és akkor is végigmondja a pontokat sorban egymás után, eltökélt arccal.
Nem is csoda, hogy a végén igazi büszkeséggel veszi át a saját, jól megérdemelt oklevelét.
Sőt, külön kér egy marihuanáról szóló füzetet, mert egyszer már próbálta, az nem jött be neki igazán, de most, az előadás hatására nagyon kíváncsi lett, hogy mit is kellene valójában tudnia róla.

És újra csak mindenki figyelmébe ajánlom, hogy lám csak lám, az első látása, első ítéletre fegyelmezhetetlen srácok igenis elérhetők és megszólíthatók, ha megfelelő módon közelít hozzájuk az ember.
Ha az ember képes átlépni a divatos nemtörődömségen és trendi lazaságon, mögötte gondolkodó, értékes lényeket talál, aki képesek helyes döntéseket hozni és akarnak javítani a saját maguk és környezetük állapotain.

Igen, határozottan érdemes körbefutni az országot a drogok ellen, érdemes előadásokat tartani, Kapitányokat avatni és megszólítani ezeket a fiatalokat.

Érdemes…

És esküszöm, nem én találom ki a forgatókönyvet, hanem az „élet”, de este Körmenden aláírásgyűjtésnél Szilviék éppen ezzel a sráccal és haverjaival futnak össze, akik igazi örömmel és szeretettel integetnek és köszönnek…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

10. nap | Sopron – Kőszeg

2010-04-26T00:00:00.020+02:00

Úgy látszik, hogy ez a „szenzációs szállások szakasza”, mert Sopronban már elég sok helyen aludtunk, de ez a mostani szállás a maga árnyas fáival és csendes-kedves szobáival maga a csoda!

Reggel 4 soproni iskola jön ki a közös rendezvényre, Riki elvegyül a fiatalok között és beszélget. Mikor a futáshoz készülődnek, látja, hogy négy srác kissé távolabb marad a csoporttól, mintha várnának valamire. Odamegy és rá is kérdez erre, mire kiderül, hogy ezek a srácok a nevelő tanárjukat várják, ugyanis egy gyermekotthonból jöttek, a tanár még nincs itt, de ők ki akartak jönni, aztán majd találkoznak vele itt.
Riki legnagyobb meglepetésére egyikük egyszer csak azt kérdezi, hogy „Idén is te tartod az előadást?”
„Te honnan tudod, hogy én szoktam előadást tartani?”
„Hát emlékszem, hogy tavaly is mennyire jó voltál ott fent a színpadon. Tökre megjegyeztem, amit ott mondtál, ráadásul halál jó volt, hogy olyan viccesen magyaráztál.”
Hát ennél szebb visszaigazolást nem is kaphat az ember, hogy nevelőotthonban nevelkedő srácok azért jöttek ki újra a maratoni csatlakozásra, mert annyira tetszett neki a tavalyi előadás…

A futás persze robog tovább, Nagycenken a másik kocsi előadója, Imi tart zseniális előadást.
Igaz, ami igaz, a zsenialitásnak több oka is van.
Az egyik ok például maga Jerry egér, a gigantikus plüss jószág, akit Imi a különböző demonstrációknál használ segítőként.
És ahogyan az törvényszerűen előre jelezhető volt, Jerryből közönség kedvenc lesz és a gyerekek kiharcolják, hogy Jerry is fusson velük együtt, majd a végén igazi lelkesedéssel meg is tapsolják.
Mindezt a jelen lévő MTV1 körzeti stúdiójának kamerái előtt..

Nagycenken egyébként a hagyományoknak megfelelően a Polgármester úr is jelen van az előadásnál.
Ezt írja a Vándorkönyvbe:

„Nagy öröm számomra, hogy immár negyedik alkalommal csatlakozhat Nagycenk a Drogmentes Maraton célkitűzéseihez! Széchenyi István 150 éves halálévfordulójára emlékezünk az idei évben Nagycenken és országosan egyaránt. Kívánom, hogy Széchenyi István szellemisége tükröződjön a szervezők és a résztvevők gondolataiban, tetteiben egyaránt: »Csak az önnemesítés, és Magyarország jóléte legyen a cél, mely bennünket egyesít.«”

Zsirán Thimmy a Polgármesteri Hivatalba megy be, és a tündéri jegyzővel találkozik, aki szinte mindent tud már rólunk.
Egyrészt azért, mert szombaton éppen Csorna felé autózott, amikor szembetalálkozott velünk az úton, és persze integetett is és emlékszik a Thimmyre a vörös hajával.
Másrészt meg azért, mert neki is öt gyerek van és a hétvégén rendet csináltak az íróasztalban, és mire akadtak rá? Hát a Maraton valamelyik korábbi évének Drogmentes Kapitány oklevelére.

És hogy a jó hírek sora estére sem szakadjon meg, este e-mail érkezik az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrsének parancsnokától.
Ezt írja:

„Évek óta kollégáimmal biztosítjuk a drogmentes futás zavartalan haladását de az idén ennél többet szeretnék tenni ennek a nagyszerű mozgalomnak az érdekében.

Szeretnék csatlakozni a drogmentes futáshoz amennyiben lehetőség van rá. Ezzel is felhívva a helyiek figyelmét a drogok veszélyeire, az egészséges életmód szükségességére.”

Hát nem csodálatos?

Naná, hogy örömmel várjuk!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

9. nap | Kapuvár – Sopron

2010-04-25T00:00:00.003+02:00

Kis vasárnap, nagy vasárnap.

Tegnap futottunk be ugyebár Kapuvárra.
Namost a 19 fős maratonis csapatban vannak sokan, akik Budapesten születtek és van sok vidéki születésű, de abban mindannyian egyetértünk, hogy ha Kapuvárra futunk be, az olyan, mintha hazaérnénk.

Ugyanis itt van a mesebeli Kristóf panzió, ami már évek óta szállásunk.
Az aranyszívű főnök úr és tüneményes felesége nem egyszerűen csak régi ismerős, hanem inkább jó barát.

Mikor megérkezünk a szálláshoz, nem azért pattanunk ki a kocsiból, hogy a szobába rohanjunk, hanem hogy velük találkozunk.
Egyszerűen igényünk van rá, hogy összemosolyogjunk, hogy váltsunk néhány szót az elmúlt évről, hogy megnézzük, változott-e valami a Szent Kristófban..

Barátság, na, barátság.

Szeretjük őket, szeretünk hozzájuk jönni és nem telik el év anélkül, hogy a csapat új tagjait oda ne vinnénk a dicsőségfalhoz, ahol mindenféle köszönetek és oklevelek sorakoznak, és meg ne mutatnánk nekik a falon a bekeretezett 2004-es maratoni emléklapot.
Ugyanis minden évben készítünk olyan köszönő okleveleket, amiket az út során adunk át azoknak a szállásoknak, vagy éttermeknek, akik valamilyen módon segítenek nekünk.

Még a főnök úrral is és elidőzünk egy percre az oklevél szinte láthatatlanná vált aláírásai előtt, hiszen az ilyen emléklapokat az egész maratoni csapat aláírja.

Egy oklevél 2004-ből…
Hetedik éve már, hogy minden évben megérkezünk ide és elbeszélgetünk egy kicsit a világ dolgairól, droghelyzetről a környéken, lehetőségekről, megoldásokról, eredményekről.
Eltöltünk egy csodás estét a remek vacsorával, reggel ha tehetik kijönnek és integetnek a futónak, aztán kezet szorítunk, ölelünk egyet és picit nehéz szívvel útnak indulunk.

Barátokat hagyunk magunk mögött, akikhez legkésőbb egy év múlva újra visszajövünk…

Ja, hogy maga a maraton?
Hát ma bizony vasárnap van.
Csatlakozás nincs, nem sietünk sehová, így a csapattagok végre kedvük szerint futhatnak.
Születnek is ragyogó eredmények, többen az idei maratonjuk leghosszabb távját futják.
És van két kiemelkedő is, Solt fut egy kövér félmaratont, az Ati meg csak úgy kedvtelésből letol egy 30 kilométert.

Egyébként éppen valahol Hidegség-nél futunk, amikor Chevy meglát az út mellett két lányt, akik szintén futnak.

Igaz, hogy éppen az ellenkező irányba, de futnak..
Nosza, már szólítja is meg őket, hogy akkor már jöjjenek és fussanak velünk a drogmentességért.
Jó 5 perc közös futás és csevegés után derül ki, hogy az egyikük olasz és semmit nem értett abból, ami eddig a Chevy elmesélt.

A másik lány viszont egyébként is pont marketing területen dolgozik, a Védnökeink közül többeket is személyesen ismer, úgyhogy ha visszamegy Budapestre, elkezd azon dolgozni, hogy hogyan lehetne a maratont még több médiába eljuttatni, vagy hogyan lehetne az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook, sok embert mozgatni és a drogmenteség ügye mellé állítani.

Hát, vasárnap ide vagy oda, ez azért jól hangzik…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

8. nap | Győr – Kapuvár

2010-04-24T00:00:00.017+02:00

Na nemá, nemá…

Azt mondják, szombat van megint.

És hogy állítólag éppen egy hete indultunk el Budapestről.

Budapestről?

De hát már nem is emlékszünk már Budapestre..
Nem is igaz, hogy az embernek van egy „normális élete”, van otthona és vannak szomszédai.
El sem hiszem, hogy volt egy közért, ahová naponta bevásárolni jártam, hogy van piros lámpa a zebránál, ahol meg kell állni és még ezernyi furcsaság, ami néhány napja még a mindennapok része volt.

Most már nincsen más, csak az 5 matricás autó, amiben élünk, a táskák, amiben a holmijaink velük együtt járják körbe az országot.

Csak a minden reggel megérkező rendőrök és polgárőrök vannak, akik beállnak elénk villogva és biztosítják a futást, a napközben átvett szendvicsek vannak, amivel este 6-ig ki kell tartani, mert akkor jön a vacsora.

És persze települések sorban egymás után, gyereksereg itt, gyereksereg ott, tanárok, akikkel kezet fogunk, polgármesterek, akik beírnak a vándorkönyvbe, TV kamerák, akik mohón tapadnak a futókra és persze az út szélén tapsoló emberek.

Egy hét alatt teljesen felfordul a világ, és az embernek a maraton lesz az élete, és 18 másik baráttal osztja meg minden percét és gondolatát.

És hogy ez milyen jó dolog!

Micsoda boldogságot jelent az egész napi munka és a végén az édes pihenés, remek emberekkel, egy olyan építő célért, amivel nem csak, hogy mindenki egyet tud érteni, de még büszke is rá, ha csatlakozhat hozzá…

Reggel egyébként mulatságos az indulás Győrből, mert 3 srác odasétál a kocsihoz és mesélik, hogy „Hát tegnap nálunk tartottatok előadást”. Ketten gyorsan be is állnak a futó mellé, hogy nagy sebesen fussanak velünk egy közös szakaszt, még a röplabdameccs előtt, ahová éppen tartanak.

Szombat van, egy településen vár ma ránk csatlakozás, mégpedig azon a Kónyon, ahol futottunk már napsütésben és futottunk szakadó esőben, de bármilyen volt is az idő, az utunk mindig biztonságos volt, köszönhetően a csodás polgárőröknek, akik a kedves kis település keresztútjaiban bringával zárták a forgalmat, hogy semmi ne akadályozhassa a drogmentes menetet.

Ma sincs ez másként.

És ahogyan az a hétvégi csatlakozásoknál már megszokott, amolyan kis családi program kerekedik belőle, együtt hallgatja az előadást gyerek, szülő és polgárőr, szinte ugyanazzal a tágra nyílt szemmel.

Mert bizony, ahogy az alkoholról és a kávéról esik a szó - amiknek ugyanúgy rabjává válhat az ember, mint a többi drognak - látszik, ahogy a felnőttek fején is átszalad a kérdés: „Vajon tényleg minden rendben van azzal, hogy csak a második kávé után tudom elkezdeni a napom?”

Így aztán nem meglepő, hogy egy ilyen szeretettel teli és összetartó településen az 55 jelenlévőből 55 Drogmentes Kapitány születik!

De ha már az együttműködésnél tartunk, még tegnap Győrben az aláírásgyűjtésnél Szikla a buszpályaudvaron az egyik busz sofőrjével íratja alá a lapot. Majd mikor kiderül, hogy a busz csak 4 perc múlva indul tovább, megbeszéli a buszvezetővel, hogy akkor már aláíratná az utasokkal is, ha egyetért ezzel.

És hogy mennyire jól tette…
Volt egy hölgy a buszon, aki kapott egy marihuanáról szóló füzetet, mire felcsillant a szeme, hogy neki éppen most kell majd előadást tartania a témáról, és hogy „ez a füzet éppen mennyire kapóra jön”…

A piacon Gabi bement a mosdóba, és a wc-s néni is aláírta a lapot, de láthatóan valamiért igencsak szomorú volt. Kiderült, hogy van egy rokona, aki rendszeresen drogozik, és ő sehogyan sem tud segíteni neki, pedig nagyon jó lenne, de annyira reménytelennek látja a dolgot, hogy már nem is beszél vele.
Gabi elmondott pár dolgot neki a drogokról és hogy hogyan is lehetne mégis tenni valamit, majd adott egy füzetet és végül abban maradtak, hogy mindenképpen ír a néni a rokonnak egy levelet, és újra beszélni kezd vele.

És valójában ez a célunk.

Hiszen az ember néha szembenéz szinte lehetetlennek látszó kihívásokkal és egy idő után, ha semmit nem tud tenni, hajlamos beletörődni és feladni.

Ezért kell néha új erő, egy kis löket, pár jó szó és ötlet, hogy mit lehetne mégis tenni.
És az emberben új remény ébred és teleszívja a tüdejét levegővel és újra nekiveselkedik.
És végre újra esély lesz arra, hogy a dolgok jó irányba menjenek.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

7. nap | Pápa – Győr

2010-04-23T00:00:00.047+02:00

Tisztelettel jelentem, hogy az eddigi „nyugodt” napok után teljes hatékonysággal üzemel a maraton „logisztikai szekciója”.

Mert hát nyilvánvaló, hogy a csatlakozásokat, az előadások időpontjait és a kocsik mozgását koordinálni kell.
Ezt csinálja a Melcsi, aki már az indulás előtt összefogta és megválaszolta az iskoláktól beérkező csatlakozási igényeket, és ezek alapján előre kijelölte, hogy az egyes napokon melyik autónak hová és hányra kell megérkeznie.

Ma olyanok vagyunk az autókkal, mint valami mesés koreográfiát táncoló balett csoport.
Zenénk a maratoni kocsiból hangzó rikkancs szöveg, ami bemutatja a maratont, közönségünk vagy 10 település gyerekei és felnőttjei, színpadunk pedig nem más, mint Magyarország térképe.

Reggel 9-kor ugye indulás a pápai szállásról, a futót kísérő kocsi még gyorsan elugrik tankolni, és ha már ott van, beszerez két példányt a Veszprémi Napló–ból, amiben a tegnapi 2500 fős rendezvény képes beszámolója szerepel, aztán a villogó rendőrautó nyomában megkezdi 50 kilométere napi túráját.

De addigra… haaaaj, addigra a Deszant autó már javában tartja az előadást Győrben az egyik iskolában 210 gyereknek, hogy aztán ha befejezték, azonnal zúduljanak át a következő suliba hogy csaknem 300 gyerek előtt beszéljenek a drogokról.

Míg az előadás után a fiúk sebesen elpakolják a hangfalakat, a tanárnő megkérdezte Szilvitől, hogy hány iskolába mentek be így előadást tartani Győrben. „Hát összesen kettőbe, - mondja a Szilvi, - mert 11-re már Gyönyün kell lennünk.”

Mire a tanár néni: „Összesen kettőbe? És abból az egyik MI vagyunk? Hát ez nagyon megtisztelő! Ennek nagyon örülök, köszönjük szépen!”

És 11-kor persze már ott volt a kocsi Gönyün, ahol az egész iskola vesz részt a programon.

A suli felé haladva az út szélén tüneményes csöppségekkel találkoznak, akik integetnek és kiabálnak, és feltartott mutatóujjal „stopolnak”. Rövid csevej és hatalmas kosárnyi mosoly után indulnának tovább, de a néhol megszeppent, néhol felháborodott gyerekarcok gyanússá válnak.

Kérem szépen az ovisok nem csak úgy integetni jöttek ám ki, hanem ők FUTNI akarnak!
De futni ám!
Besorolnak a futó mellé és víg kacajjal robognak a rendőrautó mögött.

A suliban remek az előadás, sok az ismerős arc, aki pontosan emlékszik a korábbi évek előadásaira is.
A Kapitány avatás után pedig jöhet a futás, amibe nem csak a friss iskolások csatlakoznak, hanem a megállíthatatlan óvódások is, akik ezen a délelőttön már másodszor rendeződnek be izgatottan és visongva a maratoni kocsi elé…

Mókás dolog ez, mert a Győri szervezőnk és barátunk, aki Gyönyün lakik, este eljön hozzánk és mosolyogva meséli, hogy épp a könyvelőjénél volt, amikor betoppant annak gyereke, büszkén lobogtatva egy kék színű oklevelet, hogy „Ezt nézd, mit kaptam! Drogmentes Kapitány lettem és ez az oklevelem! És az előadást tartó Bálint, még alá is írta!”

A Rendezvényes autó reggel a futókkal együtt Pápán indítja a napot, 3 iskolából 70 gyereknek tartja az előadást a Pápai TV kamerája előtt, aztán irány Tét 80 gyerekkel, ahol a tornatanárnak annyira tetszett a maraton célja és maga a maraton működése, hogy az előadás után már arról érdeklődött, hogy hogyan tudna ő jövőre csapattagként csatlakozni a 42 napra.

Fél óra múlva már Győrszemerén zajlott a program igazi gyereksereggel, a teljes suli kint van 160 rettenthetetlen harcossal.

Éppen az előadás végén jártunk, amikor egy tanár néni érkezett egy pityergő gyerekkel. El nem tudtuk képzelni, hogy mi lehet a baj, miféle dráma húzódhat a háttérben és vajon mit tudunk majd tenni mi, hogy orvosoljuk a helyzetet…

Kiderült, hogy a kisfiúért megérkezett a mamája, és már el kellene mennie, de ő meg maradni akar, mert ő Kapitány akar lenni, és az nem igazság, hogy ő nem lehet Kapitány!

Nosza, tanárnői és maratonista segédlettel már áll is be a sorba, a Thimmy éppen kezdi az esküt, ő meg mosolyogva és emelt fővel szavalja utána a pontokat, hogy aztán büszkén baktasson a mamájához és mutassa neki az oklevelét, átszellemült, boldog arccal, amin nyoma sincs már könnyeknek.

Miközben mindezek az előadások zajlanak, a PR autó 11-re Győrbe robog, mert az ETO Parknál, a stadionnál 6 suliból 350 gyerek és tanár gyűlik össze Győr központi maratoni programjára.
A legtöbben felsősök, laza, vagány csajok és srácok, akik nem különösebben törődnek a „társadalmi korlátokkal és szabályokkal”, mint ahogyan ez a kamaszoknál megszokott.

De itt egy olyan apró kis történet részesei lehetünk, ami igazán ritkaságnak számít, és szívet melengető…
Az előadás után a srácok valahogyan a mikrofonhoz keverednek és énekelni kezdenek.
Együtt énekelnek, jó érzéssel énekelnek és szépen is énekelnek.
Csak úgy, a maguk gyönyörűségére.

Aztán egyszer csak elkezdenek a tanárnőjüknek énekelni, név szerint köszöntve őt.
Majd ezt a kedves, középkorú hölgyet egyszerűen bevonják a kórusba és diák és tanár együtt énekel Győr városában, kint az ETO parknál, egy vidám pénteki napon, nagyjából dél felé.
És akárhogyan is nézem, olyan jó dolog ezt látni.
Hogy ilyen tisztelet és szeretet van ezek között a srácok között és a kedves tanárnőjük között…
Remélem, a példa ragadós…

És hogy ne legyen unalmas a nap, ma még ott volt Székesfehérvár is…

A Fehérvári szervezőnk, Kerék Tamás, ugye már szerdán jelezte, hogy ma 3 suliban várnak minket, hogy előadást tartsunk. Tamás jön el két maratonistáért a saját autójával, mert az 5 maratoni autóból mindegyik akcióban van, tehát nem tudna elmenni vele.

A 3 fehérvári iskolában összesen 600 gyerek hallgatja meg az előadást és kap felvilágosító füzeteket, mindezt úgy, hogy mind a 3 suliban volt projektor is, és levetítik a drogfelvilágosító kisfilmeket!

Jó kis hajtós nap volt, egyik lábunk itt, a másik ott.
De nincs kérdés abban, hogy megérte-e vagy sem…

Csak ma több mint 2000 gyerekhez jutottunk el a drogmentesség üzenetével, kiosztottunk több mint 5000 db különféle felvilágosító anyagot, gyűjtöttünk 620 aláírást és emellett lefutottunk 50 kilométert..

Szép álmunk lesz azt hiszem.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Közlemény

2010-04-22T01:00:00.011+02:00

Felkerültek a helyükre az 5. és 6. napi videók! Nézd meg mind a hármat!

6. nap | Veszprém – Pápa

2010-04-22T00:00:00.047+02:00

Nade kérem!

Most aztán…

Már megint Veszprém…

Hogy ezek nem tudnak nyugton maradni!

Mert egyrészt Veszprém az elsők között volt, ahol rendezvényt szerveztek a maraton kapcsán. Már 2002-ben is, a legelső maratonon volt itt rendezvény.

Aztán létrejött az első vidéki csoportunk, a Drogmentes Veszprémért Alapítvány, és ezek a drága emberek elkezdtek nagyobb nagyságrendben gondolkodni, és megcsinálták az első 2000 fő feletti rendezvényt és gyakorlatilag 4 éve nem lehet őket letaszítani a trónról, mert minden évben megnyerik a legnagyobb rendezvény szervezéséért járó díjat.

Hagyomány az is, hogy a beérkezés estéjén a szervezőkkel van egy terepbejárás, ahol előre tisztázzuk a másnap részletei, úgymint futás útvonal, kamerák helyzete stb., aztán jöhet a közös vacsora dalolással és sztorizással.

És Veszprémben az is hagyomány, hogy a rendezvény előtti este olyan fekete az ég, és olyan szépen szemerkél a jéghideg eső, hogy az ember borsónyira húzza össze magát és szó szerint bemenekül a szobájába.

Majd amikor másnap izgatottan kimerészkedik a szabadba, a felhők ugyanott álldogálnak, mintha egy tapodtat sem mozdultak volna, ugyanolyan feketék, most is ott pöffeszkednek felettünk és röhögnek puha pamacs markukba.

Az estéhez képest annyi a változás, hogy eső nincs, van viszont helyette jó kis jeges szél, ami cibálja ez emberen a széldzsekit.

De azt mindenki tudja – a helyi szervezők, a csatlakozó iskolák és a maratonisták is – hogy ez csak színjáték, mert mire a rendezvény kezdődik, az idő kiderül majd és még kellemes meleg is lesz az Óváros téren.

A Veszprémieknek van egy csodafegyvere. Úgy hívják: Fazekas Heni, az időjárás-felelős.

Nem is kell erre több szót vesztegetni, lehet szakadó eső és lehet jégvirággal teli a kocsi ablaka, mire a rendezvény kezdődik, a Heni úgyis megoldja.

Én sem értem, senki sem érti, de működik.

Idén is…

Mire a színpad körül összegyűlnek a gyerekek, az idő kitisztul és kellemes meleg lesz…

Maga a színpad a szokásos: profi megjelenés nagy molinóval a háta mögött, a téren matricás terelőtáblák mindenfele, Narconon drogfelvilágosító asztal, és külön kis színpad a tae-kwon-do bemutatóknak, ahol nem csak nézni, de kipróbálni is lehet, lesz is szép sorban állás egész délelőtt.

11 óra felé már 2500 gyerek zsibong, beszélget a téren, ajándék fagyit majszol, mindezt persze hagyományos Veszprémi maratonos pólóban.

A rock and roll bemutató után maga Debrecenyi János Polgármester Úr, a Veszprémi rendezvény Védnöke fogadja a futókat és a gyerekeket, majd a maratonisták töltenek egy percet a színpadon, majd Drogmentes kapitány avatás harsogó gyerektorkokkal.

Mondjuk azt azért nem lehet felülmúlni, amikor a csatlakozási versenyben győztes iskolákat hirdetik ki, mert akkor a helyezettek olyan orkánnal felelnek, mintha a Juventus egy tétmeccsen egyenlítene ki a 89. percben.

Röviddel később Erdei Jázmin és Braun Mónika Elnök asszony közösen énekelnek a színpadról a gyerekekkel, aztán jön az Emotion Fitness és levezeti a bemelegítést.

Riki a csapattagunk időnként elbeszélget, elsősorban a nagyobbakkal, drogokról, buliról egyebekről. Cigi füstöt vesz észre, odamegy, tisztázza, hogy mégiscsak egy drogmentes rendezvény, mi lenne, ha most nem gyújtanának rá. Már nyomják is el a cigit.

Összesen további 3 kis csoporttal teszi ezt meg 10 percen belül, de utána teljesen füstmentes lesz a tér…

Közben a gyereksereg szép lassan a bejárat felé orientálódik, ahol már készenlétben állnak a felvezető rendőrautók, és már ott állnak a maratonisták zászlóval a kézben, futásra készen.

Namost a történetíró nyugodtan kardjába dőlhetne, ha megpróbálná elmesélni, hogy milyen az, amikor 2500 gyerek készül arra, hogy egy 3 méter széles sávon kitörjön.

Persze, a megfontolt középiskolások a végén majd higgadtan végigbaktatják a távot, de az elején az ifjak serege pattanásig feszült idegekkel és izmokkal várja a visszaszámlálást.

Miért?

Mert le van zárva a minimum 4 sávos Budapesti út, minden sarkon rendőrautó fogja a kereszteződéseket és alig pár másodperc múlva birtokba vehetjük Veszprém legszebb részeit és megmutathatjuk járókelőknek, haveroknak, sőt, az egész ország-világnak, hogy milyen az, ha ez ember felszabadultan nekilendül a futásnak…

Tulajdonképpen igazságosan megosztjuk a főnök-beosztott feladatköröket.

Az elején én kérem meg őket, hogy ne előzzenek, tartsák a sort, maradjanak egy vonalban, aztán a megfelelő pillanatban elengedem a mezőnyt és azok úgy iramodnak el mellettem, mintha nem is futnék, hanem békésen ücsörögnék kávéval a kezemben.

Mikor az emelkedő tetejéről visszanézünk a hömpölygő menetre, még maguk a gyerekek is elámulnak.

Vannak, akik az utolsó métereket húzzák meg és lihegve robognak a célba.

És persze vannak, akik inkább csak felsétálnak az emelkedőn, de ez rendben is van így, ha a drogmentesség zászlaja alatt most ennyi fér bele, akkor ennyi fér bele..

A lényeg a hozzájárulás.

Egyébként érdekes, kiszúrok egy srácot, hatalmas, vagány napszemüvegben – mint utóbb kiderült, az egyik lánytól kérte kölcsön – ott sprintel el mellettem a szélen.

Láttam lent a rendezvényen is a haverokkal, amolyan igazi laza srácok voltak, egymással beszélgettek, szórakoztak.

Le mertem volna fogadni, hogy maximum sétálni fognak felfelé.

De nem, ő nemcsak, hogy futott, hanem a végét még tisztes hajrával meg is húzta!

Ott ül a kövön lihegve, oda is megyek hozzá, még magam is lihegve és mondom neki, hogy láttam lent és nem gondoltam volna, hogy ilyen becsülettel fog futni…

Azt mondja: „Hát dehogynem. Hát fussunk már egy kicsit, ezért jöttünk. Jó buli!”

És azt kell mondanom, tisztelem ezért.

Tisztelem, mert a többiek lazasága és nemtörődömsége ellenére, a divatos, nem éppen futásra tervezett utcai ruhában igenis odatette magát, és mindentől függetlenül nagyon korrekt hozzájárulást tett le az asztalra. Egy olyan ügyért állt ki ezzel, melyben kortársai álláspontja bizony erősen megoszlik.

És ha megnézed a videót, látni fogod, hogy ezzel az eltökéltséggel nem volt egyedül.

Veszprém…

Egy város, ahol 14 iskolából (még a Pannon Egyetemből is) 2500 gyerek jön el egy drogmentes rendezvényre, ahol a Polgármester úr nem csak Védnöke a rendezvénynek, hanem személyesen részt is vesz rajta.

Egy város, ami példa lehet minden más magyarországi település számára…

Őszintén gratulálunk!

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán