9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Felsőzsolca. Miskolctól keletre terül el, a reggeli híreink szerint a víz tör be a faluba és ezért odasietünk, hisz Edelényt tegnap úgy hagytuk hátunk mögött, hogy apad.

Már megközelíteni sem volt egyszerű, lezárták az utakat és elterelték a forgalmat.

Valószínű nem egyszerű látványt nyújthattunk a román rendszámú "árvízvédelem" feliratú "T"-betűs autónkkal, mert miután a rendőrökkel egyezkedtünk és megbeszéltük, hogy beengedjenek arra az útra, ami bevezet a leggázosabb részhez, akkor teljesen leállították a forgalmat, hogy ki tudjak tolatni és rá tudjak kanyarodni az útra.

Ezután egy, a falu egy magasabb pontján lévő kanyarban leparkoltunk. Itt víznek se híre, se hamva nem volt, (az autóból nézve). De láttunk ház mellett rémült őzikét, és több száz vagy ezer rendőrt, akiket buszokkal hoztak ki. A házak végénél az utca már víz alatt állt, és ameddig vártuk Zsófit és Bálintot, akik visszarohantak a kocsihoz egy dologért, leültünk a száraz részen egy kb. öt sor magas homokzsákgátra. Egyszer csak víz kezdett folyni alattunk és szemmel láthatóan nőtt a víz, pedig egy szántóföld mellett voltunk. Zsófiék hamar megjöttek és beálltunk a rendőrök közé zsákot pakolni, mert a szántóföld felől folyt rá a víz az útra.

Miután kiépítettük a kis gátunkat, a túloldalon lévő házhoz mentünk segíteni. Ez a ház csak azért nem volt ablakig vízben, mert a tulajdonos és barátai alaposan felkészültek az árra, és a ház körül soktonnányi homokzsákkupac volt már ekkor is. Több teherautónyi zsákot pakoltunk be és magasítottuk a védelmet. A tulaj testvére megkért minket, hogy segítsünk a földszinten lévő irodából dolgokat menteni. Dobozokba pakoltunk mindent, amit csak lehetett és hordtuk fel az emeletre. Mivel ez egy vállalkozás volt, a raktárkészlet is ide volt halmozva. Ennek nem volt sok esélye a menekülésre, ha betör a víz.

Nagy, nehéz dobozok sokasága között mentettük az iratokat és értékesebb, nehezen pótolható dolgokat, eközben egy benzinmotoros szivattyú elkeseredett harcát vívta a vízzel, ami az iroda alatti pincéből próbálta meg kiszivattyúzni a vizet. Még sose láttam olyan betonfalat, ami úgy nézett ki, mint amikor egy hordót szétlőnek golyószóróval. Ennek a pincének a fala ilyen volt. Ezer helyen pisilt át rajta a Sajó.

Ez volt az egyébként remek stratégia leggyengébb láncszeme, hisz körbe meg volt védve a ház, de pont a közepén, a pincéből jött a víz. A szivattyúzás ellen szólt az a tény is, hogy mivel nagy mennyiségű vízről volt szó, félő volt, hogy alámossa a házat a víz. A raktárkészlet megmentésére kitaláltam, hogy raklapokból csinálunk egy méretes dobogót és arra tesszük a dobozokat. Ezt hamar meg is valósítottuk, és az egész raktárat átpakoltuk úgy, hogy ha be is tör a víz a pincén vagy a zsákokon keresztül, akkor se az egész készlet menjen tönkre.

Csak, hogy oldjam a feszültséget és jókedvet vigyek a borzalomba, Bálinttal készíttettem egy táblát, amit egy konyhai késsel feltűztem a pincelejáróra:

Meg is tette a hatását, mert a fáradt had nemsokára mosolyogva fotózgatta a pincelejáratot.
Szükség is volt erre, hiszen az a szóbeszéd járta, hogy a helyi polgármester nem azt intézte, hogy megvédjék a települést, hanem lemondott róla és a kitelepítést rendelte el, emiatt átszakadt egy erősítést igénylő gát és eláradt a falu. Az a föld pedig, ami ekkor még megmenekült, két multinak adott otthont az ártéren. (!)

A polgármesterre állítólag épp emiatt rendőrök vigyáztak, mert voltak, akik hálájukat, már tulajdonuk nem lévén, puszta kézzel fejezték ki. Ezek persze csak szóbeszédek és nem tudni, mi az igazság, de az biztos, hogy már be volt jelentve sajtóközleménybe, hogy a település elveszett és már nem a védekezési munkák kellenek, hanem a kitelepítési, amikor mi még vagy ezer rendőrrel azon küzdöttünk, hogy a falu ezen részét megmentsük. Mi nem adtuk fel, és azok sem, akik ott laktak!

Közben felhívott valaki a vízügytől, hogy az autónk rossz helyen áll, mert a Sajó igényt tart a parkolóhelyünkre és ha nem rohanunk, akkor esetleg pontyok fogják csipegetni a tetőablak tömítését. (Köszi Riki, hogy kiírtad a telefonszámomat a kocsira!!!!)

A reggel letett homokzsákkupacok, amik a szántóföld felől védték az utat, ekkor már víz alatt voltak és ez azt jelentette, hogy térdig ér a víz az úton. Így Rikivel a térdig érő vízben rohantunk a kocsink megmentésére. A magasabb részen, ahol még nem volt víz, meg kellett állnunk kiönteni a gumicsizmánkból a vizet, ezt követően maratonistákhoz méltóan elfutottunk az autóhoz, ami körül már kezdett terpeszkedni a víz és emberek hada pakolta a homokzsákokat. Arrébb parkoltunk. A mögöttünk álló Suzukit eközben rutinos és ritmusos mozdulatokkal taszigálták az út túlfelére.

Visszafelé Riki érdeklődött a házaik előtt lemondóan álldogáló helyieknél, hogy mit tudunk segíteni, és ahol kellett, gyorsan behordtunk zsákokat.

A délelőtt óta mentett házhoz visszaérve két kutyára lettem figyelmes, amint a mező felől beúsztak és a gátra felkapaszkodtak. Két kis foxi ázottan és remegve, alázattal kért menedéket a zsákok tetején. Nem tudtuk, honnan kerültek oda. Mivel kérdéses volt még ennek a vízzel körülvett kis szárazulatnak a sorsa, a következő teherautónyi homokzsák lepakolása után feltettük őket a platóra, hogy valami szárazabb részen találjanak menedéket.

Homoklapátolás, zsákolás és talicskázás következett. A lányok emberfeletti kitartásról tettek tanúbizonyságot, Bálint pedig arról, hogy ahol kaja van, azt ő megtalálja. Egyszer csak egy szendvicses zacskót talált az út szélén a vízben, amiben több szalámis szendvics is várta sorsának beteljesedését. A víz olyan sebességgel nőtt, hogy szemmel lehetett látni, ahogy a kertben egyre feljebb jön. Én négy polgárőrrel egy arrébb lévő házat mentettem, aminek a kertjében szintén ott volt már a Sajó.. vagy a Hernád...vagy mindkettő... de leginkább úgy tűnt, idén a Balatont turisztikai okokból átették ide. Talicskáztuk Rikivel a zsákokat, a lányok és Bí lapátoltak és zsákot töltöttek, amikor végre újabb buszok jöttek, és sok száz rendőr érkezett.

Miközben Ildi lapátolt, kétségbeesett néni kérte, hogy pár zsákot vigyenek hozzá, mert a kertbe bejött már a víz. Ildi Rikivel odasietett megnézni mi a helyzet és rögtön el is kezdte szervezni a mentést, ugyanis itt emberhiány miatt senki nem csinált még semmit. Két kutya és az ősz öreg néni nézte kétségbeesetten, amint a víz egyre csak nő a kertben, hogy végül átvegye az uralmat. Ekkor Dienes Atti is már itt volt a csapatával, és közös erővel vették fel a küzdelmet az elemekkel. Ildi rendőröket szerzett valahonnan és megindult a nagy munka.

Itt jegyzem meg, hogy szegény rendőrök bakancsban voltak és esélyük sem volt szárazon megúszni a napot.
Én a polgárőrökkel és vagy harminc rendőrrel pár házzal lejjebb láncba rendeződtünk és hordtuk befelé a zsákokat, ahova kellett. Egyszer csak jött egy rendőr, hogy nagy a baj pár házzal feljebb, mert átszakadt egy gátrész. Három homokzsákkal a hátamon siettem a házhoz, aminek a kertjében megláttam a csapatunkat.

Ez volt az a ház, ahol az öreg néni a két kutyával lakott. A kert végében egy beton támfal sarkánál tört be a víz és a kertet percek alatt tóvá változtatta. Homokzsákokkal próbáltuk megállítani a veszedelmet a krumpli és a hagymavetemény sarkánál a málnás mellett. (Ezúton jegyzem meg, hogy a maratonos pólóm futásra alkalmas, málnásban zsákolásra annál kevésbé!)

Itt a víz ekkor már alsógatyáig ért, a föld viszont süppedt. Amikor a diófa alatt egy csendesen ringatózó wc ülőkét pillantottam meg, világossá vált számomra, hogy jobb, ha nem is gondolok bele abba, miben vagyok közel derékig, hanem csak nevettem egy jót azon, hogy ez bizony szar ügy! A lukat betömtük 8-10 zsákkal, de a szomszédból is hömpölygött a "víz", ezért inkább a házra koncentráltunk.

Mire visszaértem a házhoz, már az egész kert víz alatt volt és egy, a szőlőlugas mellett ringatózó fehér kishajó jelezte, hogy itt nemrég még unokák játszottak és élvezték a nagymama csendes kertjét. A házat mire teljesen körbevette a víz, a homokzsákok is felnőttek arra magasságra, hogy urai legyenek a helyzetnek, még ha csak kis időre is. Rendőrök sora pakolta már ide is a zsákokat. A néni egyik kutyája, aki a zsákkupacon kívül a vízben állva rémülten konstatálta, hogy a kertben vagy ötven egyenruhás van, pedig amikor a posta jön és ő jól meg tudja ugatni az egyenruhát, az egyedüli dolog. Így amikor Ildi átette a kutyát a zsákokon a száraz részre, akkor lévén, hogy most minden megváltozott és a civil ruha a ritka, odakapott és kéz, azaz fogjegyét helyezte el Ildi karján. Ebben az egyen és civil ruhás dologban sántíthat valami, mert nemsokkal később egy egyenruhás rendőrt is megharapott, aki történetesen pont kutyás rendőr volt. Szerintem a nap végi poén az volt amikor őt a hátamon hoztam ki a kertből, hogy ne kelljen átgázolnia az akkor már néhol közel térdig érő vízben.


Nekünk már indulnunk kellett haza, de sok remek ember maradt ott és testvérként vállt vállnak vetve küzdöttek a vízzel. Ekkor kaptuk a hírt, hogy Edelénynél apad a patak és megmenekült a település a további förtelemtől. Eredeti parkolóhelyünknél elhaladva homokzsákgátat látunk és vizet mindenhol mögötte. A gyártelepszerűség, ahol eddig bokrokat és olajfoltos betont láttunk, most őrült építész groteszk műveként festett, ahogy az ajtók és ablakok belenyíltak egy oda nem illő közegbe, egy "tóba". Elhagyva a települést, csak remélni tudtuk, hogy azok az épületek, ahol mentettük a menthetőt, megmenekülnek és azok az emberek, akik ott maradtak még, segítenek a többi ház megmentésében!

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármi módon és formában segítette a mentési munkálatokat!

Erről a videó összefoglaló:


ui: A videóban látható mélyen fekvő ház ahol a legtöbbet dolgoztunk, megmenekült. Nemrég beszéltem a tulajdonossal telefonon. A ház előtt az úton már csak pár cm. víz van.

- Chevy