Útvonal
42 nap, 320 település, 2100 kilométeres futás
szombat, április 17
4/17/2010 | Bejegyezte:
Drogmentes
Reggel kinyílik a szem..
Az ébredés első pillanataiban a megszokott szoba, az ismert csillár, a függöny és a bútorok…
Lassú visszatérés az álmok kedves-ködös tájairól, aztán ahogy az ember hirtelen eszmél, mint a villám hasít bele a gondolat: „Indulunk!!!”
Semmi máshoz nem hasonlítható a maraton indulásának reggelén az öltözés, a készülődés, a pakolás, ahogy az ember a fogát mossa és fejben már egészen máshol jár…
Gyors ellenőrzés, hogy minden megvan-e, hogy a hűtő ki van-e húzva, hogy a lámpa tuti lekapcsolva és az ember az ajtóhoz lép, táskákkal és szütyőkkel megrakodva kievickél valahogy, és bár az egyik lába már kint van a lakásból, egy pillanatra megáll, keze a kilincsen, utoljára körbefut a tekintet, és az ember elbúcsúzik, másfél hónapra elköszön a kedves tárgyaktól és útnak ered.
És ahogy kitette a lábát, mintha a másik, „otthoni” világ bezárulna mögötte, a lépcsőház már nem is annyira ismerős, tele van izgalmas kalandok ígéretével.
A kocsi ajtaja nyílik, bekerülnek a táskák és az ember kerekre nyílt, várakozó szemmel megindul a találkozó helyszíne felé…
A Deák téren már ott áll a „Gödör” előtt a platós kocsi, rajta a hangfalak, már szól a zene, jönnek sorban a felmatricázott maratoni kocsik, belőlük derékig kilógva a csapattagok.
Bálint meséli, hogy mikor idefele tartottak, a piros lámpánál odament hozzájuk egy srác és elmondta, hogy korábban drogos volt, és csak nagy nehezen tudott lejönni, és pontosan tudja, milyen pokol az, ezért nagyon jónak tartja, hogy ilyen programot csinálunk!
Majd elsétált és már éppen váltott volna a lámpa, amikor visszarohant, hogy rájött, hogy pl. azzal tudna nekünk segíteni, ha felajánlaná az adója 1%-át, úgyhogy gyorsan adjunk neki valami elérhetőséget…
A Deák téren aztán megy a sürgés-forgás, intézkedés, pakolás és rendezés, a sorban érkező csatlakozók megölelése, lassan jönnek a hírességek is, a színpadként használt kocsin befejeződik a díszítés és lassan kezdetét veszi a program.
Jó 200 ember előtt a Maraton Védnöke, Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelső Bíróság korábbi elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának Elnöke tartja a nyitóbeszédet, kiemelve, hogy a drog hogyan fosztja meg az embert saját méltóságától, és hogy miért szükségesek az olyan civil mozgalmak, mint ez a 9 éves rendezvénysorozat is.
A taps után a jelen lévő hírességek felsorakoznak a színpadon és Braun Mónika Elnök köszönti a csatlakozókat. Lomnici úr mellett ott áll Dr. Komáromi István előadóművész, Beleznay Endre színész, Sipos Peti az Irigy Mirigyből, Dr. Molnár Tamás (Papesz) vízilabdázó, Foltán László, olimpiai bajnok kenus, valamint Hermon Mihranian addiktológus és Szomor Katalin kábítószer szakértő, megtestesítve a maraton Kiáltványának üzenetét, mely a drogokkal szembeni összefogásra szólít fel.
Aztán rövid bemelegítés kezdődik, melyben a Pillantó Kutya gyerekcsoport jár az élen. Ők azok a gyerekek, akik minden évben szinte körbefutják a Balatont, hogy L. Ron Hubbard nem vallásos erkölcsi kódexét, az „Út a boldogsághoz” füzetet osszák és előadják saját színdarabjukat..
Csodájukra is jár mindenki, ráadásul olyan példamutatóan melegítenek, hogy ettől mások is kedvet kapnak, úgyhogy a zenére csoportokban hajladoznak, nyújtóznak az emberek…
Megérkeznek a felvezető rendőr motorosok, megkezdődik a visszaszámlálás, a futókat biztosító molinós autó megindul, a futómenet élére besorol Kaló József a saját építésű Lotus Super 7 Replica meseautóval, és a friss zene ütemére a csapat megteszi első hivatalos futólépéseit a 2100 kilométeres útból.
Gyönyörű a hosszú sor, ahogy végig kígyózik a Körúton, maratoni zászlók lobognak elől, a járókelők integetnek, sűrűn csattognak a fényképezőgépek, főleg a mellettünk többször elhaladó városnéző turistabuszon.
Nincs ebben semmi szokatlan, hiszen ezek a buszok a várost járják…
Bár igaz, ami igaz, mintha a megszokottnál kicsit sűrűbben találkoznánk velük.
A magyarázatra csak este derül fény, amikor Lilla elmondja, hogy még reggel a rendezvényen odament hozzá a buszok útvonalának szervezője, és miután képet kapott a maratonról, direkt úgy szervezte meg a buszok útvonalát, hogy azok minél többször találkozzanak a maratoni menettel, és az idegenvezető még el is mondta az utasoknak, hogy milyen programot látnak éppen…
Egyébként idegenvezetésben nálunk sem volt hiány, mert a varázslatos műsorvezető Miklovicz Attila úgy vezeti fel a maratoni menetet, hogy hol az élen futó VIP csatlakozókat tapsoltatja meg a tömeggel, hol pedig idegenvezetést tart és megosztja velünk gyönyörű fővárosunk történetének érdekességeit.
A Blaha Lujza téren van egy nagyobb megálló, ahol 2,8 km-es futás után a megfáradt vándorok kiszállhatnak.
Sétálok végig a Corvin parkolóban a menet mellett és búcsúzkodom, közben udvariasan kikerülök egy tolószékben ülő nénit és az őt kísérő elegáns hölgyet, remélem nincs nagyon útban nekik a hosszúra nyúlt menet a zebrán való átkelésnél…
És itt most engedtessék meg, hogy megálljak egy percre, mert olyat mesélek, amit én magam sem hittem el…
Volt már részem egy-két csodában a korábbi 8 év maratonjai alatt, de ilyet… hát ilyet még nem éltem meg…
Most figyelj!
Ez a két hölgy nem a zebrán próbált átkelni éppen..
És egyáltalán nem voltunk útban nekik, mert ők kérem szépen bent álltak a futók között, hallgatták a zenét és élvezték a rendezvényt!
Azt mondja nekem valaki, hogy ez a két hölgy ott volt a start rendezvényen is a Deák térnél.
Mondom az nem lehet, mert ennyi idő alatt nem ülhettek autóba, hogy átjöjjenek.. Gondolj bele, kisegíteni a nénit a székből, betenni a tolószéket egy kocsiba, megelőzni az egész mezőnyt… ez egyszerűen időben sem fér bele…
Futni meg nyílván nem futhattak, mert az képtelenség.
Egy középkorú hölgy, elegáns kosztümben utcai fél magas sarkúban, nem fog beállni csaknem 3 kilométert futni a drogmentes Maratonnal!
Úgy meg aztán pláne nem fog futni, hogy közben egy idős hölgyet tolna tolószékben…
Márpedig most itt vannak előttem, mosolyognak és ott állnak a mezőny közepén…
Valószínűleg az tévedett, aki a rendezvény helyszínén is látni vélte őket.
Egyszerűen csak most lesétáltak a járdáról és elvegyültek velünk, hogy részesei legyenek a programnak…
Gondoltam én…
De most kapaszkodj meg…
Ez a két hölgy VELÜNK FUTOTTA LE a csaknem 3 kilométert!!!
Nem hiszed?
Én sem hittem..
Egészen addig, míg az esti meetingen a Chevy, az operatőrünk meg nem mutatta a Start napról készült videó összefoglalót és rá nem mutatott legalább 3 felvételen, ahogy ez a drága hölgy együtt fut a menettel, közben tolja az idős nénit a tolókocsiban, aki pedig folyamatosan és vidáman integet a járókelőknek..
De hát emberek, én ezt el sem hiszem!!!
Hát létezik ilyen?
Létezik, hogy egy kifogástalanul elegáns asszony egy tolószéket tolva egy idős hölggyel együtt beálljon egy drogmentes futómenetbe és így demonstrálja az egyetértését?
Igen!
Igen létezik!!!
Chevy mesélte el, hogy ugyanezzel a megdöbbenéssel kérdezte tőlük, hogy minek köszönhetjük a megtisztelő csatlakozást.
A hölgy elmesélte, hogy Németországban él és az ő településükön sajnos nagyon sokan drogoznak, még az ő unokája is.
És bizony sokszor még ő maga sem tud segíteni…
De most meglátta ezt a programot és arra gondolt, hogy ezzel legalább ő is tud tenni VALAMIT, ezért itt vannak és futni is fognak tovább egészen az Erzsébet hídig!!!
Őszinte leszek…
A világ végére is elfutnék azért, hogy ilyen emberekkel találkozhassak.
És BÁRMIT megtennék azért, hogy ennek a két csodálatos hölgynek segítsek, amiben csak tudok…
És ha ilyet látok, mindig arra gondolok, hogy én milyen sokszor érzem úgy, hogy egy feladat túl nagynak tűnik, vagy egy nehézség annyira hatalmasnak látszik, hogy azt gondolom: „Semmit nem tudok tenni ellene”…
Erre jön ez a két hölgy és felforgatja a világról alkotott képemet…
Nem szégyellem bevallani, hogy ettől a két drága hölgytől nagyon sokat tanultam ma… Emberségből, kitartásból, tiszteletből és reményből, hogy az ember MINDIG tud tenni valamit, ha nagyon akar…
Csak saját maga döntheti el, hogy mikor adja fel..
Tiszteletem és köszönetem minden csatlakozónak, fellépőnek és vendégnek…
De azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ennek a napnak a hőse ez a két hölgy volt, akik példát mutattak mindannyiunknak!
Akárhol is vannak, akármit is csinálnak e pillanatban, végtelen szeretettel gondolok rájuk, és azt kívánom, éljenek még soká ugyanebben a végtelen erőben és lendületben.
Ha szeretnéd látni őket, nézd meg a videót, látni fogod felbukkanni őket több helyen is..
És ha megnézted… gondolj rájuk végtelen szeretettel és küldj nekik egy jó szót ha kedved van hozzá…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Az ébredés első pillanataiban a megszokott szoba, az ismert csillár, a függöny és a bútorok…
Lassú visszatérés az álmok kedves-ködös tájairól, aztán ahogy az ember hirtelen eszmél, mint a villám hasít bele a gondolat: „Indulunk!!!”
Semmi máshoz nem hasonlítható a maraton indulásának reggelén az öltözés, a készülődés, a pakolás, ahogy az ember a fogát mossa és fejben már egészen máshol jár…
Gyors ellenőrzés, hogy minden megvan-e, hogy a hűtő ki van-e húzva, hogy a lámpa tuti lekapcsolva és az ember az ajtóhoz lép, táskákkal és szütyőkkel megrakodva kievickél valahogy, és bár az egyik lába már kint van a lakásból, egy pillanatra megáll, keze a kilincsen, utoljára körbefut a tekintet, és az ember elbúcsúzik, másfél hónapra elköszön a kedves tárgyaktól és útnak ered.
És ahogy kitette a lábát, mintha a másik, „otthoni” világ bezárulna mögötte, a lépcsőház már nem is annyira ismerős, tele van izgalmas kalandok ígéretével.
A kocsi ajtaja nyílik, bekerülnek a táskák és az ember kerekre nyílt, várakozó szemmel megindul a találkozó helyszíne felé…
A Deák téren már ott áll a „Gödör” előtt a platós kocsi, rajta a hangfalak, már szól a zene, jönnek sorban a felmatricázott maratoni kocsik, belőlük derékig kilógva a csapattagok.
Bálint meséli, hogy mikor idefele tartottak, a piros lámpánál odament hozzájuk egy srác és elmondta, hogy korábban drogos volt, és csak nagy nehezen tudott lejönni, és pontosan tudja, milyen pokol az, ezért nagyon jónak tartja, hogy ilyen programot csinálunk!
Majd elsétált és már éppen váltott volna a lámpa, amikor visszarohant, hogy rájött, hogy pl. azzal tudna nekünk segíteni, ha felajánlaná az adója 1%-át, úgyhogy gyorsan adjunk neki valami elérhetőséget…
A Deák téren aztán megy a sürgés-forgás, intézkedés, pakolás és rendezés, a sorban érkező csatlakozók megölelése, lassan jönnek a hírességek is, a színpadként használt kocsin befejeződik a díszítés és lassan kezdetét veszi a program.
Jó 200 ember előtt a Maraton Védnöke, Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelső Bíróság korábbi elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának Elnöke tartja a nyitóbeszédet, kiemelve, hogy a drog hogyan fosztja meg az embert saját méltóságától, és hogy miért szükségesek az olyan civil mozgalmak, mint ez a 9 éves rendezvénysorozat is.
A taps után a jelen lévő hírességek felsorakoznak a színpadon és Braun Mónika Elnök köszönti a csatlakozókat. Lomnici úr mellett ott áll Dr. Komáromi István előadóművész, Beleznay Endre színész, Sipos Peti az Irigy Mirigyből, Dr. Molnár Tamás (Papesz) vízilabdázó, Foltán László, olimpiai bajnok kenus, valamint Hermon Mihranian addiktológus és Szomor Katalin kábítószer szakértő, megtestesítve a maraton Kiáltványának üzenetét, mely a drogokkal szembeni összefogásra szólít fel.
Aztán rövid bemelegítés kezdődik, melyben a Pillantó Kutya gyerekcsoport jár az élen. Ők azok a gyerekek, akik minden évben szinte körbefutják a Balatont, hogy L. Ron Hubbard nem vallásos erkölcsi kódexét, az „Út a boldogsághoz” füzetet osszák és előadják saját színdarabjukat..
Csodájukra is jár mindenki, ráadásul olyan példamutatóan melegítenek, hogy ettől mások is kedvet kapnak, úgyhogy a zenére csoportokban hajladoznak, nyújtóznak az emberek…
Megérkeznek a felvezető rendőr motorosok, megkezdődik a visszaszámlálás, a futókat biztosító molinós autó megindul, a futómenet élére besorol Kaló József a saját építésű Lotus Super 7 Replica meseautóval, és a friss zene ütemére a csapat megteszi első hivatalos futólépéseit a 2100 kilométeres útból.
Gyönyörű a hosszú sor, ahogy végig kígyózik a Körúton, maratoni zászlók lobognak elől, a járókelők integetnek, sűrűn csattognak a fényképezőgépek, főleg a mellettünk többször elhaladó városnéző turistabuszon.
Nincs ebben semmi szokatlan, hiszen ezek a buszok a várost járják…
Bár igaz, ami igaz, mintha a megszokottnál kicsit sűrűbben találkoznánk velük.
A magyarázatra csak este derül fény, amikor Lilla elmondja, hogy még reggel a rendezvényen odament hozzá a buszok útvonalának szervezője, és miután képet kapott a maratonról, direkt úgy szervezte meg a buszok útvonalát, hogy azok minél többször találkozzanak a maratoni menettel, és az idegenvezető még el is mondta az utasoknak, hogy milyen programot látnak éppen…
Egyébként idegenvezetésben nálunk sem volt hiány, mert a varázslatos műsorvezető Miklovicz Attila úgy vezeti fel a maratoni menetet, hogy hol az élen futó VIP csatlakozókat tapsoltatja meg a tömeggel, hol pedig idegenvezetést tart és megosztja velünk gyönyörű fővárosunk történetének érdekességeit.
A Blaha Lujza téren van egy nagyobb megálló, ahol 2,8 km-es futás után a megfáradt vándorok kiszállhatnak.
Sétálok végig a Corvin parkolóban a menet mellett és búcsúzkodom, közben udvariasan kikerülök egy tolószékben ülő nénit és az őt kísérő elegáns hölgyet, remélem nincs nagyon útban nekik a hosszúra nyúlt menet a zebrán való átkelésnél…
És itt most engedtessék meg, hogy megálljak egy percre, mert olyat mesélek, amit én magam sem hittem el…
Volt már részem egy-két csodában a korábbi 8 év maratonjai alatt, de ilyet… hát ilyet még nem éltem meg…
Most figyelj!
Ez a két hölgy nem a zebrán próbált átkelni éppen..
És egyáltalán nem voltunk útban nekik, mert ők kérem szépen bent álltak a futók között, hallgatták a zenét és élvezték a rendezvényt!
Azt mondja nekem valaki, hogy ez a két hölgy ott volt a start rendezvényen is a Deák térnél.
Mondom az nem lehet, mert ennyi idő alatt nem ülhettek autóba, hogy átjöjjenek.. Gondolj bele, kisegíteni a nénit a székből, betenni a tolószéket egy kocsiba, megelőzni az egész mezőnyt… ez egyszerűen időben sem fér bele…
Futni meg nyílván nem futhattak, mert az képtelenség.
Egy középkorú hölgy, elegáns kosztümben utcai fél magas sarkúban, nem fog beállni csaknem 3 kilométert futni a drogmentes Maratonnal!
Úgy meg aztán pláne nem fog futni, hogy közben egy idős hölgyet tolna tolószékben…
Márpedig most itt vannak előttem, mosolyognak és ott állnak a mezőny közepén…
Valószínűleg az tévedett, aki a rendezvény helyszínén is látni vélte őket.
Egyszerűen csak most lesétáltak a járdáról és elvegyültek velünk, hogy részesei legyenek a programnak…
Gondoltam én…
De most kapaszkodj meg…
Ez a két hölgy VELÜNK FUTOTTA LE a csaknem 3 kilométert!!!
Nem hiszed?
Én sem hittem..
Egészen addig, míg az esti meetingen a Chevy, az operatőrünk meg nem mutatta a Start napról készült videó összefoglalót és rá nem mutatott legalább 3 felvételen, ahogy ez a drága hölgy együtt fut a menettel, közben tolja az idős nénit a tolókocsiban, aki pedig folyamatosan és vidáman integet a járókelőknek..
De hát emberek, én ezt el sem hiszem!!!
Hát létezik ilyen?
Létezik, hogy egy kifogástalanul elegáns asszony egy tolószéket tolva egy idős hölggyel együtt beálljon egy drogmentes futómenetbe és így demonstrálja az egyetértését?
Igen!
Igen létezik!!!
Chevy mesélte el, hogy ugyanezzel a megdöbbenéssel kérdezte tőlük, hogy minek köszönhetjük a megtisztelő csatlakozást.
A hölgy elmesélte, hogy Németországban él és az ő településükön sajnos nagyon sokan drogoznak, még az ő unokája is.
És bizony sokszor még ő maga sem tud segíteni…
De most meglátta ezt a programot és arra gondolt, hogy ezzel legalább ő is tud tenni VALAMIT, ezért itt vannak és futni is fognak tovább egészen az Erzsébet hídig!!!
Őszinte leszek…
A világ végére is elfutnék azért, hogy ilyen emberekkel találkozhassak.
És BÁRMIT megtennék azért, hogy ennek a két csodálatos hölgynek segítsek, amiben csak tudok…
És ha ilyet látok, mindig arra gondolok, hogy én milyen sokszor érzem úgy, hogy egy feladat túl nagynak tűnik, vagy egy nehézség annyira hatalmasnak látszik, hogy azt gondolom: „Semmit nem tudok tenni ellene”…
Erre jön ez a két hölgy és felforgatja a világról alkotott képemet…
Nem szégyellem bevallani, hogy ettől a két drága hölgytől nagyon sokat tanultam ma… Emberségből, kitartásból, tiszteletből és reményből, hogy az ember MINDIG tud tenni valamit, ha nagyon akar…
Csak saját maga döntheti el, hogy mikor adja fel..
Tiszteletem és köszönetem minden csatlakozónak, fellépőnek és vendégnek…
De azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ennek a napnak a hőse ez a két hölgy volt, akik példát mutattak mindannyiunknak!
Akárhol is vannak, akármit is csinálnak e pillanatban, végtelen szeretettel gondolok rájuk, és azt kívánom, éljenek még soká ugyanebben a végtelen erőben és lendületben.
Ha szeretnéd látni őket, nézd meg a videót, látni fogod felbukkanni őket több helyen is..
És ha megnézted… gondolj rájuk végtelen szeretettel és küldj nekik egy jó szót ha kedved van hozzá…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
2 megjegyzés:
Már nagyon vártam a startot. És, hogy milyen volt?:
Rengeteg ember, integetés, napsütés, jó zenék, vidámság, nevetés, kis fáradság, kis izomláz, sok boldogság :)
Nagyon szuper volt veletek futni. Imádlak benneteket! :))
A Patrícia
Hajrá fiúk, lányok....
Kriszti és Szabi Győrből...
Megjegyzés küldése
Kis türelmet kérünk, a kommentek moderálás után jelennek csak meg.