9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Hát nem azért mondom, de maratoni viszonylatban is ritka az ilyen szép szombat.

Olyan kis csendes-pihenős-szuszugós napnak indul, aztán a végére csak lesz belőle 5 településen csatlakozás.

Többségükben lelkes ifjakról van szó, akik a településük nevében csatlakoznak a hétvége ellenére, mindenféle komolyabb tanári közreműködés, vagy előszervezés nélkül.

Ilyen Borsodnádasd, Bükkerzsébet és Pétervására is.


De nem ilyen Mátraszele, ahol a csodálatos intézményvezetőnek köszönhetően vagy 30 gyerekkel zajlik a Kapitány avatás.
Bálint nagyszerű újításának köszönhetően úgy tartjuk az előadásokat, hogy teljes mértékben bevonjuk a gyerekeket is.


Például, az ugye tiszta sor, nem volna egyszerű szóban elmagyarázni, hogy „a drog részecskék hogyan akadályozzák az idegpályákban az impulzusok áramlását”
De ha mindezt átalakítjuk egy fajta kis „játszd le magad” karnevállá, akkor mindjárt minden világos lesz és a gyerekek nem csak hogy érteni fogják, hogy mi történik a drogos szervezetében, hanem még imádják is a bemutatót.

Ehhez mindig közülük kérünk segítőket.
Közösen kijelöljük, hogy „hol megy az idegpálya”: „mondjuk ez az ösvény itt”.
Aztán, hogy kik lesznek a drogrészecskék és kik lesznek az „üzenetek”, amiknek az idegpálya egyik végéből el kell jutnia a másik végébe, mondjuk a fejből el kell jutnia a lábhoz.
És a csibész kis drog részecskék bizony akadályozzák őket.
Az ilyen előadásokból nem csak kacagós mulatságok lesznek, hanem igazi játékos tanulás is, hiszen a gyerekek így nagyon jól megértik, hogy a drog TÉNYLEG akadályozza a normális testműködést, és ez az eljátszott példa eszükbe is fog jutni, amikor szükségük lesz rá.

Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha az ember meg akarja érteni, hogy valami hogyan működik, abban nagyon sokat segít, ha a száraz szöveg mellett ott van egy bemutató, egy modell, egy fotó, egy ábra, vagy bármi más, ami segít elképzelni, hogy az adott dolog hogyan is működik a valóságban

Ezt a jelenséget többek között L. Ron Hubbard is felfedezte, amikor a tanulás akadályait kutatta.


A mai 65 kilométeres futótávot egyébként két szakaszban teljesítjük.
A második egység Mátraterenyén kezdi a napot.
Mátraterenyén, ahol a hétvége ellenére is ápoljuk a csatlakozás hagyományát, hiszen egy jó 50 fős csoportnak tartunk előadást.
Ez a kedves település az egyik stabil bástya a 42 napos futás menetrendjében.
Jó barátunk az iskola igazgatója, és persze a tanárok közül nagyon sokan, a sportélet vezetője és maga a Polgármester úr.


Namost ő nem tud ott lenni az előadás elején, mert egy másik rendezvényt nyit meg éppen.
Mégpedig a térségi roma „ki mit tud” vetélkedőt, ami pont a szállásunkként szolgáló vendégház udvarán zajlik.

Gyorsan összeismerkedünk a kisebbségi Önkormányzat vezetőjével, egy folyamatosan mosolygó, 3 diplomás aranyszívű emberrel, aki már a legelején megjegyzi, hogy mivel a drogkérdés számára is nagyon fontos ügy, ezért amikor úgy gondoljuk, rendelkezésünkre bocsátja a színpadot.
Érdemes elolvasni, hogy milyen tiszta és milyen bölcs üzenetet írt a Maraton Vándorkönyvébe:

Csikós Árpád, a Kisebbségi Önkormányzat Elnöke

Maga a vetélkedő nagyon jó buli, vannak táncosok, vannak énekesek, mindenféle színes fellépő, 7 évestől a 77 évesig.
Őszintén szólva nem irigylem a zsűrit.

A szünetben Riki veszi kézbe a mikrofont, röviden beszél a drogokról, majd Drogmentes Kapitánnyá avatja a nyüzsgő ifjakat.


Namost még le sem jön a színpadról, amikor az őt felkonferáló vezetőnk legnagyobb meglepetésünkre 3 rapper srácot szólít a színpadra, akik egy drogellenes dalt adnak elő!
És nem is akármilyet!
A szöveg zseniális, a ma divatosnak számító trenddel ellentétben egyetlen trágár szó sincs benne, viszont annál több eredeti gondolat!


Az egyikük egy félig roma, félig néger srác elmondja, hogy nem ez az első ilyen jellegű számuk, van két másik is, a közönség egyébként is visszatapsolja őket, hát eléneklik azokat is.
Búcsúzóul az egyik dalszövegükből írnak be a Vándorkönyvbe:


Valami azt súgja, még találkozni fogunk velük!


Nagyon élvezetes és tanulságos volt a ki mit tud részesének lenni.
Öröm volt látni a felszabadult szórakozást és azt, ahogyan mindenki őszintén tudott örülni a másik sikerének.
Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Fogadjátok sok szeretettel Chevy következő alkotását, a 27. napról:

Végtelen örömmel jelenthetem, hogy ma reggel igazi napsütésre ébredünk!

Még a mosoly is szélesebb ilyenkor az ember arcán!

Főleg úgy, hogy ma 6 településről vannak csatlakozóink.

A kocsik úgy rohangálnak az útvonalon össze vissza, mint a hangyák, akik a hosszú hideg után végre egy kis napfényt éreznek magukon.


Az első egység Kazincbarcikán tartja a rendezvényeket 8 sulinak.
A Dózsa György általános minden évben csatlakozik, a gyerekek emlékeznek az előadás részleteire, az egyik szőke srác odamegy a Rikihez előadás közben és azt mondja: „Hadd beszéljek a mikrofonba..”
„De nem fogsz csúnyát mondani?” – kérdi a Riki, akinek azért már van tapasztalata az ilyen kérdésekben.
„Dehogyis – mondja ő, és miután megkapja a mikrofont, hátravetett fejjel belerikoltja: „SZERETELEK DÓZSA GYÖÖÖÖÖÖRGY!”
És erre az egész suli őrült tapsviharban tör ki…



A második egység maga a futás és a hozzá kapcsolódó PR kocsi, akik először Sajószentpéteren tartanak előadást vagy 130 gyereknek.


Innen futunk át a csodálatos Vadnára, ahol igazi hagyomány a csatlakozás, itt avattuk fel a maraton legidősebb és legfiatalabb Drogmentes Kapitányát még 2005-ben.
A sulit összevonták a szomszédos Bánhorvátival, ezért itt nincsenek gyerekek, de a polgárőrség vezetője külön leszervezi, hogy egy busszal hozzanak át gyerekeket a közös futásra.
Az egyik tanárnő Vadnai, ő hoz egy osztályt és megbeszéli a tornatanárral, hogy ő meg hozzon felsősöket, így apróságok és nagyobbak együtt loholnak a Maratoni zászló nyomában és majszolják a végén a frissítőként előkészített negyedelt almát és narancsot.
Természetesen a találkozón kint van a Polgármester úr is, arról beszélgetünk vele, hogy ez már a 8. év, amikor találkozunk.


Nem sokkal Vadna után érkezik hozzánk Görömbei Zoltán rendőr alezredes úr, aki már napokkal ezelőtt jelezte e-mailben, hogy lefut velünk ma egy hosszabb szakaszt, hogy példát mutasson a településeknek, ahol dolgozik. (Végül egyébként több mint 25 km lesz belőle…)


Putnokra is már vele együtt futunk be, jönnek is a gyerekek, a benzinkútig kocogunk együtt, ahol kiállunk egy rövid előadásra és a Putnok TV a maratoni felvételek után külön interjút csinál a Zolival.
Namost ugye 5 maratoni autó vagyunk és mindegyiknek külön dolga van, csak reggel és csak este találkozunk.
De úgy látszik, Putnokot valamilyen spirituális erőtér veszi körül, mert tavaly ugyanezen a napon véletlenül úgy alakult, hogy mind az 5 kocsi itt futott össze.
Most kérem szépen a futást kísérő kocsi eleve itt van, aztán megérkezik a Desszant, ami a következő futót hozza, majd sorra befut az Előkészítő, a PR és a Rendezvényes is. És ha ehhez hozzáveszem, hogy ott van a felvezető polgárőrautó, a rendőrautó is, no meg a TV-sek autója is, hát egész szépen kitöltjük a benzinkút parkolóját a 8 kocsival, amik a maraton kapcsán gyűltek össze.

Mindezt végignézi az út mellett dolgozó két munkás.
A fiatalabb, amikor látja, hogy a Kapitány avatásra kerül a sor, odajön és megkérdezi, hogy beállhatna ő is?
Persze, hogy beállhat, ott esküszik  munkásruhában a gyerekekkel…
Egyébként csak ekkor derül ki, hogy a gyerekek között van egy lány, aki megyei bajnok atléta, naná, hogy külön ki is áll a többiek elé és a Bálinték mellett teszi le az esküt.


Innen már csak a célállomás, Ózd van hátra, ahová már reggel előrement egy autó, hogy először előadást tartson a sulikban, aztán levezényelje a központi rendezvényt a sportcsarnokban.


Mikor végeznek az egyik iskolában az előadással, robognának át a sportcsarnokba a rendezvényre, de hát nem tudják, hogy merre van. Tyipü száguld kifelé az iskolából, meglát egy alakot, aki éppen a kocsijából szállna ki, odafut hozzá, hogy „meg tudod mondani, hogy merre van a sportcsarnok?”
„Ti vagytok a Maratonosok?” – kérdi az illető.
„Igen!”
„Mi meg a TV-sek vagyunk, hozzátok jöttünk, na pattanj be…” – és már robognak is a sportcsarnokhoz együtt.


A sportcsarnokban aztán a néptánc és a karate bemutató után jön a Thimmy az előadással.

A terem szinte teljes hosszában ülnek a gyerekek, így jó 50 méteres sor figyelmét kell magára vonnia

Thimmy a mikrofonnal fel alá sétál, majd rohangál a gyereksorok előtt és úgy vonja be őket az előadásba, hogy teletömi a zsebét telefonakasztókkal, és aki helyesen válaszol, annak már dobja is az ajándékot.

Nem is csoda, hogy elsősorban az apróságok nagyon hamar odagyűlnek a korláthoz.

Este még van egy kis aláírásgyűjtés is, ahol a Bálint odalép egy sráchoz, hogy aláírná-e a drogmentességért, mire a srác azt mondja:

„Szia Bálint!”

„Hát te honnan ismersz engem?”

„Hát tavaly együtt futottam veled Putnokon, és még aznap este én voltam ott a biliárdszalonban, amikor bejötteket aláírást gyűjteni és Drogmentes Kapitányt avatni. Egy parafatáblán azóta is kint van az oklevelem!”

Hát akkor, hajrá drogmentes Ózd!



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Reggel ugye Polgárról indulunk el és napok óta először végre újra ránk mosolyog a nap a felhők közül.


Még tegnap mesélte az Imi, hogy éppen a kocsiban ült, amikor hallotta, hogy valakik angolul beszélnek a kocsi mellett. Kiderült, hogy 3 hölgy az, az egyikük egy tanárnő Portugáliából, és ahogy mondja, sajnos náluk is nagy probléma a drog. Csinált is jó pár fotót, hogy odahaza megmutathassa a gyerekeinek, hogy milyen jó drogellenes kezdeményezések vannak más országokban a drogok ellen.


Az első állomásunk ma Sajószöged.
A polgárőrünk elmondja, hogy ő bizony büszke arra, hogy 2007 óta minden évben részt vesznek a maratonon és ők biztosítják a futást, és ezért minden évben köszönő oklevelet is kapnak.
Most elhívta a környező települések polgárőreit, mert azt szeretné, hogy ők is büszkék lehessenek.
Gyönyörű kisbusszal jönnek…
Egyébiránt 11-re várjuk a gyerekeket, de még nem érkeznek.
20 perc telik el lassan de nem jönnek..
Várunk…
Egyszer csak a polgárőreink fogják magukat, bepattannak a kisbuszba és elviharzanak, majd visszatérnek, kinyitják a hátsó ajtót, ahonnan - mint a filmekben - előbukkan vagy 25 gyerek és 2 tanár.
A kocsi megint elviharzik, majd percekkel később újra itt van, nyílik a hátsó ajtó és előkerül újabb 20 gyerek.
Újabb forduló és jönnek a legnagyobbak, vagy 15 idősebb srác.
Végül összesen vagy 80 Drogmentes Kapitány esküszik szívére tett kézzel.


Aztán integetve elhagyjuk a csatlakozókat és újra visszakanyarodunk a főútra, de kísérőként már csak az eső szegődik mellénk…

Nagycsécsen arra leszünk figyelmesek, hogy a buszmegálló olyan furcsán tele van…
Legalább 25 ember zsúfolódik össze a fedél alatt.
És óvatos becslések szerint is a várakozók átlagéletkora maximum 7 év lehet!
Bizony ám!
3 felnőtt és vagy 20 töpörtő, kezükön színes kis díszekkel integetnek a futónak!


Ugyanis kérem szépen, a Sajószögedi tanárnő átszólt a Nagycsécsi óvodába, hogy jön a maraton és jöjjenek ki fogadni.
És ha már itt vannak, hát befutunk velük az oviba, hogy aztán valami kedves ajándékot adhassunk nekik.
De végül is mi kapjuk a dupla ajándékot, mert amellett, hogy még az esőben is kijöttek fogadni a maratont, csináltak nekünk külön ere az alkalomra kis kártyákat, rajtuk virágok és a felirat: „Sok szeretettel a nagycsécsi óvodától! 05.21.”




Már jó ideje olyan szakaszán futunk az országnak, ahol a napok óta tartó irgalmatlan esőzés komoly gondokat okozott.
Kemény látvány a kertekben még mindig tetőző belvíz és az út szélén sorakozó homokzsákok!
Minden tiszteletünk azoké, akik az ilyen nehézségek közepette is kitartással folytatják a mindennapokat, és persze azoké, akik az ország távoli szegleteiből is eljönnek segíteni.

Nekünk eddig csak annyi jutott a rossz időből, hogy bőrig ázva integettünk az autósoknak.

De ma már más formában is meggyűlt a bajunk az esővel.

Egyrészt azért, mert a hagyományokhoz híven, Miskolcon 1000 fős rendezvényünk lett volna, színpaddal, fellépőkkel, de ezt szó szerint elmosta az eső.
Legalábbis le kellett fújni a programot, és helyette 9 iskolába megyünk be előadást tartani.






A másik változás konkrétan a futást érinti.

Ma ugyanis 44 kilométeres lenne az útvonal, de csak 27-et futunk le.
Ugyanis az a szakasz, ahol haladnunk kéne, még mindig nem biztonságos. Autóval ugyan bemegyünk előadást tartani Alsózsolcára, de a futás egy biztonságos ponton megáll és autóval érünk be a célállomásra, Miskolcra.


Este találkozunk a helyi szervezőkkel és néhány szcientológus barátunkkal. Velük persze két közös téma van: 1. Hogy halad a maraton, 2. Miben segítettek ők az árvíznél.
Ugyanis a Szcientológia Önkéntes Lelkészek célja, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, ahol tudnak, és ahogyan a külföldi önkéntes lelkészek szeptember 11-én ott voltak a World Trade Centernél, és ott vannak szinte minden fontos természetei katasztrófánál, úgy a magyar önkéntes lelkészek is kint vannak a földeken a mostani árvíznél.

Kitartást, erőt és nagyon jó munkát kívánunk nekik is és mindenkinek, aki a gátakon dolgozik.



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Hát az úgy volt, hogy este imádkoztunk a jó időért.
És éjszaka fél füllel azt hallgattuk, vajon dobol-e az eső a tetőn.
És reggel az első tennivaló félálomban a függöny elhúzása volt, hogy mi is vár ránk odakint.

Nem volt túl nagy meglepetés.
Szitáló eső és hűvöskés szél.


Az első futó esődzsekiben és kapucnival a fején vágott neki a futásnak Nyíregyháza belvárosában, de csak azután, hogy szinte a teljes legénység a média szolgálatába szegődött, mert a Xéni és a Bálint egyszerre adott interjút a két TV-nek, miközben én meg a rádióban voltam az élő műsorban.

Ma tulajdonképpen két fontos város vár ránk, sok-sok csatlakozó gyerekkel. Az egyik ugye rögtön az indulási pont, Nyíregyháza, a másik pedig az évek óta stabil barát Tiszavasvári.

Így két autó már robog is előre, hogy előkészítsék ott a rendezvényt a sportcsarnokban.


A másik kettő pedig megkezdi körútját a Nyíregyházi iskolákban. Az egyikben olyan jó előadást tart az Imi, hogy utána odamennek hozzá a gyerekek beszélgetni, kérdezgetni, a futásról, majd az egyikük nagy szerényen megkérdezi, hogy „Adhatok neked egy rágót”, és a remek előadás jutalmául megajándékozza az Imit egy rágóval.


A másik suliban meglehetősen kemény gyerekek vannak. Nem nagyon figyelnek, egymással beszélgetnek, a fegyelmezés sem igazán hat rájuk. Thimmy az előadó, tényleg meggyűlik velük a baja.
Mikor végez, ott motoszkál benne a kisördög kérdése, hogy vajon elért-e a gyerekekhez az üzenete, vajon tudott-e hatást gyakorolni rájuk?
Ahogy ott mászkál és pakol, odalép hozzá egy fiú és átad neki egy kicsire összehajtott papírlapot, amit láthatólag a kockás füzetéből tépett ki.
Ceruzával van megírva és rajzok is vannak rajta: egy alak, aki éppen belövi magát, erősen áthúzva, smile mosolygó arcok, és a maratoni logó futó alakja a zászlóval.
No meg szépen kanyarított betűkkel egy szöveg: név, dátum, település, egy e-mail cím, és alatta: „Új tagnak jelentkezem!”

Lám csak, lám, jövőre milyen szép kis csapatunk lehetne a 10. maratonra a jelentkező diákokból!


Egyébként miközben a szemerkélő esőben a TESCO parkolóban az előkészítő kocsinál a szendvicseket készítjük, arra leszek figyelmes, hogy a mellettünk lévő iskola ablakában szőlőfürtként csoportosulnak a lányok és vadul integetnek.
Odamegyek hozzájuk egy szórólappal, mire az egyik fürtös kislány megjegyzi, hogy „Én már voltam veletek előadáson. Még 2005-ben. Van is otthon egy oklevelem.”
„Drogmentes Kapitány oklevél?” – kérdezem tőle.
„Igen, ilyen pontok vannak egymás alatt felsorolva…”

Hát nem hihetetlen?
4 évvel ezelőtt talán egy órányira találkoztunk összesen, de ő most is emlékszik mindenre és otthon őrzi az oklevelét…


Tiszavasváriban hagyomány a nagy maratoni rendezvény. Volt már itt barátságos focimeccsünk is pár évvel ezelőtt, tavaly pedig egy teljes egészségnapot szerveztek a befutásunk napján.


Idén a sportcsarnokban van a program, vagy 160 gyerek fut a város határától velünk maratoni egyen pólóban a szemerkélő esőben, odabent pedig már várja őket az ugráló-vár, a sziklamászás, a bringás bemutató és persze az előadás.
A Polgármester úr nyitja meg a rendezvényt, amiben az 500 gyerek meglehetősen színes meglepetés programot élvezhet.


Amikor azt mondom, hogy „meglepetés program”, akkor nem túlzok, mert néhány program nem csak a nézőknek, és nem csak a szervezőknek, hanem maguknak a fellépőknek is meglepetés.
Van például egy nagyon tehetséges lány, aki musical részleteket énekel, és közben el is játssza őket.
De ebben nem csak az a kivételes dolog, amit a színpadon nyújt, hanem az, hogy hogyan lett ő a műsor része.
Ugyanis mikor odajött a sportcsarnokba, még nem tudta, hogy fel fog lépni.
Ő abba a suliba jár, ahol délelőtt külön előadást tartottunk, és a Riki csak úgy kedvtelésből elénekelt egy népdalt, és megkérdezte, hogy kit tudna még valami szépet bemutatni.
Ott jött elő a mi lányunk és énekelt először.
Most pedig, ahogy itt látjuk a sportcsarnokban, megkérdezzük, hogy „nem akarod itt is előadni?”
Gyorsan hazarobogtak a cd-jéért és már állt is a színpadon és mondani sem kell, kirobbanó sikert aratott.


 másik meglepetés fellépő egy harcművész világbajnok volt, aki éppen edzés után tartott haza, épp csak benézett a rendezvényre, de ha már ott volt és a hátizsákjában ott volt a kardja is, hát tartott az ámuló közönségnek egy profi bemutatót.

És hogy teljes legyen a kép, volt ott még 3 cigány srác, akik néha csak a maguk örömére, táncolgattak a zenére. Móni beszélt velük, hogy akarnak-e a színpadon is táncolni. Mondták, hogy szívesen, de ahhoz olyan zene kell nekik, amire ők szoktak táncolni.
Igen ám, de sem a technikusnál, sem nálunk, sem a srácoknál nem volt olyan lemez.
Vagy 5 perc rohangálás után került elő egy lány, akinek a telefonján volt megfelelő zene, gyorsan rácsatlakozik a technikára és a srácok csak úgy spontán olyan táncbemutatót rögtönöznek a színpadon, amit a legkeményebb profik is megirigyelhetnének.

És hogy a jövő évi maratoni csapattal kapcsolatban semmilyen kétség ne maradhasson bennünk, a Tiszavasvári ifjú polgárőr Zsanett, aki már sok éve segít nekünk, kijelenti, hogy szeretné jövőre a csapattal futni a 10. maratonon.



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Végre, végre, végre…

Olyan hideg eső van reggel, mintha valami dokumentumfilmben lennénk a National Geographic „Hogyan fedezzük fel a Déli-sarkot” sorozatában.

De az utóbbi napokban már esőállóra edzett szervezetnek mindez meg sem kottyan, az első futó még az ereszek biztonságában melegít, aztán a rendőrautó mögött töretlen lendülettel kikanyarodik a főútra.
Felharsan a megszokott rikkancs szöveg a Bogi drága hangjával - aki a TV2 hivatalos hangja, és 2002 óta minden évben ő mondja fel nekünk a hangszóróból szóló tájékoztató szöveget.

Mindeközben a szálláson még javában zajlik az egyeztetés az elkövetkező napok településeivel és az iskolákkal az időpontok pontosítása, mert a rendezvények Böszörményben csak 11-kor kezdődnek el.



Akkor viszont nagyon elkezdődnek.
Konkrétan azzal, hogy a Deszant kocsi az iskola felé tartva lerobbant. Nem lehet vele váltani. Micsoda szerencse, hogy az első előadás éppen egy olyan mezőgazdasági szakközépben van, ahol erősen tanulnak az ifjak gépészetet is.

Az angyali tekintetű Lévai Tibi tanár úr, aki már évek óta segít a maraton rendezvényeiben, egy szemvillanás alatt intézkedik, és a kocsit már viszik is a szerelőaknára, a szakoktatók pedig állják is körbe nagy hümmögve és a lehetséges okokat sorolva.
A probléma banális, egy jól irányzott olajcserével és némi bütyköléssel már ki is ül a mosoly a szerelő mesterek arcára, és az előadások után a Deszant vígan robog a gidres-gödrös utakon…

De kérem szépen maga az előadás sem utolsó.
Ezek a középiskolások elevenek, zajosak és fékezhetetlenek. Olyanok, mint a pokolian csípős paprika.
Riki tartja az előadást, próbálja szép szóval, próbálja humorral, próbálja érdekes történetekkel, de csak nem csitulnak.

Mikor aztán ugyanúgy beszél hozzájuk, mint ők beszélnek maguk között, keményen káromkodva, odavágva és szó szerint helyretéve őket, akkor egyszerre elcsendesednek, az a néhány problémás elem, aki szokás szerint a felfordulást okozza, csendben elhagyja a termet, a többiek pedig – csodák-csodája – egyszerre kezelhetővé válnak.

És ahogy a figyelem a Rikin összpontosul, az előadás varázsa áttöri a falakat és kerek szemek, figyelő arcok szegeződnek rá.
A tanári kar oldalt magában bólogat elégedetten.
Az első sorban állóknak megjön a kedve, és mivel a Riki néha színpadi show elemnek is beillő attrakciókkal tarkítja az előadást, időnként pénzt dobnak a lába elé.
Komolyan!
Pénzt halásznak elő és odadobják a lába elé, mindezt mosolyogva, tapssal és elismeréssel.
Mikor az előadás végére ér, a Móni átveszi a szót, és megkérdezi: „Mit szóltok Magyarország legjobb drogfelvilágosító előadójához?” Erre olyan tapsviharban és üdvrivalgásban törnek ki, mintha valami kupadöntőn, vagy koncerten lennének.
„Na jó, akkor nézzük, hogy kinek tetszett jobban. – mondja a Móni. „Fiúk és lányok verseny, előbb a lányok lehet sikítani… jó, most fiúk, lehet fütyülni.”
Na erre igazi égszakadás-földindulás, az egész terem zeng, kipirult arcok és kalimpáló kezek mindenütt…
Talán titokban még a tanárok is fütyültek…
Alig lehet lelőni őket, meglehetősen hosszas a búcsú és igazi díszmenet a kivonulás…


Egy másik középiskolában, legnagyobb meglepetésünkre a bordásfalra felerősítve látunk két hatalmas lepedőt, csurig telve a diákok  és tanárok aláírásaival, a tetején hatalmas felirat: „NO DROG!”
Kiderül, hogy néhány napja készítették a Széchenyi héten direkt a Maraton érkezésére és minden diák alá is írta.
Az előadás végén természetesen ünnepélyes keretek között a jelenlévő maratoni csapattagokat is felkérik, hogy ugyan helyezzék már el becses kézjegyüket ezeken a történelmi jelentőségű ereklyéken.

A következő állomás Nagykálló, ahol Móni tartja az előadást. (Meg kell jegyeznem, hogy mindenki, aki a maratonban előadást tart, annak idején a Mónitól tanulta a szakmát.) A művésznő pedig a hagyományoknak megfelelően kisebb színészi blokkokat iktat az előadásba, eljátszva a részeg embert, a fáradtat, a lelkest stb. A gyerekek kezdetben csak ámulnak, aztán már hangosan kacagnak, végül pedig mindegy egyes ilyen blokkot külön meg is tapsolnak, mintha egy színházi előadáson lennének.


Az egyik kocsi még visszament ma reggel Berettyóújfaluba, ahol néhány iskolában tartottak előadást.
Az egyik suliban az előadás után egy szőke lány odamegy az Atihoz, hogy „ez olyan jó volt, és hogy tényleg ennyi futás, húúú, hát hogyan lehet csatlakozni a maratonhoz csapattagként?”
Majd 10 perccel később egy másik lány megy oda a Thimmyhez, hogy mit kellene tennie azért, hogy jövőre ő is végigfuthasson velünk..


Majd végül, búcsúzáskor a láthatóan közös titkot rejtegető gyerekek gyűrűjében érkezik egy tanárnő (a csodálatos szervezőnk, a Dóri mamája) maga előtt tartva egy gigantikus csokoládé tortát.
„Köszönjük szépen, hogy még 50 kilométer távolságból is visszajöttetek hozzánk, hogy ennyi felvilágosító anyagot hoztatok, és ilyen sokat segítettetek a gyerekeiknek és nekünk!”
Berettyóújfaluban több mint 900 gyerek vett részt az előadásainkon…
Gratulálunk!


És végül kérem szépen – de messze nem utolsó sorban – talán emlékszik rá a kedves olvasó, hogy még a Debreceni rendezvényen a kedves polgárőr vendégünk révén egyeztetni kezdtünk annak a Téglási iskolának az igazgatójával, akik ugye nincsenek is az útvonalon.
Nos, ma látogatott el hozzájuk a Rendezvényes kocsi.
Az előadás és a kapitány avatás zseniális volt, az igazgatónő külön kihívta a városi rádiót is, aki csinált egy ragyogó riportot.


Aztán marasztalni kezdték az egész csapatot, hogy ugyan már, ebédeljünk velük.
A legédesebb az volt, ahogy a közös iskolai ebédlőben ülünk a gyerekek között, ugyanazt majszolva, mint ők, és arra leszünk figyelmesek, hogy az előadásról ismerős lányok egy csoportja feszengve azon tanakodik, hogyan kérdezzék meg, hogy odaülhetnek-e hozzánk.
Hát persze, hogy odaülhettek.
Jó kis beszélgetés kerekedett a leves felett…

Igazán szép kis nap volt, csupa tündéri történettel…


Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Most kezdjem azzal, hogy megint esik az eső?
Nem kezdem!

Azzal kezdem, hogy ma ismét 5 felé rohan az 5 kocsi.

Mert reggel ugye előadások a Berettyói iskolákban, amit persze a Dóri szervezett le. De közben már usgyi előre Debrecenbe, ahol iskolai előadás és színpados rendezvény is lesz. Az útvonal szerint jön majd Sáránd és közben még hajrá, irány Biharnagybajom, ami nincs is az útvonalunkon, de az elmúlt években itt is hagyománnyá lett a csatlakozás.


Reggel Berettyóban a Riki tartja az előadásokat és ahogyan kell, szépen osztályról-osztályra vándorol. A termek mások, a gyerekek mások, de a kacagás, a tágra nyílt szemek és az eredményesség ugyanaz.




Debrecenben eredetileg az Egyetem tér lett meghirdetve mint rendezvény helyszín. De már tegnap este eldöntöttük, hogy a fránya idő miatt „B tervként” át kell helyeznünk a rendezvényt a plázába.
Azzal indul a reggel, hogy végig telefonáljuk a már korábban értesített médiát, és mind a 14 jelentkezett iskolát, hogy megváltozott a helyszín. Legtöbben tudnak jönni ide is, csak néhányan vannak, akiknek a pláza már túl messze van az iskolától ahhoz, hogy sok gyereket megmozgassanak.


Közben lassan szépül a színpad, készülnek a fellépők.
9 suliból kb. 400 gyerek gyűlik össze, van remek show-tánc bemutató, van zenekarunk és ott vannak a már tavalyról megismert nagyszerű vívók, akik idén is pazar bemutatót tartanak.
Csősz Imre, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó a díszvendégünk, vele együtt zajlik a Drogmentes kapitány avatás.

Tyipü meséli, hogy még az előkészületek során odamegy hozzá egy idősebb bácsi, olyan 65 éves lehet, és kérdezi, hogy mi készül itt. Tyipü elmondja, a bácsi köszöni és továbbsétál.

Jó pár perc múlva, amikor már elkezdődik a színpadon a program, a bácsi megint odajön, belehallgat kicsit a programba, egyetértően bólogat és aztán már el sem megy, végighallgatja az első szótól az utolsóig az egész programot, és a végén a többiekkel együtt, szívére tett kézzel le is teszi a Kapitány esküt.

Egyébként itt találkozunk véletlenül a Téglási polgárőrség egyik vezetőjével is, akinek nagyon tetszik az előadás, a Kapitány avatás és minden egyéb.

Meg is kérdezi, hogy hogyan lehetne bevonni az ő iskolájukat is annak ellenére, hogy nincsenek rajta az útvonalon.

És talán mondanom sem kell, hogy 5 percen belül már a Téglási iskola igazgatójával egyeztetjük telefonon, hogy másnap mikor megyünk be hozzájuk előadást tartani.

A rendezvény vége felé kiderül, hogy az egyik iskola, akit reggel nem értünk el, kiment az Egyetem térre 520 gyerekkel. Ráadásul még külön transzparenseket is készítettek és igazi felvonulási menetben vonultak ki.


Gyorsan bemegyünk az iskolába, és akkor lesz világos az ok: a telefonok az érettségi miatt ki voltak kapcsolva.
Persze pillanatok alatt azt egyeztetjük, hogy hogyan lehetne a sulit mégiscsak bevonni a csatlakozásokba, ha már ilyen kivételes módon készültek a programra.
A csodás vezetővel egyeztetve lehetőség is felmerül: vagy május 28-án jövünk majd az egészségnapra, vagy majd szeptemberben a következő egész iskolás programra.
Mindenesetre őszinte elismerésünk a Diószegi Sámuel sulinak a megértésért és a transzparenses szervezésért!!!


De ha Debrecenben külön is ki lehetne emelnem valamit, akkor az a csodálatos, álomszép és tökéletes rendőri felvezetés lenne.

Tudni kell, hogy a maraton 2100 kilométeres útvonalának teljes hosszán az illetékes közútkezelőknek és rendőrségeknek mindenhová elküldjük a megfelelő tájékoztatást és bejelentést, és ezt a kivételes Tyipü intézi, a csodálatos Vivien segítségével.

Ha e levél alapján Debrecenben a rendőrkapitány úgy dönt, hogy a polgárőrség felvezetése mellett még egy plusz járőrautót is biztosít a futáshoz, már akkor azt mondom, hogy „Hálásan köszönjük, csodálatos volt!”

De nem ez történt!

Már Debrecenbe is két rendőrautó vezetett be minket. Az egyik elől ment, a másik hátul biztosított.
Csak később vettem észre, hogy jóval előttünk egy harmadik autó is kíséri a futást.
Az első piros lámpás kereszteződésnél a két jobb oldali sávban mellettünk is hosszú kocsisor, és előttem is hosszú kocsisor.
Lelassítom a futást, hátha megcsípjük a zöldet.
A lámpa vált, de a kamionok meg sem mozdulnak előttem.
„Háááát – mondom magamban, ez kegyetlen menet lesz, ha 100 méterenként állni kell a pirosnál…”
A hidegben az izmok gyorsan lemerevednek, a ritmus megtörik, a várakozó kocsik pont elém pufognak…
Csügged helyben futással totyogok a rendőrautó mellett, mire az ablak leereszkedik és kiszól a vezetőnk: „Mindjárt kihúzzák előlünk a kollégák a sort!”
A szemem felcsillan, a már rendőrautók tetején kékek-pirosan villogó  széles lámpák mellé bekapcsolódik a sziréna, mi pedig szép ívben kikanyarodunk balra, megkerülve a két veszteglő sort, előrehúzva a lámpához és határozottan áthaladva a kétoldalt tökéletesen biztosított kereszteződésen.

És innentől kezdve szó szerint a csodák birodalmába lépünk.

4 rendőrautó van velünk minimum (legalábbis én annyit tudok számolni az állandó mozgásban) és olyan tökéletes és kimondhatatlanul professzionális biztosításban van részünk, amitől a szemem könnybe lábad.

Minden kereszteződés lezárva és biztosítva, minden zebránál stabil átkelés, minden pillanatban legalább egy autó a futó mellett, egy pedig stabilan a futó kocsi mögött.
Olyan érzés, mintha valami amerikai krimit néznék, ahol az Elnököt védik a speciális egységek.

Ahogy áthaladunk egy kereszteződésen, az addig biztosító autók a hátunk mögül szirénázva előreszáguldanak, és már állnak is be a következő kereszteződésbe és tartják biztonságban a menetet.

Kimondhatatlan és felemelő érzés.
És egyszersmind csodálatos biztonság így átfutni ezen a gyönyörű és hatalmas városon…

És mindezt úgy, hogy egyetlen komolyabb előzetes egyeztetés sem történt. Mi beadtuk az anyagot, ők pedig mindent tökéletesen elintéztek, mire jöttünk.

Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye áthaladt Debrecenen…

És hogy mit gondolhattak erről maguk a rendőrök?
Legyen erre a válasz az az elcsípett félmondat, amit a Debreceni rendőri biztosítás vezetője mondott telefonon a következő kollégánknak, amikor Debrecen határában átadták a felvezetést nekik: „A futókat épen és egészségesen átadtuk, vigyázzatok rájuk ti is, jó futást és jó biztosítást!”

Drága debreceni rendőr hölgyek és urak!

Tiszta szívvel köszönjük a biztonságot és figyelmet!

Bízom benne, hogy jövőre ismét veletek futhatunk!




Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán