Útvonal
42 nap, 320 település, 2100 kilométeres futás
9/10/2010 | Bejegyezte:
Drogmentes
szerda, június 16
Szigeti Sportvarázs, 2010. június 4-5-6.
Már harmadik éve hagyomány a maraton életében, hogy egy sátorral és válogatott legénységgel részt veszünk Budapest legnagyobb szabadtéri sport kavalkádján, a Szigeti Sportvarázson.
A program főszervezője a Fővárosi önkormányzat sport osztálya, együttműködve vagy 40 sportszövetséggel és vagy 130 egyéb szervezettel, köztük 5-6 társadalomjobbító csoporttal, mint a GREENPEACE és persze az Együtt egy Drogmentes Magyarországért mozgalom.
A sátrunkban a legifjabbak rajzolhatnak, az idősebbek kitölthetnek drog-totót, a szülők pedig tanácsokat kaphatnak a baj megelőzésére. Mindemellett persze zajlik a felvilágosító füzetek osztása és az elmaradhatatlan Drogmentes kapitány avatás.
Legnagyobb örömünkre az idei Pesti Est különkiadásban - ami bemutatja a 9 helyszínen zajló rendezvényeket és a kipróbálható sportágak egész sorát - a drogmentes sátorban zajló életről tavaly készült képek is ott virítanak!
Sok érdekességről lehetne mesélni, hogy hogyan találkoztunk a szigeten a több Védnökünkkel is, és hogy milyen boldogságos arccal vitték a gyerekek a drogellenes rajzaikat a büszke szülők kíséretében, és hogy hogyan tette le a velünk szemben lévő orvosi ügyelet teljes csapata a Drogmentes Kapitány esküt….
De annak a történetnek a szálai, amit most a Kovács Imi elmesél, sokkal messzebbre nyúlnak vissza…
„Május 28-án éppen Őrbottyánban futottunk a Maratonnal.
A parkolóban vártuk a futó megérkezését a gyerekekkel, mikor figyelmes lettem egy kedves kislányra akin volt egy golyóálló mellényhez hasonlító gerincmerevítő.
Odaléptem hozzá és beszélgetni kezdtünk iskoláról, családról, tervekről és természetesen elmondta azt is, hogy volt egy kis gerincferdülése és ezért kell hordania a merevítőt.
De gyorsan hozzátette, hogy ezzel együtt szívesen fut, sportol bármit, sőt a Rippel akadémia tanulója is!
Akkor egyszerűen csak összebarátkozunk és a futás után boldogsággal váltunk el, és én nem is sejtettem, hogy milyen varázslatos módon fogunk újra találkozni…
Ugyanis most vasárnap (június.06-án) a Szigeti Sportvarázs rendezvényen a VIP sátorban elkaptam egy szóra Rippel Ferit (Rippel fivérek, extrém akrobatika hatszoros világrekorder) és érdeklődtem a margitszigeti nagyréten fölállított nagyon látványos „standjuk” iránt.
Feri elmondta, hogy például azt az „ugrószőnyeget” (kb 30m hosszú, 70cm vastag, 2m széles levegővel fölfújt cucc) ők használják először Magyarországon a külföldi gyártó cég kérésére.
Röviden elmondtam Ferinek, hogy mi a drogmentes Magyarországért maraton csapattagjai vagyunk és körbefutjuk az országot a drogok ellen… ekkor ért oda Braun Móni is, büszkén feszítve a maratonos mezben.
És ha már így alakult, hát elmeséltem a Ferinek az Őrbottyáni történetet
Ekkor Feri elkezdett mosolyogni és egyből rávágta: „Persze a Vivien! Az egyik legügyesebb tanulónk, itt van ő is, gyertek, nézzétek meg!”
Mónival odasétáltunk a „Rippel bázishoz” ahol csak úgy nyüzsögtek a tanítványok és az érdeklődő gyerekek. Gyanútlanul odaléptem egy hölgyhöz, hogy tudja-e hol van az a kislány, akinek van egy gerincmerevítője.
A hölgy elmosolyodott és közölte.” Persze, Vivien a kislányom”- ezzel egy időben az ugróasztal szélén ülő kislány megfordult és mosolyogva rám nézett majd integetett.
A hölgy ránézett a mezünkre majd nevetve folytatta. „Áh, szóval ti vagytok azok! És te vagy aki beszélgettél Viviennel! Mindent elmesélt ám a lányom és nagyon örülök, hogy beszéltetek és hogy megismerhetlek titeket!”
Vivient persze megkértük, hogy mutasson valami produkciót - amit azonnal és szívesen meg is tett - mi meg csak ámultunk, forgattuk a fejünket és néztük, ahogy nevetve csinál meg olyanokat, amihez nekünk 4 éven át kellene edzenünk heti 15 órát és még akkor is csak mulattatásnak nevezhetnénk, nem akrobatikának!
Később, mikor a Rippel Feri és Viktor is odajött, és pár percet beszélgettünk a maratonról,
sportról, csak úgy magunk között azért elmondták, hogy Vivien a legmegbízhatóbb és
legügyesebb tanítványuk.
Na, így már mégsem volt olyan ciki belegondolni a 15 év edzés lemaradásba…
Úgy látszik, tényleg „kicsi a világ”, és ha már ilyen kicsi, mi jövőre is körbefutjuk, reméljük a csodálatos Rippel fivérekkel és az utánozhatatlan Viviennel!
És találkozunk egy év múlva a Szigeti Sportvarázson!
Szeretettel:
Kovács Imre"
Már harmadik éve hagyomány a maraton életében, hogy egy sátorral és válogatott legénységgel részt veszünk Budapest legnagyobb szabadtéri sport kavalkádján, a Szigeti Sportvarázson.
A program főszervezője a Fővárosi önkormányzat sport osztálya, együttműködve vagy 40 sportszövetséggel és vagy 130 egyéb szervezettel, köztük 5-6 társadalomjobbító csoporttal, mint a GREENPEACE és persze az Együtt egy Drogmentes Magyarországért mozgalom.
A sátrunkban a legifjabbak rajzolhatnak, az idősebbek kitölthetnek drog-totót, a szülők pedig tanácsokat kaphatnak a baj megelőzésére. Mindemellett persze zajlik a felvilágosító füzetek osztása és az elmaradhatatlan Drogmentes kapitány avatás.
Legnagyobb örömünkre az idei Pesti Est különkiadásban - ami bemutatja a 9 helyszínen zajló rendezvényeket és a kipróbálható sportágak egész sorát - a drogmentes sátorban zajló életről tavaly készült képek is ott virítanak!
Sok érdekességről lehetne mesélni, hogy hogyan találkoztunk a szigeten a több Védnökünkkel is, és hogy milyen boldogságos arccal vitték a gyerekek a drogellenes rajzaikat a büszke szülők kíséretében, és hogy hogyan tette le a velünk szemben lévő orvosi ügyelet teljes csapata a Drogmentes Kapitány esküt….
De annak a történetnek a szálai, amit most a Kovács Imi elmesél, sokkal messzebbre nyúlnak vissza…
„Május 28-án éppen Őrbottyánban futottunk a Maratonnal.
A parkolóban vártuk a futó megérkezését a gyerekekkel, mikor figyelmes lettem egy kedves kislányra akin volt egy golyóálló mellényhez hasonlító gerincmerevítő.
Odaléptem hozzá és beszélgetni kezdtünk iskoláról, családról, tervekről és természetesen elmondta azt is, hogy volt egy kis gerincferdülése és ezért kell hordania a merevítőt.
De gyorsan hozzátette, hogy ezzel együtt szívesen fut, sportol bármit, sőt a Rippel akadémia tanulója is!
Akkor egyszerűen csak összebarátkozunk és a futás után boldogsággal váltunk el, és én nem is sejtettem, hogy milyen varázslatos módon fogunk újra találkozni…
Ugyanis most vasárnap (június.06-án) a Szigeti Sportvarázs rendezvényen a VIP sátorban elkaptam egy szóra Rippel Ferit (Rippel fivérek, extrém akrobatika hatszoros világrekorder) és érdeklődtem a margitszigeti nagyréten fölállított nagyon látványos „standjuk” iránt.
Feri elmondta, hogy például azt az „ugrószőnyeget” (kb 30m hosszú, 70cm vastag, 2m széles levegővel fölfújt cucc) ők használják először Magyarországon a külföldi gyártó cég kérésére.
Röviden elmondtam Ferinek, hogy mi a drogmentes Magyarországért maraton csapattagjai vagyunk és körbefutjuk az országot a drogok ellen… ekkor ért oda Braun Móni is, büszkén feszítve a maratonos mezben.
És ha már így alakult, hát elmeséltem a Ferinek az Őrbottyáni történetet
Ekkor Feri elkezdett mosolyogni és egyből rávágta: „Persze a Vivien! Az egyik legügyesebb tanulónk, itt van ő is, gyertek, nézzétek meg!”
Mónival odasétáltunk a „Rippel bázishoz” ahol csak úgy nyüzsögtek a tanítványok és az érdeklődő gyerekek. Gyanútlanul odaléptem egy hölgyhöz, hogy tudja-e hol van az a kislány, akinek van egy gerincmerevítője.
A hölgy elmosolyodott és közölte.” Persze, Vivien a kislányom”- ezzel egy időben az ugróasztal szélén ülő kislány megfordult és mosolyogva rám nézett majd integetett.
A hölgy ránézett a mezünkre majd nevetve folytatta. „Áh, szóval ti vagytok azok! És te vagy aki beszélgettél Viviennel! Mindent elmesélt ám a lányom és nagyon örülök, hogy beszéltetek és hogy megismerhetlek titeket!”
Vivient persze megkértük, hogy mutasson valami produkciót - amit azonnal és szívesen meg is tett - mi meg csak ámultunk, forgattuk a fejünket és néztük, ahogy nevetve csinál meg olyanokat, amihez nekünk 4 éven át kellene edzenünk heti 15 órát és még akkor is csak mulattatásnak nevezhetnénk, nem akrobatikának!
Később, mikor a Rippel Feri és Viktor is odajött, és pár percet beszélgettünk a maratonról,
sportról, csak úgy magunk között azért elmondták, hogy Vivien a legmegbízhatóbb és
legügyesebb tanítványuk.
Na, így már mégsem volt olyan ciki belegondolni a 15 év edzés lemaradásba…
Úgy látszik, tényleg „kicsi a világ”, és ha már ilyen kicsi, mi jövőre is körbefutjuk, reméljük a csodálatos Rippel fivérekkel és az utánozhatatlan Viviennel!
És találkozunk egy év múlva a Szigeti Sportvarázson!
Szeretettel:
Kovács Imre"
szombat, június 12
Felsőzsolca. Miskolctól keletre terül el, a reggeli híreink szerint a víz tör be a faluba és ezért odasietünk, hisz Edelényt tegnap úgy hagytuk hátunk mögött, hogy apad.
Már megközelíteni sem volt egyszerű, lezárták az utakat és elterelték a forgalmat.
Valószínű nem egyszerű látványt nyújthattunk a román rendszámú "árvízvédelem" feliratú "T"-betűs autónkkal, mert miután a rendőrökkel egyezkedtünk és megbeszéltük, hogy beengedjenek arra az útra, ami bevezet a leggázosabb részhez, akkor teljesen leállították a forgalmat, hogy ki tudjak tolatni és rá tudjak kanyarodni az útra.
Ezután egy, a falu egy magasabb pontján lévő kanyarban leparkoltunk. Itt víznek se híre, se hamva nem volt, (az autóból nézve). De láttunk ház mellett rémült őzikét, és több száz vagy ezer rendőrt, akiket buszokkal hoztak ki. A házak végénél az utca már víz alatt állt, és ameddig vártuk Zsófit és Bálintot, akik visszarohantak a kocsihoz egy dologért, leültünk a száraz részen egy kb. öt sor magas homokzsákgátra. Egyszer csak víz kezdett folyni alattunk és szemmel láthatóan nőtt a víz, pedig egy szántóföld mellett voltunk. Zsófiék hamar megjöttek és beálltunk a rendőrök közé zsákot pakolni, mert a szántóföld felől folyt rá a víz az útra.
Miután kiépítettük a kis gátunkat, a túloldalon lévő házhoz mentünk segíteni. Ez a ház csak azért nem volt ablakig vízben, mert a tulajdonos és barátai alaposan felkészültek az árra, és a ház körül soktonnányi homokzsákkupac volt már ekkor is. Több teherautónyi zsákot pakoltunk be és magasítottuk a védelmet. A tulaj testvére megkért minket, hogy segítsünk a földszinten lévő irodából dolgokat menteni. Dobozokba pakoltunk mindent, amit csak lehetett és hordtuk fel az emeletre. Mivel ez egy vállalkozás volt, a raktárkészlet is ide volt halmozva. Ennek nem volt sok esélye a menekülésre, ha betör a víz.
Nagy, nehéz dobozok sokasága között mentettük az iratokat és értékesebb, nehezen pótolható dolgokat, eközben egy benzinmotoros szivattyú elkeseredett harcát vívta a vízzel, ami az iroda alatti pincéből próbálta meg kiszivattyúzni a vizet. Még sose láttam olyan betonfalat, ami úgy nézett ki, mint amikor egy hordót szétlőnek golyószóróval. Ennek a pincének a fala ilyen volt. Ezer helyen pisilt át rajta a Sajó.
Ez volt az egyébként remek stratégia leggyengébb láncszeme, hisz körbe meg volt védve a ház, de pont a közepén, a pincéből jött a víz. A szivattyúzás ellen szólt az a tény is, hogy mivel nagy mennyiségű vízről volt szó, félő volt, hogy alámossa a házat a víz. A raktárkészlet megmentésére kitaláltam, hogy raklapokból csinálunk egy méretes dobogót és arra tesszük a dobozokat. Ezt hamar meg is valósítottuk, és az egész raktárat átpakoltuk úgy, hogy ha be is tör a víz a pincén vagy a zsákokon keresztül, akkor se az egész készlet menjen tönkre.
Csak, hogy oldjam a feszültséget és jókedvet vigyek a borzalomba, Bálinttal készíttettem egy táblát, amit egy konyhai késsel feltűztem a pincelejáróra:
Meg is tette a hatását, mert a fáradt had nemsokára mosolyogva fotózgatta a pincelejáratot.
Szükség is volt erre, hiszen az a szóbeszéd járta, hogy a helyi polgármester nem azt intézte, hogy megvédjék a települést, hanem lemondott róla és a kitelepítést rendelte el, emiatt átszakadt egy erősítést igénylő gát és eláradt a falu. Az a föld pedig, ami ekkor még megmenekült, két multinak adott otthont az ártéren. (!)
A polgármesterre állítólag épp emiatt rendőrök vigyáztak, mert voltak, akik hálájukat, már tulajdonuk nem lévén, puszta kézzel fejezték ki. Ezek persze csak szóbeszédek és nem tudni, mi az igazság, de az biztos, hogy már be volt jelentve sajtóközleménybe, hogy a település elveszett és már nem a védekezési munkák kellenek, hanem a kitelepítési, amikor mi még vagy ezer rendőrrel azon küzdöttünk, hogy a falu ezen részét megmentsük. Mi nem adtuk fel, és azok sem, akik ott laktak!
Közben felhívott valaki a vízügytől, hogy az autónk rossz helyen áll, mert a Sajó igényt tart a parkolóhelyünkre és ha nem rohanunk, akkor esetleg pontyok fogják csipegetni a tetőablak tömítését. (Köszi Riki, hogy kiírtad a telefonszámomat a kocsira!!!!)
A reggel letett homokzsákkupacok, amik a szántóföld felől védték az utat, ekkor már víz alatt voltak és ez azt jelentette, hogy térdig ér a víz az úton. Így Rikivel a térdig érő vízben rohantunk a kocsink megmentésére. A magasabb részen, ahol még nem volt víz, meg kellett állnunk kiönteni a gumicsizmánkból a vizet, ezt követően maratonistákhoz méltóan elfutottunk az autóhoz, ami körül már kezdett terpeszkedni a víz és emberek hada pakolta a homokzsákokat. Arrébb parkoltunk. A mögöttünk álló Suzukit eközben rutinos és ritmusos mozdulatokkal taszigálták az út túlfelére.
Visszafelé Riki érdeklődött a házaik előtt lemondóan álldogáló helyieknél, hogy mit tudunk segíteni, és ahol kellett, gyorsan behordtunk zsákokat.
A délelőtt óta mentett házhoz visszaérve két kutyára lettem figyelmes, amint a mező felől beúsztak és a gátra felkapaszkodtak. Két kis foxi ázottan és remegve, alázattal kért menedéket a zsákok tetején. Nem tudtuk, honnan kerültek oda. Mivel kérdéses volt még ennek a vízzel körülvett kis szárazulatnak a sorsa, a következő teherautónyi homokzsák lepakolása után feltettük őket a platóra, hogy valami szárazabb részen találjanak menedéket.
Homoklapátolás, zsákolás és talicskázás következett. A lányok emberfeletti kitartásról tettek tanúbizonyságot, Bálint pedig arról, hogy ahol kaja van, azt ő megtalálja. Egyszer csak egy szendvicses zacskót talált az út szélén a vízben, amiben több szalámis szendvics is várta sorsának beteljesedését. A víz olyan sebességgel nőtt, hogy szemmel lehetett látni, ahogy a kertben egyre feljebb jön. Én négy polgárőrrel egy arrébb lévő házat mentettem, aminek a kertjében szintén ott volt már a Sajó.. vagy a Hernád...vagy mindkettő... de leginkább úgy tűnt, idén a Balatont turisztikai okokból átették ide. Talicskáztuk Rikivel a zsákokat, a lányok és Bí lapátoltak és zsákot töltöttek, amikor végre újabb buszok jöttek, és sok száz rendőr érkezett.
Miközben Ildi lapátolt, kétségbeesett néni kérte, hogy pár zsákot vigyenek hozzá, mert a kertbe bejött már a víz. Ildi Rikivel odasietett megnézni mi a helyzet és rögtön el is kezdte szervezni a mentést, ugyanis itt emberhiány miatt senki nem csinált még semmit. Két kutya és az ősz öreg néni nézte kétségbeesetten, amint a víz egyre csak nő a kertben, hogy végül átvegye az uralmat. Ekkor Dienes Atti is már itt volt a csapatával, és közös erővel vették fel a küzdelmet az elemekkel. Ildi rendőröket szerzett valahonnan és megindult a nagy munka.
Itt jegyzem meg, hogy szegény rendőrök bakancsban voltak és esélyük sem volt szárazon megúszni a napot.
Én a polgárőrökkel és vagy harminc rendőrrel pár házzal lejjebb láncba rendeződtünk és hordtuk befelé a zsákokat, ahova kellett. Egyszer csak jött egy rendőr, hogy nagy a baj pár házzal feljebb, mert átszakadt egy gátrész. Három homokzsákkal a hátamon siettem a házhoz, aminek a kertjében megláttam a csapatunkat.
Ez volt az a ház, ahol az öreg néni a két kutyával lakott. A kert végében egy beton támfal sarkánál tört be a víz és a kertet percek alatt tóvá változtatta. Homokzsákokkal próbáltuk megállítani a veszedelmet a krumpli és a hagymavetemény sarkánál a málnás mellett. (Ezúton jegyzem meg, hogy a maratonos pólóm futásra alkalmas, málnásban zsákolásra annál kevésbé!)
Itt a víz ekkor már alsógatyáig ért, a föld viszont süppedt. Amikor a diófa alatt egy csendesen ringatózó wc ülőkét pillantottam meg, világossá vált számomra, hogy jobb, ha nem is gondolok bele abba, miben vagyok közel derékig, hanem csak nevettem egy jót azon, hogy ez bizony szar ügy! A lukat betömtük 8-10 zsákkal, de a szomszédból is hömpölygött a "víz", ezért inkább a házra koncentráltunk.
Mire visszaértem a házhoz, már az egész kert víz alatt volt és egy, a szőlőlugas mellett ringatózó fehér kishajó jelezte, hogy itt nemrég még unokák játszottak és élvezték a nagymama csendes kertjét. A házat mire teljesen körbevette a víz, a homokzsákok is felnőttek arra magasságra, hogy urai legyenek a helyzetnek, még ha csak kis időre is. Rendőrök sora pakolta már ide is a zsákokat. A néni egyik kutyája, aki a zsákkupacon kívül a vízben állva rémülten konstatálta, hogy a kertben vagy ötven egyenruhás van, pedig amikor a posta jön és ő jól meg tudja ugatni az egyenruhát, az egyedüli dolog. Így amikor Ildi átette a kutyát a zsákokon a száraz részre, akkor lévén, hogy most minden megváltozott és a civil ruha a ritka, odakapott és kéz, azaz fogjegyét helyezte el Ildi karján. Ebben az egyen és civil ruhás dologban sántíthat valami, mert nemsokkal később egy egyenruhás rendőrt is megharapott, aki történetesen pont kutyás rendőr volt. Szerintem a nap végi poén az volt amikor őt a hátamon hoztam ki a kertből, hogy ne kelljen átgázolnia az akkor már néhol közel térdig érő vízben.
Nekünk már indulnunk kellett haza, de sok remek ember maradt ott és testvérként vállt vállnak vetve küzdöttek a vízzel. Ekkor kaptuk a hírt, hogy Edelénynél apad a patak és megmenekült a település a további förtelemtől. Eredeti parkolóhelyünknél elhaladva homokzsákgátat látunk és vizet mindenhol mögötte. A gyártelepszerűség, ahol eddig bokrokat és olajfoltos betont láttunk, most őrült építész groteszk műveként festett, ahogy az ajtók és ablakok belenyíltak egy oda nem illő közegbe, egy "tóba". Elhagyva a települést, csak remélni tudtuk, hogy azok az épületek, ahol mentettük a menthetőt, megmenekülnek és azok az emberek, akik ott maradtak még, segítenek a többi ház megmentésében!
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármi módon és formában segítette a mentési munkálatokat!
Erről a videó összefoglaló:
ui: A videóban látható mélyen fekvő ház ahol a legtöbbet dolgoztunk, megmenekült. Nemrég beszéltem a tulajdonossal telefonon. A ház előtt az úton már csak pár cm. víz van.
- Chevy
Már megközelíteni sem volt egyszerű, lezárták az utakat és elterelték a forgalmat.
Valószínű nem egyszerű látványt nyújthattunk a román rendszámú "árvízvédelem" feliratú "T"-betűs autónkkal, mert miután a rendőrökkel egyezkedtünk és megbeszéltük, hogy beengedjenek arra az útra, ami bevezet a leggázosabb részhez, akkor teljesen leállították a forgalmat, hogy ki tudjak tolatni és rá tudjak kanyarodni az útra.
Ezután egy, a falu egy magasabb pontján lévő kanyarban leparkoltunk. Itt víznek se híre, se hamva nem volt, (az autóból nézve). De láttunk ház mellett rémült őzikét, és több száz vagy ezer rendőrt, akiket buszokkal hoztak ki. A házak végénél az utca már víz alatt állt, és ameddig vártuk Zsófit és Bálintot, akik visszarohantak a kocsihoz egy dologért, leültünk a száraz részen egy kb. öt sor magas homokzsákgátra. Egyszer csak víz kezdett folyni alattunk és szemmel láthatóan nőtt a víz, pedig egy szántóföld mellett voltunk. Zsófiék hamar megjöttek és beálltunk a rendőrök közé zsákot pakolni, mert a szántóföld felől folyt rá a víz az útra.
Miután kiépítettük a kis gátunkat, a túloldalon lévő házhoz mentünk segíteni. Ez a ház csak azért nem volt ablakig vízben, mert a tulajdonos és barátai alaposan felkészültek az árra, és a ház körül soktonnányi homokzsákkupac volt már ekkor is. Több teherautónyi zsákot pakoltunk be és magasítottuk a védelmet. A tulaj testvére megkért minket, hogy segítsünk a földszinten lévő irodából dolgokat menteni. Dobozokba pakoltunk mindent, amit csak lehetett és hordtuk fel az emeletre. Mivel ez egy vállalkozás volt, a raktárkészlet is ide volt halmozva. Ennek nem volt sok esélye a menekülésre, ha betör a víz.
Nagy, nehéz dobozok sokasága között mentettük az iratokat és értékesebb, nehezen pótolható dolgokat, eközben egy benzinmotoros szivattyú elkeseredett harcát vívta a vízzel, ami az iroda alatti pincéből próbálta meg kiszivattyúzni a vizet. Még sose láttam olyan betonfalat, ami úgy nézett ki, mint amikor egy hordót szétlőnek golyószóróval. Ennek a pincének a fala ilyen volt. Ezer helyen pisilt át rajta a Sajó.
Ez volt az egyébként remek stratégia leggyengébb láncszeme, hisz körbe meg volt védve a ház, de pont a közepén, a pincéből jött a víz. A szivattyúzás ellen szólt az a tény is, hogy mivel nagy mennyiségű vízről volt szó, félő volt, hogy alámossa a házat a víz. A raktárkészlet megmentésére kitaláltam, hogy raklapokból csinálunk egy méretes dobogót és arra tesszük a dobozokat. Ezt hamar meg is valósítottuk, és az egész raktárat átpakoltuk úgy, hogy ha be is tör a víz a pincén vagy a zsákokon keresztül, akkor se az egész készlet menjen tönkre.
Csak, hogy oldjam a feszültséget és jókedvet vigyek a borzalomba, Bálinttal készíttettem egy táblát, amit egy konyhai késsel feltűztem a pincelejáróra:
FELSŐZSOLCAI ÉLMÉNY- ÉS BARLANGFÜRDŐ
Szükség is volt erre, hiszen az a szóbeszéd járta, hogy a helyi polgármester nem azt intézte, hogy megvédjék a települést, hanem lemondott róla és a kitelepítést rendelte el, emiatt átszakadt egy erősítést igénylő gát és eláradt a falu. Az a föld pedig, ami ekkor még megmenekült, két multinak adott otthont az ártéren. (!)
A polgármesterre állítólag épp emiatt rendőrök vigyáztak, mert voltak, akik hálájukat, már tulajdonuk nem lévén, puszta kézzel fejezték ki. Ezek persze csak szóbeszédek és nem tudni, mi az igazság, de az biztos, hogy már be volt jelentve sajtóközleménybe, hogy a település elveszett és már nem a védekezési munkák kellenek, hanem a kitelepítési, amikor mi még vagy ezer rendőrrel azon küzdöttünk, hogy a falu ezen részét megmentsük. Mi nem adtuk fel, és azok sem, akik ott laktak!
Közben felhívott valaki a vízügytől, hogy az autónk rossz helyen áll, mert a Sajó igényt tart a parkolóhelyünkre és ha nem rohanunk, akkor esetleg pontyok fogják csipegetni a tetőablak tömítését. (Köszi Riki, hogy kiírtad a telefonszámomat a kocsira!!!!)
A reggel letett homokzsákkupacok, amik a szántóföld felől védték az utat, ekkor már víz alatt voltak és ez azt jelentette, hogy térdig ér a víz az úton. Így Rikivel a térdig érő vízben rohantunk a kocsink megmentésére. A magasabb részen, ahol még nem volt víz, meg kellett állnunk kiönteni a gumicsizmánkból a vizet, ezt követően maratonistákhoz méltóan elfutottunk az autóhoz, ami körül már kezdett terpeszkedni a víz és emberek hada pakolta a homokzsákokat. Arrébb parkoltunk. A mögöttünk álló Suzukit eközben rutinos és ritmusos mozdulatokkal taszigálták az út túlfelére.
Visszafelé Riki érdeklődött a házaik előtt lemondóan álldogáló helyieknél, hogy mit tudunk segíteni, és ahol kellett, gyorsan behordtunk zsákokat.
A délelőtt óta mentett házhoz visszaérve két kutyára lettem figyelmes, amint a mező felől beúsztak és a gátra felkapaszkodtak. Két kis foxi ázottan és remegve, alázattal kért menedéket a zsákok tetején. Nem tudtuk, honnan kerültek oda. Mivel kérdéses volt még ennek a vízzel körülvett kis szárazulatnak a sorsa, a következő teherautónyi homokzsák lepakolása után feltettük őket a platóra, hogy valami szárazabb részen találjanak menedéket.
Homoklapátolás, zsákolás és talicskázás következett. A lányok emberfeletti kitartásról tettek tanúbizonyságot, Bálint pedig arról, hogy ahol kaja van, azt ő megtalálja. Egyszer csak egy szendvicses zacskót talált az út szélén a vízben, amiben több szalámis szendvics is várta sorsának beteljesedését. A víz olyan sebességgel nőtt, hogy szemmel lehetett látni, ahogy a kertben egyre feljebb jön. Én négy polgárőrrel egy arrébb lévő házat mentettem, aminek a kertjében szintén ott volt már a Sajó.. vagy a Hernád...vagy mindkettő... de leginkább úgy tűnt, idén a Balatont turisztikai okokból átették ide. Talicskáztuk Rikivel a zsákokat, a lányok és Bí lapátoltak és zsákot töltöttek, amikor végre újabb buszok jöttek, és sok száz rendőr érkezett.
Miközben Ildi lapátolt, kétségbeesett néni kérte, hogy pár zsákot vigyenek hozzá, mert a kertbe bejött már a víz. Ildi Rikivel odasietett megnézni mi a helyzet és rögtön el is kezdte szervezni a mentést, ugyanis itt emberhiány miatt senki nem csinált még semmit. Két kutya és az ősz öreg néni nézte kétségbeesetten, amint a víz egyre csak nő a kertben, hogy végül átvegye az uralmat. Ekkor Dienes Atti is már itt volt a csapatával, és közös erővel vették fel a küzdelmet az elemekkel. Ildi rendőröket szerzett valahonnan és megindult a nagy munka.
Itt jegyzem meg, hogy szegény rendőrök bakancsban voltak és esélyük sem volt szárazon megúszni a napot.
Én a polgárőrökkel és vagy harminc rendőrrel pár házzal lejjebb láncba rendeződtünk és hordtuk befelé a zsákokat, ahova kellett. Egyszer csak jött egy rendőr, hogy nagy a baj pár házzal feljebb, mert átszakadt egy gátrész. Három homokzsákkal a hátamon siettem a házhoz, aminek a kertjében megláttam a csapatunkat.
Ez volt az a ház, ahol az öreg néni a két kutyával lakott. A kert végében egy beton támfal sarkánál tört be a víz és a kertet percek alatt tóvá változtatta. Homokzsákokkal próbáltuk megállítani a veszedelmet a krumpli és a hagymavetemény sarkánál a málnás mellett. (Ezúton jegyzem meg, hogy a maratonos pólóm futásra alkalmas, málnásban zsákolásra annál kevésbé!)
Itt a víz ekkor már alsógatyáig ért, a föld viszont süppedt. Amikor a diófa alatt egy csendesen ringatózó wc ülőkét pillantottam meg, világossá vált számomra, hogy jobb, ha nem is gondolok bele abba, miben vagyok közel derékig, hanem csak nevettem egy jót azon, hogy ez bizony szar ügy! A lukat betömtük 8-10 zsákkal, de a szomszédból is hömpölygött a "víz", ezért inkább a házra koncentráltunk.
Mire visszaértem a házhoz, már az egész kert víz alatt volt és egy, a szőlőlugas mellett ringatózó fehér kishajó jelezte, hogy itt nemrég még unokák játszottak és élvezték a nagymama csendes kertjét. A házat mire teljesen körbevette a víz, a homokzsákok is felnőttek arra magasságra, hogy urai legyenek a helyzetnek, még ha csak kis időre is. Rendőrök sora pakolta már ide is a zsákokat. A néni egyik kutyája, aki a zsákkupacon kívül a vízben állva rémülten konstatálta, hogy a kertben vagy ötven egyenruhás van, pedig amikor a posta jön és ő jól meg tudja ugatni az egyenruhát, az egyedüli dolog. Így amikor Ildi átette a kutyát a zsákokon a száraz részre, akkor lévén, hogy most minden megváltozott és a civil ruha a ritka, odakapott és kéz, azaz fogjegyét helyezte el Ildi karján. Ebben az egyen és civil ruhás dologban sántíthat valami, mert nemsokkal később egy egyenruhás rendőrt is megharapott, aki történetesen pont kutyás rendőr volt. Szerintem a nap végi poén az volt amikor őt a hátamon hoztam ki a kertből, hogy ne kelljen átgázolnia az akkor már néhol közel térdig érő vízben.
Fotó: MTI
Nekünk már indulnunk kellett haza, de sok remek ember maradt ott és testvérként vállt vállnak vetve küzdöttek a vízzel. Ekkor kaptuk a hírt, hogy Edelénynél apad a patak és megmenekült a település a további förtelemtől. Eredeti parkolóhelyünknél elhaladva homokzsákgátat látunk és vizet mindenhol mögötte. A gyártelepszerűség, ahol eddig bokrokat és olajfoltos betont láttunk, most őrült építész groteszk műveként festett, ahogy az ajtók és ablakok belenyíltak egy oda nem illő közegbe, egy "tóba". Elhagyva a települést, csak remélni tudtuk, hogy azok az épületek, ahol mentettük a menthetőt, megmenekülnek és azok az emberek, akik ott maradtak még, segítenek a többi ház megmentésében!
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármi módon és formában segítette a mentési munkálatokat!
Erről a videó összefoglaló:
ui: A videóban látható mélyen fekvő ház ahol a legtöbbet dolgoztunk, megmenekült. Nemrég beszéltem a tulajdonossal telefonon. A ház előtt az úton már csak pár cm. víz van.
- Chevy
péntek, június 11
Szombaton megérkeztünk Miskolcra. A csapat Ildi, Zsófi, Riki és jómagam. Bálintot délutánra vártuk.
Egy román rendszámú autót sikerült kapnunk a projekthez Melitől, amin még egy nagy "T"-betű is az optikai tunning részét képezte. Ezt tetéztük egy nyomtatott "ÁRVÍZVÉDELEM" felirattal, és a telefonszámommal. (másnap ez még nagy szerepet kapott)
Megtudtuk, hogy a pénteki Edelényi gátszakadás miatt Edelényben kélne el a legnagyobb segítség. Odaérve egy olyan település látványa fogadott, ami Velence és a Niagara keveréke lehetne. A központban lévő házak között hömpölygött a víz, de nem csak lassú, komótos tempóban, hanem nagy sebességgel és dübörgő hanggal. A néhai Bódva patak a híd alatt már nem fért el, ezért megkerülte... a városon át.
Az autónkat letettük és választanunk kellett a két helyi taxi között, amivel át kellett mennünk a városközpont zubogóin. Egyik egy kanalas kotró, aminek a kanalában állva lehetett utazni, a másik egy hókotró, aminek a platóján. A platóst választottuk, mert arra több ember fért.
A túloldalon elég nagy szervezetlenséget találtunk. Nem volt olyan ember, aki felülről összefogta volna a munkálatokat. Azaz lehet, hogy volt mert gyakran érkeztek olyanok, akik nagyon okosak voltak...
Ide az ország minden szegletéből érkeztek tűzoltók és közéjük álltunk be a híd alatti rész gátját megerősíteni. A gát tetején még jó méteres magasítás lett kiépítve homokzsákokból. A gát túloldalán lent, lakóházak voltak.
Sok erős fiatalt és idősebb embert láttunk, akik rendes ruhában kijöttek nézelődni, fotózgatni, és ezt nem volt valami jó látni, de ellenpélda annál több volt.
Annál a gátszakasznál, ahol dolgoztunk, az utca legutolsó háza előtt napernyős pados egyenpólós sürgésforgás volt. Mint megtudtuk, a helyiek kis csoportja megszervezte, hogy a gáton dolgozók el legyenek látva vízzel és étellel. Később megtudtuk, hogy a Boldva polgármesterének háza az, ahol ez a történés van, és a kis csapat vezetője a polgármester úr felesége.
Ők mindig mosolyogva és érdeklődve fogadtak minket, akárhányszor arra jártunk. Ildi hálából vitt nekik jégkrémeket, aminél aranyosak voltak és csodálkoztak, hogy ők kapnak azoktól valamit, akik az ő házaikat mentik.
Csatárláncba állva pakoltuk a homokzsákokat és férfiakat megszégyenítő erővel ott állt a lánc közepén két törékeny tündérke a maratonos mezben és ők is teljes gőzzel rakták a nem ritkán vizesen, nehezen és sarasan érkező zsákokat. Zsófi arcán egy negyed homokzsáknyi sár is helyet foglalt, ami idővel valahogy eltűnt onnan.
A tűzoltókkal olyan jól sikerült együtt dolgoznunk, hogy teljes értékű csapattagként kezeltek és amikor ebédelni mentek a szállásukra, akkor hívtak minket is. Így a helyi iskola éttermében több száz tűzoltóval ebédeltünk. Bálint is megérkezett, vonattal, busszal és stoppal.
Mivel mi maratonos pólókban voltunk, elég feltűnőek lehettünk és sokszor szóba került, kik is vagyunk. Volt, aki már évekkel ezelőtt futott is velünk. :) Kaptam mailcímeket is, hogy szóljak jövőre, ha arra tart a maraton, mert jönnek.
A nap végén a "kotróstaxival" átkeltünk a zubogókon és Miskolcra mentünk, ahol Erikánál megpróbáltuk kipihenni a napi hajtást.
- Chevy
Egy román rendszámú autót sikerült kapnunk a projekthez Melitől, amin még egy nagy "T"-betű is az optikai tunning részét képezte. Ezt tetéztük egy nyomtatott "ÁRVÍZVÉDELEM" felirattal, és a telefonszámommal. (másnap ez még nagy szerepet kapott)
Megtudtuk, hogy a pénteki Edelényi gátszakadás miatt Edelényben kélne el a legnagyobb segítség. Odaérve egy olyan település látványa fogadott, ami Velence és a Niagara keveréke lehetne. A központban lévő házak között hömpölygött a víz, de nem csak lassú, komótos tempóban, hanem nagy sebességgel és dübörgő hanggal. A néhai Bódva patak a híd alatt már nem fért el, ezért megkerülte... a városon át.
Az autónkat letettük és választanunk kellett a két helyi taxi között, amivel át kellett mennünk a városközpont zubogóin. Egyik egy kanalas kotró, aminek a kanalában állva lehetett utazni, a másik egy hókotró, aminek a platóján. A platóst választottuk, mert arra több ember fért.
A túloldalon elég nagy szervezetlenséget találtunk. Nem volt olyan ember, aki felülről összefogta volna a munkálatokat. Azaz lehet, hogy volt mert gyakran érkeztek olyanok, akik nagyon okosak voltak...
Ide az ország minden szegletéből érkeztek tűzoltók és közéjük álltunk be a híd alatti rész gátját megerősíteni. A gát tetején még jó méteres magasítás lett kiépítve homokzsákokból. A gát túloldalán lent, lakóházak voltak.
Sok erős fiatalt és idősebb embert láttunk, akik rendes ruhában kijöttek nézelődni, fotózgatni, és ezt nem volt valami jó látni, de ellenpélda annál több volt.
Annál a gátszakasznál, ahol dolgoztunk, az utca legutolsó háza előtt napernyős pados egyenpólós sürgésforgás volt. Mint megtudtuk, a helyiek kis csoportja megszervezte, hogy a gáton dolgozók el legyenek látva vízzel és étellel. Később megtudtuk, hogy a Boldva polgármesterének háza az, ahol ez a történés van, és a kis csapat vezetője a polgármester úr felesége.
Ők mindig mosolyogva és érdeklődve fogadtak minket, akárhányszor arra jártunk. Ildi hálából vitt nekik jégkrémeket, aminél aranyosak voltak és csodálkoztak, hogy ők kapnak azoktól valamit, akik az ő házaikat mentik.
Csatárláncba állva pakoltuk a homokzsákokat és férfiakat megszégyenítő erővel ott állt a lánc közepén két törékeny tündérke a maratonos mezben és ők is teljes gőzzel rakták a nem ritkán vizesen, nehezen és sarasan érkező zsákokat. Zsófi arcán egy negyed homokzsáknyi sár is helyet foglalt, ami idővel valahogy eltűnt onnan.
A tűzoltókkal olyan jól sikerült együtt dolgoznunk, hogy teljes értékű csapattagként kezeltek és amikor ebédelni mentek a szállásukra, akkor hívtak minket is. Így a helyi iskola éttermében több száz tűzoltóval ebédeltünk. Bálint is megérkezett, vonattal, busszal és stoppal.
Mivel mi maratonos pólókban voltunk, elég feltűnőek lehettünk és sokszor szóba került, kik is vagyunk. Volt, aki már évekkel ezelőtt futott is velünk. :) Kaptam mailcímeket is, hogy szóljak jövőre, ha arra tart a maraton, mert jönnek.
A nap végén a "kotróstaxival" átkeltünk a zubogókon és Miskolcra mentünk, ahol Erikánál megpróbáltuk kipihenni a napi hajtást.
- Chevy
csütörtök, június 10
Mint látjátok a beszámolók az előző bejegyzéssel sajnos véget értek, viszont jó hír, hogy van a tarsolyban még pár videó. Ezek közül íme a következő csokor:
Nézzetek vissza a többi klip miatt, illetve Chevy ígéretéhez híven készített számotokra beszámolót Edelényből, ahová már meg is érkezett az autónyi bátor maratonistával. Maradjanak velünk!
Nézzetek vissza a többi klip miatt, illetve Chevy ígéretéhez híven készített számotokra beszámolót Edelényből, ahová már meg is érkezett az autónyi bátor maratonistával. Maradjanak velünk!
vasárnap, május 30
Még leírni is olyan fura: „Budapest”…
Visszaérkezni Budapestre.
Másfél hónap után…
Írhatnék arról, hogy milyen volt reggel az ébredés, és írhatnék arról, hogy hogyan indult el utolsó útjára az idei maraton.
Írhatnék a csodás csatlakozókról, akik már az indulási pontra kijönnek hozzánk és végigfutják a mai 25 kilométert.
Írhatnék azokról, akik valahol útközben csatlakoznak be és integetnek az autósoknak.
És persze írhatnék a Radó Istvánról, aki ígéretéhez híven kijön hozzánk egy ragyogó vörös rally autóval és végig vezeti a menetet.
Sok minden van a mai napon, amiről írni volna érdemes.
Sok történés és apró öröm.
Sok kedves ember, rengeteg fotó, turisták mindenütt, akik fényképezőgépet, vagy mobilt kapnak elő, hogy megörökítsék, ahogy vagy 50 ember fut nevetve és integetve a körúton a rendőrmotorosok, és a feldíszített zenés autó mögött.
Írhatnék arról, hogy mi minden történt.
De inkább az érzésekről írok…
Arról, hogy milyen érzés magunk előtt látni a Budapest határát jelző táblát.
Hogy mi járja át az ember szívét, amikor feltűnik az Andrássy út.
Hogy mit jelent 6 hete nem látott barátokat újra ölelni.
És hogy milyen érzés a szemerkélő esőben zokogni a Hősök terén.
Mert 44 nap és 2100 kilométer után a Maratoni csoda most egy időre megint véget ért.
Hazajöttünk.
Annak idején – talán igaz sem volt – 19 ember indult útnak, hogy nyakába vegye az országot és tegyen valamit a drogok terjedése ellen és hallassa a józan ész szavát.
Öt - akkor még idegen - autóba tettük be a táskákba gyömöszölt életünket, ami mostanra a mi várunk lett, az egyetlen biztos pont ebben az állandó vándorlásban.
A futómezünk a vértünk, a felvilágosító füzetek a fegyvereink.
És megszámlálhatatlan barát az út során.
Tanárok, rendőrök, polgármesterek, sportolók és a felfoghatatlan számú gyerek, akik együtt futottak velünk.
Arcok villannak fel, képek sodródnak elénk ma minden pillanatban: a 44 nap ezernyi villanása.
Ahogy felhők úsznak el felettünk, míg a végtelen rónán futunk..
Ahogy megérkezünk egy ismeretlen szállásra, táskák alatt rogyadozva.
Ahogy a vacsoránál csupa megfáradt, de mosolygó arc kanalaz az asztalok körül.
A szikrázó napsütés, a mellettünk susogó fák, a szembe jövő kocsi, amiből derékig kilógva tapsol egy idegen.
Az esküre emelt kezek tengere, a mosolygó tanárok arca, és a magunk között, nevetéssel és szeretettel töltött esték sora…
A Maraton.
És most itt vagyunk, futunk befelé a Hősök terére.
Minden olyan méltóság teli és emelkedett.
Mintha rendőrünk is büszkébb tartással ülne előttünk a motoron, mintha a turisták is megemelnék láthatatlan kalapjukat.
Előttünk a kanyar, ívben fordulunk a térre, megfogjuk egymás kezét, az erősödő szél cibálja a zászlót, a szív dobban, újra dobban és egyre hangosabban dobban, egy pillanatra megállni látszik az idő, csend lesz, minden zaj megszűnik, előttünk a szobrok, olyan hősök mozdulatlan alakjai, akik annak idején erejüket, szívüket, vérüket adták egy igaz ügyért…
Mindannyiunkért.
A menet befut, a léptek lelassulnak, a ritmusra mozgó kar elernyed, a talp megnyugszik, az ember megáll.
De a világ forogni kezd.
Hová tűnt az idő?
Az ember magára marad egy villanásra.
Odabent, egyedül a saját világában.
Az egész univerzum az övé, és rajta kívül nincsen is más az Univerzumban, csak ő maga és az érzés: „Megcsináltam”
Majd a sötétből azonnal előbújó szorítás: „Vége van”
És ezt az érzést nem lehet bírni egyedül…
Oda kell menni valakihez, hogy a vállára lehessen borulni.
Másként nem megy. Kell a másik érintése, jelenléte, támogatása, figyelme, szeretete…
Állok a zászlóval és Móni jön oda hozzám…
Átölel…
Feje a mellemen…
Érzem, ahogy sírni kezd…
„Ne csináld, kérlek ne csináld, mert én sem bírom így..” – könyörgök magamban.
De már zokog…
Fel-felszakadó rohamokkal sír, könnyei végigfolynak a vizes mezemen.
Bal kezemmel a zászlót tartom, jobbal ölelem, feje befúrva a vállamba, és én hálát adok a sorsnak, hogy az eső esik, egybemossa a könnyeket, és rajtam szemüveg van, e mögé bújhatok…
44 nap minden rezdülése, minden fáradtsága, harca és végtelen boldogsága itt van bennünk és valahogy tapinthatóan köröttünk a levegőben.
Összenőttünk, összetartozunk mi 19-en, és e köteléket nem szakíthatja el már semmi sem…
Ami mögöttünk van, a másfél hónap minden könnye és minden öröme olyan láncot kovácsolt, ami erősebb a viharnál, a gondoknál, az ember és a természet erejénél…
Együtt vagyunk…
Együtt…
Álljon hát itt a 19 fős maratoni csapat névsora végtelen tisztelettel:
Braun Mónika
Diaconescu Gabriella
Fekécs Tímea
Fodor Szilárd
Horváth Richárd
Illés Csaba
Juhos Tímea
Komondy Bálint
Kovács Imre
Lagzi Szilvia
Nagy János
Németh Attila
Németh Gergely
Patai István
Péter Melinda
Soltész Solt
Soós Zoltán
Török Lilla
Varga Xénia
Braun Mónika
Diaconescu Gabriella
Fekécs Tímea
Fodor Szilárd
Horváth Richárd
Illés Csaba
Juhos Tímea
Komondy Bálint
Kovács Imre
Lagzi Szilvia
Nagy János
Németh Attila
Németh Gergely
Patai István
Péter Melinda
Soltész Solt
Soós Zoltán
Török Lilla
Varga Xénia
2010-ben a 9. Drogmentes Magyarországért Maraton nem csak Magyarország legnagyobb drogellenes rendezvénye volt, hanem a maratonok történetének valaha volt legnagyobb és legeredményesebb maratonja!
Csaknem 19.000 gyerek és felnőtt futott velünk.
36.000 ember hallgatta meg az előadásainkat.
Több mint 25.000 Drogmentes Kapitány született.
184 település és 352 iskola kapcsolódott be a programokba.
És ami a legfőbb:
Több mint 62.000 embert értünk el közvetlenül a drogmentesség üzenetével!
Hálásan köszönjük minden segítőnek, csatlakozónak, támogatónak és résztvevőnek a hozzájárulást, szeretetet és segítséget!
36.000 ember hallgatta meg az előadásainkat.
Több mint 25.000 Drogmentes Kapitány született.
184 település és 352 iskola kapcsolódott be a programokba.
És ami a legfőbb:
Több mint 62.000 embert értünk el közvetlenül a drogmentesség üzenetével!
Hálásan köszönjük minden segítőnek, csatlakozónak, támogatónak és résztvevőnek a hozzájárulást, szeretetet és segítséget!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
UI:
E kedves kis blogot tovább éltetem majd, beszámolok érdekességekről és további történésekről.
Illetve arról, amiről te hallani szeretnél.
Ha megírod, hogy mi érdekel, el fogom mesélni.
Hiszen bár hazaértünk most e 44 nap után, és úgy tűnik, valaminek vége lett, de ezzel együtt egy egészen más dolog elkezdődik e percben.
És ami elkezdődik, azt úgy hívják:
10. Drogmentes Magyarországért Maraton!
Holnaptól megindul a szervezés.
Számítunk rád, gyere velünk!!!
szombat, május 29
Jöhet itt nekünk a szombat azzal, hogy ez már hétvége és úgyis alig van ember az utcákon…
Hát, ha alig van ember az utcákon, akkor nyílván mindenféle ünnepségeken és fesztiválokon vannak.
Úgyhogy a futás megindul szépen a maga tisztességes kis ütemében, alig 50 kilométer vár ránk, hát akkor nosza, a futósorrend kidolgozva, az idő jó, és igaz, hogy 42 napja úton vagyunk már, de a lábakban még mindig van erő, és a szív még mindig visz előre.
Közben persze a többi kocsi víg rohangálásba kezd az útvonal mentén, hogy mindenféle rendezvényeket látogasson meg.
Ott van pl. az Üllői Csülökfesztivál, ahová eléggé időben érünk oda ahhoz, hogy belekóstolhassunk a mennyei fínomságokba, de ahhoz még korán vagyunk, hogy magát a programot és a tömegeket is elérhessük, ugyanis még csak a főzőverseny nevezettjei hajolnak szorgosan az üstök fölé.
Nem úgy Gyömrőn, ahol a gyereknapi programokra toppanunk be.
Az Alpolgármester úrnak röviden bemutatkozunk, hogy ugye éppen tegnap futottunk be hozzájuk, és hogy most is tartanánk egy kis Kapitány avatást, lehetne felvilágosító anyagokat osztani stb.
Végtelenül kedvesen végigvezet minket a sátrak során, hogy nézzük meg a lehetőségeket és válasszuk ki a helyet, ahol le szeretnénk telepedni.
Természetesen a színpadon is kapunk időt, sőt, részesei lehetünk a „zseton rendszer”-nek.
Ugyanis a részt vevő gyerekek zsetonokat nyerhetnek a vetélkedőkön, amiket aztán beválthatnak finomságokra.
Így a drog témájú kérdésekre helyes választ adó apróságok között zsetonokat osztunk szét.
Végül pedig, egyfajta csattanóként kiderül, hogy az Alpolgármester úr a helyi TV egyik vezetője, így meglehetős örömmel fogadja a dvd-inket, mert mint mondja, ezeket nagyon jól fogja tudni játszani a különféle műsorokban.
Persze ma is van drogellenes aláírásgyűjtés. Az egyik benzinkútnál Chevy kiszúr egy kocsit és azt mondja: „Fogadjunk, hogy ez a Radó kocsija!”
Akár fogadhatnánk is, mert mi még nem tudjuk, amit a Chevy tud.
Hogy Radó István rally versenyzőről van szó.
Mikor Gabi bemegy a büfébe is, hogy aláírásokat kérjen, bizony találkozik egy emberrel, akinek ismerős a maraton és meg is kérdezi, hogy a Chevy itt van-e.
Nos, ő a Radó István, egy arany szívű ember, aki azzal kezdi, hogy akkor ő is adna valamit, és előkap egy rally újságot.
Aztán még azt pedzegetjük, ha lesz rá módja, kijöhetne a vasárnapi befutóra egy versenyautóval, mert az mesés volna!
És ha már holnap befutó, akkor le kell mosni a kocsikat is, hogy csillogjanak-villogjanak a nevezetes napon.
Az autómosóba Xéni és Móni viszik el a legnagyobb kocsit, az Előkészítőt.
Már éppen nekiállnának, amikor egy kedves férfihang megszólítja őket a hátuk mögött: „Hölgyeim, megengedik, hogy lemossam a kocsit?”
Drága barátunk Macsek István volt az, aki még este a szállásunkon is meglepett minket egy hatalmas halom süteménnyel.
Ja, és amikor az autómosó vezetője megnézte a kocsit és megtudta, mit is csinálunk, az utolsó fillérig visszaadta a pénzt, amit az automatába dobáltunk.
Sőt, meghívta a lányokat ásványvízre és búcsúzóul adott még két palackot a csapatnak is.
Ezen úgy látszik annyira megilletődtek a kislányok, hogy sebesen elszáguldottak a kocsival és otthagyták a vizet.
De hát az ember nem hagy ott ilyen szíves ajándékot.
Visszamentek hát nagy szabadkozva, hogy az itt maradt vízért jöttek.
Ezen meg úgy látszik a mi emberünk hatódott meg, mert kárpótlásul adott még két palackkal…
Egyébként a mai napon már betettük a fél lábunkat Budapestre.
Ugyanis a VIII. kerülettől meghívást kaptunk ugyanarra a gyereknapi rendezvényre, amin már tavaly is voltunk.
Az egyik kocsi tehát felment Pestre azt Imivel és az Atival, meg két csapattag mamájával (Imi mama és a Gergő mama) és négyesben képviselték a maratont: előadást tartottak, kapitányt avattak, és persze aláírásokat gyűjtöttek.
Este pedig…
Az utolsó közös este kicsit különleges a meeting.
Nem csak a torták miatt, amivel az idei maraton eredményeit ünnepeljük, hanem azért is, ahogyan az eltelt másfél hónap eseményeit felidézzük, hol kacagva, hol könnyezve megyünk végig a legszebb pillanatokon.
Furcsa érzés, hogy ma este le kell feküdni.
Valahogy senkinek nem akaródzik igazán…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Hát, ha alig van ember az utcákon, akkor nyílván mindenféle ünnepségeken és fesztiválokon vannak.
Úgyhogy a futás megindul szépen a maga tisztességes kis ütemében, alig 50 kilométer vár ránk, hát akkor nosza, a futósorrend kidolgozva, az idő jó, és igaz, hogy 42 napja úton vagyunk már, de a lábakban még mindig van erő, és a szív még mindig visz előre.
Közben persze a többi kocsi víg rohangálásba kezd az útvonal mentén, hogy mindenféle rendezvényeket látogasson meg.
Ott van pl. az Üllői Csülökfesztivál, ahová eléggé időben érünk oda ahhoz, hogy belekóstolhassunk a mennyei fínomságokba, de ahhoz még korán vagyunk, hogy magát a programot és a tömegeket is elérhessük, ugyanis még csak a főzőverseny nevezettjei hajolnak szorgosan az üstök fölé.
Nem úgy Gyömrőn, ahol a gyereknapi programokra toppanunk be.
Az Alpolgármester úrnak röviden bemutatkozunk, hogy ugye éppen tegnap futottunk be hozzájuk, és hogy most is tartanánk egy kis Kapitány avatást, lehetne felvilágosító anyagokat osztani stb.
Végtelenül kedvesen végigvezet minket a sátrak során, hogy nézzük meg a lehetőségeket és válasszuk ki a helyet, ahol le szeretnénk telepedni.
Természetesen a színpadon is kapunk időt, sőt, részesei lehetünk a „zseton rendszer”-nek.
Ugyanis a részt vevő gyerekek zsetonokat nyerhetnek a vetélkedőkön, amiket aztán beválthatnak finomságokra.
Így a drog témájú kérdésekre helyes választ adó apróságok között zsetonokat osztunk szét.
Végül pedig, egyfajta csattanóként kiderül, hogy az Alpolgármester úr a helyi TV egyik vezetője, így meglehetős örömmel fogadja a dvd-inket, mert mint mondja, ezeket nagyon jól fogja tudni játszani a különféle műsorokban.
Persze ma is van drogellenes aláírásgyűjtés. Az egyik benzinkútnál Chevy kiszúr egy kocsit és azt mondja: „Fogadjunk, hogy ez a Radó kocsija!”
Akár fogadhatnánk is, mert mi még nem tudjuk, amit a Chevy tud.
Hogy Radó István rally versenyzőről van szó.
Mikor Gabi bemegy a büfébe is, hogy aláírásokat kérjen, bizony találkozik egy emberrel, akinek ismerős a maraton és meg is kérdezi, hogy a Chevy itt van-e.
Nos, ő a Radó István, egy arany szívű ember, aki azzal kezdi, hogy akkor ő is adna valamit, és előkap egy rally újságot.
Aztán még azt pedzegetjük, ha lesz rá módja, kijöhetne a vasárnapi befutóra egy versenyautóval, mert az mesés volna!
És ha már holnap befutó, akkor le kell mosni a kocsikat is, hogy csillogjanak-villogjanak a nevezetes napon.
Az autómosóba Xéni és Móni viszik el a legnagyobb kocsit, az Előkészítőt.
Már éppen nekiállnának, amikor egy kedves férfihang megszólítja őket a hátuk mögött: „Hölgyeim, megengedik, hogy lemossam a kocsit?”
Drága barátunk Macsek István volt az, aki még este a szállásunkon is meglepett minket egy hatalmas halom süteménnyel.
Ja, és amikor az autómosó vezetője megnézte a kocsit és megtudta, mit is csinálunk, az utolsó fillérig visszaadta a pénzt, amit az automatába dobáltunk.
Sőt, meghívta a lányokat ásványvízre és búcsúzóul adott még két palackot a csapatnak is.
Ezen úgy látszik annyira megilletődtek a kislányok, hogy sebesen elszáguldottak a kocsival és otthagyták a vizet.
De hát az ember nem hagy ott ilyen szíves ajándékot.
Visszamentek hát nagy szabadkozva, hogy az itt maradt vízért jöttek.
Ezen meg úgy látszik a mi emberünk hatódott meg, mert kárpótlásul adott még két palackkal…
Egyébként a mai napon már betettük a fél lábunkat Budapestre.
Ugyanis a VIII. kerülettől meghívást kaptunk ugyanarra a gyereknapi rendezvényre, amin már tavaly is voltunk.
Az egyik kocsi tehát felment Pestre azt Imivel és az Atival, meg két csapattag mamájával (Imi mama és a Gergő mama) és négyesben képviselték a maratont: előadást tartottak, kapitányt avattak, és persze aláírásokat gyűjtöttek.
Este pedig…
Az utolsó közös este kicsit különleges a meeting.
Nem csak a torták miatt, amivel az idei maraton eredményeit ünnepeljük, hanem azért is, ahogyan az eltelt másfél hónap eseményeit felidézzük, hol kacagva, hol könnyezve megyünk végig a legszebb pillanatokon.
Furcsa érzés, hogy ma este le kell feküdni.
Valahogy senkinek nem akaródzik igazán…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
péntek, május 28
Hát ha szabadna egy hasonlattal élnem…
Olyanok vagyunk itt ezekben a napokban, mint egy nagy, erős gőzmozdony, ami a kemény acélsínen száguld előre feltartóztathatatlanul. Kéményéből ömlik a füst és a fű táncol mellette a felkavart széltől.
A fűtők folyamatosan lapátolják a szenet, fekete kezükkel a homlokukat törölgetik.
A kanyarokban őrülten sikítanak a kerekek, és a mérnökök már attól félnek, hogy egyáltalán bírja-e a tempót a masina, míg a mozdonyvezető el sem engedi a kürtöt.
Na, és erre ma még rátettünk 4-5 lapáttal és úgy repesztünk, hogy már senki nem mer kihajolni az ablakon, a sín meg izzik utánunk a talpfákon.
Ma kérem szépen – és tessék kapaszkodni – 21 településen volt valamilyen akciónk!
És ma aztán volt minden a maraton teljes palettájáról: rendezvény, előadások, kapitány avatás, médiainterjú, hivatalos PR találkozó, aláírásgyűjtés, és persze futás.
Mondanom sem kell, hogy a Futó kísérő kocsin kívül mind a 4 másik autó, mint a felbolydult méhkasból kiszáguldó méhek, ide-oda cikázott a települések között.
.JPG)
Természetesen reggel Vácé az elsőbbség, ahol van egy 1000 fős rendezvény Shaolin kung-fu bemutatóval és Monroe-val, és persze 3 másik előadás, ahol kitűnő Védnökünk, Madaras Ádám világbajnok öttusázó is jelen van, és beszélget a gyerekekkel.
A Boronkay középiskolából is jönnek vagy 400-an.
Namost itt annyira jó beszélgetés kerekedik az igazgató úrral, hogy emlékül megkapjuk az iskola zászlaját és a 2008-2009-es évkönyvet is, amiből egészen elképesztő dolgokat tudunk meg. Az még hagyján, hogy végigtarolják a megyei versenyeket, legyen az sport, vagy tantárgyi verseny, és hogy a sulin kívüli versenyekben is élen járnak a diákjaik, de 2000 óta az iskolai tanulók átlaga 4,27!
Úgyhogy nagy örömmel vesszük az igazgató úr javaslatát, hogy jövőre legyen az ő udvarukon a rendezvény, ott 4000 gyerek szépen elfér, van profi kihangosítás és szerveznek profi programokat is!
A Deszant kocsi is arról számol be, hogy a megkeresett iskolák gyerekei fantasztikusak!
A tanárok nem kevésbé, mert mikor meglátják a felvilágosító füzeteket és a dvd-ket a drogfelvilágosító kisfilmekkel, szabályosan lecsapnak rá.
Volt, akiből szinte kiszakadt a megkönnyebbülés: „Hú de kellettek ezek az anyagok!”
Acsán például éppen gyereknapi program zajlik, 130 gyerek van még a suliban.
Nagyon jó az előadás, imádják a gyerekek is és a tanárok is, nem is akarják elengedni a csapatot. Gyorsan előkerül a gulyásleves, meg a sajtos-tejfölös lángos, és mikor tele hassal elindulnának, még utánuk kiáltanak: „El ne menjetek még! Vigyetek magatokkal almát is!”
Érdekes, de ma két „cigiznek a szüleim” történet is kerekedik.
Az egyiknél a Lilla van ott, aki életében először, de igazán tökéletes profizmussal Drogmentes Kapitányokat avat. Egy kislány megy oda hozzá utána és elmondja, hogy ő most esküt tett, hogy „segít a családjának és a barátainak drogok nélkül élni”. És hogy előtte az előadásban hallotta, hogy bizonyos szempontból a cigi is drog. És akkor ő szeretne segíteni a mamájának, hogy le tudja tenni a cigit.
Egy másik suliban Felsőpakonyon a tornaórára megyünk be. Az előadás és a Drogmentes Kapitány avatás után egy srác odamegy a Bálinthoz és azt mondja: „Én szeretnék egy jobb Magyarországot!”
És nehogy azt higgye valaki is, hogy ez csak amolyan felvett, tartalom nélküli üres szlogen!
Ezt a fiút Tamásnak hívják, mindössze 9 éves, de már elérte a szüleinél, hogy letegyék a cigit!
Hogy hogyan csinálta?
Azt mondja, egyszerűen csak kérte őket.
Sokszor.
És mindig tisztelettel és szeretettel.
Egyszerűen csak kérte.
Azt kérte, hogy ne cigizzenek, mert az nem jó.
És olyan kitartással kérte, hogy a szülei végül is abbahagyták a dohányzást.
Egy 9 éves gyerek!
Mit fog elérni, ha majd felnőttként tényleg azért a célért dolgozik, ami megfogalmazott: „Egy jobb Magyarországért!”
Amúgy zárás és összefoglalásként leírom, hogy melyik autó mit csinált ma, mert érdemes végigfutni ezen a listán:
.JPG)
Este 5 felé érkeznek meg a kocsik a szállásra.
És ezek az emberek ez után a nap után nem egyszerűen „kiszállnak” a kocsikból hanem szinte kipattannak!
Kiugranak, kiszakadnak, kiviharzanak, egymás nyakába ugrálnak és úgy örülnek egymásnak, mintha hetek vagy évek óta nem találkoztak volna.
Pedig csak reggel váltak el.
De egyetlen nap ennyi eseménnyel, akár egy egész hónapnak is beillene…
.JPG)
És ahogy nézem őket, megerősödik bennem a bizonyosság, hogy a „fáradtság” bizony nagyon csalóka fogalom.
Az ember azt hinné, hogy a sok munka, vagy a sok tennivaló fárasztja ki.
Pedig nem az.
A sikertelenség igen, a lelketlenül végzett munka igen.
De ha célja van, amiért élvezettel dolgozik, akkor nincs az a munkamennyiség, ami kimerítené.
A teste lehet, hogy pihenést kíván, és ez rendben is van így.
De Ő MAGA a végtelenségig képes teremteni, alkotni, előre lépni, létrehozni új dolgokat.
És képes mindezt végtelenül élvezni.
Mert végül is mi más a boldogság, mint, hogy értékes célokért tevékenykedhetünk saját magunk és mások örömére.
Hát ezt kívánom mindenkinek!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Olyanok vagyunk itt ezekben a napokban, mint egy nagy, erős gőzmozdony, ami a kemény acélsínen száguld előre feltartóztathatatlanul. Kéményéből ömlik a füst és a fű táncol mellette a felkavart széltől.
A fűtők folyamatosan lapátolják a szenet, fekete kezükkel a homlokukat törölgetik.
A kanyarokban őrülten sikítanak a kerekek, és a mérnökök már attól félnek, hogy egyáltalán bírja-e a tempót a masina, míg a mozdonyvezető el sem engedi a kürtöt.
Na, és erre ma még rátettünk 4-5 lapáttal és úgy repesztünk, hogy már senki nem mer kihajolni az ablakon, a sín meg izzik utánunk a talpfákon.
Ma kérem szépen – és tessék kapaszkodni – 21 településen volt valamilyen akciónk!
És ma aztán volt minden a maraton teljes palettájáról: rendezvény, előadások, kapitány avatás, médiainterjú, hivatalos PR találkozó, aláírásgyűjtés, és persze futás.
Mondanom sem kell, hogy a Futó kísérő kocsin kívül mind a 4 másik autó, mint a felbolydult méhkasból kiszáguldó méhek, ide-oda cikázott a települések között.
Természetesen reggel Vácé az elsőbbség, ahol van egy 1000 fős rendezvény Shaolin kung-fu bemutatóval és Monroe-val, és persze 3 másik előadás, ahol kitűnő Védnökünk, Madaras Ádám világbajnok öttusázó is jelen van, és beszélget a gyerekekkel.
A Boronkay középiskolából is jönnek vagy 400-an.
Namost itt annyira jó beszélgetés kerekedik az igazgató úrral, hogy emlékül megkapjuk az iskola zászlaját és a 2008-2009-es évkönyvet is, amiből egészen elképesztő dolgokat tudunk meg. Az még hagyján, hogy végigtarolják a megyei versenyeket, legyen az sport, vagy tantárgyi verseny, és hogy a sulin kívüli versenyekben is élen járnak a diákjaik, de 2000 óta az iskolai tanulók átlaga 4,27!
Úgyhogy nagy örömmel vesszük az igazgató úr javaslatát, hogy jövőre legyen az ő udvarukon a rendezvény, ott 4000 gyerek szépen elfér, van profi kihangosítás és szerveznek profi programokat is!
A Deszant kocsi is arról számol be, hogy a megkeresett iskolák gyerekei fantasztikusak!
A tanárok nem kevésbé, mert mikor meglátják a felvilágosító füzeteket és a dvd-ket a drogfelvilágosító kisfilmekkel, szabályosan lecsapnak rá.
Volt, akiből szinte kiszakadt a megkönnyebbülés: „Hú de kellettek ezek az anyagok!”
Acsán például éppen gyereknapi program zajlik, 130 gyerek van még a suliban.
Nagyon jó az előadás, imádják a gyerekek is és a tanárok is, nem is akarják elengedni a csapatot. Gyorsan előkerül a gulyásleves, meg a sajtos-tejfölös lángos, és mikor tele hassal elindulnának, még utánuk kiáltanak: „El ne menjetek még! Vigyetek magatokkal almát is!”
Érdekes, de ma két „cigiznek a szüleim” történet is kerekedik.
Az egyiknél a Lilla van ott, aki életében először, de igazán tökéletes profizmussal Drogmentes Kapitányokat avat. Egy kislány megy oda hozzá utána és elmondja, hogy ő most esküt tett, hogy „segít a családjának és a barátainak drogok nélkül élni”. És hogy előtte az előadásban hallotta, hogy bizonyos szempontból a cigi is drog. És akkor ő szeretne segíteni a mamájának, hogy le tudja tenni a cigit.
Egy másik suliban Felsőpakonyon a tornaórára megyünk be. Az előadás és a Drogmentes Kapitány avatás után egy srác odamegy a Bálinthoz és azt mondja: „Én szeretnék egy jobb Magyarországot!”
És nehogy azt higgye valaki is, hogy ez csak amolyan felvett, tartalom nélküli üres szlogen!
Ezt a fiút Tamásnak hívják, mindössze 9 éves, de már elérte a szüleinél, hogy letegyék a cigit!
Hogy hogyan csinálta?
Azt mondja, egyszerűen csak kérte őket.
Sokszor.
És mindig tisztelettel és szeretettel.
Egyszerűen csak kérte.
Azt kérte, hogy ne cigizzenek, mert az nem jó.
És olyan kitartással kérte, hogy a szülei végül is abbahagyták a dohányzást.
Egy 9 éves gyerek!
Mit fog elérni, ha majd felnőttként tényleg azért a célért dolgozik, ami megfogalmazott: „Egy jobb Magyarországért!”
Amúgy zárás és összefoglalásként leírom, hogy melyik autó mit csinált ma, mert érdemes végigfutni ezen a listán:
- A futó kocsi természetesen a futás biztosította, 56 kilométeren át, összesen 170 gyereket kísérve.
- A PR kocsi 5 iskolában járt és csaknem 900 gyereknek tartott előadást.
- A Deszant kocsi a Váci rendezvény 1000 résztvevője után még 4 iskolában szervezett programot
- Az Előkészítő kocsi bejárta a fél megyét és 262 gyerekkel futott, akikből mindenki Drogmentes Kapitány is lett.
- A Rendezvényes kocsi pedig összesen 10 (tíz) településen jutott el az iskolákba és 300 gyereknek tartottak előadást!
Este 5 felé érkeznek meg a kocsik a szállásra.
És ezek az emberek ez után a nap után nem egyszerűen „kiszállnak” a kocsikból hanem szinte kipattannak!
Kiugranak, kiszakadnak, kiviharzanak, egymás nyakába ugrálnak és úgy örülnek egymásnak, mintha hetek vagy évek óta nem találkoztak volna.
Pedig csak reggel váltak el.
De egyetlen nap ennyi eseménnyel, akár egy egész hónapnak is beillene…
És ahogy nézem őket, megerősödik bennem a bizonyosság, hogy a „fáradtság” bizony nagyon csalóka fogalom.
Az ember azt hinné, hogy a sok munka, vagy a sok tennivaló fárasztja ki.
Pedig nem az.
A sikertelenség igen, a lelketlenül végzett munka igen.
De ha célja van, amiért élvezettel dolgozik, akkor nincs az a munkamennyiség, ami kimerítené.
A teste lehet, hogy pihenést kíván, és ez rendben is van így.
De Ő MAGA a végtelenségig képes teremteni, alkotni, előre lépni, létrehozni új dolgokat.
És képes mindezt végtelenül élvezni.
Mert végül is mi más a boldogság, mint, hogy értékes célokért tevékenykedhetünk saját magunk és mások örömére.
Hát ezt kívánom mindenkinek!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
csütörtök, május 27
Azt hiszem, tartozom egy elmaradt magyarázattal…
Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerül a napi beszámolókba annyi olyan település neve, ami nincs is az útvonalon.
Hát az úgy volt, hogy a hétfő esti meetingen, a pünkösdi pihenés után elindítottunk egy játékot.
Mert igaz ugyan, hogy a programok az orrunk hegyéig érnek, és hogy alig látunk ki mögülük, de az is igaz, hogy az évek során egyre több megkeresés érkezett az útvonal melletti településektől, hogy hogyan tudnának ők is bekapcsolódni a maraton programjaiba.
Ráadásul az esőzés miatt sok program el is maradt idén, ezért úgy döntöttünk, hogy az utolsó héten szabadabban értelmezzük az „útvonal” témakörét és a kocsik sokkal nagyobb mozgásteret kapnak, hogy bebarangolhassák a környéket.
Ezt már kedden megkezdtük, szerdán folytattuk és kétségtelen, hogy a mai nap is a „Ne vedd komolyan az útvonaltervet” jelmondat szellemében zajlik
.JPG)
Dunakeszi mondjuk rajta van az útvonalon, ott négy iskolában tartunk előadásokat.
Viszont Csömör nincs rajta. A Polgármesteri Hivatalban a titkárnő már előre jelzi, hogy a polgármester úr nagyon elfoglalt, maximum 5 perce lesz majd.
Ebből végül jó egy óra lett.
Ez a kitűnő ember elmondja, hogy már 1990 óta Polgármester és hogy polgármesternek, vagy vezetőnek lenni bizony igazi „szolgálat”, és ezért örül nagyon a maratonnak is, hogy végre valakik egy ilyen fontos ügy mellé állnak!
A Sződi suliba viszonylag későn érünk be, nem nagyon van ott nebuló, viszont azt megbeszéljük, hogy a kb. 200 gyereknek mindenképpen kellene előadást tartani, meg felvilágosító anyagokat biztosítani.
Ezt a kérdést kapjuk: „Mi lenne, ha június 14-én visszajönnének, ugyanis akkor lesz az egészségnap, ott egész nap tudnának a gyerekeknek felvilágosítást és programokat biztosítani?”
Vissza fogunk menni…
Csömörön éppen aláírásgyűjtés zajlik, sorban egymás után telnek meg a lapok, egy kedves idős hölgy csatlakozik a célunkhoz, aztán a maratonista továbbsétál és már adja is másoknak a tollat…
Pár perccel később egy idősebb bácsi áll a papír előtt, mire vagy száz méterről a mi nénink átkiált neki: „Írd alá te is Pista! Ez egy nagyon nemes dolog!”
Gödöllőn, az autóbusz pályaudvaron a Gabi gyűjti az aláírásokat. Jön vele szemben egy buszsofőr, már írja is alá, aztán ő maga megy be az irodába és hívja ki a többieket, hogy ők is aláírhassák…
De a jövő szempontjából kétségkívül legizgalmasabb történések mégiscsak Kerepesen zajlanak.
Móni beszélget a Polgármester úrral, aki szabályosan – és jogosan – felháborodik azon, hogy Kerepes nincsen rajta az útvonalterven! Mi az, hogy egy ilyen programban nem tudnak részt venni!
Mindenesetre szó szót követ, a múlt csorbáit gyorsan sikerül kiköszörülni, és a figyelem a jövőre terelődik át.
Mert ha mondjuk 2011-ben, amikor a jubileumi 10. maraton lesz… ha esetleg… ha mondjuk… ha netán mégiscsak Kerepesen is lenne program, akkor a Polgármester úr akár abban is tudna segíteni, hogy a rendezvény a Hungaroringen legyen.
Nem hangzik rosszul: „Futóverseny a Hungaroringen”
Azt hiszem, ez olyan program lenne, amibe nem lenne nehéz bevonni az iskolákat és a gyerekeket…
A beszélgetés és tervezgetés zárásaként Móni a könyvespolcon felfedez néhány érdekes könyvet.
A polgármester úr ugyanis író, egyik központi témája a cigányság, és mivel Móni félig cigány, pillanatok alatt büszke tulajdonosa lesz két névre szóló dedikált könyvnek.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerül a napi beszámolókba annyi olyan település neve, ami nincs is az útvonalon.
Hát az úgy volt, hogy a hétfő esti meetingen, a pünkösdi pihenés után elindítottunk egy játékot.
Mert igaz ugyan, hogy a programok az orrunk hegyéig érnek, és hogy alig látunk ki mögülük, de az is igaz, hogy az évek során egyre több megkeresés érkezett az útvonal melletti településektől, hogy hogyan tudnának ők is bekapcsolódni a maraton programjaiba.
Ráadásul az esőzés miatt sok program el is maradt idén, ezért úgy döntöttünk, hogy az utolsó héten szabadabban értelmezzük az „útvonal” témakörét és a kocsik sokkal nagyobb mozgásteret kapnak, hogy bebarangolhassák a környéket.
Ezt már kedden megkezdtük, szerdán folytattuk és kétségtelen, hogy a mai nap is a „Ne vedd komolyan az útvonaltervet” jelmondat szellemében zajlik
Dunakeszi mondjuk rajta van az útvonalon, ott négy iskolában tartunk előadásokat.
Viszont Csömör nincs rajta. A Polgármesteri Hivatalban a titkárnő már előre jelzi, hogy a polgármester úr nagyon elfoglalt, maximum 5 perce lesz majd.
Ebből végül jó egy óra lett.
Ez a kitűnő ember elmondja, hogy már 1990 óta Polgármester és hogy polgármesternek, vagy vezetőnek lenni bizony igazi „szolgálat”, és ezért örül nagyon a maratonnak is, hogy végre valakik egy ilyen fontos ügy mellé állnak!
A Sződi suliba viszonylag későn érünk be, nem nagyon van ott nebuló, viszont azt megbeszéljük, hogy a kb. 200 gyereknek mindenképpen kellene előadást tartani, meg felvilágosító anyagokat biztosítani.
Ezt a kérdést kapjuk: „Mi lenne, ha június 14-én visszajönnének, ugyanis akkor lesz az egészségnap, ott egész nap tudnának a gyerekeknek felvilágosítást és programokat biztosítani?”
Vissza fogunk menni…
Csömörön éppen aláírásgyűjtés zajlik, sorban egymás után telnek meg a lapok, egy kedves idős hölgy csatlakozik a célunkhoz, aztán a maratonista továbbsétál és már adja is másoknak a tollat…
Pár perccel később egy idősebb bácsi áll a papír előtt, mire vagy száz méterről a mi nénink átkiált neki: „Írd alá te is Pista! Ez egy nagyon nemes dolog!”
Gödöllőn, az autóbusz pályaudvaron a Gabi gyűjti az aláírásokat. Jön vele szemben egy buszsofőr, már írja is alá, aztán ő maga megy be az irodába és hívja ki a többieket, hogy ők is aláírhassák…
De a jövő szempontjából kétségkívül legizgalmasabb történések mégiscsak Kerepesen zajlanak.
Móni beszélget a Polgármester úrral, aki szabályosan – és jogosan – felháborodik azon, hogy Kerepes nincsen rajta az útvonalterven! Mi az, hogy egy ilyen programban nem tudnak részt venni!
Mindenesetre szó szót követ, a múlt csorbáit gyorsan sikerül kiköszörülni, és a figyelem a jövőre terelődik át.
Mert ha mondjuk 2011-ben, amikor a jubileumi 10. maraton lesz… ha esetleg… ha mondjuk… ha netán mégiscsak Kerepesen is lenne program, akkor a Polgármester úr akár abban is tudna segíteni, hogy a rendezvény a Hungaroringen legyen.
Nem hangzik rosszul: „Futóverseny a Hungaroringen”
Azt hiszem, ez olyan program lenne, amibe nem lenne nehéz bevonni az iskolákat és a gyerekeket…
A beszélgetés és tervezgetés zárásaként Móni a könyvespolcon felfedez néhány érdekes könyvet.
A polgármester úr ugyanis író, egyik központi témája a cigányság, és mivel Móni félig cigány, pillanatok alatt büszke tulajdonosa lesz két névre szóló dedikált könyvnek.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
szerda, május 26
Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy megérkeztek a fényképek. Az alábbi írásokhoz utólag pótoltam a fotókat: 36. nap 39. nap
Továbbá, a 32. nap videója is megkerült (egészen a 36.-ig, melyeket épp töltöm fel):
Továbbá, szeretnék átadni egy üzenetet Chevytől, a csapat videósától:
Továbbá, a 32. nap videója is megkerült (egészen a 36.-ig, melyeket épp töltöm fel):
Továbbá, szeretnék átadni egy üzenetet Chevytől, a csapat videósától:
"Pár napig nem küldök videót, mert Edelényben nagy szükség van a segítségre az árvíz miatt. Délután kapott Soose egy telefont Miskolcról, hogy gáz, akarom mondani víz van. Lemondtam 4 (!) szülinapot 1 legénybúcsút és estére összeszerveztem egy autónyi bátor maratonistát, akikkel hajnalban el is indulunk és felvesszük a harcot a vízzel. Nagy szükség van a segítségre és bár csak pár nappal ezelőtt értünk haza, de úgy érezzük mennünk és segítenünk kell. Remek kis csapatom van, már most büszke vagyok rájuk! Nem sok szabadidőm lesz de viszek egy pici kamerát, csinálok ott is valami felvételt az utókor számára."
Valami furcsa módon, a mai iskolásokra úgy általában jellemző, hogy kifejezetten lelkesek!
Nem csak úgy totyognak a futásban, hanem épen ellenkezőleg, nekünk irdatlan energiákat bevetnünk ahhoz, hogy féken tartsuk őket.
És ez nem rosszaság, hanem jó irányba ható erő!
.JPG)
Hévízgyörkön például a Melcsi fut a gyerekekkel, és ahogy a rendőrautó nyomában zúdul a menet, a gyerekek az oldalt parkoló kocsikba is be-be kurjantanak a sofőröknek, hogy „Ne tessék drogozni!”
Béla, a csodálatos tornatanár hozta ki idén is a gyerekeket, és még azon szabadkozott, hogy „csak ennyien vagyunk”.
Mellesleg összeállítottak 3 Hévízgyörki ajándékcsomagot a maratoni futás tiszteletére, benne sapkákkal, naptárakkal stb.
.JPG)
Zsámbékon meg, ahol egy kisebb, de annál elszántabb csoport jön ki a tanár úrral, úgy látszik, erősen emlékeznek még a tavalyi futásra, mert egyszer csak elkezdnek a futás közben kiabálni, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”
Én alig kapok már levegőt a rohanásban, ők meg kiabálnak mellettem.
Tiszta ciki!
Biztos, ami biztos, átváltunk központosított kórusra: én beszámolok, ők meg zengik a „Drog-men-tes Ma-ra-ton”-t.
Mikor vége a jó másfél kilométeres futásnak, egyenként mindenkivel kezet fogok, ők megkapják az okleveleket, a futás pedig a következő maratonistával szólóban indul tovább.
Én még ott maradok a másik kocsival lenyújtani, a srácok meg, ahogy mennek el mellettem, még odajönnek egy-egy pacsira.
És ahogy elhagyják a kocsit, csak úgy, a maguk gyönyörűségére újra rákezdnek a kórusra.
Vonul a csapatnyi gyerek, mellettük a kiváló tanár úr, kezükben az oklevél és zengik teli torokkal, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”.
Néha ritmusra rázzák az öklüket hozzá, és elszánt léptekkel baktatnak, és látszik rajtuk, hogy nem csak úgy a hangzás kedvéért mondják, hanem a szavaik mögött valódi szándék van!
Hihetetlen a látvány és tényleg megindító.
.JPG)
Tápiószecsőn nincs egyeztetett csatlakozás.
Míg a többiek a tanárokkal beszélgetnek, Imi csak úgy odamegy az udvaron egy kupac gyerekhez. Hallgatja kicsit, hogy miről beszélnek, aztán egyszercsak bekapcsolódik, valami olyasmivel, hogy „Ja, az marha jó!”.
Aztán már őt is bevonják a társalgásba, hogy-hogynem a drogokra terelődik a szó és az Imi már tartja is az előadást, lassan vége a szünetnek, 2 tanár jön egyre közelebb, hallgatja, hogy miről is folyik a szó, elégedetten bólogatnak, és jelzik az Iminek, hogy „még 2 perce van…”
Szinte pontosan ugyanez ismétlődik meg Kókán, annyi különbséggel, hogy ott meg a kóláról és az energiaitalokról mondja el nagyon helyesen az egyik srác, hogy bizony azokban is olyan anyagok vannak, amik nem annyira tesznek jót a szervezetnek.
.JPG)
Turán az előadás után az egyik vagány kölyök odamegy Imihez és azt mondja: „Imi bácsi szeretnék négyszemközt beszélni.”
Merthogy tanácsot szeretne kérni. Elmondja, hogy már ötödikes korában szívott füvet. (!) A szülei megtudták, és nagyon kemény szigorral kezelték. Szinte minden szórakozásról le van már tiltva. És már nem szív füves cigit sem, nem is akarja csinálni, de nem tudja mit tegyen, nem tudja „hogyan állítsa helye a bizalmat és a jó viszonyt”. Mikor Imi azt tanácsolja neki, hogy legyen teljesen tiszta és őszinte a szüleivel, és hogy tartsa be a megállapodásokat, először furcsán néz, de aztán megérti.
Mikor pedig Imi kérdezi, hogy valójában mit szeretne csinálni, akkor kiderül, hogy ő bizony sportoló akar lenni.
És mire zárásként Imi azt javasolja neki, hogy akkor írja le magának pontosan, hogy mit is szeretne csinálni, azt hogyan csinálná, hová szeretne eljutni egy év múlva, két év múlva, akkor már láthatóan felderül, erő és hit költözik belé, és igazi, felszabadult mosollyal köszöni meg az Iminek.
Lám csak lám, ha visszatér egy tiszta cél az ember életébe, az mindig új erővel tölti fel…
.JPG)
Tóalmáson a Polgármester asszony elmeséli, hogy ő ugye rendszeresen kapja tőlünk a hírleveleket, sőt a havi újságba be is tette a legutóbbiból a cikket, és már veszi is elő az ajándék példányt.
És ha továbbra is küldjük neki a leveleket, akkor ő minden hónapban be fogja tenni az újságba és el is fog küldeni nekünk egy példányt belőle.
Aszódon az előadás alatt egy srác megkérdezi a Thimmyt, hogy leülhet-e oda a szobor szélére.
Persze – mondja a Thimmy, ad neki egy szórólapot majd pár perccel később odamegy hozzá beszélgetni, hogy ki ő, mit csinál, és hogy érintett-e a drogkérdésben.
A srác elmondja, hogy nagyon is érintett, korábban meglehetősen keményen drogozott, de megtalálta a kiutat. Konkrétan ő behelyettesítette a drogok által okozott érzéseket a sportból megszerezhető érzésekkel.
Semmi extra nem kellett hozzá, csak a megértés és a döntés, és azóta rengeteget sportol és nagyon sokat olvas.
És ezekkel tökéletesen elégedetten él, semmi szüksége olyan hülyeségekre, mint drogok.
Folytathatnám a futás és előadás sztorik végeérhetetlen sorát, de úgy látszik ma a minden évben kiírt művészeti pályázataink szálai is itt futnak össze.
Aláírásgyűjtés közben, miközben egy hölgy boldogan kanyarítja oda a nevét a lapra, a mellette lévő lányára mutat és azt mondja: „A lányom volt az egyik nyertese a novellapályázatnak, amit csináltatok. Márciusban ott is voltunk a díjátadón.”
Riki pedig ma kap levelet a tavalyi kabalafigura-pályázatunk egyik győztesétől, akiről kiderült, hogy azóta kőkemény rocker lett.
Róla azt is tudni kell, hogy igazi sportoló, ezért Riki a levélben többek között a következő intelemet intézte hozzá:
„Csak ne drogozz, meg igyál, meg cigizz, mert rocker vagy.:)”
És íme a válasz:
„Nem a stílustól függ, hogy drogozol-e...mert ha mondjuk EMO-s vagy, akkor is drogozhatsz...XD De én már letettem 2-szer a Drogmentes esküt szóval biztos nem fogok drogoz, cigihez meg piához se nyúlni...XD meg amúgy se nyúlnék semmi ilyesmihez, mert a sportolóknak nem tesz jót...:D XD”
.JPG)
És zárásként álljon itt egy nagyon rövid kis pillanatkép, ami nem csak a mai csodálatos napot, de az egész maratont is tökéletesen szimbolizálja:
Egy tündéri, 6-8 év körüli szőke copfos kislány nézi Xénit aláírásgyűjtés közben.
Pár perc néma figyelés után egyszercsak odalép hozzá és azzal a tisztasággal, ahogyan csak egy gyerek tudja megfogalmazni a legnagyobb igazságokat azt mondja:
„Olyan kár, hogy nem olyan jó a világ…”
Xéni ránéz, elmosolyodik és azt mondja:
„Igen, de jobbá tudjuk tenni…”
A kislány eltűnődik egy pillanatra, visszamosolyog, és elsétál.
A gyerekek formálják tovább a jövőt, és nekik annyi dolguk lesz majd a világ jobbá tételével, amennyit mi rájuk hagyunk…
Hát tegyük most egy kicsit jobbá, amit lehet...
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Nem csak úgy totyognak a futásban, hanem épen ellenkezőleg, nekünk irdatlan energiákat bevetnünk ahhoz, hogy féken tartsuk őket.
És ez nem rosszaság, hanem jó irányba ható erő!
Hévízgyörkön például a Melcsi fut a gyerekekkel, és ahogy a rendőrautó nyomában zúdul a menet, a gyerekek az oldalt parkoló kocsikba is be-be kurjantanak a sofőröknek, hogy „Ne tessék drogozni!”
Béla, a csodálatos tornatanár hozta ki idén is a gyerekeket, és még azon szabadkozott, hogy „csak ennyien vagyunk”.
Mellesleg összeállítottak 3 Hévízgyörki ajándékcsomagot a maratoni futás tiszteletére, benne sapkákkal, naptárakkal stb.
Zsámbékon meg, ahol egy kisebb, de annál elszántabb csoport jön ki a tanár úrral, úgy látszik, erősen emlékeznek még a tavalyi futásra, mert egyszer csak elkezdnek a futás közben kiabálni, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”
Én alig kapok már levegőt a rohanásban, ők meg kiabálnak mellettem.
Tiszta ciki!
Biztos, ami biztos, átváltunk központosított kórusra: én beszámolok, ők meg zengik a „Drog-men-tes Ma-ra-ton”-t.
Mikor vége a jó másfél kilométeres futásnak, egyenként mindenkivel kezet fogok, ők megkapják az okleveleket, a futás pedig a következő maratonistával szólóban indul tovább.
Én még ott maradok a másik kocsival lenyújtani, a srácok meg, ahogy mennek el mellettem, még odajönnek egy-egy pacsira.
És ahogy elhagyják a kocsit, csak úgy, a maguk gyönyörűségére újra rákezdnek a kórusra.
Vonul a csapatnyi gyerek, mellettük a kiváló tanár úr, kezükben az oklevél és zengik teli torokkal, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”.
Néha ritmusra rázzák az öklüket hozzá, és elszánt léptekkel baktatnak, és látszik rajtuk, hogy nem csak úgy a hangzás kedvéért mondják, hanem a szavaik mögött valódi szándék van!
Hihetetlen a látvány és tényleg megindító.
Tápiószecsőn nincs egyeztetett csatlakozás.
Míg a többiek a tanárokkal beszélgetnek, Imi csak úgy odamegy az udvaron egy kupac gyerekhez. Hallgatja kicsit, hogy miről beszélnek, aztán egyszercsak bekapcsolódik, valami olyasmivel, hogy „Ja, az marha jó!”.
Aztán már őt is bevonják a társalgásba, hogy-hogynem a drogokra terelődik a szó és az Imi már tartja is az előadást, lassan vége a szünetnek, 2 tanár jön egyre közelebb, hallgatja, hogy miről is folyik a szó, elégedetten bólogatnak, és jelzik az Iminek, hogy „még 2 perce van…”
Szinte pontosan ugyanez ismétlődik meg Kókán, annyi különbséggel, hogy ott meg a kóláról és az energiaitalokról mondja el nagyon helyesen az egyik srác, hogy bizony azokban is olyan anyagok vannak, amik nem annyira tesznek jót a szervezetnek.
Turán az előadás után az egyik vagány kölyök odamegy Imihez és azt mondja: „Imi bácsi szeretnék négyszemközt beszélni.”
Merthogy tanácsot szeretne kérni. Elmondja, hogy már ötödikes korában szívott füvet. (!) A szülei megtudták, és nagyon kemény szigorral kezelték. Szinte minden szórakozásról le van már tiltva. És már nem szív füves cigit sem, nem is akarja csinálni, de nem tudja mit tegyen, nem tudja „hogyan állítsa helye a bizalmat és a jó viszonyt”. Mikor Imi azt tanácsolja neki, hogy legyen teljesen tiszta és őszinte a szüleivel, és hogy tartsa be a megállapodásokat, először furcsán néz, de aztán megérti.
Mikor pedig Imi kérdezi, hogy valójában mit szeretne csinálni, akkor kiderül, hogy ő bizony sportoló akar lenni.
És mire zárásként Imi azt javasolja neki, hogy akkor írja le magának pontosan, hogy mit is szeretne csinálni, azt hogyan csinálná, hová szeretne eljutni egy év múlva, két év múlva, akkor már láthatóan felderül, erő és hit költözik belé, és igazi, felszabadult mosollyal köszöni meg az Iminek.
Lám csak lám, ha visszatér egy tiszta cél az ember életébe, az mindig új erővel tölti fel…
Tóalmáson a Polgármester asszony elmeséli, hogy ő ugye rendszeresen kapja tőlünk a hírleveleket, sőt a havi újságba be is tette a legutóbbiból a cikket, és már veszi is elő az ajándék példányt.
És ha továbbra is küldjük neki a leveleket, akkor ő minden hónapban be fogja tenni az újságba és el is fog küldeni nekünk egy példányt belőle.
Aszódon az előadás alatt egy srác megkérdezi a Thimmyt, hogy leülhet-e oda a szobor szélére.
Persze – mondja a Thimmy, ad neki egy szórólapot majd pár perccel később odamegy hozzá beszélgetni, hogy ki ő, mit csinál, és hogy érintett-e a drogkérdésben.
A srác elmondja, hogy nagyon is érintett, korábban meglehetősen keményen drogozott, de megtalálta a kiutat. Konkrétan ő behelyettesítette a drogok által okozott érzéseket a sportból megszerezhető érzésekkel.
Semmi extra nem kellett hozzá, csak a megértés és a döntés, és azóta rengeteget sportol és nagyon sokat olvas.
És ezekkel tökéletesen elégedetten él, semmi szüksége olyan hülyeségekre, mint drogok.
Folytathatnám a futás és előadás sztorik végeérhetetlen sorát, de úgy látszik ma a minden évben kiírt művészeti pályázataink szálai is itt futnak össze.
Aláírásgyűjtés közben, miközben egy hölgy boldogan kanyarítja oda a nevét a lapra, a mellette lévő lányára mutat és azt mondja: „A lányom volt az egyik nyertese a novellapályázatnak, amit csináltatok. Márciusban ott is voltunk a díjátadón.”
Riki pedig ma kap levelet a tavalyi kabalafigura-pályázatunk egyik győztesétől, akiről kiderült, hogy azóta kőkemény rocker lett.
Róla azt is tudni kell, hogy igazi sportoló, ezért Riki a levélben többek között a következő intelemet intézte hozzá:
„Csak ne drogozz, meg igyál, meg cigizz, mert rocker vagy.:)”
És íme a válasz:
„Nem a stílustól függ, hogy drogozol-e...mert ha mondjuk EMO-s vagy, akkor is drogozhatsz...XD De én már letettem 2-szer a Drogmentes esküt szóval biztos nem fogok drogoz, cigihez meg piához se nyúlni...XD meg amúgy se nyúlnék semmi ilyesmihez, mert a sportolóknak nem tesz jót...:D XD”
És zárásként álljon itt egy nagyon rövid kis pillanatkép, ami nem csak a mai csodálatos napot, de az egész maratont is tökéletesen szimbolizálja:
Egy tündéri, 6-8 év körüli szőke copfos kislány nézi Xénit aláírásgyűjtés közben.
Pár perc néma figyelés után egyszercsak odalép hozzá és azzal a tisztasággal, ahogyan csak egy gyerek tudja megfogalmazni a legnagyobb igazságokat azt mondja:
„Olyan kár, hogy nem olyan jó a világ…”
Xéni ránéz, elmosolyodik és azt mondja:
„Igen, de jobbá tudjuk tenni…”
A kislány eltűnődik egy pillanatra, visszamosolyog, és elsétál.
A gyerekek formálják tovább a jövőt, és nekik annyi dolguk lesz majd a világ jobbá tételével, amennyit mi rájuk hagyunk…
Hát tegyük most egy kicsit jobbá, amit lehet...
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Tegnap ugye nem volt mód az érintett településeken programokat tartani az ünnep miatt, így gyakorlatilag ma két nap rendezvényeit kell összesűrítenünk egy vékonyka kis napba.
Bár a maratonon 5 autóval vagyunk, ma mégis 6 kocsit állítottunk csatarendbe!
Elmondom hogyan történt…
A Deszant autó természetesen visszamegy Egerbe, hogy ott megtartsa a központi programot, amiben az előadás és a kapitány avatás mellett a táncok széles skálájáé a főszerep. Van ugyanis néptánc bemutató a klasszikusabb ízek kedvelőinek, és van hip-hop bemutató az extrémebb igényűeknek.
A Rendezvényes kocsi közben szintén a tegnapi útvonal településeire robog vissza, többek között Mezőkövesdre, ahol 4 sulinak tartanak előadásokat, és Füzesabonyba, ahol hosszú évek csatlakozási hagyományait éltetjük tovább.
.JPG)
.JPG)
Az Előkészítő autónak elméletileg szendvicseket kellene gyártania a csapattagok részére, de ma új területen jeleskedik, hiszen ők tartják a rendezvényeket a mai első településen, Hevesen.
Az egyik általános iskolában a ragyogó előadás kapcsán beszélgetve kiderül, hogy ezek a srácok bizony komolyan veszik az iskolát, az átlaguk 4,2 felett van, és a 33 fős osztályból 32 ment tovább azonnal gimnáziumba!
A maratonhoz sem először csatlakoznak, a tanárnő elmondja, hogy mennyire imádta már tavaly is a maratoni dvd-t, amit kapott, és hogy milyen jól tudták használni a rajta lévő drogfelvilágosító kisfilmeket.
Idén is nézte már az interneten, hogy hogyan haladunk, merre járunk és mik is történetek eddig velünk.
A negyedik kocsi természetesen megindul a futó mögött a standard útvonalon, neki nincs is más dolga, mint a futás folyamatos biztosítása.
Az ötödik autó - a PR - már reggel előremegy Jászberénybe, hogy egyrészt előadásokat tartson az iskolákban, másrészt pedig lebonyolítsa a Jászberényi központi programot.
Namost a történések finoman szólva is szoros időrendben zajlanak.
Ugyanis a találkozó 9.30-kor van a tűzoltóság előtt, ahová vagy 8 iskolából érkezik 50-50 gyerek, hogy közösen fussunk be a Bercsényibe, ahol a hatalmas tornateremben majd maga a program zajlik.
Viszont 9-től már előadásnak kell mennie egy másik iskolában!
9.40-től pedig a következőben.
És 10.40-kor a harmadikban.
És mi összesen egy autóval vagyunk, és nem ismerjük igazán Jászberényt. Viszont el kell juttatni az előadót az első suliba, plusz be kell vinni mellé a hangfalakat és az anyagokat, majd időben át kell vinni őt a következőbe suliba, és aztán a következőbe.
És közben még előre fel kell mérni a rendezvény helyszínt, ahová a futás érkezik.
És mindezzel szinte egy időben ott kell lenni 9.30-kor a gyülekező színhelyén, majd gördülékenyen le kell bonyolítani a futást és magát a programot.
Erre van 4 ember és egy autó.
Ugye erre mondják, hogy „fizikailag lehetetlen”?
No és ekkor jött a 6. kocsi!
Ugyanis a rendezvény egyik fellépőjét, a hip-hop világbajnok Mikey-t a háttér csapat egyik tagja, az Ildosz hozta le ma reggel Pestről. És ha már itt van és kocsival is van, hát nosza, beáll a fuvarba és ő szállítja a Bálintot a 3. előadásra.
Ha nincs 6. kocsi, istenemre nem tudom, hogyan oldjuk meg.
Mindenesetre több mint 400 gyerek fut be a rendezvény helyszínére, végigtapsolják a táncot, aztán esküt tesznek a drogmentességért a tündéri Darács Rózsával, aki Európa-bajnok és olimpiai 5. gyorskorcsolyázó, és aki nemrég vett át egy nagyon magas állami kitüntetést, mint Jászberény büszke szülötte és kiváló élsportoló.
Mikor rövid beszélgetés után elolvassuk, hogy mit írt a Vándorkönyvünkbe, szó szerint leesik az állunk:
Egyébként nemcsak a Rózsa, és nem csak a szervező Szántai Tibor sportreferens volt szó szerint csodálatos, hanem a Polgármester úr is, aki a Jászberényi rendezvény Védnöke volt!
Ugyanis tudnivaló, hogy sajnos Jászberényt is erősen érintette az esőzések nyomában járó árvíz és belvíz és mikor egy héttel ezelőtt telefonon beszéltünk, még az is kérdéses volt, hogy a tornaterem szabad lesz-e, vagy még mindig ott lesznek az elszállásolt mentőalakulatok.
De mindent elintéztek időben…
Mikor pedig ma délután a 80 teendő közepette időt szakított egy rövid találkozóra velünk, és beszélhettünk picit a droghelyzetről, valamint a maraton tevékenységéről, ez volt a kérdése: „És mit tehet még ehhez hozzá Jászberény városa?”
Csak csendben jegyzem meg, hogy úgy kerültünk kapcsolatba vele, hogy még annak idején írtam neki egy gratuláló levelet, mert 3:41 perc alatt futotta le a Firenzében a 42 kilométeres maratont!
Nem volt nehéz közös nevezőre jutnunk abban, hogy miért fontos a sport és a mozgás a fiatalok számára és miért jelent remek alternatívát mindez a drogokkal szemben.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Bár a maratonon 5 autóval vagyunk, ma mégis 6 kocsit állítottunk csatarendbe!
Elmondom hogyan történt…
A Deszant autó természetesen visszamegy Egerbe, hogy ott megtartsa a központi programot, amiben az előadás és a kapitány avatás mellett a táncok széles skálájáé a főszerep. Van ugyanis néptánc bemutató a klasszikusabb ízek kedvelőinek, és van hip-hop bemutató az extrémebb igényűeknek.
A Rendezvényes kocsi közben szintén a tegnapi útvonal településeire robog vissza, többek között Mezőkövesdre, ahol 4 sulinak tartanak előadásokat, és Füzesabonyba, ahol hosszú évek csatlakozási hagyományait éltetjük tovább.
Az Előkészítő autónak elméletileg szendvicseket kellene gyártania a csapattagok részére, de ma új területen jeleskedik, hiszen ők tartják a rendezvényeket a mai első településen, Hevesen.
Az egyik általános iskolában a ragyogó előadás kapcsán beszélgetve kiderül, hogy ezek a srácok bizony komolyan veszik az iskolát, az átlaguk 4,2 felett van, és a 33 fős osztályból 32 ment tovább azonnal gimnáziumba!
A maratonhoz sem először csatlakoznak, a tanárnő elmondja, hogy mennyire imádta már tavaly is a maratoni dvd-t, amit kapott, és hogy milyen jól tudták használni a rajta lévő drogfelvilágosító kisfilmeket.
Idén is nézte már az interneten, hogy hogyan haladunk, merre járunk és mik is történetek eddig velünk.
A negyedik kocsi természetesen megindul a futó mögött a standard útvonalon, neki nincs is más dolga, mint a futás folyamatos biztosítása.
Az ötödik autó - a PR - már reggel előremegy Jászberénybe, hogy egyrészt előadásokat tartson az iskolákban, másrészt pedig lebonyolítsa a Jászberényi központi programot.
Namost a történések finoman szólva is szoros időrendben zajlanak.
Ugyanis a találkozó 9.30-kor van a tűzoltóság előtt, ahová vagy 8 iskolából érkezik 50-50 gyerek, hogy közösen fussunk be a Bercsényibe, ahol a hatalmas tornateremben majd maga a program zajlik.
Viszont 9-től már előadásnak kell mennie egy másik iskolában!
9.40-től pedig a következőben.
És 10.40-kor a harmadikban.
És mi összesen egy autóval vagyunk, és nem ismerjük igazán Jászberényt. Viszont el kell juttatni az előadót az első suliba, plusz be kell vinni mellé a hangfalakat és az anyagokat, majd időben át kell vinni őt a következőbe suliba, és aztán a következőbe.
És közben még előre fel kell mérni a rendezvény helyszínt, ahová a futás érkezik.
És mindezzel szinte egy időben ott kell lenni 9.30-kor a gyülekező színhelyén, majd gördülékenyen le kell bonyolítani a futást és magát a programot.
Erre van 4 ember és egy autó.
Ugye erre mondják, hogy „fizikailag lehetetlen”?
No és ekkor jött a 6. kocsi!
Ugyanis a rendezvény egyik fellépőjét, a hip-hop világbajnok Mikey-t a háttér csapat egyik tagja, az Ildosz hozta le ma reggel Pestről. És ha már itt van és kocsival is van, hát nosza, beáll a fuvarba és ő szállítja a Bálintot a 3. előadásra.
Ha nincs 6. kocsi, istenemre nem tudom, hogyan oldjuk meg.
Mindenesetre több mint 400 gyerek fut be a rendezvény helyszínére, végigtapsolják a táncot, aztán esküt tesznek a drogmentességért a tündéri Darács Rózsával, aki Európa-bajnok és olimpiai 5. gyorskorcsolyázó, és aki nemrég vett át egy nagyon magas állami kitüntetést, mint Jászberény büszke szülötte és kiváló élsportoló.
Mikor rövid beszélgetés után elolvassuk, hogy mit írt a Vándorkönyvünkbe, szó szerint leesik az állunk:
„Nagyon köszönöm, a meghívást! Rendkívül jó ötletnek tartom a gyerekek ilyen fajta bevonását és tájékoztatását. A mai napon döntöttem el, hogy a pályafutásom befejezése után valamilyen módon szeretnék csatlakozni a Drogmentes Magyarországért programhoz!”
Egyébként nemcsak a Rózsa, és nem csak a szervező Szántai Tibor sportreferens volt szó szerint csodálatos, hanem a Polgármester úr is, aki a Jászberényi rendezvény Védnöke volt!
Ugyanis tudnivaló, hogy sajnos Jászberényt is erősen érintette az esőzések nyomában járó árvíz és belvíz és mikor egy héttel ezelőtt telefonon beszéltünk, még az is kérdéses volt, hogy a tornaterem szabad lesz-e, vagy még mindig ott lesznek az elszállásolt mentőalakulatok.
De mindent elintéztek időben…
Mikor pedig ma délután a 80 teendő közepette időt szakított egy rövid találkozóra velünk, és beszélhettünk picit a droghelyzetről, valamint a maraton tevékenységéről, ez volt a kérdése: „És mit tehet még ehhez hozzá Jászberény városa?”
Csak csendben jegyzem meg, hogy úgy kerültünk kapcsolatba vele, hogy még annak idején írtam neki egy gratuláló levelet, mert 3:41 perc alatt futotta le a Firenzében a 42 kilométeres maratont!
Nem volt nehéz közös nevezőre jutnunk abban, hogy miért fontos a sport és a mozgás a fiatalok számára és miért jelent remek alternatívát mindez a drogokkal szemben.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
hétfő, május 24
Pünkösd hétfő van.
Nem is történik ma más, mint hogy reggel felkerekedünk Egerből, kitereljük az első futót a kocsi elé és megkezdjük a mai 54 kilométeres táv teljesítését, vígan, szorgalmasan, kacagva.
Rendezvény sehol sincsen, csak futás van, Füzesabonyban és Tenken áll be mellénk 3 gyerek, hogy kedvükre kocogjanak velünk egy szakaszt.
Vagy 10 csapattag még beszalad Egerbe, hogy újabb 800 embernek adjon módot, hogy állást foglaljon a drogmentesség mellett.
A legnagyobb izgalom estére marad, hogy vajon minden kocsi odatalál-e a szállásra, a mesés Pintér tanyára, ami jó 15 km-re van a futás végállomásától.
Cserébe viszont árnyas fái, frissen nyírt füve és kellemes tavacskája szolgál ideális háttérként a pihenéshez.
Holnap nagy vágta lesz, irány az alvás…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Nem is történik ma más, mint hogy reggel felkerekedünk Egerből, kitereljük az első futót a kocsi elé és megkezdjük a mai 54 kilométeres táv teljesítését, vígan, szorgalmasan, kacagva.
Rendezvény sehol sincsen, csak futás van, Füzesabonyban és Tenken áll be mellénk 3 gyerek, hogy kedvükre kocogjanak velünk egy szakaszt.
Vagy 10 csapattag még beszalad Egerbe, hogy újabb 800 embernek adjon módot, hogy állást foglaljon a drogmentesség mellett.
A legnagyobb izgalom estére marad, hogy vajon minden kocsi odatalál-e a szállásra, a mesés Pintér tanyára, ami jó 15 km-re van a futás végállomásától.
Cserébe viszont árnyas fái, frissen nyírt füve és kellemes tavacskája szolgál ideális háttérként a pihenéshez.
Holnap nagy vágta lesz, irány az alvás…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
vasárnap, május 23
Na végre, egy amolyan igazi vasárnap…
Már nem azért, mintha ma nem futnánk, hanem inkább a jó idő miatt, meg a sok kiránduló felnőtt és gyerek miatt, meg az egymással mulatozó osztálykiránduló csapatok miatt Egerben.
Ugyanis ma ide futunk be a gyermekded 40 kilométeres futószakasz után.
Egyébként még tegnap este lelátogatott hozzánk a háttér csapat két kiválósága, az Ildi és a Zsófi, akik hites uraikat jöttek meglátogatni.
Naná, hogy ma ki is veszik a részüket a futásból.
Az út békés, és mondhatni eseménytelen, ha nem számítjuk bele az irgalmatlan emelkedőket, amin a kocsik is úgy kapaszkodnak felfelé, mint a rajzfilmek saját személyiséggel bíró kisautói: pöfögnek, hörögnek és a dombtetőn meg-megállnak szusszanni egyet.
El lehet képzelni, hogy mit csinálnak akkor a futók.
Namost az időt arra használjuk fel, hogy Egerben drogellenes aláírásokat gyűjtsünk.
Egy csíptetős táblán megvonalazott lapok, a tetején felirat: „Drogmegelőző oktatást minden gyereknek!”
Ahogy gyűlnek az aláírások, úgy gyűlnek a bíztató, támogató útravalók is.
„Na ez az, végre ezzel is foglalkozik valaki!”
„Hajrá, sok kitartást kívánok a munkájukhoz!”
„Kívánom, hogy legyen eredményes a futásuk!”
„Köszönöm, hogy csinálják mindannyiunkért!”
S mikorra a futás beér Egerbe, és az aláírások számában is elértük, amit akartunk, mindannyian bepattanunk a kocsikba és irány Egerszalók, a csodálatos fürdő, ahol már tavaly is vendégül láttak minket, hogy felfrissítsük a tagjainkat.
Ha nem volna ott más, csak a mesés környezet a fenyvesekkel, a megszámlálhatatlan különböző hőfokú medence, meg a külön világ a szaunákkal, már akkor is mennybe mennénk.
De van mellette szeretetteli fogadtatás, végtelen gondoskodás és tiszta, segítő szándék.
A tavalyi oklevelünk pedig kint díszeleg a falon…
Ez a 37. napunk.
Ez azt jelenti, hogy ötödik hete vagyunk úton egyfolytában és 250 települést érintve összesen 2600 kilométert futottunk az országban a drogok ellen.
Végtelen jóleső volt a pihenés, hálásan köszönjük!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Már nem azért, mintha ma nem futnánk, hanem inkább a jó idő miatt, meg a sok kiránduló felnőtt és gyerek miatt, meg az egymással mulatozó osztálykiránduló csapatok miatt Egerben.
Ugyanis ma ide futunk be a gyermekded 40 kilométeres futószakasz után.
Egyébként még tegnap este lelátogatott hozzánk a háttér csapat két kiválósága, az Ildi és a Zsófi, akik hites uraikat jöttek meglátogatni.
Naná, hogy ma ki is veszik a részüket a futásból.
Az út békés, és mondhatni eseménytelen, ha nem számítjuk bele az irgalmatlan emelkedőket, amin a kocsik is úgy kapaszkodnak felfelé, mint a rajzfilmek saját személyiséggel bíró kisautói: pöfögnek, hörögnek és a dombtetőn meg-megállnak szusszanni egyet.
El lehet képzelni, hogy mit csinálnak akkor a futók.
Namost az időt arra használjuk fel, hogy Egerben drogellenes aláírásokat gyűjtsünk.
Egy csíptetős táblán megvonalazott lapok, a tetején felirat: „Drogmegelőző oktatást minden gyereknek!”
Ahogy gyűlnek az aláírások, úgy gyűlnek a bíztató, támogató útravalók is.
„Na ez az, végre ezzel is foglalkozik valaki!”
„Hajrá, sok kitartást kívánok a munkájukhoz!”
„Kívánom, hogy legyen eredményes a futásuk!”
„Köszönöm, hogy csinálják mindannyiunkért!”
S mikorra a futás beér Egerbe, és az aláírások számában is elértük, amit akartunk, mindannyian bepattanunk a kocsikba és irány Egerszalók, a csodálatos fürdő, ahol már tavaly is vendégül láttak minket, hogy felfrissítsük a tagjainkat.
Ha nem volna ott más, csak a mesés környezet a fenyvesekkel, a megszámlálhatatlan különböző hőfokú medence, meg a külön világ a szaunákkal, már akkor is mennybe mennénk.
De van mellette szeretetteli fogadtatás, végtelen gondoskodás és tiszta, segítő szándék.
A tavalyi oklevelünk pedig kint díszeleg a falon…
Ez a 37. napunk.
Ez azt jelenti, hogy ötödik hete vagyunk úton egyfolytában és 250 települést érintve összesen 2600 kilométert futottunk az országban a drogok ellen.
Végtelen jóleső volt a pihenés, hálásan köszönjük!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
szombat, május 22
Hát nem azért mondom, de maratoni viszonylatban is ritka az ilyen szép szombat.
Olyan kis csendes-pihenős-szuszugós napnak indul, aztán a végére csak lesz belőle 5 településen csatlakozás.
Többségükben lelkes ifjakról van szó, akik a településük nevében csatlakoznak a hétvége ellenére, mindenféle komolyabb tanári közreműködés, vagy előszervezés nélkül.
Ilyen Borsodnádasd, Bükkerzsébet és Pétervására is.
De nem ilyen Mátraszele, ahol a csodálatos intézményvezetőnek köszönhetően vagy 30 gyerekkel zajlik a Kapitány avatás.
Bálint nagyszerű újításának köszönhetően úgy tartjuk az előadásokat, hogy teljes mértékben bevonjuk a gyerekeket is.
Például, az ugye tiszta sor, nem volna egyszerű szóban elmagyarázni, hogy „a drog részecskék hogyan akadályozzák az idegpályákban az impulzusok áramlását”
De ha mindezt átalakítjuk egy fajta kis „játszd le magad” karnevállá, akkor mindjárt minden világos lesz és a gyerekek nem csak hogy érteni fogják, hogy mi történik a drogos szervezetében, hanem még imádják is a bemutatót.
Ehhez mindig közülük kérünk segítőket.
Közösen kijelöljük, hogy „hol megy az idegpálya”: „mondjuk ez az ösvény itt”.
Aztán, hogy kik lesznek a drogrészecskék és kik lesznek az „üzenetek”, amiknek az idegpálya egyik végéből el kell jutnia a másik végébe, mondjuk a fejből el kell jutnia a lábhoz.
És a csibész kis drog részecskék bizony akadályozzák őket.
Az ilyen előadásokból nem csak kacagós mulatságok lesznek, hanem igazi játékos tanulás is, hiszen a gyerekek így nagyon jól megértik, hogy a drog TÉNYLEG akadályozza a normális testműködést, és ez az eljátszott példa eszükbe is fog jutni, amikor szükségük lesz rá.
Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha az ember meg akarja érteni, hogy valami hogyan működik, abban nagyon sokat segít, ha a száraz szöveg mellett ott van egy bemutató, egy modell, egy fotó, egy ábra, vagy bármi más, ami segít elképzelni, hogy az adott dolog hogyan is működik a valóságban
Ezt a jelenséget többek között L. Ron Hubbard is felfedezte, amikor a tanulás akadályait kutatta.
A mai 65 kilométeres futótávot egyébként két szakaszban teljesítjük.
A második egység Mátraterenyén kezdi a napot.
Mátraterenyén, ahol a hétvége ellenére is ápoljuk a csatlakozás hagyományát, hiszen egy jó 50 fős csoportnak tartunk előadást.
Ez a kedves település az egyik stabil bástya a 42 napos futás menetrendjében.
Jó barátunk az iskola igazgatója, és persze a tanárok közül nagyon sokan, a sportélet vezetője és maga a Polgármester úr.
Namost ő nem tud ott lenni az előadás elején, mert egy másik rendezvényt nyit meg éppen.
Mégpedig a térségi roma „ki mit tud” vetélkedőt, ami pont a szállásunkként szolgáló vendégház udvarán zajlik.
Gyorsan összeismerkedünk a kisebbségi Önkormányzat vezetőjével, egy folyamatosan mosolygó, 3 diplomás aranyszívű emberrel, aki már a legelején megjegyzi, hogy mivel a drogkérdés számára is nagyon fontos ügy, ezért amikor úgy gondoljuk, rendelkezésünkre bocsátja a színpadot.
Érdemes elolvasni, hogy milyen tiszta és milyen bölcs üzenetet írt a Maraton Vándorkönyvébe:
Maga a vetélkedő nagyon jó buli, vannak táncosok, vannak énekesek, mindenféle színes fellépő, 7 évestől a 77 évesig.
Őszintén szólva nem irigylem a zsűrit.
A szünetben Riki veszi kézbe a mikrofont, röviden beszél a drogokról, majd Drogmentes Kapitánnyá avatja a nyüzsgő ifjakat.
Namost még le sem jön a színpadról, amikor az őt felkonferáló vezetőnk legnagyobb meglepetésünkre 3 rapper srácot szólít a színpadra, akik egy drogellenes dalt adnak elő!
És nem is akármilyet!
A szöveg zseniális, a ma divatosnak számító trenddel ellentétben egyetlen trágár szó sincs benne, viszont annál több eredeti gondolat!
Az egyikük egy félig roma, félig néger srác elmondja, hogy nem ez az első ilyen jellegű számuk, van két másik is, a közönség egyébként is visszatapsolja őket, hát eléneklik azokat is.
Búcsúzóul az egyik dalszövegükből írnak be a Vándorkönyvbe:
Valami azt súgja, még találkozni fogunk velük!
Nagyon élvezetes és tanulságos volt a ki mit tud részesének lenni.
Öröm volt látni a felszabadult szórakozást és azt, ahogyan mindenki őszintén tudott örülni a másik sikerének.
Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Olyan kis csendes-pihenős-szuszugós napnak indul, aztán a végére csak lesz belőle 5 településen csatlakozás.
Többségükben lelkes ifjakról van szó, akik a településük nevében csatlakoznak a hétvége ellenére, mindenféle komolyabb tanári közreműködés, vagy előszervezés nélkül.
Ilyen Borsodnádasd, Bükkerzsébet és Pétervására is.
De nem ilyen Mátraszele, ahol a csodálatos intézményvezetőnek köszönhetően vagy 30 gyerekkel zajlik a Kapitány avatás.
Bálint nagyszerű újításának köszönhetően úgy tartjuk az előadásokat, hogy teljes mértékben bevonjuk a gyerekeket is.
Például, az ugye tiszta sor, nem volna egyszerű szóban elmagyarázni, hogy „a drog részecskék hogyan akadályozzák az idegpályákban az impulzusok áramlását”
De ha mindezt átalakítjuk egy fajta kis „játszd le magad” karnevállá, akkor mindjárt minden világos lesz és a gyerekek nem csak hogy érteni fogják, hogy mi történik a drogos szervezetében, hanem még imádják is a bemutatót.
Ehhez mindig közülük kérünk segítőket.
Közösen kijelöljük, hogy „hol megy az idegpálya”: „mondjuk ez az ösvény itt”.
Aztán, hogy kik lesznek a drogrészecskék és kik lesznek az „üzenetek”, amiknek az idegpálya egyik végéből el kell jutnia a másik végébe, mondjuk a fejből el kell jutnia a lábhoz.
És a csibész kis drog részecskék bizony akadályozzák őket.
Az ilyen előadásokból nem csak kacagós mulatságok lesznek, hanem igazi játékos tanulás is, hiszen a gyerekek így nagyon jól megértik, hogy a drog TÉNYLEG akadályozza a normális testműködést, és ez az eljátszott példa eszükbe is fog jutni, amikor szükségük lesz rá.
Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha az ember meg akarja érteni, hogy valami hogyan működik, abban nagyon sokat segít, ha a száraz szöveg mellett ott van egy bemutató, egy modell, egy fotó, egy ábra, vagy bármi más, ami segít elképzelni, hogy az adott dolog hogyan is működik a valóságban
Ezt a jelenséget többek között L. Ron Hubbard is felfedezte, amikor a tanulás akadályait kutatta.
A mai 65 kilométeres futótávot egyébként két szakaszban teljesítjük.
A második egység Mátraterenyén kezdi a napot.
Mátraterenyén, ahol a hétvége ellenére is ápoljuk a csatlakozás hagyományát, hiszen egy jó 50 fős csoportnak tartunk előadást.
Ez a kedves település az egyik stabil bástya a 42 napos futás menetrendjében.
Jó barátunk az iskola igazgatója, és persze a tanárok közül nagyon sokan, a sportélet vezetője és maga a Polgármester úr.
Namost ő nem tud ott lenni az előadás elején, mert egy másik rendezvényt nyit meg éppen.
Mégpedig a térségi roma „ki mit tud” vetélkedőt, ami pont a szállásunkként szolgáló vendégház udvarán zajlik.
Gyorsan összeismerkedünk a kisebbségi Önkormányzat vezetőjével, egy folyamatosan mosolygó, 3 diplomás aranyszívű emberrel, aki már a legelején megjegyzi, hogy mivel a drogkérdés számára is nagyon fontos ügy, ezért amikor úgy gondoljuk, rendelkezésünkre bocsátja a színpadot.
Érdemes elolvasni, hogy milyen tiszta és milyen bölcs üzenetet írt a Maraton Vándorkönyvébe:
„A ma élő, vezető cigányoknak óriási a felelősségük abban, hogy figyelmeztessék gyermekeinket: eddig és ne tovább! Figyeljünk másokra, figyeljünk a külvilágra, csak együtt, közösen tudjuk megállítani azt a poklot, amit úgy hívunk: drog!
Csikós Árpád, a Kisebbségi Önkormányzat Elnöke
Maga a vetélkedő nagyon jó buli, vannak táncosok, vannak énekesek, mindenféle színes fellépő, 7 évestől a 77 évesig.
Őszintén szólva nem irigylem a zsűrit.
A szünetben Riki veszi kézbe a mikrofont, röviden beszél a drogokról, majd Drogmentes Kapitánnyá avatja a nyüzsgő ifjakat.
Namost még le sem jön a színpadról, amikor az őt felkonferáló vezetőnk legnagyobb meglepetésünkre 3 rapper srácot szólít a színpadra, akik egy drogellenes dalt adnak elő!
És nem is akármilyet!
A szöveg zseniális, a ma divatosnak számító trenddel ellentétben egyetlen trágár szó sincs benne, viszont annál több eredeti gondolat!
Az egyikük egy félig roma, félig néger srác elmondja, hogy nem ez az első ilyen jellegű számuk, van két másik is, a közönség egyébként is visszatapsolja őket, hát eléneklik azokat is.
Búcsúzóul az egyik dalszövegükből írnak be a Vándorkönyvbe:
„Az életed egyetlen története az, ami a születésedtől a halálig kísér. A történeted hitelesítője te vagy, egyedül és csak te tudhatod hogy miért. Te használod a drogot? Vagy ő téged?
Amiben napjaidat éled, csak egy cukormázas felszín, van alatta egy másik, hidd el, az az igazi!”
Valami azt súgja, még találkozni fogunk velük!
Nagyon élvezetes és tanulságos volt a ki mit tud részesének lenni.
Öröm volt látni a felszabadult szórakozást és azt, ahogyan mindenki őszintén tudott örülni a másik sikerének.
Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Felkerült a 26. napi videó a szőke hajú sráctól!
Megtekinthető a május 12-i bejegyzés végén is ide kattintva.
Végtelen örömmel jelenthetem, hogy ma reggel igazi napsütésre ébredünk!
Még a mosoly is szélesebb ilyenkor az ember arcán!
Főleg úgy, hogy ma 6 településről vannak csatlakozóink.
A kocsik úgy rohangálnak az útvonalon össze vissza, mint a hangyák, akik a hosszú hideg után végre egy kis napfényt éreznek magukon.
.JPG)
Az első egység Kazincbarcikán tartja a rendezvényeket 8 sulinak.
A Dózsa György általános minden évben csatlakozik, a gyerekek emlékeznek az előadás részleteire, az egyik szőke srác odamegy a Rikihez előadás közben és azt mondja: „Hadd beszéljek a mikrofonba..”
„De nem fogsz csúnyát mondani?” – kérdi a Riki, akinek azért már van tapasztalata az ilyen kérdésekben.
„Dehogyis – mondja ő, és miután megkapja a mikrofont, hátravetett fejjel belerikoltja: „SZERETELEK DÓZSA GYÖÖÖÖÖÖRGY!”
És erre az egész suli őrült tapsviharban tör ki…
.JPG)
.JPG)
A második egység maga a futás és a hozzá kapcsolódó PR kocsi, akik először Sajószentpéteren tartanak előadást vagy 130 gyereknek.
Innen futunk át a csodálatos Vadnára, ahol igazi hagyomány a csatlakozás, itt avattuk fel a maraton legidősebb és legfiatalabb Drogmentes Kapitányát még 2005-ben.
A sulit összevonták a szomszédos Bánhorvátival, ezért itt nincsenek gyerekek, de a polgárőrség vezetője külön leszervezi, hogy egy busszal hozzanak át gyerekeket a közös futásra.
Az egyik tanárnő Vadnai, ő hoz egy osztályt és megbeszéli a tornatanárral, hogy ő meg hozzon felsősöket, így apróságok és nagyobbak együtt loholnak a Maratoni zászló nyomában és majszolják a végén a frissítőként előkészített negyedelt almát és narancsot.
Természetesen a találkozón kint van a Polgármester úr is, arról beszélgetünk vele, hogy ez már a 8. év, amikor találkozunk.
Nem sokkal Vadna után érkezik hozzánk Görömbei Zoltán rendőr alezredes úr, aki már napokkal ezelőtt jelezte e-mailben, hogy lefut velünk ma egy hosszabb szakaszt, hogy példát mutasson a településeknek, ahol dolgozik. (Végül egyébként több mint 25 km lesz belőle…)
Putnokra is már vele együtt futunk be, jönnek is a gyerekek, a benzinkútig kocogunk együtt, ahol kiállunk egy rövid előadásra és a Putnok TV a maratoni felvételek után külön interjút csinál a Zolival.
Namost ugye 5 maratoni autó vagyunk és mindegyiknek külön dolga van, csak reggel és csak este találkozunk.
De úgy látszik, Putnokot valamilyen spirituális erőtér veszi körül, mert tavaly ugyanezen a napon véletlenül úgy alakult, hogy mind az 5 kocsi itt futott össze.
Most kérem szépen a futást kísérő kocsi eleve itt van, aztán megérkezik a Desszant, ami a következő futót hozza, majd sorra befut az Előkészítő, a PR és a Rendezvényes is. És ha ehhez hozzáveszem, hogy ott van a felvezető polgárőrautó, a rendőrautó is, no meg a TV-sek autója is, hát egész szépen kitöltjük a benzinkút parkolóját a 8 kocsival, amik a maraton kapcsán gyűltek össze.
Mindezt végignézi az út mellett dolgozó két munkás.
A fiatalabb, amikor látja, hogy a Kapitány avatásra kerül a sor, odajön és megkérdezi, hogy beállhatna ő is?
Persze, hogy beállhat, ott esküszik munkásruhában a gyerekekkel…
Egyébként csak ekkor derül ki, hogy a gyerekek között van egy lány, aki megyei bajnok atléta, naná, hogy külön ki is áll a többiek elé és a Bálinték mellett teszi le az esküt.
Innen már csak a célállomás, Ózd van hátra, ahová már reggel előrement egy autó, hogy először előadást tartson a sulikban, aztán levezényelje a központi rendezvényt a sportcsarnokban.
Mikor végeznek az egyik iskolában az előadással, robognának át a sportcsarnokba a rendezvényre, de hát nem tudják, hogy merre van. Tyipü száguld kifelé az iskolából, meglát egy alakot, aki éppen a kocsijából szállna ki, odafut hozzá, hogy „meg tudod mondani, hogy merre van a sportcsarnok?”
„Ti vagytok a Maratonosok?” – kérdi az illető.
„Igen!”
„Mi meg a TV-sek vagyunk, hozzátok jöttünk, na pattanj be…” – és már robognak is a sportcsarnokhoz együtt.
A sportcsarnokban aztán a néptánc és a karate bemutató után jön a Thimmy az előadással.
A terem szinte teljes hosszában ülnek a gyerekek, így jó 50 méteres sor figyelmét kell magára vonnia
Thimmy a mikrofonnal fel alá sétál, majd rohangál a gyereksorok előtt és úgy vonja be őket az előadásba, hogy teletömi a zsebét telefonakasztókkal, és aki helyesen válaszol, annak már dobja is az ajándékot.
Nem is csoda, hogy elsősorban az apróságok nagyon hamar odagyűlnek a korláthoz.
Este még van egy kis aláírásgyűjtés is, ahol a Bálint odalép egy sráchoz, hogy aláírná-e a drogmentességért, mire a srác azt mondja:
„Szia Bálint!”
„Hát te honnan ismersz engem?”
„Hát tavaly együtt futottam veled Putnokon, és még aznap este én voltam ott a biliárdszalonban, amikor bejötteket aláírást gyűjteni és Drogmentes Kapitányt avatni. Egy parafatáblán azóta is kint van az oklevelem!”
Hát akkor, hajrá drogmentes Ózd!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Még a mosoly is szélesebb ilyenkor az ember arcán!
Főleg úgy, hogy ma 6 településről vannak csatlakozóink.
A kocsik úgy rohangálnak az útvonalon össze vissza, mint a hangyák, akik a hosszú hideg után végre egy kis napfényt éreznek magukon.
Az első egység Kazincbarcikán tartja a rendezvényeket 8 sulinak.
A Dózsa György általános minden évben csatlakozik, a gyerekek emlékeznek az előadás részleteire, az egyik szőke srác odamegy a Rikihez előadás közben és azt mondja: „Hadd beszéljek a mikrofonba..”
„De nem fogsz csúnyát mondani?” – kérdi a Riki, akinek azért már van tapasztalata az ilyen kérdésekben.
„Dehogyis – mondja ő, és miután megkapja a mikrofont, hátravetett fejjel belerikoltja: „SZERETELEK DÓZSA GYÖÖÖÖÖÖRGY!”
És erre az egész suli őrült tapsviharban tör ki…
.JPG)
A második egység maga a futás és a hozzá kapcsolódó PR kocsi, akik először Sajószentpéteren tartanak előadást vagy 130 gyereknek.
Innen futunk át a csodálatos Vadnára, ahol igazi hagyomány a csatlakozás, itt avattuk fel a maraton legidősebb és legfiatalabb Drogmentes Kapitányát még 2005-ben.
A sulit összevonták a szomszédos Bánhorvátival, ezért itt nincsenek gyerekek, de a polgárőrség vezetője külön leszervezi, hogy egy busszal hozzanak át gyerekeket a közös futásra.
Az egyik tanárnő Vadnai, ő hoz egy osztályt és megbeszéli a tornatanárral, hogy ő meg hozzon felsősöket, így apróságok és nagyobbak együtt loholnak a Maratoni zászló nyomában és majszolják a végén a frissítőként előkészített negyedelt almát és narancsot.
Természetesen a találkozón kint van a Polgármester úr is, arról beszélgetünk vele, hogy ez már a 8. év, amikor találkozunk.
Nem sokkal Vadna után érkezik hozzánk Görömbei Zoltán rendőr alezredes úr, aki már napokkal ezelőtt jelezte e-mailben, hogy lefut velünk ma egy hosszabb szakaszt, hogy példát mutasson a településeknek, ahol dolgozik. (Végül egyébként több mint 25 km lesz belőle…)
Putnokra is már vele együtt futunk be, jönnek is a gyerekek, a benzinkútig kocogunk együtt, ahol kiállunk egy rövid előadásra és a Putnok TV a maratoni felvételek után külön interjút csinál a Zolival.
Namost ugye 5 maratoni autó vagyunk és mindegyiknek külön dolga van, csak reggel és csak este találkozunk.
De úgy látszik, Putnokot valamilyen spirituális erőtér veszi körül, mert tavaly ugyanezen a napon véletlenül úgy alakult, hogy mind az 5 kocsi itt futott össze.
Most kérem szépen a futást kísérő kocsi eleve itt van, aztán megérkezik a Desszant, ami a következő futót hozza, majd sorra befut az Előkészítő, a PR és a Rendezvényes is. És ha ehhez hozzáveszem, hogy ott van a felvezető polgárőrautó, a rendőrautó is, no meg a TV-sek autója is, hát egész szépen kitöltjük a benzinkút parkolóját a 8 kocsival, amik a maraton kapcsán gyűltek össze.
Mindezt végignézi az út mellett dolgozó két munkás.
A fiatalabb, amikor látja, hogy a Kapitány avatásra kerül a sor, odajön és megkérdezi, hogy beállhatna ő is?
Persze, hogy beállhat, ott esküszik munkásruhában a gyerekekkel…
Egyébként csak ekkor derül ki, hogy a gyerekek között van egy lány, aki megyei bajnok atléta, naná, hogy külön ki is áll a többiek elé és a Bálinték mellett teszi le az esküt.
Innen már csak a célállomás, Ózd van hátra, ahová már reggel előrement egy autó, hogy először előadást tartson a sulikban, aztán levezényelje a központi rendezvényt a sportcsarnokban.
Mikor végeznek az egyik iskolában az előadással, robognának át a sportcsarnokba a rendezvényre, de hát nem tudják, hogy merre van. Tyipü száguld kifelé az iskolából, meglát egy alakot, aki éppen a kocsijából szállna ki, odafut hozzá, hogy „meg tudod mondani, hogy merre van a sportcsarnok?”
„Ti vagytok a Maratonosok?” – kérdi az illető.
„Igen!”
„Mi meg a TV-sek vagyunk, hozzátok jöttünk, na pattanj be…” – és már robognak is a sportcsarnokhoz együtt.
A terem szinte teljes hosszában ülnek a gyerekek, így jó 50 méteres sor figyelmét kell magára vonnia
Thimmy a mikrofonnal fel alá sétál, majd rohangál a gyereksorok előtt és úgy vonja be őket az előadásba, hogy teletömi a zsebét telefonakasztókkal, és aki helyesen válaszol, annak már dobja is az ajándékot.
Nem is csoda, hogy elsősorban az apróságok nagyon hamar odagyűlnek a korláthoz.
Este még van egy kis aláírásgyűjtés is, ahol a Bálint odalép egy sráchoz, hogy aláírná-e a drogmentességért, mire a srác azt mondja:
„Szia Bálint!”
„Hát te honnan ismersz engem?”
„Hát tavaly együtt futottam veled Putnokon, és még aznap este én voltam ott a biliárdszalonban, amikor bejötteket aláírást gyűjteni és Drogmentes Kapitányt avatni. Egy parafatáblán azóta is kint van az oklevelem!”
Hát akkor, hajrá drogmentes Ózd!
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán