9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Valami furcsa módon, a mai iskolásokra úgy általában jellemző, hogy kifejezetten lelkesek!
Nem csak úgy totyognak a futásban, hanem épen ellenkezőleg, nekünk irdatlan energiákat bevetnünk ahhoz, hogy féken tartsuk őket.
És ez nem rosszaság, hanem jó irányba ható erő!


Hévízgyörkön például a Melcsi fut a gyerekekkel, és ahogy a rendőrautó nyomában zúdul a menet, a gyerekek az oldalt parkoló kocsikba is be-be kurjantanak a sofőröknek, hogy „Ne tessék drogozni!”
Béla, a csodálatos tornatanár hozta ki idén is a gyerekeket, és még azon szabadkozott, hogy „csak ennyien vagyunk”.
Mellesleg összeállítottak 3 Hévízgyörki ajándékcsomagot a maratoni futás tiszteletére, benne sapkákkal, naptárakkal stb.


Zsámbékon meg, ahol egy kisebb, de annál elszántabb csoport jön ki a tanár úrral, úgy látszik, erősen emlékeznek még a tavalyi futásra, mert egyszer csak elkezdnek a futás közben kiabálni, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”
Én alig kapok már levegőt a rohanásban, ők meg kiabálnak mellettem.
Tiszta ciki!
Biztos, ami biztos, átváltunk központosított kórusra: én beszámolok, ők meg zengik a „Drog-men-tes Ma-ra-ton”-t.
Mikor vége a jó másfél kilométeres futásnak, egyenként mindenkivel kezet fogok, ők megkapják az okleveleket, a futás pedig a következő maratonistával szólóban indul tovább.
Én még ott maradok a másik kocsival lenyújtani, a srácok meg, ahogy mennek el mellettem, még odajönnek egy-egy pacsira.
És ahogy elhagyják a kocsit, csak úgy, a maguk gyönyörűségére újra rákezdnek a kórusra.
Vonul a csapatnyi gyerek, mellettük a kiváló tanár úr, kezükben az oklevél és zengik teli torokkal, hogy „Drog-men-tes Ma-ra-ton!”.
Néha ritmusra rázzák az öklüket hozzá, és elszánt léptekkel baktatnak, és látszik rajtuk, hogy nem csak úgy a hangzás kedvéért mondják, hanem a szavaik mögött valódi szándék van!
Hihetetlen a látvány és tényleg megindító.


Tápiószecsőn nincs egyeztetett csatlakozás.
Míg a többiek a tanárokkal beszélgetnek, Imi csak úgy odamegy az udvaron egy kupac gyerekhez. Hallgatja kicsit, hogy miről beszélnek, aztán egyszercsak bekapcsolódik, valami olyasmivel, hogy „Ja, az marha jó!”.
Aztán már őt is bevonják a társalgásba, hogy-hogynem a drogokra terelődik a szó és az Imi már tartja is az előadást, lassan vége a szünetnek, 2 tanár jön egyre közelebb, hallgatja, hogy miről is folyik a szó, elégedetten bólogatnak, és jelzik az Iminek, hogy „még 2 perce van…”

Szinte pontosan ugyanez ismétlődik meg Kókán, annyi különbséggel, hogy ott meg a kóláról és az energiaitalokról mondja el nagyon helyesen az egyik srác, hogy bizony azokban is olyan anyagok vannak, amik nem annyira tesznek jót a szervezetnek.


Turán az előadás után az egyik vagány kölyök odamegy Imihez és azt mondja: „Imi bácsi szeretnék négyszemközt beszélni.”
Merthogy tanácsot szeretne kérni. Elmondja, hogy már ötödikes korában szívott füvet. (!) A szülei megtudták, és nagyon kemény szigorral kezelték. Szinte minden szórakozásról le van már tiltva. És már nem szív füves cigit sem, nem is akarja csinálni, de nem tudja mit tegyen, nem tudja „hogyan állítsa helye a bizalmat és a jó viszonyt”. Mikor Imi azt tanácsolja neki, hogy legyen teljesen tiszta és őszinte a szüleivel, és hogy tartsa be a megállapodásokat, először furcsán néz, de aztán megérti.
Mikor pedig Imi kérdezi, hogy valójában mit szeretne csinálni, akkor kiderül, hogy ő bizony sportoló akar lenni.
És mire zárásként Imi azt javasolja neki, hogy akkor írja le magának pontosan, hogy mit is szeretne csinálni, azt hogyan csinálná, hová szeretne eljutni egy év múlva, két év múlva, akkor már láthatóan felderül, erő és hit költözik belé, és igazi, felszabadult mosollyal köszöni meg az Iminek.
Lám csak lám, ha visszatér egy tiszta cél az ember életébe, az mindig új erővel tölti fel…


Tóalmáson a Polgármester asszony elmeséli, hogy ő ugye rendszeresen kapja tőlünk a hírleveleket, sőt a havi újságba be is tette a legutóbbiból a cikket, és már veszi is elő az ajándék példányt.
És ha továbbra is küldjük neki a leveleket, akkor ő minden hónapban be fogja tenni az újságba és el is fog küldeni nekünk egy példányt belőle.

Aszódon az előadás alatt egy srác megkérdezi a Thimmyt, hogy leülhet-e oda a szobor szélére.
Persze – mondja a Thimmy, ad neki egy szórólapot majd pár perccel később odamegy hozzá beszélgetni, hogy ki ő, mit csinál, és hogy érintett-e a drogkérdésben.
A srác elmondja, hogy nagyon is érintett, korábban meglehetősen keményen drogozott, de megtalálta a kiutat. Konkrétan ő behelyettesítette a drogok által okozott érzéseket a sportból megszerezhető érzésekkel.
Semmi extra nem kellett hozzá, csak a megértés és a döntés, és azóta rengeteget sportol és nagyon sokat olvas.
És ezekkel tökéletesen elégedetten él, semmi szüksége olyan hülyeségekre, mint drogok.

Folytathatnám a futás és előadás sztorik végeérhetetlen sorát, de úgy látszik ma a minden évben kiírt művészeti pályázataink szálai is itt futnak össze.
Aláírásgyűjtés közben, miközben egy hölgy boldogan kanyarítja oda a nevét a lapra, a mellette lévő lányára mutat és azt mondja: „A lányom volt az egyik nyertese a novellapályázatnak, amit csináltatok. Márciusban ott is voltunk a díjátadón.”

Riki pedig ma kap levelet a tavalyi kabalafigura-pályázatunk egyik győztesétől, akiről kiderült, hogy azóta kőkemény rocker lett.
Róla azt is tudni kell, hogy igazi sportoló, ezért Riki a levélben többek között a következő intelemet intézte hozzá:
„Csak ne drogozz, meg igyál, meg cigizz, mert rocker vagy.:)”

És íme a válasz:
„Nem a stílustól függ, hogy drogozol-e...mert ha mondjuk EMO-s vagy, akkor is drogozhatsz...XD De én már letettem 2-szer a Drogmentes esküt szóval biztos nem fogok drogoz, cigihez meg piához se nyúlni...XD meg amúgy se nyúlnék semmi ilyesmihez, mert a sportolóknak nem tesz jót...:D XD”


És zárásként álljon itt egy nagyon rövid kis pillanatkép, ami nem csak a mai csodálatos napot, de az egész maratont is tökéletesen szimbolizálja:
Egy tündéri, 6-8 év körüli szőke copfos kislány nézi Xénit aláírásgyűjtés közben.
Pár perc néma figyelés után egyszercsak odalép hozzá és azzal a tisztasággal, ahogyan csak egy gyerek tudja megfogalmazni a legnagyobb igazságokat azt mondja:
„Olyan kár, hogy nem olyan jó a világ…”
Xéni ránéz, elmosolyodik és azt mondja:
„Igen, de jobbá tudjuk tenni…”

A kislány eltűnődik egy pillanatra, visszamosolyog, és elsétál.

A gyerekek formálják tovább a jövőt, és nekik annyi dolguk lesz majd a világ jobbá tételével, amennyit mi rájuk hagyunk…

Hát tegyük most egy kicsit jobbá, amit lehet...




Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán