Útvonal
42 nap, 320 település, 2100 kilométeres futás
5/01/2010 | Bejegyezte:
Drogmentes
Ez egy „egyben-hétvége”!
Azért írok két napot egy beszámolóban, mert szombaton volt a szabadnapunk.
Elmagyarázom…
Maga a Maraton 42 napnyi futást jelent, de ha az április 17. és a május 30. között a napokat összeadod, akkor az biza 44-re jön ki.
Mert a 42 nap futás mellet kéthetente van benne 1-1 szabadnap.
Most szombaton volt az első, békés szendergéssel indult, Kaposvári majálislátogatással folytatódott, majd egy pazar bográcsozással fejeződött be, amit a tündéri Kaposvári szervezőink (Szilvi és István) rendeztek a korábbi évek hagyományainak megfelelően, baráti körrel az erdő mellett.
Mondjuk itt azért készült némi videóanyag is, amit - attól tartok – Chevy nem mulaszt el kitenni a blogra…
De vasárnap már… vasárnap már reggel útjára indult a futás.
Kissé borús ég alatt pakoltuk a kocsikat, szolidan szemerkélő esőben, ami bármilyen furcsán hangzik is, jobb futóidő, mint a szikrázó napsütés.
És mivel ma ketten is félmaratont terveztek, ez az időjárás kifejezetten ígéretesnek tűnt.
Sőt, egyenesen mesésnek, ha belegondolok, hogy ma speciális vendégekre is számíthattunk.
Konkrétan arra a 3 tündéri emberre gondolok, aki becsatlakoztak hozzánk már reggeltől.
A történet pontosan egy éve indult, amikor is 2009. május 2-án vasárnap, ugyanezen a szakaszon futottunk, és napi kocogását kibővítve bekapcsolódott hozzánk Németh Géza, aki 50 évesen velünk futotta le élete első 42 kilométeres maratonját!
És úgy tűnik, a barátság nem szakadt meg, mert idén április 25-én a következő levelet írta:
„Tisztelt Soós Zoltán Úr !
Tisztelettel és szeretettel szeretném kérdezni, hogy május másodikán vasárnap anyák napján a meghirdetett útvonalterv szerint Nagybajom Kaposvár Dombóvár közti szakaszt teljesitik-e?
Tavaly én voltam az, aki Kaposváron csatlakozott a csapathoz és Dombóvárig futottam, ami oly nagyszerű érzés még ma is, hogy futótársaim is szeretnének csatlakozni a csapathoz a fenti nap. Van olyan, aki élete első maratonját tervezi itt futni, szóval nagy az izgalom.
Kérem, ha nem változik a program, pár sorban szíveskedjen tájékoztatni a fenti nap tervezetéről, és hogy mehetünk e?
Tisztelettel: Németh Géza”
Namost ezután kell-e külön mondanom, hogy a reggeli találkozó után együtt futunk át a vidéken ezen a kedves kis vasárnapon a Gézával, és két sporttársával, a Ritával és a Csabával.
Mindketten személyes rekordot állítanak fel, mert a maratoni csapattal együtt futva a drogmenteségért, életük első maratoni távját teljesítik!
Szívből gratulálunk nekik, és végtelen megtisztelő számunkra, hogy mi lehettünk az emlékezetes esemény, aminek során először futották le egyben a 42,125 kilométert!
És hogy ha már lúd, hát legyen kövér, a maratoni csapatból a Bálint és a Móni is letoltak egy félmaratont…
Este fura érzés volt, hogy mikor a hotelben a vacsoránál ültünk, a rádióban éppen a Móni által adott maratoni interjút hallgattuk meg. Érdekes érzés úgy falatozni, hogy közben rólad szól a rádió…
(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az N-Joy rádió riportere tündéri e-mailt írt tegnap, hogy a riportok mikor mennek le, és hogy napközben Kaposvárnál pont találkozott a futással és dudált s, meg integetett, és hogy ez milyen jó dolog…)
Kihasználva a hétvége nyugalmát, ideteszek egy kis csokrot olyan apróságokból, amiket a napi beszámolókban nem írtam meg, de itt most elférnek…
Pénteken a Móni Budapesten volt, hogy Pulai Imre olimpiai bajnok kenus Védnökünkkel interjút adjon a Sport TV-ben, ahol a riporter így vezette fel a beszélgetést: „Ha vicces akarnék lenni, azt mondanám, hogy: állandó rovatunk következik, a Drogmentes Magyarországért Maratonnal”. Tekintve, hogy már évek óta stabil vendégei vagyunk a Sport Tv műsorainak
A napokban kaptunk egy nagyon kedves levelet és egy fotót attól a Tárnoki ütős együttestől, akik a 2. Budapesti Drogmentes Nap-on a színpadon zenéltek:
„Köszönjük a meghívást, örülünk, hogy mi is egy kicsit részesei lehettünk ennek a fantasztikus kezdeményezésnek! A célotok eléréséhez kívánunk sok sikert, eredményességet. Jó egészséget kívánva üdvözlettel a tárnoki ütős együttes és a hip-hop táncakadémia nevében”
Április 24-én pedig kaptam egy e-mailt egy sráctól:
„Jó napot! Patrik vagyok, egy 12 éves fiú, és szeretném segíteni a munkájukat! Létrehoztam egy ingyenes honlapot, amivel szeretném tovább terjeszteni ezt a dolgot.”
Mikor rákérdeztem, hogy mégis, honnan jött az indíttatás, ez a válasz érkezett:
„Az iskolánkkal kint voltunk egy előadásukon, és elkezdett bennem leforogni, hogy milyen nehéz lehet azoknak, akik "betegek", és hogy jó lenne segíteni az önök munkáját :)
És egyik tanórán elkezdtem írni a szöveget a honlaphoz. És megcsináltam :)
Még egyszer köszönöm :D”
Egy hatodikos fiú a Pápai Evangélikus iskolából, aki a maratoni előadáson hallottak alapján úgy gondolta, hogy valamit neki is tennie kell!
Tessék kérem megnézni a Patrik oldalát (www.wodrog.qwqw.hu) és belegondolni abba, hogy vajon hány estben vált ki a maraton ilyen hatást úgy, úgy, hogy legtöbbször nem is tudunk róla…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Azért írok két napot egy beszámolóban, mert szombaton volt a szabadnapunk.
Elmagyarázom…
Maga a Maraton 42 napnyi futást jelent, de ha az április 17. és a május 30. között a napokat összeadod, akkor az biza 44-re jön ki.
Mert a 42 nap futás mellet kéthetente van benne 1-1 szabadnap.
Most szombaton volt az első, békés szendergéssel indult, Kaposvári majálislátogatással folytatódott, majd egy pazar bográcsozással fejeződött be, amit a tündéri Kaposvári szervezőink (Szilvi és István) rendeztek a korábbi évek hagyományainak megfelelően, baráti körrel az erdő mellett.
Mondjuk itt azért készült némi videóanyag is, amit - attól tartok – Chevy nem mulaszt el kitenni a blogra…
De vasárnap már… vasárnap már reggel útjára indult a futás.
Kissé borús ég alatt pakoltuk a kocsikat, szolidan szemerkélő esőben, ami bármilyen furcsán hangzik is, jobb futóidő, mint a szikrázó napsütés.
És mivel ma ketten is félmaratont terveztek, ez az időjárás kifejezetten ígéretesnek tűnt.
Sőt, egyenesen mesésnek, ha belegondolok, hogy ma speciális vendégekre is számíthattunk.
Konkrétan arra a 3 tündéri emberre gondolok, aki becsatlakoztak hozzánk már reggeltől.
A történet pontosan egy éve indult, amikor is 2009. május 2-án vasárnap, ugyanezen a szakaszon futottunk, és napi kocogását kibővítve bekapcsolódott hozzánk Németh Géza, aki 50 évesen velünk futotta le élete első 42 kilométeres maratonját!
És úgy tűnik, a barátság nem szakadt meg, mert idén április 25-én a következő levelet írta:
„Tisztelt Soós Zoltán Úr !
Tisztelettel és szeretettel szeretném kérdezni, hogy május másodikán vasárnap anyák napján a meghirdetett útvonalterv szerint Nagybajom Kaposvár Dombóvár közti szakaszt teljesitik-e?
Tavaly én voltam az, aki Kaposváron csatlakozott a csapathoz és Dombóvárig futottam, ami oly nagyszerű érzés még ma is, hogy futótársaim is szeretnének csatlakozni a csapathoz a fenti nap. Van olyan, aki élete első maratonját tervezi itt futni, szóval nagy az izgalom.
Kérem, ha nem változik a program, pár sorban szíveskedjen tájékoztatni a fenti nap tervezetéről, és hogy mehetünk e?
Tisztelettel: Németh Géza”
Namost ezután kell-e külön mondanom, hogy a reggeli találkozó után együtt futunk át a vidéken ezen a kedves kis vasárnapon a Gézával, és két sporttársával, a Ritával és a Csabával.
Mindketten személyes rekordot állítanak fel, mert a maratoni csapattal együtt futva a drogmenteségért, életük első maratoni távját teljesítik!
Szívből gratulálunk nekik, és végtelen megtisztelő számunkra, hogy mi lehettünk az emlékezetes esemény, aminek során először futották le egyben a 42,125 kilométert!
És hogy ha már lúd, hát legyen kövér, a maratoni csapatból a Bálint és a Móni is letoltak egy félmaratont…
Este fura érzés volt, hogy mikor a hotelben a vacsoránál ültünk, a rádióban éppen a Móni által adott maratoni interjút hallgattuk meg. Érdekes érzés úgy falatozni, hogy közben rólad szól a rádió…
(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az N-Joy rádió riportere tündéri e-mailt írt tegnap, hogy a riportok mikor mennek le, és hogy napközben Kaposvárnál pont találkozott a futással és dudált s, meg integetett, és hogy ez milyen jó dolog…)
Kihasználva a hétvége nyugalmát, ideteszek egy kis csokrot olyan apróságokból, amiket a napi beszámolókban nem írtam meg, de itt most elférnek…
Pénteken a Móni Budapesten volt, hogy Pulai Imre olimpiai bajnok kenus Védnökünkkel interjút adjon a Sport TV-ben, ahol a riporter így vezette fel a beszélgetést: „Ha vicces akarnék lenni, azt mondanám, hogy: állandó rovatunk következik, a Drogmentes Magyarországért Maratonnal”. Tekintve, hogy már évek óta stabil vendégei vagyunk a Sport Tv műsorainak
A napokban kaptunk egy nagyon kedves levelet és egy fotót attól a Tárnoki ütős együttestől, akik a 2. Budapesti Drogmentes Nap-on a színpadon zenéltek:
„Köszönjük a meghívást, örülünk, hogy mi is egy kicsit részesei lehettünk ennek a fantasztikus kezdeményezésnek! A célotok eléréséhez kívánunk sok sikert, eredményességet. Jó egészséget kívánva üdvözlettel a tárnoki ütős együttes és a hip-hop táncakadémia nevében”
Április 24-én pedig kaptam egy e-mailt egy sráctól:
„Jó napot! Patrik vagyok, egy 12 éves fiú, és szeretném segíteni a munkájukat! Létrehoztam egy ingyenes honlapot, amivel szeretném tovább terjeszteni ezt a dolgot.”
Mikor rákérdeztem, hogy mégis, honnan jött az indíttatás, ez a válasz érkezett:
„Az iskolánkkal kint voltunk egy előadásukon, és elkezdett bennem leforogni, hogy milyen nehéz lehet azoknak, akik "betegek", és hogy jó lenne segíteni az önök munkáját :)
És egyik tanórán elkezdtem írni a szöveget a honlaphoz. És megcsináltam :)
Még egyszer köszönöm :D”
Egy hatodikos fiú a Pápai Evangélikus iskolából, aki a maratoni előadáson hallottak alapján úgy gondolta, hogy valamit neki is tennie kell!
Tessék kérem megnézni a Patrik oldalát (www.wodrog.qwqw.hu) és belegondolni abba, hogy vajon hány estben vált ki a maraton ilyen hatást úgy, úgy, hogy legtöbbször nem is tudunk róla…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
péntek, április 30
Nagykanizsán reggel a suliban az igazgató úron érződik, hogy nagyon nincs ínyére, ami mostanában a drogok és a drogozás körül folyik. Szinte már reménytelennek látja a helyzetet, hiszen a gyerekek egyre fiatalabb korban próbálják ki a drogokat, és ha ahhoz még nehezebben is jutnak el, még mindig ott van a „legális drog”, az alkohol.
Látszik rajta, hogy az előadáshoz sem fűz különösebb reményeket.
De azért ott marad és végighallgatja… és milyen jól teszi, mert a Riki, a csodálatos Riki a sok éves rutinnal a háta mögött pont a megfelelő stílusban szólítja meg a fiatalokat, nagyon érthetően és tisztán magyaráz, és így képes is hatást gyakorolni rájuk, van kacagás, lelkesült jelentkezés, az arcokon néha látszik a megdöbbenés egy-egy adat hallatán.
Mikor az előadásnak vége, az ifjúsági referens is odajön és szó szerint le van nyűgözve, hogy ez mennyire jó volt, és hogy ezt minden suliban hallania kellene a gyerekeknek, és hogy ő gyorsan át is telefonál néhány másik suliba, hogy beszéljen az ottaniakkal, hogy kérjenek fel minket egy előadásra.
Márpedig az ilyen ajánlásnál nincsen jobb…
Az egyik így felhívott suli Böhönyén van, már megy is hozzájuk a Deszant kocsi. Mire odaérnek a tanításnak tulajdonképpen már vége, összesen talán 40 gyerek van ott, akik a buszt várják. Teljesen vegyes korosztály, van köztük pici és nagy, amolyan „vérbeli kihívás” az előadónak.
Ezért a drogok veszélyei mellett most nagyobb hangsúly jut a „másik oldalra”, hogy mi mindent lehet csinálni drogozás helyett.
Ilyenkor szóba jönnek a célok, a hobbyk, hogy ki mit sportol, ki miben jó és miben szeretne híres lenni.
Riki rögtönöz egy kis „ki mit tud”-ot, van éneklés, vagy egy rap szövegelő srác, aki egészen a kocsiig kíséri Rikit, amikor indul, és folyamatosan minden rímben kommentál.
A tanárnő pedig azt mondja el, hogy csodálatos látni, ahogyan a gyerekekkel beszélünk, ahogy szólunk hozzájuk és amilyen módon megközelítjük őket.
Az oklevelek osztásánál az egyik kislány sorba áll Gabinál oklevélért, de kiderül, hogy nem tette le a többiekkel az esküt.
Ez nagy dilemma lehet egy gyereknek, hogy most aztán mit is csináljon…
Mert a többiekkel együtt talán cikinek gondolta szívére tett kézzel esküdni. Viszont így egyedül és külön még kínosabb. De ilyenkor már nincs visszaút! És a gyerekek – ugyanúgy, mint a felnőttek - legbelül pontosan tudják, hogy mi a helyes és mi nem az. Hogy saját, személyes döntést hozni a saját életéről az többet ér, mint a többiek cikizésétől tartani.
Hát persze, hogy pillanatok alatt születik egy újabb Drogmentes Kapitány.
És azt hiszem, ezek a külön letett, utólagos eskük a legértékesebbek.
Egyébként mi sem mutatja jobban a diákok elégedettségét, hogy mikor az előadás után megtudják, hogy jön majd a futó is, csak még vagy 4 kilométerre van a településtől, akkor annak ellenére, hogy már mentek volna haza, 20 percet várnak Bálintra és becsülettel átfutnak vele a településen!
Egyébként 3 másik településen van ma csatlakozás: Vésén, Inkén és Iharosberényben.
Namost ez a környék egy nagyon eleven környék, tele nyitott, élénk, aktív kölykökkel.
Inkén például az Imi tartja az előadást, néha alig tud csendet teremteni, ezért amikor eljutnak a Kapitány Eskühöz és végre nagyjából csend van, a gyerekek mondják utána az eskü pontjait, Imika belecsempész az eskü szövegébe egy új részt, amelyet a jelen lévő tanárok hatalmas bólogatások és mosolygások közepette ünnepelnek. Ezért az eskü módosított része nagyjából így hangzik:
.jpg)
1.Többet tanulok arról, hogyan ártanak a drogok az embereknek valójában.
2.Odafigyelek az órákon, csendben vagyok és tisztelem a tanárokat. (Ez új elem)
3.Elmondom az igazságot az embereknek a drogok káros hatásairól.
Szikla beszélgetés közben arra lesz figyelmes, hogy az egyik srác övén mintha az a telefon tok lenne, amit tavaly tőlünk kaptak ajándékba.
Meg is kérdezi, hogy „Te, ez az a telefon tok, amit tavaly tőlünk kaptatok?” De erre nem is a megkérdezett felel, hanem a haverja, aki azt mondja: „Viccelsz? Hát ez kötelező!”, és felhúzza az ingét, ami alatt a nadrágszíján ott fityeg egy ugyanolyan telefontok.
De a legédesebb történet a Xénivel esik meg. Ő fut be Inkére, és a már ott lévő maratonisták lebeszélik a gyerekekkel, hogy a mikor a „Xénin néni” megérkezik, akkor mindenki hangosan kiabálja, hogy „Xé-ni, Xé-ni, Xé-ni!”
.jpg)
Az egész település zeng a gyerekektől, és mikor a Xéni egy cseppet megpihen, odabaktat hozzá egy aprócska szőke kislány, és a csuklójára köt egy nemzetiszínű szalagocskát.
Tényleg lenyűgöző ez a szeretet és figyelmesség, ahogy ezek a gyerekek évről évre várnak minket, ahogyan készülnek a találkozásra, és ahogy teljes szívükkel vesznek részt a maratonban.
Nade a verhetetlen, az évek óta imádott, a „szívünk csücske örökre”, az mégiscsak Iharosberény.
.jpg)
.jpg)
Itt történt évekkel ezelőtt, hogy a hetedikes Orsós Richárd a füzetéből tépte ki a versét és megígértette velem, hogy segíteni fogok a versét megjelentetni valahol. Persze a Pazar Nők magazinból - ahol meg is jelent az írása - elküldtem egy példányt neki, egyet pedig a tanárnőjének-. S mikor aztán a következő évben találkoztunk, elmesélte, hogy gyakorlatilag megváltozott az élete, csináltak egy zenekart, ő írja a szövegeket és már nem ugyanaz, aki volt…
És az is itt történt, amikor az igazgató helyettes néni elmondta egy interjúban, hogy a Kapitány esküt milyen jól tudja használni pl. osztályfőnöki órán. Hogy „gyerekek, ti itt kapitányok lettetek! A kapitányok azok, akikről a történelemkönyvekben tanultok, akik védi a várat és kiállnak a jóért. Hát te KAPITÁNY lettél, hát légy méltó rá…”
Egyszóval Iharosberény a szívünk csücske.
.jpg)
A dolog idén azzal kezdődik, hogy elméletileg 11.30-tól lenne az előadás, de nekünk akkor már indulnunk kellene Inkére. Thimmy kérdezi is az igazgató urat, hogy nem lehetne valahogyan korábbra hozni a dolgot? „De hát akkor csengetnek ki, most óra van még”. És nem lehetne csinálni valamit azzal a kicsengetéssel? Mire az igazgató úr odafordul a kollégájához: „Na, menjél Árpikám, csengessél…”
A csengetés után mint a méhkas, felbolydult az egész suli, és a teremből özönlöttek ki a gyerekek.
Pillanatok alatt megtelt a suli előtti térség a 160 izgő-mozgó, nyüzsgő, beszélgető, lökdösődő gyerekkel.
Namost idén Imika tartja itt az előadást.
Nincs könnyű dolga, mindent megpróbál, hogy figyelmet kapjon, vagy csendet teremtsen.
A hagyományos módszerek mellett (mind pisszegés, cöccögés, kérés, kiabálás) néha leülteti a gyerekeket, néha meg felállítja őket. De ez sem használ igazán.
Aztán előveszi a végső adut a kemény, fültépő fütyülést.
De itt csak azt éri el vele, hogy gyerekek visszafütyülnek…
Akkor jöjjön a mozgás…
Először a jó kemény futást a suli körül.
Aztán a még mindig túl eleven gyerekekkel fekvőtámaszokat csinálnak és mindenféle príma gimnasztikai elemeket.
De nem fog rajtuk semmi.
Viszont a fizikai erő és az izmok erősen érdeklik őket, mert Imikétől is azt kérik, hogy „mutasd meg a bicepszed.”
Imika az egyetlen lehetséges menekülési utat választja és azt mondja nekik: „Az Atit nézzétek meg, neki mekkora a vádlija”
És erre a teljes csapat átzúdul az Atihoz, aki fényképezni próbálna, de most villantania kell a vádlit, meg a bicót. (Bár ez nem esik nagyon nehezére.)
Ő csak akkor szabadul meg, amikor a felvezetés nyomán befut a maraton és megérkezik a teljesen gyanútlan Bálint.
Mint az aranyásók a csillogó rögre, úgy vetik rá magukat a Bálint izmaira.
10 percen át csak a futólábak csodálata és az „Én is ilyen vádlit akarok!”, „Én is futni akarok” tölti be a suliudvart…
Végül persze van Kapitány avatás és mindent elárasztanak az oklevelet lobogtató, felszabadult gyerekek.
És hogy miért ekkora élmény ez?
Mert itt ÉLET van!
Igen, ezek a gyerekek féktelenek és elképesztően energikusak.
De ÉLET van bennük, és erő, amit ha az ember jó irányba terel, akkor hegyeket mozgatnak meg és az egész világ képét képesek átfordítani.
Ők a felnövekvő generáció és ők a jövő.
Öröm eljönni hozzájuk és találkozni velük és öröm azt a rengeteg emléket őrizni róluk, ami akkor is megmelengeti majd az ember szívét, ha éppen a nehézségek összecsapni készülnek felette.
Köszönjük nektek az élményt és az erőt, amit tőletek kaptunk.
Találkozzunk legkésőbb jövőre…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Látszik rajta, hogy az előadáshoz sem fűz különösebb reményeket.
De azért ott marad és végighallgatja… és milyen jól teszi, mert a Riki, a csodálatos Riki a sok éves rutinnal a háta mögött pont a megfelelő stílusban szólítja meg a fiatalokat, nagyon érthetően és tisztán magyaráz, és így képes is hatást gyakorolni rájuk, van kacagás, lelkesült jelentkezés, az arcokon néha látszik a megdöbbenés egy-egy adat hallatán.
Mikor az előadásnak vége, az ifjúsági referens is odajön és szó szerint le van nyűgözve, hogy ez mennyire jó volt, és hogy ezt minden suliban hallania kellene a gyerekeknek, és hogy ő gyorsan át is telefonál néhány másik suliba, hogy beszéljen az ottaniakkal, hogy kérjenek fel minket egy előadásra.
Márpedig az ilyen ajánlásnál nincsen jobb…
Az egyik így felhívott suli Böhönyén van, már megy is hozzájuk a Deszant kocsi. Mire odaérnek a tanításnak tulajdonképpen már vége, összesen talán 40 gyerek van ott, akik a buszt várják. Teljesen vegyes korosztály, van köztük pici és nagy, amolyan „vérbeli kihívás” az előadónak.
Ilyenkor szóba jönnek a célok, a hobbyk, hogy ki mit sportol, ki miben jó és miben szeretne híres lenni.
Riki rögtönöz egy kis „ki mit tud”-ot, van éneklés, vagy egy rap szövegelő srác, aki egészen a kocsiig kíséri Rikit, amikor indul, és folyamatosan minden rímben kommentál.
A tanárnő pedig azt mondja el, hogy csodálatos látni, ahogyan a gyerekekkel beszélünk, ahogy szólunk hozzájuk és amilyen módon megközelítjük őket.
Az oklevelek osztásánál az egyik kislány sorba áll Gabinál oklevélért, de kiderül, hogy nem tette le a többiekkel az esküt.
Ez nagy dilemma lehet egy gyereknek, hogy most aztán mit is csináljon…
Mert a többiekkel együtt talán cikinek gondolta szívére tett kézzel esküdni. Viszont így egyedül és külön még kínosabb. De ilyenkor már nincs visszaút! És a gyerekek – ugyanúgy, mint a felnőttek - legbelül pontosan tudják, hogy mi a helyes és mi nem az. Hogy saját, személyes döntést hozni a saját életéről az többet ér, mint a többiek cikizésétől tartani.
Hát persze, hogy pillanatok alatt születik egy újabb Drogmentes Kapitány.
És azt hiszem, ezek a külön letett, utólagos eskük a legértékesebbek.
Egyébként mi sem mutatja jobban a diákok elégedettségét, hogy mikor az előadás után megtudják, hogy jön majd a futó is, csak még vagy 4 kilométerre van a településtől, akkor annak ellenére, hogy már mentek volna haza, 20 percet várnak Bálintra és becsülettel átfutnak vele a településen!
Egyébként 3 másik településen van ma csatlakozás: Vésén, Inkén és Iharosberényben.
Namost ez a környék egy nagyon eleven környék, tele nyitott, élénk, aktív kölykökkel.
Inkén például az Imi tartja az előadást, néha alig tud csendet teremteni, ezért amikor eljutnak a Kapitány Eskühöz és végre nagyjából csend van, a gyerekek mondják utána az eskü pontjait, Imika belecsempész az eskü szövegébe egy új részt, amelyet a jelen lévő tanárok hatalmas bólogatások és mosolygások közepette ünnepelnek. Ezért az eskü módosított része nagyjából így hangzik:
1.Többet tanulok arról, hogyan ártanak a drogok az embereknek valójában.
2.Odafigyelek az órákon, csendben vagyok és tisztelem a tanárokat. (Ez új elem)
3.Elmondom az igazságot az embereknek a drogok káros hatásairól.
Szikla beszélgetés közben arra lesz figyelmes, hogy az egyik srác övén mintha az a telefon tok lenne, amit tavaly tőlünk kaptak ajándékba.
Meg is kérdezi, hogy „Te, ez az a telefon tok, amit tavaly tőlünk kaptatok?” De erre nem is a megkérdezett felel, hanem a haverja, aki azt mondja: „Viccelsz? Hát ez kötelező!”, és felhúzza az ingét, ami alatt a nadrágszíján ott fityeg egy ugyanolyan telefontok.
De a legédesebb történet a Xénivel esik meg. Ő fut be Inkére, és a már ott lévő maratonisták lebeszélik a gyerekekkel, hogy a mikor a „Xénin néni” megérkezik, akkor mindenki hangosan kiabálja, hogy „Xé-ni, Xé-ni, Xé-ni!”
Az egész település zeng a gyerekektől, és mikor a Xéni egy cseppet megpihen, odabaktat hozzá egy aprócska szőke kislány, és a csuklójára köt egy nemzetiszínű szalagocskát.
Tényleg lenyűgöző ez a szeretet és figyelmesség, ahogy ezek a gyerekek évről évre várnak minket, ahogyan készülnek a találkozásra, és ahogy teljes szívükkel vesznek részt a maratonban.
Nade a verhetetlen, az évek óta imádott, a „szívünk csücske örökre”, az mégiscsak Iharosberény.
Itt történt évekkel ezelőtt, hogy a hetedikes Orsós Richárd a füzetéből tépte ki a versét és megígértette velem, hogy segíteni fogok a versét megjelentetni valahol. Persze a Pazar Nők magazinból - ahol meg is jelent az írása - elküldtem egy példányt neki, egyet pedig a tanárnőjének-. S mikor aztán a következő évben találkoztunk, elmesélte, hogy gyakorlatilag megváltozott az élete, csináltak egy zenekart, ő írja a szövegeket és már nem ugyanaz, aki volt…
És az is itt történt, amikor az igazgató helyettes néni elmondta egy interjúban, hogy a Kapitány esküt milyen jól tudja használni pl. osztályfőnöki órán. Hogy „gyerekek, ti itt kapitányok lettetek! A kapitányok azok, akikről a történelemkönyvekben tanultok, akik védi a várat és kiállnak a jóért. Hát te KAPITÁNY lettél, hát légy méltó rá…”
Egyszóval Iharosberény a szívünk csücske.
A dolog idén azzal kezdődik, hogy elméletileg 11.30-tól lenne az előadás, de nekünk akkor már indulnunk kellene Inkére. Thimmy kérdezi is az igazgató urat, hogy nem lehetne valahogyan korábbra hozni a dolgot? „De hát akkor csengetnek ki, most óra van még”. És nem lehetne csinálni valamit azzal a kicsengetéssel? Mire az igazgató úr odafordul a kollégájához: „Na, menjél Árpikám, csengessél…”
A csengetés után mint a méhkas, felbolydult az egész suli, és a teremből özönlöttek ki a gyerekek.
Pillanatok alatt megtelt a suli előtti térség a 160 izgő-mozgó, nyüzsgő, beszélgető, lökdösődő gyerekkel.
Namost idén Imika tartja itt az előadást.
Nincs könnyű dolga, mindent megpróbál, hogy figyelmet kapjon, vagy csendet teremtsen.
A hagyományos módszerek mellett (mind pisszegés, cöccögés, kérés, kiabálás) néha leülteti a gyerekeket, néha meg felállítja őket. De ez sem használ igazán.
Aztán előveszi a végső adut a kemény, fültépő fütyülést.
De itt csak azt éri el vele, hogy gyerekek visszafütyülnek…
Akkor jöjjön a mozgás…
Először a jó kemény futást a suli körül.
Aztán a még mindig túl eleven gyerekekkel fekvőtámaszokat csinálnak és mindenféle príma gimnasztikai elemeket.
De nem fog rajtuk semmi.
Viszont a fizikai erő és az izmok erősen érdeklik őket, mert Imikétől is azt kérik, hogy „mutasd meg a bicepszed.”
Imika az egyetlen lehetséges menekülési utat választja és azt mondja nekik: „Az Atit nézzétek meg, neki mekkora a vádlija”
És erre a teljes csapat átzúdul az Atihoz, aki fényképezni próbálna, de most villantania kell a vádlit, meg a bicót. (Bár ez nem esik nagyon nehezére.)
Ő csak akkor szabadul meg, amikor a felvezetés nyomán befut a maraton és megérkezik a teljesen gyanútlan Bálint.
Mint az aranyásók a csillogó rögre, úgy vetik rá magukat a Bálint izmaira.
10 percen át csak a futólábak csodálata és az „Én is ilyen vádlit akarok!”, „Én is futni akarok” tölti be a suliudvart…
Végül persze van Kapitány avatás és mindent elárasztanak az oklevelet lobogtató, felszabadult gyerekek.
És hogy miért ekkora élmény ez?
Mert itt ÉLET van!
Igen, ezek a gyerekek féktelenek és elképesztően energikusak.
De ÉLET van bennük, és erő, amit ha az ember jó irányba terel, akkor hegyeket mozgatnak meg és az egész világ képét képesek átfordítani.
Ők a felnövekvő generáció és ők a jövő.
Öröm eljönni hozzájuk és találkozni velük és öröm azt a rengeteg emléket őrizni róluk, ami akkor is megmelengeti majd az ember szívét, ha éppen a nehézségek összecsapni készülnek felette.
Köszönjük nektek az élményt és az erőt, amit tőletek kaptunk.
Találkozzunk legkésőbb jövőre…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
csütörtök, április 29
Nem azért nehéz az indulás reggel, mert tegnap korai volt a kelés…
Azért nehéz az indulás, mert a Juditéktól kellene valahogy elszakadnunk Balatonberényből, ahol a szállásunk van idén is, ahogyan már 8 éve minden évben is, mióta csak maraton a maraton.
Az a baj a Juditban, hogy a Mónival és az anyósával együtt olyan meselakomát csinál minden évben, aminek eleje még csak van, de vége nem nagyon.
Mikor tegnap délután az első kocsi megérkezett néhány emberrel, a Judit első mondata az volt, hogy „Sziasztok, de jó, hogy megjöttetek!”.
A második pedig ez: „Gyertek, egyetek”, és már tolta is elénk a mennyei túrós süti kóstolóját.
És onnantól kezdve olyan 2-3 percenként előkerült ez a mondat és minden alkalommal előkerült mellé a húsok és sütemények tálcasorozata is.
Ilyenkor a legizgalmasabb megfigyelni azokat a csapattagokat, akik valamilyen formában nagyon tudatosan táplálkoznak. Csak zöldség, vagy lugosító kúra stb.
De szívemre tett kézzel mondhatom, hogy a 9 év alatt még nem volt olyan „kúra”, „rendszer”, „logika” vagy speciális étrend, amelyik ellen tudott volna állni a Judit süteményeivel történő összecsapásnak.
Node reggel ugye Hévízről indul a menet.
Jönnek a gyerekek és van derekas futás az előadás után Jerryvel, a gigantikus plüssjószággal, aztán a Polgármester úr látja vendégül a maraton képviselőit és írja be jókívánságait a Vándorkönyvbe.
11 felé meg Zalaapátiban zúdul az utakon a 160 tanár és gyerek, de előtte még 10 óra tájban Keszthelyen zajlik az előadás és robog a közös futás, miközben a Deszant kocsi külön előadást tart az egyik suliban.
Ezt követően a rövidke felszabadult időt kihasználandó, gyors aláírásgyűjtés veszi kezdetét.
Többen is jelzik a lap aláírása közben, hogy „milyen jó, hogy pont most találkozunk, hát éppen hallottalak titeket a Helikon rádióban!”
Érdekes ez az aláírásgyűjtés. Nem nagyon van olyan, aki ne értene egyet a drogmentességgel, és azzal, hogy a FELVILÁGOSÍTÁS a megoldás a drogproblémára.
Vannak ugye olyan települések, ahol kevesen vannak az utakon. Ilyenkor a Gabi nemhogy bemegy a boltokba is, de néha még az autósokat elkapja egy pillanatra a parkolóban, vagy biciklistákat állít meg egy szóra, hogy a saját településükért csatlakozhassanak a drogmenteséghez.
Ahol meg sok ember van - főleg buszpályaudvarok közelében - ott meg elég annyit mondani, hogy a „drogok ellen gyűjtünk aláírásokat”, és az emberek szó szerint érdeklődni kezdenek, nagyon sokan el is mondják, hogy mit gondolnak, hogy „nagyon fontos dolog ez”, meg hogy „szurkolunk maguknak” és „hajrá, kitartás!”
Néha nem is elég, ha az embernél egy aláíró lap van, mert pillanatok alatt olyan lesz, mint a vásári mutatványos… Áll középen a maratonista, és körötte gyűrűben az emberek, aki írják alá a papírt és veszik el a szórólapot, ami bemutatja a maratont és egy kis felvilágosítást is ad a drogokról.
Amikor az aláírásgyűjtés végén Keszthelyről már éppen indulnánk tovább, egy rendőrautó gördül mellénk, a benne ülő magas rangú, sárga vállapu rendőrtisztek köszönnek, majd azt mondják: „Nagyon jó munkát és sikereket kívánunk, és aztán majd siessenek, mert már várják magukat a kollégák Nagykanizsán!”
Milyen jó, hogy mindenhol tudnak rólunk…
A keszthelyi előadás kapcsán azonban van még itt egy apró kis történet…
Riki éppen sétál befelé a középiskola lépcsőjén, amikor a háta mögül azt mondja neki valaki: „Szevasz Ricsi!”
Visszanéz és ott lát egy vékony srácot, aki rá mosolyog.
- Szia, hát te honnan ismersz engem? – kérdezi
- Hát én a Máté vagyok, most ebbe a suliba járok, de azelőtt Zalaapátiba jártam az általánosba és hetedikben is, meg nyolcadikban is te tartottál nekünk előadást a maratonnal, és az tök jó volt!
A rég nem látott cimborák kezet fognak, néhány sietős szót váltanak, majd a Máté lohol tovább a dolgára, a Riki pedig megy a másik osztályba előadást tartani
Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg - ez a maraton úgy látszik már csak ilyen - mert nem sokkal később, amikor Riki aláírást gyűjt a sétálóutcában, éppen arra jár a Máté a haverjaival, és persze, hogy aláír ő is, és hozzáteszi a többieknek: „Gyerünk, írjátok alá ti is!”
Milyen remek érzés lehet a Rikinek, hogy egy olyan fiatalember, akivel életében összesen kétszer találkozott, ilyen szeretettel és tisztelettel emlékszik rá, és azokra az előadásokra, amiket a drogmentességért tartott.
És azt hiszem, ha ez ilyen jó személyes viszony lett, akkor azok az előadások nagy valószínűséggel a céljukat is elérték.
Mert ha egy előadó ilyen személyes szimpátiát és hitelt tud kialakítani a hallgatóságában, akkor az azt is jelenti, hogy a diákok hallgatnak rá és észben tartják, amiket mondott.
Elég csak arra gondolni, hogy most – évekkel az előadások után – a hajdani hallgató volt az, aki jó példát mutatott és a haverjaira is hatást gyakorolt, hogy igenis írjanak csak alá a drogmenteségért.
És bármennyire is idealista álomnak tűnik egy drogmentes, józan Magyarország, ahol a valódi emberi értékek teret kapnak és nem számít „menő dolognak” az önpusztítás, igenis van rá mód, hogy megteremtsük!
Pont az ilyen jelentéktelennek látszó, apró történetek adják meg rá az esélyt!
Mert az annak idején általánosba járó fiú most középiskolás, és nemhogy nem indult el rossz irányba, hanem még a többiekért is van felelőssége. (Ahogyan az a Drogmentes Kapitány esküben is szerepel, amit gondolom legalább kétszer tett már le ő is: „Segítek családomnak és barátaimnak drogok nélkül élni”)
Egy ország, vagy egy város nem személytelen elemekből álló massza, hanem élő, lélegző, gondolkodó emberek csoportja!
És minél több ember gondolja azt, hogy drog nélkül érdemes élni igazán, és minél többen vállalnak felelősséget a saját közvetlen környezetükért, úgy lesz egyre több drogmentes baráti társaság, drogmentes iskola, drogmentes település és végül egy drogmentes ország.
A Mátéból, és a hozzá hasonló fiatalokból indul ki minden…
Ezért érdemes…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Azért nehéz az indulás, mert a Juditéktól kellene valahogy elszakadnunk Balatonberényből, ahol a szállásunk van idén is, ahogyan már 8 éve minden évben is, mióta csak maraton a maraton.
Az a baj a Juditban, hogy a Mónival és az anyósával együtt olyan meselakomát csinál minden évben, aminek eleje még csak van, de vége nem nagyon.
Mikor tegnap délután az első kocsi megérkezett néhány emberrel, a Judit első mondata az volt, hogy „Sziasztok, de jó, hogy megjöttetek!”.
A második pedig ez: „Gyertek, egyetek”, és már tolta is elénk a mennyei túrós süti kóstolóját.
És onnantól kezdve olyan 2-3 percenként előkerült ez a mondat és minden alkalommal előkerült mellé a húsok és sütemények tálcasorozata is.
Ilyenkor a legizgalmasabb megfigyelni azokat a csapattagokat, akik valamilyen formában nagyon tudatosan táplálkoznak. Csak zöldség, vagy lugosító kúra stb.
De szívemre tett kézzel mondhatom, hogy a 9 év alatt még nem volt olyan „kúra”, „rendszer”, „logika” vagy speciális étrend, amelyik ellen tudott volna állni a Judit süteményeivel történő összecsapásnak.
Node reggel ugye Hévízről indul a menet.
Jönnek a gyerekek és van derekas futás az előadás után Jerryvel, a gigantikus plüssjószággal, aztán a Polgármester úr látja vendégül a maraton képviselőit és írja be jókívánságait a Vándorkönyvbe.
11 felé meg Zalaapátiban zúdul az utakon a 160 tanár és gyerek, de előtte még 10 óra tájban Keszthelyen zajlik az előadás és robog a közös futás, miközben a Deszant kocsi külön előadást tart az egyik suliban.
Ezt követően a rövidke felszabadult időt kihasználandó, gyors aláírásgyűjtés veszi kezdetét.
Többen is jelzik a lap aláírása közben, hogy „milyen jó, hogy pont most találkozunk, hát éppen hallottalak titeket a Helikon rádióban!”
Érdekes ez az aláírásgyűjtés. Nem nagyon van olyan, aki ne értene egyet a drogmentességgel, és azzal, hogy a FELVILÁGOSÍTÁS a megoldás a drogproblémára.
Vannak ugye olyan települések, ahol kevesen vannak az utakon. Ilyenkor a Gabi nemhogy bemegy a boltokba is, de néha még az autósokat elkapja egy pillanatra a parkolóban, vagy biciklistákat állít meg egy szóra, hogy a saját településükért csatlakozhassanak a drogmenteséghez.
Ahol meg sok ember van - főleg buszpályaudvarok közelében - ott meg elég annyit mondani, hogy a „drogok ellen gyűjtünk aláírásokat”, és az emberek szó szerint érdeklődni kezdenek, nagyon sokan el is mondják, hogy mit gondolnak, hogy „nagyon fontos dolog ez”, meg hogy „szurkolunk maguknak” és „hajrá, kitartás!”
Néha nem is elég, ha az embernél egy aláíró lap van, mert pillanatok alatt olyan lesz, mint a vásári mutatványos… Áll középen a maratonista, és körötte gyűrűben az emberek, aki írják alá a papírt és veszik el a szórólapot, ami bemutatja a maratont és egy kis felvilágosítást is ad a drogokról.
Amikor az aláírásgyűjtés végén Keszthelyről már éppen indulnánk tovább, egy rendőrautó gördül mellénk, a benne ülő magas rangú, sárga vállapu rendőrtisztek köszönnek, majd azt mondják: „Nagyon jó munkát és sikereket kívánunk, és aztán majd siessenek, mert már várják magukat a kollégák Nagykanizsán!”
Milyen jó, hogy mindenhol tudnak rólunk…
A keszthelyi előadás kapcsán azonban van még itt egy apró kis történet…
Riki éppen sétál befelé a középiskola lépcsőjén, amikor a háta mögül azt mondja neki valaki: „Szevasz Ricsi!”
Visszanéz és ott lát egy vékony srácot, aki rá mosolyog.
- Szia, hát te honnan ismersz engem? – kérdezi
- Hát én a Máté vagyok, most ebbe a suliba járok, de azelőtt Zalaapátiba jártam az általánosba és hetedikben is, meg nyolcadikban is te tartottál nekünk előadást a maratonnal, és az tök jó volt!
A rég nem látott cimborák kezet fognak, néhány sietős szót váltanak, majd a Máté lohol tovább a dolgára, a Riki pedig megy a másik osztályba előadást tartani
Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg - ez a maraton úgy látszik már csak ilyen - mert nem sokkal később, amikor Riki aláírást gyűjt a sétálóutcában, éppen arra jár a Máté a haverjaival, és persze, hogy aláír ő is, és hozzáteszi a többieknek: „Gyerünk, írjátok alá ti is!”
Milyen remek érzés lehet a Rikinek, hogy egy olyan fiatalember, akivel életében összesen kétszer találkozott, ilyen szeretettel és tisztelettel emlékszik rá, és azokra az előadásokra, amiket a drogmentességért tartott.
És azt hiszem, ha ez ilyen jó személyes viszony lett, akkor azok az előadások nagy valószínűséggel a céljukat is elérték.
Mert ha egy előadó ilyen személyes szimpátiát és hitelt tud kialakítani a hallgatóságában, akkor az azt is jelenti, hogy a diákok hallgatnak rá és észben tartják, amiket mondott.
Elég csak arra gondolni, hogy most – évekkel az előadások után – a hajdani hallgató volt az, aki jó példát mutatott és a haverjaira is hatást gyakorolt, hogy igenis írjanak csak alá a drogmenteségért.
És bármennyire is idealista álomnak tűnik egy drogmentes, józan Magyarország, ahol a valódi emberi értékek teret kapnak és nem számít „menő dolognak” az önpusztítás, igenis van rá mód, hogy megteremtsük!
Pont az ilyen jelentéktelennek látszó, apró történetek adják meg rá az esélyt!
Mert az annak idején általánosba járó fiú most középiskolás, és nemhogy nem indult el rossz irányba, hanem még a többiekért is van felelőssége. (Ahogyan az a Drogmentes Kapitány esküben is szerepel, amit gondolom legalább kétszer tett már le ő is: „Segítek családomnak és barátaimnak drogok nélkül élni”)
Egy ország, vagy egy város nem személytelen elemekből álló massza, hanem élő, lélegző, gondolkodó emberek csoportja!
És minél több ember gondolja azt, hogy drog nélkül érdemes élni igazán, és minél többen vállalnak felelősséget a saját közvetlen környezetükért, úgy lesz egyre több drogmentes baráti társaság, drogmentes iskola, drogmentes település és végül egy drogmentes ország.
A Mátéból, és a hozzá hasonló fiatalokból indul ki minden…
Ezért érdemes…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
A már jól bejáratott napi menetrendünk ma a szokásosnál kissé „izgalmasabbnak” tűnik.
Egyrészt azért, mert két olyan településen is várnak minket, ami nincs is az útvonalon, másrészt azért, mert az első iskolai előadás némiképp felborítja az alvásritmusunkat.
Ugyanis a bevett módszer az, hogy az esti meetingen a mindenki a saját útvonaltervébe íja be stabilan, hogy neki és az ő kocsijának mik a programjai másnap, hánykor hol kell lennie stb.
Aztán megnézzük, hogy milyen messze van a szállástól az első rendezvény helyszíne, mennyi idő az út oda, és ez alapján mikor kell elindulni a kocsiknak.
Ha az indulás 8.35, akkor az egész legénység 8.25-kor van a kocsiknál és tíz percet az autók napi előkészítésével tölt, anyagokat pótol, táskákat rendez stb.
Nagyjából erre állt be az életritmusunk.
Nade ma olyan huncut programsorunk van, hogy még a kocsik legénységét is össze kellett kutyulnunk, hogy mindent rendezvényt biztonságosan le tudjunk bonyolítani!
A Deszant autó legénysége 7.00-kor már a kocsinál tüsténkedik, mert 8.00-kor Zalaegerszegen tartanak előadást az első iskolában!
Megéri, mert 250 friss Drogmentes Kapitány segít ezentúl a városnak.
Utána jöhet a második iskola, közben kis aláírásgyűjtés és telefonos egyeztetés a következő napok iskoláival.
Tulajdonképpen megérdemelnének egy kis pihenést, de ehelyett ha készen vannak, nem a napfényes terecske vár rájuk a csalogató kis padokkal, hanem Zalalövő, ahol a korábbi években már hagyománnyá vált a maratoni csatlakozás.
Most is ott zsibong 280 gyerek, és a plébános úr a következőket írja a Vándorkönyvbe:
A Rendezvényes kocsi Körmenden kezd, rövid előadás a téren a 3 suliból jött srácokkal, aztán futás a rendőr és polgárőrautók védőszárnyai alatt.
Közben gyors látogatás a Polgármesteri Hivatalban, ahol a jegyzőtől gyönyörű könyveket kapunk Körmend történetéről és sportéletéről.
Egyébként a Körmendi sulikhoz még annyit, hogy tavaly az egyik iskolában a Rikinek finoman szólva is „fel kellett emelnie a hangját” az előadás során, hogy fegyelmet tartson.
Idén is tartunk itt előadást, most is nagyon elevenek, de kezelhetőek és egész jó előadás kerekedik végül.
Mikor a futáshoz vonulnak ki az udvarra, odamegy Rikihez egy baseball sapkás srác, szemöldökig húzott kapucnival és nagy tisztelettel, őszinte érdeklődéssel megkérdezi:
- Honnan tudod ezeket a dolgokat? Honnan lehet ilyen információkat megszerezni, ami elhangzott az előadásban?
- Hát, egyrészt sok benne a saját tapasztalat, és a maratonok során is rengeteg dologgal találkoztunk már. Meg aztán annak a szervezetnek az előadásai és tudása alapján beszélek, ami már 70 éve a drogok hatásait kutatja, rengeteg előadást tartanak és drogosok leszoktatásával foglalkoznak. Ez a Narconon. De miért kérdezed?
- Hát azért, mert olyan jól megértettem azt, amit mondtál. Hogy minden világos és érthető volt benne, és értem, hogy hogyan működik ez az egész a drogokkal.
- Köszönöm szépen! De látod ez a lényeg az egészben. Ahhoz, hogy megérts valamit, vagy helyesen csinálj valamit, ahhoz nem kell professzornak, meg zseninek lenni, egyszerűen csak meg kell figyelni a dolgokat a mindennapokban. Nem kell mást tenni, csak megfigyelni, hogy hogyan működik valami. Amikor azt gondolod, hogy ennek így vagy úgy kell történnie, és látod, hogy minden esetben úgy is történik, akkor tudhatod, hogy helyesen gondoltad és az a dolog igaz. És ha tudod, hogy igaz, akkor ez alapján már helyes döntéseket tudsz hozni! Ez igaz a drogra is és minden másra is.
És tényleg, milyen egyszerű is valaminek a megértése, ha az ember pusztán csak a józan eszét és a megfigyelőképességét használja!
A futásnál végső szakasz sprintjében a keménymag csatlakozott Rikihez, aztán a lihegés után még beszélgettek is egy kicsit arról, hogy a drog hogyan képes az embert lelökni arról az irányról, amerre szíve szerint tartana, és hogyan képes hajdan szép álmokat összetörni és semmivé porlasztani.
Erre nyomban arra terelődött a szó, hogy kinek milyen terve, ötlete, álma van, szóba került a főzés, a humor, az egyik srácnál meg az éneklés, konkrétan az „X faktor”, és két perc múlva a Riki a sráccal együtt, Chevy kamerája előtt már közösen énekelte a Queen „We are the champions”-ját…
11 felé Bagodon zengett a Kapitány eskü, 13 óra felé meg Zalacsányon, ahol a méltán büszke igazgató úr teremről-teremre végigvezette az egész sulin a Gabit, és elmesélte, hogy a gyerekek mennyire várták már a nagy közös futást, volt olyan, aki csak az első két órára hozta el a könyveit, mert utána már jön a futás!!!
A tüneményes Zalacsányi polgárőrök még külön kitűzőt is adtak ajándékba azoknak a maratonistáknak, akik előadást tartottak az ő csemetéiknek!
A PR autó reggel Tűrjén kezdett, délre ment Zalaegerszegre, hogy megtartsa a központi rendezvényt. Mikor a felmatricázott autó bekanyarodik a tér melletti parkolóba, szinte bevág elé egy autó és kiugrik belőle egy hölgy, hogy „hát ez zseniális, hát ez óriási, hogy ezt ti csináljátok, hogy a drog ellen, ez mennyire jó, meséljetek, mi ez, hogy megy a futás, hol lehet csatlakozni…”
És ha mindehhez hozzáteszem, hogy ma legalább háromszor hallottuk mi is a kocsiban a saját fülünkkel, ahogy az Enjoy rádió bemondja, hogy „Zala megyében éppen zajlik a Drogmentes maraton és ezért óvatosan kerülgessék a futókat az autósok, vigyázzanak rájuk és kívánjanak jó utat”, akkor azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a mai napon közvetlenül elért több mint 1500 emberrel egészen elégedettek lehetünk.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Egyrészt azért, mert két olyan településen is várnak minket, ami nincs is az útvonalon, másrészt azért, mert az első iskolai előadás némiképp felborítja az alvásritmusunkat.
Ugyanis a bevett módszer az, hogy az esti meetingen a mindenki a saját útvonaltervébe íja be stabilan, hogy neki és az ő kocsijának mik a programjai másnap, hánykor hol kell lennie stb.
Aztán megnézzük, hogy milyen messze van a szállástól az első rendezvény helyszíne, mennyi idő az út oda, és ez alapján mikor kell elindulni a kocsiknak.
Ha az indulás 8.35, akkor az egész legénység 8.25-kor van a kocsiknál és tíz percet az autók napi előkészítésével tölt, anyagokat pótol, táskákat rendez stb.
Nagyjából erre állt be az életritmusunk.
Nade ma olyan huncut programsorunk van, hogy még a kocsik legénységét is össze kellett kutyulnunk, hogy mindent rendezvényt biztonságosan le tudjunk bonyolítani!
A Deszant autó legénysége 7.00-kor már a kocsinál tüsténkedik, mert 8.00-kor Zalaegerszegen tartanak előadást az első iskolában!
Megéri, mert 250 friss Drogmentes Kapitány segít ezentúl a városnak.
Utána jöhet a második iskola, közben kis aláírásgyűjtés és telefonos egyeztetés a következő napok iskoláival.
Tulajdonképpen megérdemelnének egy kis pihenést, de ehelyett ha készen vannak, nem a napfényes terecske vár rájuk a csalogató kis padokkal, hanem Zalalövő, ahol a korábbi években már hagyománnyá vált a maratoni csatlakozás.
Most is ott zsibong 280 gyerek, és a plébános úr a következőket írja a Vándorkönyvbe:
„Nagy örömmel fogadunk minden kezdeményezést, amely a gyerekek és fiatalok testi és lelki egészségét szolgálja. A tudatos élet feltétele, hogy mindenki megismerje az őt fenyegető veszélyeket, és megtanulja azok visszautasítását. Bátorítom a drogprevenciós program résztvevőit és segítőit, s munkájukra Isten áldását kérem.”
Horváth István Sándor, Zalalövői plébános
A Rendezvényes kocsi Körmenden kezd, rövid előadás a téren a 3 suliból jött srácokkal, aztán futás a rendőr és polgárőrautók védőszárnyai alatt.
Közben gyors látogatás a Polgármesteri Hivatalban, ahol a jegyzőtől gyönyörű könyveket kapunk Körmend történetéről és sportéletéről.
Egyébként a Körmendi sulikhoz még annyit, hogy tavaly az egyik iskolában a Rikinek finoman szólva is „fel kellett emelnie a hangját” az előadás során, hogy fegyelmet tartson.
Idén is tartunk itt előadást, most is nagyon elevenek, de kezelhetőek és egész jó előadás kerekedik végül.
Mikor a futáshoz vonulnak ki az udvarra, odamegy Rikihez egy baseball sapkás srác, szemöldökig húzott kapucnival és nagy tisztelettel, őszinte érdeklődéssel megkérdezi:
- Honnan tudod ezeket a dolgokat? Honnan lehet ilyen információkat megszerezni, ami elhangzott az előadásban?
- Hát, egyrészt sok benne a saját tapasztalat, és a maratonok során is rengeteg dologgal találkoztunk már. Meg aztán annak a szervezetnek az előadásai és tudása alapján beszélek, ami már 70 éve a drogok hatásait kutatja, rengeteg előadást tartanak és drogosok leszoktatásával foglalkoznak. Ez a Narconon. De miért kérdezed?
- Hát azért, mert olyan jól megértettem azt, amit mondtál. Hogy minden világos és érthető volt benne, és értem, hogy hogyan működik ez az egész a drogokkal.
- Köszönöm szépen! De látod ez a lényeg az egészben. Ahhoz, hogy megérts valamit, vagy helyesen csinálj valamit, ahhoz nem kell professzornak, meg zseninek lenni, egyszerűen csak meg kell figyelni a dolgokat a mindennapokban. Nem kell mást tenni, csak megfigyelni, hogy hogyan működik valami. Amikor azt gondolod, hogy ennek így vagy úgy kell történnie, és látod, hogy minden esetben úgy is történik, akkor tudhatod, hogy helyesen gondoltad és az a dolog igaz. És ha tudod, hogy igaz, akkor ez alapján már helyes döntéseket tudsz hozni! Ez igaz a drogra is és minden másra is.
És tényleg, milyen egyszerű is valaminek a megértése, ha az ember pusztán csak a józan eszét és a megfigyelőképességét használja!
A futásnál végső szakasz sprintjében a keménymag csatlakozott Rikihez, aztán a lihegés után még beszélgettek is egy kicsit arról, hogy a drog hogyan képes az embert lelökni arról az irányról, amerre szíve szerint tartana, és hogyan képes hajdan szép álmokat összetörni és semmivé porlasztani.
Erre nyomban arra terelődött a szó, hogy kinek milyen terve, ötlete, álma van, szóba került a főzés, a humor, az egyik srácnál meg az éneklés, konkrétan az „X faktor”, és két perc múlva a Riki a sráccal együtt, Chevy kamerája előtt már közösen énekelte a Queen „We are the champions”-ját…
11 felé Bagodon zengett a Kapitány eskü, 13 óra felé meg Zalacsányon, ahol a méltán büszke igazgató úr teremről-teremre végigvezette az egész sulin a Gabit, és elmesélte, hogy a gyerekek mennyire várták már a nagy közös futást, volt olyan, aki csak az első két órára hozta el a könyveit, mert utána már jön a futás!!!
A tüneményes Zalacsányi polgárőrök még külön kitűzőt is adtak ajándékba azoknak a maratonistáknak, akik előadást tartottak az ő csemetéiknek!
A PR autó reggel Tűrjén kezdett, délre ment Zalaegerszegre, hogy megtartsa a központi rendezvényt. Mikor a felmatricázott autó bekanyarodik a tér melletti parkolóba, szinte bevág elé egy autó és kiugrik belőle egy hölgy, hogy „hát ez zseniális, hát ez óriási, hogy ezt ti csináljátok, hogy a drog ellen, ez mennyire jó, meséljetek, mi ez, hogy megy a futás, hol lehet csatlakozni…”
És ha mindehhez hozzáteszem, hogy ma legalább háromszor hallottuk mi is a kocsiban a saját fülünkkel, ahogy az Enjoy rádió bemondja, hogy „Zala megyében éppen zajlik a Drogmentes maraton és ezért óvatosan kerülgessék a futókat az autósok, vigyázzanak rájuk és kívánjanak jó utat”, akkor azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a mai napon közvetlenül elért több mint 1500 emberrel egészen elégedettek lehetünk.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Nem tudok elmenni szó nélkül a tegnap este mennyei vacsorája mellett. Elnézést kérek tisztelettel mindenkitől, akinek indokolatlanul izgatom az érzékeit, vagy az éppen éhes hasát zargatom, de lehetetlen „nem szót ejteni” arról a Pazar lakomáról, amit a Bécsi Kapu étteremben volt részünk átélni. (Jelentős százaléknyi anyagi támogatással…)
A végén külön ki kellett hívnunk a szakácsot is, hogy letapsoljuk a két lábáról, mert csodákat művelt!
De hogy a mai nap történésihez evezzünk, a Rendezvényes autó Szombathelyen kezd, ahol az első suliban külön tartanak meg vagy 250 gyereknek egy remekbe szabott előadást.
Aztán persze irány a Polgármesteri Hivatal előtti gyönyörű tér, ahol 5 suliból gyűlnek össze a gyerekek, hogy meghallgassák az előadást megtapsolják, ahogy a Szombathelyi FALCO kosárlabdacsapattól idén is átvesszük a dedikált emlékeket, majd fogadják az éppen beérkező futót.
De nem is akármilyen futót!
Konkrétan a maratonistát és Rónai András ezredest, aki a Szombathelyi rendőrség egyik vezetője.
És ez nem csak azért nagy öröm nekünk, mert úgy be vagyunk biztosítva rendőrautókkal és posztokkal végig az úton, mint egy fejedelmi küldöttség, hanem azért, mert az András minden évben fut is velünk.
És amikor azt mondom, hogy „fut”, akkor nem valami csendes totyogásra gondolok, hanem nagyon jó tempójú futásra, ahol résen is kell lennem, hogy tartsam vele a tempót.
Az előadás után persze a csaknem 200 gyerekkel azért még folytatja a futást egészen a város határáig, csaknem 10 kilométert futva együtt a maratonnal!
A főtéren egyébként szociális rendezvény van, fellépő kórusokkal, művészeti bemutatókkal.
Szikla be is megy a nagy sátorba drogellenes aláírást gyűjteni, először csak egy-két ember, aztán egyre nagyobb csoport gyűlik köréje. Aztán beszél pár szót a maratonról, mire megkínálják túrógombóccal, és megkérik, hogy írjon be a rendezvény „nagy könyvébe”.
Gabi bemegy a különféle boltokba is aláírást gyűjteni, mire az egyik boltban egy hölgyből aláírás közben szó szerint kirobban: „Úr isten, ti vagytok azok? Hát láttalak titeket a TV-ben reggel” (Reggel a szállásadó néni ugyanezzel búcsúzott tőlünk, hogy az MTV-ben látta a Nagycenki felvételt.)
Aztán persze irány Ják, újabb teljes iskolás csatlakozás vagy 100 nebulóval.
Namost az ugye megszokott, hogy a csatlakozó tanárok és igazgatók beírnak a maraton Vándorkönyvébe valamilyen üzenetet.
De olyat még SOHA nem tapasztaltunk 9 éves működésünk során, hogy egy iskola külön kis lappal készült volna.
Márpedig itt Jákon a suli logós papírját adják át nekünk, rajta az iskola pecsétje, az igazgatónő aláírása és az üzenet:
Hihetetlen érzés…
Mindeközben persze a Deszant kocsi már reggel óta a napi végállomáson, Körmenden oktat az iskolákban.
Többek között egy középiskolában is 120 gyereknek.
Úgy tűnik, nagyon jó lehetett az előadás, mert a fiatalok ¾-e leteszi a Kapitány esküt.
Az oklevelek osztásánál odamegy egy srác a Szilvihez, hogy ő is szeretne oklevelet kapni.
Nagyjából a következő párbeszéd játszódik le:
- Letetted az esküt?
- Hát nem álltam fel.
- Oké, de letetted az esküt?
- Hááááát, figyeltem.
- Ez nagyon jó, de le is tetted az esküt?
- Nem.
- Tudod, hogy oklevél csak annak jár, aki leteszi az esküt.
- De mit kell csinálni hozzá?
- Hát most le tudod tenni velem itt külön. Jobb kéz a szíven, bal kéz a magasban…
És ez a 15 év körüli vagány kölyök most ott áll a Szilvi előtt és külön, személyesen leteszi a Drogmentes Kapitány esküt.
Mindezt úgy, hogy a társai ott járnak-kelnek körülötte, sokan nézik, kap hideget-meleget egyaránt, de ő akkor is ott marad és akkor is végigmondja a pontokat sorban egymás után, eltökélt arccal.
Nem is csoda, hogy a végén igazi büszkeséggel veszi át a saját, jól megérdemelt oklevelét.
Sőt, külön kér egy marihuanáról szóló füzetet, mert egyszer már próbálta, az nem jött be neki igazán, de most, az előadás hatására nagyon kíváncsi lett, hogy mit is kellene valójában tudnia róla.
És újra csak mindenki figyelmébe ajánlom, hogy lám csak lám, az első látása, első ítéletre fegyelmezhetetlen srácok igenis elérhetők és megszólíthatók, ha megfelelő módon közelít hozzájuk az ember.
Ha az ember képes átlépni a divatos nemtörődömségen és trendi lazaságon, mögötte gondolkodó, értékes lényeket talál, aki képesek helyes döntéseket hozni és akarnak javítani a saját maguk és környezetük állapotain.
Igen, határozottan érdemes körbefutni az országot a drogok ellen, érdemes előadásokat tartani, Kapitányokat avatni és megszólítani ezeket a fiatalokat.
Érdemes…
És esküszöm, nem én találom ki a forgatókönyvet, hanem az „élet”, de este Körmenden aláírásgyűjtésnél Szilviék éppen ezzel a sráccal és haverjaival futnak össze, akik igazi örömmel és szeretettel integetnek és köszönnek…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
A végén külön ki kellett hívnunk a szakácsot is, hogy letapsoljuk a két lábáról, mert csodákat művelt!
De hogy a mai nap történésihez evezzünk, a Rendezvényes autó Szombathelyen kezd, ahol az első suliban külön tartanak meg vagy 250 gyereknek egy remekbe szabott előadást.
Aztán persze irány a Polgármesteri Hivatal előtti gyönyörű tér, ahol 5 suliból gyűlnek össze a gyerekek, hogy meghallgassák az előadást megtapsolják, ahogy a Szombathelyi FALCO kosárlabdacsapattól idén is átvesszük a dedikált emlékeket, majd fogadják az éppen beérkező futót.
De nem is akármilyen futót!
Konkrétan a maratonistát és Rónai András ezredest, aki a Szombathelyi rendőrség egyik vezetője.
És ez nem csak azért nagy öröm nekünk, mert úgy be vagyunk biztosítva rendőrautókkal és posztokkal végig az úton, mint egy fejedelmi küldöttség, hanem azért, mert az András minden évben fut is velünk.
És amikor azt mondom, hogy „fut”, akkor nem valami csendes totyogásra gondolok, hanem nagyon jó tempójú futásra, ahol résen is kell lennem, hogy tartsam vele a tempót.
Az előadás után persze a csaknem 200 gyerekkel azért még folytatja a futást egészen a város határáig, csaknem 10 kilométert futva együtt a maratonnal!
A főtéren egyébként szociális rendezvény van, fellépő kórusokkal, művészeti bemutatókkal.
Szikla be is megy a nagy sátorba drogellenes aláírást gyűjteni, először csak egy-két ember, aztán egyre nagyobb csoport gyűlik köréje. Aztán beszél pár szót a maratonról, mire megkínálják túrógombóccal, és megkérik, hogy írjon be a rendezvény „nagy könyvébe”.
Gabi bemegy a különféle boltokba is aláírást gyűjteni, mire az egyik boltban egy hölgyből aláírás közben szó szerint kirobban: „Úr isten, ti vagytok azok? Hát láttalak titeket a TV-ben reggel” (Reggel a szállásadó néni ugyanezzel búcsúzott tőlünk, hogy az MTV-ben látta a Nagycenki felvételt.)
Aztán persze irány Ják, újabb teljes iskolás csatlakozás vagy 100 nebulóval.
Namost az ugye megszokott, hogy a csatlakozó tanárok és igazgatók beírnak a maraton Vándorkönyvébe valamilyen üzenetet.
De olyat még SOHA nem tapasztaltunk 9 éves működésünk során, hogy egy iskola külön kis lappal készült volna.
Márpedig itt Jákon a suli logós papírját adják át nekünk, rajta az iskola pecsétje, az igazgatónő aláírása és az üzenet:
„Örülünk, hogy a drogmentes Magyarországért Maraton ország-futás előbb ért el hozzánk és gyermekeinkhez Jákra, mint a drogterjesztők.”
Mindeközben persze a Deszant kocsi már reggel óta a napi végállomáson, Körmenden oktat az iskolákban.
Többek között egy középiskolában is 120 gyereknek.
Úgy tűnik, nagyon jó lehetett az előadás, mert a fiatalok ¾-e leteszi a Kapitány esküt.
Az oklevelek osztásánál odamegy egy srác a Szilvihez, hogy ő is szeretne oklevelet kapni.
Nagyjából a következő párbeszéd játszódik le:
- Letetted az esküt?
- Hát nem álltam fel.
- Oké, de letetted az esküt?
- Hááááát, figyeltem.
- Ez nagyon jó, de le is tetted az esküt?
- Nem.
- Tudod, hogy oklevél csak annak jár, aki leteszi az esküt.
- De mit kell csinálni hozzá?
- Hát most le tudod tenni velem itt külön. Jobb kéz a szíven, bal kéz a magasban…
És ez a 15 év körüli vagány kölyök most ott áll a Szilvi előtt és külön, személyesen leteszi a Drogmentes Kapitány esküt.
Mindezt úgy, hogy a társai ott járnak-kelnek körülötte, sokan nézik, kap hideget-meleget egyaránt, de ő akkor is ott marad és akkor is végigmondja a pontokat sorban egymás után, eltökélt arccal.
Nem is csoda, hogy a végén igazi büszkeséggel veszi át a saját, jól megérdemelt oklevelét.
Sőt, külön kér egy marihuanáról szóló füzetet, mert egyszer már próbálta, az nem jött be neki igazán, de most, az előadás hatására nagyon kíváncsi lett, hogy mit is kellene valójában tudnia róla.
És újra csak mindenki figyelmébe ajánlom, hogy lám csak lám, az első látása, első ítéletre fegyelmezhetetlen srácok igenis elérhetők és megszólíthatók, ha megfelelő módon közelít hozzájuk az ember.
Ha az ember képes átlépni a divatos nemtörődömségen és trendi lazaságon, mögötte gondolkodó, értékes lényeket talál, aki képesek helyes döntéseket hozni és akarnak javítani a saját maguk és környezetük állapotain.
Igen, határozottan érdemes körbefutni az országot a drogok ellen, érdemes előadásokat tartani, Kapitányokat avatni és megszólítani ezeket a fiatalokat.
Érdemes…
És esküszöm, nem én találom ki a forgatókönyvet, hanem az „élet”, de este Körmenden aláírásgyűjtésnél Szilviék éppen ezzel a sráccal és haverjaival futnak össze, akik igazi örömmel és szeretettel integetnek és köszönnek…
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán