9. Drogmentes Magyarországért Maraton

A tegnapi napon még volt egy kis sztori, ami ma reggel vált igazán teljessé…

Szabadszálláson aláírásgyűjtés közben egy kedves hölgy azt meséli el, hogy van egy 16 és 19 éves gyereke is, ezért nagyon is érinti őt a drogtéma, ráadásul pont a napokban döntötte el, hogy sokkal többet akar tenni a közösségért, ezért kér tőlünk egy elérhetőséget, hogy majd keresni fog minket.
Ma reggel pedig a következő levél érkezik tőle:
„Tisztelt Soós Zoltán!
Tegnap Szabadszálláson beszéltünk a Polgármesteri Hivatal előtt a buszmegállóban. Szeretnék önöknek segíteni.
Várom válaszát.
Tisztelettel: Pappné Eszter”
Egy igaz ember, aki tartja a szavát.




Ez pedig megint egy hétvége, megint egy kétnapos beszámolóval.

És bármennyire is hétvége, szombaton mégis 4 település van, ahol a drogmentesség zászlaját a helyi csatlakozókkal együtt emeljük a magasba.

Kecskemét főtere amellett, hogy gyönyörű, közlekedésileg nem egyszerűen megközelíthető. Külön felderítő akciót indítunk, hogy megtaláljuk a felvezető rendőrünket, aki mindössze egy utcával arrébb vár minket, de ahhoz, hogy a futóautó és a rendőrautó találkozhasson, külön navigációs feladványt kell megoldani.

Mindenesetre a futás szépen időben megindul annak rendje és módja szerint pontban 9 órakor.


Az első csatlakozás Nagykőrösön van, ahol a tanárnő vezénylete alatt lelkes és kitartó gyerekcsoport képviseli a települést, majd jön Cegléd, a koreográfia hasonló, a futás jó időben zajlik, az előadás pedig bent a gimnáziumban.


A Kapitány avatás alatt Gabi arra lesz figyelmes, hogy a portás néni erősen érdeklődve követi az eseményeket és igen fészkelődik a székében. Oda is megy hozzá és elmondja, hogy mi is az eskü, és hogy nagyon sokszor felnőttek is leteszik, mert ez pont hogy nem szégyen, hanem pont hogy példamutatás a többi fiatal és felnőtt előtt!
Erre a néni már áll is fel, arcán mosoly, keze a szívén és mondja az esküt a többiekkel…

De a csatlakozások csúcspontja minden kérdést kizáróan Szolnok, ahol az iskolák nem tudnak csatlakozni, viszont a helyi szervezők lendületének így sem lehet gátat szabni.
El kell mondjam, hogy 9 éves maratoni praxisom alatt még nem nagyon tapasztaltam ilyen elkötelezettséget, mint Szolnokon.


Először is csináltak maguknak saját „no drog” feliratú pólót. Aztán a főszervező, a Józsi autójára feltettek két hatalmas molinót, ami a drogmentességet és a maratont hirdeti, valamint beszereltek egy külső hangszórót is, és a hét második felében ezzel járták a várost, minden apró zegét-zugát bezengve a hírrel, hogy szombaton drogmentes rendezvény lesz a Kossuth téren.

Emellett persze szórólapokat osztottak és rengeteg emberrel beszéltek, a rádióban pedig folyamatosan ment a rendezvény beharangozója.

Szolnokon sok minden történt már a maratonok 9 éve alatt, de bizton állíthatom, hogy ez volt a legszebb, legjobb, legszeretettelibb rendezvény!


A maratonistákat futók és kerékpárosok kísérték be, a színpadon pedig 3 tánccsoport lépett fel, kisebbek és nagyobbak egyaránt.

És bár lógott az eső lába, vagy 150 érdeklődő és mosolygó ember csodálta őket, miközben zajlott a felvilágosító anyagok osztása és az aláírásgyűjtés.





Gabi meséli, hogy megszólított egy hatalmas izomzatú, tetovált, kigyúrt srácot.
- Aláírod a drogmenteségért? – kérdi a Gabi.
- Nem – csak ennyit mondott, nem többet, de ezt is mosolyogva, semmi rossz érzés, semmi él nem volt benne.
- És miért nem?
- Azért mert annak idején 3 évig kokainoztam. – És látszott rajta, hogy bár már jó ideje nem nyom semmilyen drogot, egyszerűen nem érezte korrektnek, nem érezte hitelesnek, ha ő ezt most aláírja.
- 3 év? – kérdi Gabi. – Én 6 évig drogoztam, keményebben, mint te. Most mégis itt vagyok, és látod, körbefutjuk az országot a drogok ellen, hogy eljussunk a fiatalokhoz és segítsünk nekik abban, hogy ne nyúljanak drogokhoz.
- És te is futsz?
- Persze, mind a 19-en futunk…
- Na ad ide azt a lapot – és már írja is alá

Milyen érdekes, hogy az ember néha követ el hibákat, néha sokszor is elkövetheti ugyanazt a hibát, de legbelül mindig ott marad a tisztességre és jóra való hajlam, ami csak arra vár, hogy egyszer valahogyan utat találjon…


A 4. település pedig az a Szeged, ahol a Kozmann Gyuriék az 1. Szegedi Nagy Sportágválasztót szervezik éppen most.
Az egyik autó felkészült legénységével átrobog Szegedre, ahol külön asztalt kapunk, kétszer sikerül a színpadon Drogmentes Kapitányokat avatni és találkozunk számos élsportolóval.

Az esti pihenés után pedig vasárnap jön a csendes Szolnok-Tiszakécske szakasz, ami hagyományosan a családtagok és barátok meghívásának napja.
Jönnek is szép számmal, élmény a közös futás, születnek félmaratonok, sőt, Imi csak azért nem futja le a 42 km-es nagy maratont, mert 36 kilométer után elfogy a napi táv.

Így aztán délután a csodálatos termál fürdőben pihenjük ki az egész hét minden lefutott méterét, minden reggeli rohanását és minden fejünkön koppanó esőcseppjét.


Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Hááááááááát, Dunaújváros….

Dunaújvárosban az idők kezdete óta van maratoni csatlakozás.

Volt, hogy a város által szerevezett közbiztonsági nap programjába csatlakoztunk be, volt, hogy simán iskolásokkal futottunk, de tavaly egy álompár úgy döntött (az Erzsi, meg a Luciferi), hogy márpedig ők nagy dolgot akarnak csinálni, és a 2009-es dunaújvárosi programmal egyetlen szemvillanás alatt felugrottak a maratoni rendezvények élmezőnyébe.

Idén pedig azt tervezték, hogy a valaha volt legnagyobb Dunaújvárosi maratonos rendezvény csinálják meg.


És megcsinálták!

A Polgármesteri Hivatal előtt 11.00-kor van a gyülekező, már áll a színpad, és szépen érkezik a 12 iskolából az 1600 gyerek és tanár, már abban a speciális Dunaújvárosi drogmentes maraton pólóban, amit előző nap kaptak meg a szervezőktől.

Pintér Attila Alpolgármester úr nyitja meg a rendezvényt és köszönti a résztvevőket, aztán átadja a színpadot egy olyan énekesnek, akit szó szerint szétszednek a gyerekek..
Ő Horváth Tamás a Csillag születik sztárja.
Fergeteges koncertet ad, olyan visongást és őrjöngést gerjeszt a téren, mintha George Michael lépne fel Tokióban!


Aztán jöhet a jelen lévő VIP vendégek felsorakozása a színpadon, többek között a Dunaferr sportegyesület sportolóival, valamint Foltán László olimpiai bajnok kenussal és persze a Maraton Védnökével, az utólérhetetlen Sipos Petivel, aki ahol csak tud, ott van velünk.
Mondanom sem kell, maradandó élmény a részt vevő gyerekeknek, hogy velük együtt tehetik le a Drogmentes Kapitányok esküjét.


És ha már a kiabálás és tánc eléggé felkorbácsolta a kedélyeket, levezetésnek nincs is jobb, mint a szép nagy, csaknem 2 kilométeres futás a rendőri felvezetés nyomában,


Nem is kérdés, hogy a jelen lévő Aktív Rádiónak, a Petőfi Népének és a Szolnok TV-nek lesz miről beszámolnia.

Ma egyébként gyakorlatilag 3 fő szakaszban zajlik az életünk.
Az első és legfontosabb szakasz természetesen a Dunaújvárosi rendezvény.
A másik, nagyon fontos szakasz a Kecskemét városában zajló előadások köré összpontosul.
Már 9.30-kor megkezdődik az első előadás 160 gyereknek, aztán két előadó átmegy a gimnáziumba, ahol 400 gyereknek tartanak előadást, a nagyszünetben. Riki éppen egy sztorit fejezne be, amikor megszólal a csengő.


De érdekes módon sem a tanárok nem mozdulnak meg, sem a gyerekek. Mindaddig, amíg a sztori be nem fejeződik és a Riki meg nem köszöni a figyelmüket.
Az előadás után egy lány oda is megy hozzá, hogy milyen nagyszerű, hogy éppen most jöttünk és segítsünk már abban, hogy honnan tud információkat szerezni, ugyanos a német vizsgáját éppen a drogok témájában akarja írni.

12.00-kor pedig megkezdődik a kecskeméti központi rendezvény 4 suli részvételével.


A harmadik harmadot persze maga a futás jelenti. Namost mivel a mai szakasz több mint 80 kilométer, ráadásul ugye a legelső településen (Dunaújvárosban), és a befutó településen is (Kecskeméten) nagyobb program van, ami legalább 5-5 embert lefoglal, eléggé kacifántos megoldani magát a futást.

Főleg, ha hozzáteszem, hogy mindezek mellett az útvonalon érintet kisebb településeken is vannak ám csatlakozások: Dunavecsén, Szalkszentmártonban, és Kerekegyházán.


De legyen elég az hozzá, hogy minden simán megy.

Sőt a maratonhoz első ízben csatlakozó Kerekegyházán a kísérő tanár urakkal kiegészülő maratoni csapat barátságos focimeccset játszik a diákválogatottal!


Az egyik kocsi út közben megáll a pusztában, hogy a soron következő futó a természet lágy ölén készülhessen fel a futás kihívásaira.

Gabi észrevesz egy juhászt, aki a két pulival vagy 50 tehénre vigyáz.
Egy igazi maratoni aláírásgyűjtő specialista nem hagy ki egy ilyen ziccert, így mire észbe kapunk, már baktat is át a pusztán. A kocsiból csak annyit látunk, hogy beszélgetnek és a juhászunk már írja is alá a csatlakozási lapot.

Kiderül, hogy 30 évesen kipróbálta a füvet, de két napig olyan rosszul volt tőle, azt sem tudta, hol van, azt hitte, majd meghal bele.
Úgyhogy nagyon egyetért azzal, amit csinálunk, és az meg külön jólesett neki, hogy kisétáltunk hozzá a puszta közepére.



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

A szombati szabadnapon készült felvételt sikerült nagy áldozatok árán elcsennünk a blog olvasói számára. Még tapasztalt ügynökünknek is napokba tellett, mire átjutta a szerkesztőségbe az anyagot, ahol további napokat vett igénybe a titkos kód feltörése. De fáradozásainkat végül siker koronázta.


Íme tehát, a Drogmentes blog exkluzív kiadása ezennel bemutatja a Piroskák és a Farkas című, néhol színes, magyarul feliratozott, akcióvígjáték drámát:

A paksi szervezők hagyományt teremtettek abból, hogy amikor itt alszunk a városban, a közös vacsorához mindig meghívnak egy élsportolót. Tavaly előtt Atom Anti, olimpiai bajnok cselgáncsozó volt velünk, tavaly pedig itt ismertük meg Kozmann Gyurit, világbajnok és olimpiai bajnok 3. kenusunkat, aki azóta már a Maraton Védnöke is lett.

Tegnap este is kilátogatott hozzánk és megbeszéltük többek között, hogy ahogyan ő eljön a mi programjainkra, úgy mi is elmegyünk az ő programjaira, pl. az első vidéki „Nagy Sportágválasztó” rendezvényre, ami szombaton lesz Szegeden.

Paks egyébként azért is fontos nekünk, mert már tavaly elindult egy nagyon jó együttműködés az atomerőművel, idén pedig Arany fokozatú támogatóink lettek!


Nem is csoda, hogy idén színpados-fellépős rendezvény van a városban.
Kint vannak a PSE NB I-es labdarúgói és persze a hagyományoknak megfelelően a tűzoltók is, Monroe énekel, a hip-hop világbajnok Mikey táncol, aztán jön még egy professzionális break tánc előadás, van tai-chi kardos bemutató és persze az előadás és a kapitány avatás.


Eközben a Deszant kocsi az egyik iskolában tart külön előadást 150 gyereknek. Az ifjúságvédelmis elmondja, hogy sajnos sokan füveznek a suliból, de pont ezért csatlakoznak idén is, a tavalyi remek tapasztalat után, mert bizony nagyon jó az előadás.


Ritka az olyan iskola, ahol ennyire örülnek a felvilágosító füzeteknek és a dvd-nek. Boldogan mesélik, hogy már tavaly is vetítették nem csak a társadalmi célú hirdetéseket, hanem a 2009-es maratonról készült 15 perces összefoglaló filmet is. Amikor a 2009-es kiadványt mutatjuk meg a tanároknak, szinte egymás kezéből veszik ki, hiszen ott díszeleg benne a Pakson velük készült fotó.

Aztán ugyanez a kocsi már robog is előre Dunaújvárosba, ahol két iskolának tartanak előadást, mindkettő olyan suli, ahonnan a másnapi nagy rendezvényre is szinte teljes létszámmal jönnek majd ki.

Az egyikben az előadást szervező tanárnő, amikor a Vándorkönyvi beírásra terelődött a szó, jelezte, hogy egy nagyon személyes üzenetet szeretne beírni. Mert bár ő „csak egy” magyartanár, oka van arra, hogy mindig ilyen nagyon nagy elkötelezettséggel szervezi a maratoni csatlakozást.

Ezt írta:

(Mint utóbb kiderült, megbeszélték a helyi szervezőkkel, hogy ezt a tapasztalatot és az élményt külön levélben is leírják, hogy el lehessen juttatni a többi Dunaújvárosi iskolába is.)

És hogy megadjuk a Dunaújvárosi előadások históriájának a megfelelő pikantériát, elmesélem, hogy a két iskolai előadás teljesen egy időben zajlott, ezért az egyiket szokás szerint Riki tartotta, a másik suliban pedig megtartotta élete első és egyben nagyon sikeres előadását Melcsi!

Gratula!

Mindezen események aláfestéseként pedig ott volt maga a futás, ami menetrend szerint elindul reggel 9-kor a két motoros rendőrünkkel, akik olyan tökéletesen kezelték a forgalmat, hogy a két sávos út ellenére sem volt mögöttünk soha torlódás.

Mondjuk a legjobb az volt, amikor a polgárőrök is becsatlakoztak, és a csendesebb szakaszokon így nézett ki a menetünk:
Rendőrmotoros – polgárőr autó – a futó – futókísérő maratoni kocsi – polgárőr autó – rendőrmotoros.
Filmbe illő koreográfia.

Egyébként a futás mellett ez a részleg biztosította a Bölcskei és Dunaföldvári rendezvényt, gyönyörű szép közös futással és Kapitány avatással.


Mikor Madocsán futunk keresztül és elhaladunk az óvoda mellett, látjuk, hogy az óvonéni védő szárnyai alatt a kis manók éppen bandukolnak ki az épületből. Tündériek voltak, el is kezdtünk egymás közt azon tanakodni, hogy „mintha tavaly is ők jöttek volna ki integetni a futóknak, nem?” A kétségeket a település vége táblánál futással is bekapcsolódó hölgy oszlatja el, aki azért jön, hogy a település nevében fusson is velünk, és menet közben kérdezi, hogy az óvodásokkal találkoztunk-e most…


Még szerencse, hogy az utánunk robogó Előkészítő kocsi be tud menni az oviba. És ha már bent vannak, Thimmy és Lilla elvegyülnek a gyerekek között. Az egyikük felnéz Thimmyre és azt kérdezi: „Fel tudsz emelni?” Hahhh… És ha már felemelte, akkor le sem teszi, gyerekkel az ölében járja végig az ovit és beszélgetnek az ovónénikkel…

Még szerencse, hogy éppen volt náluk lufi, amit üdvrivalgás közben tudtak szétosztani a Drogmentes Magyarországért Maraton legkitartóbb, legelkötelezettebb és lufival legkönnyebbel lekenyerezhető szurkolóinak!



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Na kérem szépen…

A 42 napos maraton alatt ha jól számolom, összesen két olyan nap van, amire úgy készülünk, mint családanya a hétvégi nagybevásárlásra, amikor végeláthatatlan listával a kézben indul a közértbe és már előre fő a feje, hogy mekkorát kell megint cipelni és mit fog a végén elfelejteni…

Ugyanis ma 8 településen keresztül vezet az utunk, és ebből szinte mindegyiken van program, sőt, egy olyan településen is várnak minket, ami nincs is az útvonalterven.

Mint amikor leejtesz egy hőmérőt és a higany kiszabadul, az apró higanycseppek szétszaladnak, és bárhogyan akarod is, nem tudod elcsípni őket.

Na ilyen ma az 5 kocsi!

Ráadásul nagyon precízen kell tartanunk az időtervezést! Már csak azért is, mert kétszer kelünk át a Dunán komppal. Az még hagyján, ha a sima hétköznapokon az egyik rendezvényt 10 perccel tovább tartjuk, mert majd behozzuk a lemaradást futással a két település közötti útszakaszon.

De ha a két település között a Duna van?

Egyszóval ma résen kell lenni, nincs apelláta.

Kezdünk rögtön Tolnán, ahol a helyi szervezők már évekkel ezelőtt zseniális módon azt találták ki, hogy szakaszosan csatlakoznak be a gyerekek a futásba.

És ez csodálatosan működik, sőt, Tolna az egyik olyan település, ahol a Polgárőrök nem csak a felvezetésben segítenek, hanem magában a csatlakozás előszervezésében is.

Nekik is köszönhető, hogy idén újra 67 Drogmentes Kapitány segít majd drogoktól mentesen tartani e kedves kis települést. És hogy teljesen érthető legyen, mire gondolok akkor, amikor azt mondom, hogy „Tolnán hagyomány a csatlakozás”: a Kapitány avatásnál az egyik sráccal beszélgetünk, és büszkén mondja, hogy már 5 (!) oklevele van otthon, azaz öt éve erősíti meg folyamatosan a fogadalmát!

Aztán rohanás Faddra, majd nyomás a gerjeni Polgármesteri Hivatal, ahol a Polgármester úr már sokadik alkalommal fogadja szeretettel települése nevében a maratont.

Gerjen után igazi versenyfutás zajlik az idővel, hogy a futó és az autók is elérjék a 12.20-as kompot.

A kompozás két dologról szól: a komposok hozzájárulásáról, és a táncról.

Az előbbiről annyit, hogy a kompos, miután látja a kocsikat, a molinókat és a szórólapot, azt mondja, „Na csináljuk közösen a munkát” és csak a szállítási díj felét fogadja el.

Az utóbbiról pedig annyit, hogy a Dunán történő átkelési szertartás kötelező eleme a tánc. Ilyenkor a hangszórós kocsikból szól a zene, a mindig lendületben lévő maratonisták vadul ropják a táncot, a komp többi utasa pedig nem tudván ellenállni a csábításnak, vagy alig észrevehetően dülöngél a zene ritmusára, vagy félhangosan énekli a szöveget velünk együtt, ki-ki a maga vérmérséklete szerint.

Ahogy a komp kiköt a túloldalon a rendőri felvezetés huncut mosollyal besorol elénk (hiszen látták, mi zajlott a kompon) és a futómenet megindul Kalocsára. Csak hogy a felvezetés teljesen és 100%-osan biztonságos legyen, a Lilla csapattagunk hol a rendőrautóban ülve, hol a rendőrmotorosba kapaszkodva egyengeti az utunkat.

Egyébként az egész város a szívünk csücske: a csatlakozó iskolák, a helyi KEF (Kábítószer Egyeztető Fórum) és annak ragyogó Elnöke, sőt, külön az Önkormányzat is, hiszen Kalocsa városa minden évben anyagi támogatással is segíti a Maraton munkáját!

És persze itt van még a híres Korona rádió, amelynek riportere többek között a maratonból írta a szakdolgozatát, és akik SOHA nem mulasztják el, hogy élő interjút csináljanak a maraton szóvivőjével, és ezt le is adják napjában többször is.

Ezért lehet, hogy aláírásgyűjtés közben több ember is azt mondja fülig érő szájjal, miközben csatlakozik a drogmentes Magyarországhoz az aláírásával, hogy „De jó, hogy itt vagytok, most hallottalak titeket a rádióban!”

Kalocsa után pedig szépen sorban a csatlakozó települések: Uszód, Dunaszentbenedek és Géderlak, valamit Patai Tyipü csapattagunk szülőhazája, Dunaszentgyörgy, ahol tavaly a Drogmentes Kapitány avatás után tavaly egy pufók kisfiú odament a Tyipühöz, elé állt, kissé feszengve és izgatottan felnézett rá és azt mondta: „Bácsi kérem, minden katonaszerető gyerek nevében…” és feszesen tisztelgett. (A „Kapitány” az mégiscsak „Kapitány”!)

Idén megint kint van a teljes felső tagozat, nagyon jó az előadás, jön is az eskü menetrend szerint. Van néhány 8-os kemény fiú, akik  az eskü helyett félrehúzódva vihorásznak.

Az eskü után Riki átveszi a mikrofont és azt mondja: „Srácok! Nem az a ciki, ha leteszitek az esküt, hanem az, ha semmit nem értek el az életben! Na AZ ciki!”

A beállt csendben egy nagy szakállú munkásember, aki már jó ideje figyelte az előadást azt kiáltotta: „Na ez egy jó mondat volt!”

Így aztán ma már nincs is egyéb dolgunk, mint hogy másodszor is átkeljünk a kompon, és feltéve erre az izgága, nyüzsgő napra a koronát, befussunk Paksra.

És mivel a szállásunk Pakstól mintegy 5 kilométerre van egy meseszép lovas-tanyán, a két csodálatos rendőr motoros kísérőnk – garantálván az eltévedésmentes és totál balesetbiztos célbaérkezést, az erdőn át egészen a szállásig hoznak el minket.

Jöhet a meeting, aztán a pihenés.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

A szálloda, ahol a Pécsi szállásunk van, gyönyörű hely, csodálatosan felújították, 2008 óta, mikor utoljára itt voltunk.
Ez egyébként igazán örömteli tény, hogy tényleg bejárjuk az országot és szembeötlő, hogy mennyi település épül-szépül, hogy gyarapodás itt is-ott is, hogy építkezés erre is-arra is, hogy az utak szélesebbek, a középületek szépülnek, a terek virágosak.

Mondjuk ez a gyönyörű szálloda azért keserédes emlékeket is idéz, ugyanis amikor két évvel ezelőtt itt aludtunk, a Szikla az Előkészítő kocsiban bedugva hagyta a szivargyújtóról működtetett mobil hűtőszekrényt, így reggeli bemelegítés gyanánt betolhattuk a több tonnás 9 személyes kisbuszt.
Természetesen az 5 kocsi közül már akkor is az Előkészítő volt a legnagyobb és az volt színültig megpakolva nyomdai anyagokkal ugyebár.

Ehhez képest idén gyönyörűen, mondhatni problémamentesen indulunk el.

Attól eltekintve mondjuk, hogy az egyébként sem széles sugárútjairól híres Pécsi belváros éppen feje tetején áll a hatalmas építkezések, átalakítások és fejlesetések miatt, amik az eddig is csodálatos várost minden kétséget kizáróan Európa valódi kulturális fővárosává teszik.

De miután rálelünk a Polgárőr és Városőr felvezető különítményre, onnantól kezdve mint kés a vajban, úgy suhanunk ki a városból.
Restellem, de ki kell mondanom: a felvezetőink keményebben futnak, mint mi.
Ugyanis minden komolyabb kereszteződés előtt kipattannak a kocsiból ketten, előrerohannak, lezárják a forgalmat, megvárják, míg biztonságosan átkelünk, aztán elrohannak a futó mellett és menet közben bepattannak a felvezető autóba.
Majd pár száz méter után megismétlik ugyanezt a kaszkadőr-akrobata-sprint kombinációt, mindezt sárga mellényben, jó vastag hosszúnadrágban és persze bakancsban…
Hihetetlenek!

Közben a felduzzasztott legénységű PR kocsi reggel 3 pécsi iskolát látogat végig és tart előadásokat. Az iskolák közötti futást a mesebeli helyi segítőnk, a Zsolti vezeti fel kismotorján gigantikus bukósisakban.

Az egyik középiskolában csak lassanként gyűlnek a gyerekek a közös társalgóba, a „Dühöngőbe”. Eleinte alig van 20 gyerek, de az előadás végére jó 60 kamasz figyeli a Rikit. Bár a trendnek megfelelően nagyon lazák és vagányok, nagyon jó kérdéseket tesznek fel.

Előadás után odamegy a Rikihez egy testes, mackó mozgású srác, aki egyébként a legértelmesebb kérdéseket tette fel és azt mondja, „ez nagyon jó volt”. Majd elmeséli, hogy van egy együttesük, akikkel meghívásuk van Amerikába fellépésre. De valójában nem is azért jött most ide. Hanem mert az a helyzet, hogy ő néha füvezik. Nem büszke rá, nem is akarja már nyomni, de most így van. Viszont van egy 8 éves öccse, és azt nagyon nem szeretné, ha az öccse is füvezne majd. És hogy nem volna arra mód, hogy elmenjünk az öccséhez is előadást tartani, hogy segítsünk neki?

Lám csak lám, a zord külső milyen érző szívet takar!
Mert bár az ember eljátssza a vagányt, a menőt a „semmi nem számít” fenegyereket, de ott belül mégis tudja, hogy mi a helyes, hogy ha ő maga hülyeséget is csinál néha, attól még a szerettei nagyon is fontosak neki!
„Elég csak belegondolni – mondja neki Riki – hogy ha elmegyünk az öcsédékhez előadást tartani neked köszönhetően, azzal nem csak az öcsédnek teszel jót, hanem lehet, hogy 10 másik srác is neked köszönheti majd, hogy elkerüli a drogokat!”

Egy másik suliban, ahol sok fogyatékkal élő gyerek van (testi és szellemi egyaránt), az előadás után a tanár odakísér egy vak kisgyereket Rikihez.
- Dávid szeretne neked valamit mondani – mondja
- Mondjad Dávid… - bíztatja a láthatóan kicsit feszengő fiút Riki.
- Hát hogy köszönjük az előadást.
- De ne ezt mondd, hanem azt, amit ott mondtál nekem… - noszogatja a tanár úr

És erre ez a világtalan fiú kicsit szégyenkezve, kicsit zavarban kimondja azt, amit valójában gondolt, amikor a Rikit hallgatta: „Nagyon jó ez a program!” – és zavartan, fejét lehajtva, a tanár kezét fogva elsiet…
És ilyenkor az ember egy pillanatra megáll és eltöpreng, hogy mi mindent vált ki egy ilyen előadás. Hogy a vak fiú, aki nem is látta a futást, a kocsikat, a térképen az útvonalat, nem látta a Rikit, aki hevesen gesztikulálva mesél, egyszerűen csak HALLOTTA az előadást és a többiek reakcióit, ez a fiú minden bátorságát összeszedve úgy érzi, hogy oda kell, hogy menjen és el kell mondani a Rikinek, hogy mit gondol ő erről az egészről…
Tényleg felemelő érzés részese lenni az ilyen élményeknek…



Mindeközözben a futás megérkezik Pécsváradra, ahol a hagyományos maratoni csatlakozás csaknem 140 nagyon is eleven gyerekkel zajlik. A tanár úrnak nagyon tetszik az előadás és a Kapitány avatás is, és ahogy erről beszél, kitűnik, hogy meglátja benne azt a lehetőséget, amit már hála istennek rengeteg tanár kiaknázott az évek során, hogy milyen jó alap lehet a tanítási órákon a beszélgetésekhez és a felvilágosításhoz. Milyen jól lehet erre visszatérni, ezt kielemezni és ennek kapcsán beszélgetni a gyerekekkel!



Aztán jön Hidas és persze Bonyhád, ahonnan a tanár úr és 11 gyerek nem csak a szokásos településen belüli kis futásra vállalkozik, hanem becsatlakoznak a hivatalos maratoni futó mellé és bőszen megindulnak Szekszárd felé!
Van olyan közöttük, aki 15 kilométert (!) tesz meg velünk…




És végül így érkezünk meg a mai célállomásra: Szekszárdra.


Arra a Szekszárdra, ahová a Deszant autó már reggel előreszáguldott, hiszen ott 11 órától nagy, színpados rendezvény van, melynek Védnöke Horváth István úr, Szekszárd Polgármestere!

Van is szép futás pazar rendőri felvezetéssel, 3 álom rendőrautónyi segítséggel, akik szó szerint tisztára seprik előttünk az utat.

A színpadon a köszöntő és a Drogmentes Kapitány avatás mellet van latin tánc bemutató és nagy közös éneklés.
És ahogyan ez már Szekszárdon hagyomány, a programba bevonják a környező településeket is, ezúttal Medina és Tevel iskolásai futnak és táncolnak együtt a többiekkel a színpad előtt.






Szekszárd, idén is: gratulálunk!


Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán

Ha már Dombóváron alszunk, akkor kezdjünk Dombóváron egy jó kis programmal!

Nem csak az az örömteli, hogy jönnek reggel a gyerekek, és nem is csak az az kellemes meglepetés, hogy még a kocsikba pakolunk be reggel, amikor a TV-sek már jönnek és kérdezik, hogy pontosan hol és hánykor lesz a program, hanem az, hogy a Polgármester úr is megtisztel minket azzal, hogy kijön a rendezvényre.


Bár ha az időben szeretnénk haladni a „Dombóvár Polgármestere és a maraton” témakörben, akkor így néz ki a dolog:

Tegnap, azaz vasárnap délután, amikor a futás beérkezik Dombóvárra, a Polgármester úr személyesen jön ki és fogadja a futókat. Mivel ez finoman szólva sem megszokott, hogy egy város polgármestere vasárnap délután kijön a fogadásra, a meglepett futók meg is kérdezik, hogy „véletlenül járt erre és éppen meglátott minket Polgármester úr?”

„Nem, nem! Önökhöz jöttem, hogy fogadjam a csapatot városunkban!”

És ma reggel természetesen a rendezvényen is kint van, a TV-sekkel pl. arról beszélget, hogy milyen jó ez a maratoni program, pont a megfelelő módon éri el a gyerekeket.

A rendezvény után vagy egy órát beszélgetnek Mónival a droghelyzetről, a maratonról, a fiatalság jövőjéről és még egy csomó más témáról. És ami a legjobb, hogy bármilyen téma is merül fel, bármilyen nehézség, vagy kezelendő probléma, minden esetben a „megoldás” kapja a nagy hangsúlyt, hogy mi lehet az adott helyzetben a legjobb, ami megtehető.

Üdítő olyan emberel beszélgetni, aki nem a problémákat sorolja, és nem csak panaszkodik, hanem azt nézi, hogy mit lehet tenni azért, hogy a dolgok jól menjenek.


A Deszant autó közben Dombóváron megy be az egyik iskolába, ahol az igazgató úr azt javasolja, hogy legyen előadás mondjuk holnap, addigra mindent szépen össze tudnak szervezni.
Dehát holnap mi már Pécs után járunk, mi most vagyunk itt…

Na jó, akkor legyen mondjuk másfél óra múlva, addigra összeszedi a gyerekeket.
De másfél óra múlva mi már 15 kilométerrel odébb járunk, mi tényleg MOST vagyunk itt, hogy előadást tartsunk…

No és erre az igazgató úr már megy is oda a tanárokhoz és egyenként megbeszéli velük, hogy hozzák a gyerekeket a drogfelvilágosító előadásra az udvarra.
Ezen a terven már csak azért kell egy kicsit módosítani, mert közben nekikezd az eső, így a kifelé vonuló gyerekeket visszaterelik és végül így kerekedik ebben a tündéri suliban egy nagyon szép kis 250 fős előadás.



Ja, és az eső ugye…
Ha még nem mondtam volna, már reggel baljóslatú az ég felettünk. Olyan kis sötétkékes-feketés. Meg van hozzá olyan kis hűvös borzongató szellőcske is bónusznak.
Az a tipikus idő, amikor egyenlőre MÉG nem esik, mert a felhők még csak játszanak veled, még csak mutogatják a hatalmukat, hogy majd amikor kedvük tartja, megnyissák a csapokat odafent, és csatakosra áztassanak.

Az idei maratont eddig szépen megúsztuk jó idővel, de ma olyan takaros kis zuhéban futunk, hogy több se kell..

Ilyenkor vannak aztán kerekre tágult szemek az utcákon és a boltokban, ahogy látják a kerekeivel kétoldalt vízet fröcskölő felmatricázott kocsit, és a fejéről patakban vízet zubogtató maratonista futót, aki még így is vidáman integet..

Hát ja, ilyenek ezek…
Van aki még kifejezetten élvezi is.
A Szilvi, aki imád esőben futni, külön készült is rá. Korábban előrevitette magát a futáshoz, sebtiben öltözködött a kocsiban és sugárzott az arcáról a boldogság, hogy ő most mekkorát fog futni az esőben..
S mire kipattant, hogy dacolhasson a zord elemekkel, az első lépéseinél még csak csepergett valami, de úgy 100 méter után teljesen elállt.
Nincs igazság.

A futáshoz még annyit, hogy ez a Pécs előtt szakasz enyhén szólva is „dimbes-dombosnak” mondható.
Éppen a Gergő fut egy tisztességes emelkedőn,, amikor mellé ér egy autó, és a lehúzott ablakból igazi aggodalommal arcán kérdezi az utas: „Bírod?”


Namost az út meredekségével egyenes arányban nő a minket megelőző autósokban az együttérzés. Nem sokkal később, amikor a Lilla tornászik felfelé egy olyan hegyoldalon, amin még a kocsi is kegyelemért esedezik, a mellénk érő autóból egy kedves bácsika amúgy ízes tájszólásban Lillára mutatva a következő jó szándékú taktikai tanáccsal látja el a többieket: „Cseréjjétők mán lö!”



Mindemellett persze ragyogó előadások vannak Sásdon, Magyarszéken és Vásárosdombón csaknem 300 gyereknek.


Utóbbi helyszínen Xéni éppen az iskola folyosóján sétál, és azon töpreng, hogy utoljára éppen az 5. maraton alatt, azaz 2006-ban volt itt a suliban a rendezvényen, a többi évben mindig úgy alakult, hogy másik kocsiban volt a Vásárosdombói rendezvény ideje alatt.
Erre megjelenik szemben a tanár úr és azt mondja: „Nahát Xénia, te is itt vagy? Hát de jó! És a Ricsi is itt van?”

És hogy ez miért érdekes annyira, hogy leírjam a napi beszámolóban?
Két okból is.

Egyrészt azért, mert négy év telt el a legutolsó találkozásuk óta, és ez a kedves tanárember úgy emlékszik a Xénire név szerint is, mint a régi barátokra.
Másrészt azért, mert ez a pedagógus már minimum négy éve folyamatosan, minden évben kihozza a gyerekeit a maraton programjára.
Kihozza őket, hogy fussanak egy kicsit, hogy beszélgethessünk a drogokról, és Drogmentes Kapitányok legyenek.


Hogy évről évre megerősíthessék esküjüket, miszerint nem fognak drogokhoz nyúlni.

És mi más lenne a végcél, hogy egy gyerek onnantól, hogy felsőssé válik, minden évben stabilan „nem”-et mondjon a drogokra a társaival együtt.

Tanár úr, az ég áldja!




Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán