9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Na kérem szépen…

A 42 napos maraton alatt ha jól számolom, összesen két olyan nap van, amire úgy készülünk, mint családanya a hétvégi nagybevásárlásra, amikor végeláthatatlan listával a kézben indul a közértbe és már előre fő a feje, hogy mekkorát kell megint cipelni és mit fog a végén elfelejteni…

Ugyanis ma 8 településen keresztül vezet az utunk, és ebből szinte mindegyiken van program, sőt, egy olyan településen is várnak minket, ami nincs is az útvonalterven.

Mint amikor leejtesz egy hőmérőt és a higany kiszabadul, az apró higanycseppek szétszaladnak, és bárhogyan akarod is, nem tudod elcsípni őket.

Na ilyen ma az 5 kocsi!

Ráadásul nagyon precízen kell tartanunk az időtervezést! Már csak azért is, mert kétszer kelünk át a Dunán komppal. Az még hagyján, ha a sima hétköznapokon az egyik rendezvényt 10 perccel tovább tartjuk, mert majd behozzuk a lemaradást futással a két település közötti útszakaszon.

De ha a két település között a Duna van?

Egyszóval ma résen kell lenni, nincs apelláta.

Kezdünk rögtön Tolnán, ahol a helyi szervezők már évekkel ezelőtt zseniális módon azt találták ki, hogy szakaszosan csatlakoznak be a gyerekek a futásba.

És ez csodálatosan működik, sőt, Tolna az egyik olyan település, ahol a Polgárőrök nem csak a felvezetésben segítenek, hanem magában a csatlakozás előszervezésében is.

Nekik is köszönhető, hogy idén újra 67 Drogmentes Kapitány segít majd drogoktól mentesen tartani e kedves kis települést. És hogy teljesen érthető legyen, mire gondolok akkor, amikor azt mondom, hogy „Tolnán hagyomány a csatlakozás”: a Kapitány avatásnál az egyik sráccal beszélgetünk, és büszkén mondja, hogy már 5 (!) oklevele van otthon, azaz öt éve erősíti meg folyamatosan a fogadalmát!

Aztán rohanás Faddra, majd nyomás a gerjeni Polgármesteri Hivatal, ahol a Polgármester úr már sokadik alkalommal fogadja szeretettel települése nevében a maratont.


Gerjen után igazi versenyfutás zajlik az idővel, hogy a futó és az autók is elérjék a 12.20-as kompot.

A kompozás két dologról szól: a komposok hozzájárulásáról, és a táncról.

Az előbbiről annyit, hogy a kompos, miután látja a kocsikat, a molinókat és a szórólapot, azt mondja, „Na csináljuk közösen a munkát” és csak a szállítási díj felét fogadja el.

Az utóbbiról pedig annyit, hogy a Dunán történő átkelési szertartás kötelező eleme a tánc. Ilyenkor a hangszórós kocsikból szól a zene, a mindig lendületben lévő maratonisták vadul ropják a táncot, a komp többi utasa pedig nem tudván ellenállni a csábításnak, vagy alig észrevehetően dülöngél a zene ritmusára, vagy félhangosan énekli a szöveget velünk együtt, ki-ki a maga vérmérséklete szerint.

Ahogy a komp kiköt a túloldalon a rendőri felvezetés huncut mosollyal besorol elénk (hiszen látták, mi zajlott a kompon) és a futómenet megindul Kalocsára. Csak hogy a felvezetés teljesen és 100%-osan biztonságos legyen, a Lilla csapattagunk hol a rendőrautóban ülve, hol a rendőrmotorosba kapaszkodva egyengeti az utunkat.

Egyébként az egész város a szívünk csücske: a csatlakozó iskolák, a helyi KEF (Kábítószer Egyeztető Fórum) és annak ragyogó Elnöke, sőt, külön az Önkormányzat is, hiszen Kalocsa városa minden évben anyagi támogatással is segíti a Maraton munkáját!

És persze itt van még a híres Korona rádió, amelynek riportere többek között a maratonból írta a szakdolgozatát, és akik SOHA nem mulasztják el, hogy élő interjút csináljanak a maraton szóvivőjével, és ezt le is adják napjában többször is.

Ezért lehet, hogy aláírásgyűjtés közben több ember is azt mondja fülig érő szájjal, miközben csatlakozik a drogmentes Magyarországhoz az aláírásával, hogy „De jó, hogy itt vagytok, most hallottalak titeket a rádióban!”

Kalocsa után pedig szépen sorban a csatlakozó települések: Uszód, Dunaszentbenedek és Géderlak, valamit Patai Tyipü csapattagunk szülőhazája, Dunaszentgyörgy, ahol tavaly a Drogmentes Kapitány avatás után tavaly egy pufók kisfiú odament a Tyipühöz, elé állt, kissé feszengve és izgatottan felnézett rá és azt mondta: „Bácsi kérem, minden katonaszerető gyerek nevében…” és feszesen tisztelgett. (A „Kapitány” az mégiscsak „Kapitány”!)

Idén megint kint van a teljes felső tagozat, nagyon jó az előadás, jön is az eskü menetrend szerint. Van néhány 8-os kemény fiú, akik  az eskü helyett félrehúzódva vihorásznak.

Az eskü után Riki átveszi a mikrofont és azt mondja: „Srácok! Nem az a ciki, ha leteszitek az esküt, hanem az, ha semmit nem értek el az életben! Na AZ ciki!”

A beállt csendben egy nagy szakállú munkásember, aki már jó ideje figyelte az előadást azt kiáltotta: „Na ez egy jó mondat volt!”

Így aztán ma már nincs is egyéb dolgunk, mint hogy másodszor is átkeljünk a kompon, és feltéve erre az izgága, nyüzsgő napra a koronát, befussunk Paksra.

És mivel a szállásunk Pakstól mintegy 5 kilométerre van egy meseszép lovas-tanyán, a két csodálatos rendőr motoros kísérőnk – garantálván az eltévedésmentes és totál balesetbiztos célbaérkezést, az erdőn át egészen a szállásig hoznak el minket.

Jöhet a meeting, aztán a pihenés.

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán