9. Drogmentes Magyarországért Maraton

A szálloda, ahol a Pécsi szállásunk van, gyönyörű hely, csodálatosan felújították, 2008 óta, mikor utoljára itt voltunk.
Ez egyébként igazán örömteli tény, hogy tényleg bejárjuk az országot és szembeötlő, hogy mennyi település épül-szépül, hogy gyarapodás itt is-ott is, hogy építkezés erre is-arra is, hogy az utak szélesebbek, a középületek szépülnek, a terek virágosak.

Mondjuk ez a gyönyörű szálloda azért keserédes emlékeket is idéz, ugyanis amikor két évvel ezelőtt itt aludtunk, a Szikla az Előkészítő kocsiban bedugva hagyta a szivargyújtóról működtetett mobil hűtőszekrényt, így reggeli bemelegítés gyanánt betolhattuk a több tonnás 9 személyes kisbuszt.
Természetesen az 5 kocsi közül már akkor is az Előkészítő volt a legnagyobb és az volt színültig megpakolva nyomdai anyagokkal ugyebár.

Ehhez képest idén gyönyörűen, mondhatni problémamentesen indulunk el.

Attól eltekintve mondjuk, hogy az egyébként sem széles sugárútjairól híres Pécsi belváros éppen feje tetején áll a hatalmas építkezések, átalakítások és fejlesetések miatt, amik az eddig is csodálatos várost minden kétséget kizáróan Európa valódi kulturális fővárosává teszik.

De miután rálelünk a Polgárőr és Városőr felvezető különítményre, onnantól kezdve mint kés a vajban, úgy suhanunk ki a városból.
Restellem, de ki kell mondanom: a felvezetőink keményebben futnak, mint mi.
Ugyanis minden komolyabb kereszteződés előtt kipattannak a kocsiból ketten, előrerohannak, lezárják a forgalmat, megvárják, míg biztonságosan átkelünk, aztán elrohannak a futó mellett és menet közben bepattannak a felvezető autóba.
Majd pár száz méter után megismétlik ugyanezt a kaszkadőr-akrobata-sprint kombinációt, mindezt sárga mellényben, jó vastag hosszúnadrágban és persze bakancsban…
Hihetetlenek!

Közben a felduzzasztott legénységű PR kocsi reggel 3 pécsi iskolát látogat végig és tart előadásokat. Az iskolák közötti futást a mesebeli helyi segítőnk, a Zsolti vezeti fel kismotorján gigantikus bukósisakban.

Az egyik középiskolában csak lassanként gyűlnek a gyerekek a közös társalgóba, a „Dühöngőbe”. Eleinte alig van 20 gyerek, de az előadás végére jó 60 kamasz figyeli a Rikit. Bár a trendnek megfelelően nagyon lazák és vagányok, nagyon jó kérdéseket tesznek fel.

Előadás után odamegy a Rikihez egy testes, mackó mozgású srác, aki egyébként a legértelmesebb kérdéseket tette fel és azt mondja, „ez nagyon jó volt”. Majd elmeséli, hogy van egy együttesük, akikkel meghívásuk van Amerikába fellépésre. De valójában nem is azért jött most ide. Hanem mert az a helyzet, hogy ő néha füvezik. Nem büszke rá, nem is akarja már nyomni, de most így van. Viszont van egy 8 éves öccse, és azt nagyon nem szeretné, ha az öccse is füvezne majd. És hogy nem volna arra mód, hogy elmenjünk az öccséhez is előadást tartani, hogy segítsünk neki?

Lám csak lám, a zord külső milyen érző szívet takar!
Mert bár az ember eljátssza a vagányt, a menőt a „semmi nem számít” fenegyereket, de ott belül mégis tudja, hogy mi a helyes, hogy ha ő maga hülyeséget is csinál néha, attól még a szerettei nagyon is fontosak neki!
„Elég csak belegondolni – mondja neki Riki – hogy ha elmegyünk az öcsédékhez előadást tartani neked köszönhetően, azzal nem csak az öcsédnek teszel jót, hanem lehet, hogy 10 másik srác is neked köszönheti majd, hogy elkerüli a drogokat!”

Egy másik suliban, ahol sok fogyatékkal élő gyerek van (testi és szellemi egyaránt), az előadás után a tanár odakísér egy vak kisgyereket Rikihez.
- Dávid szeretne neked valamit mondani – mondja
- Mondjad Dávid… - bíztatja a láthatóan kicsit feszengő fiút Riki.
- Hát hogy köszönjük az előadást.
- De ne ezt mondd, hanem azt, amit ott mondtál nekem… - noszogatja a tanár úr

És erre ez a világtalan fiú kicsit szégyenkezve, kicsit zavarban kimondja azt, amit valójában gondolt, amikor a Rikit hallgatta: „Nagyon jó ez a program!” – és zavartan, fejét lehajtva, a tanár kezét fogva elsiet…
És ilyenkor az ember egy pillanatra megáll és eltöpreng, hogy mi mindent vált ki egy ilyen előadás. Hogy a vak fiú, aki nem is látta a futást, a kocsikat, a térképen az útvonalat, nem látta a Rikit, aki hevesen gesztikulálva mesél, egyszerűen csak HALLOTTA az előadást és a többiek reakcióit, ez a fiú minden bátorságát összeszedve úgy érzi, hogy oda kell, hogy menjen és el kell mondani a Rikinek, hogy mit gondol ő erről az egészről…
Tényleg felemelő érzés részese lenni az ilyen élményeknek…



Mindeközözben a futás megérkezik Pécsváradra, ahol a hagyományos maratoni csatlakozás csaknem 140 nagyon is eleven gyerekkel zajlik. A tanár úrnak nagyon tetszik az előadás és a Kapitány avatás is, és ahogy erről beszél, kitűnik, hogy meglátja benne azt a lehetőséget, amit már hála istennek rengeteg tanár kiaknázott az évek során, hogy milyen jó alap lehet a tanítási órákon a beszélgetésekhez és a felvilágosításhoz. Milyen jól lehet erre visszatérni, ezt kielemezni és ennek kapcsán beszélgetni a gyerekekkel!



Aztán jön Hidas és persze Bonyhád, ahonnan a tanár úr és 11 gyerek nem csak a szokásos településen belüli kis futásra vállalkozik, hanem becsatlakoznak a hivatalos maratoni futó mellé és bőszen megindulnak Szekszárd felé!
Van olyan közöttük, aki 15 kilométert (!) tesz meg velünk…




És végül így érkezünk meg a mai célállomásra: Szekszárdra.


Arra a Szekszárdra, ahová a Deszant autó már reggel előreszáguldott, hiszen ott 11 órától nagy, színpados rendezvény van, melynek Védnöke Horváth István úr, Szekszárd Polgármestere!

Van is szép futás pazar rendőri felvezetéssel, 3 álom rendőrautónyi segítséggel, akik szó szerint tisztára seprik előttünk az utat.

A színpadon a köszöntő és a Drogmentes Kapitány avatás mellet van latin tánc bemutató és nagy közös éneklés.
És ahogyan ez már Szekszárdon hagyomány, a programba bevonják a környező településeket is, ezúttal Medina és Tevel iskolásai futnak és táncolnak együtt a többiekkel a színpad előtt.






Szekszárd, idén is: gratulálunk!


Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán