9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Kis vasárnap, nagy vasárnap.

Tegnap futottunk be ugyebár Kapuvárra.
Namost a 19 fős maratonis csapatban vannak sokan, akik Budapesten születtek és van sok vidéki születésű, de abban mindannyian egyetértünk, hogy ha Kapuvárra futunk be, az olyan, mintha hazaérnénk.

Ugyanis itt van a mesebeli Kristóf panzió, ami már évek óta szállásunk.
Az aranyszívű főnök úr és tüneményes felesége nem egyszerűen csak régi ismerős, hanem inkább jó barát.

Mikor megérkezünk a szálláshoz, nem azért pattanunk ki a kocsiból, hogy a szobába rohanjunk, hanem hogy velük találkozunk.
Egyszerűen igényünk van rá, hogy összemosolyogjunk, hogy váltsunk néhány szót az elmúlt évről, hogy megnézzük, változott-e valami a Szent Kristófban..


Barátság, na, barátság.

Szeretjük őket, szeretünk hozzájuk jönni és nem telik el év anélkül, hogy a csapat új tagjait oda ne vinnénk a dicsőségfalhoz, ahol mindenféle köszönetek és oklevelek sorakoznak, és meg ne mutatnánk nekik a falon a bekeretezett 2004-es maratoni emléklapot.
Ugyanis minden évben készítünk olyan köszönő okleveleket, amiket az út során adunk át azoknak a szállásoknak, vagy éttermeknek, akik valamilyen módon segítenek nekünk.

Még a főnök úrral is és elidőzünk egy percre az oklevél szinte láthatatlanná vált aláírásai előtt, hiszen az ilyen emléklapokat az egész maratoni csapat aláírja.

Egy oklevél 2004-ből…
Hetedik éve már, hogy minden évben megérkezünk ide és elbeszélgetünk egy kicsit a világ dolgairól, droghelyzetről a környéken, lehetőségekről, megoldásokról, eredményekről.
Eltöltünk egy csodás estét a remek vacsorával, reggel ha tehetik kijönnek és integetnek a futónak, aztán kezet szorítunk, ölelünk egyet és picit nehéz szívvel útnak indulunk.

Barátokat hagyunk magunk mögött, akikhez legkésőbb egy év múlva újra visszajövünk…

Ja, hogy maga a maraton?
Hát ma bizony vasárnap van.
Csatlakozás nincs, nem sietünk sehová, így a csapattagok végre kedvük szerint futhatnak.
Születnek is ragyogó eredmények, többen az idei maratonjuk leghosszabb távját futják.
És van két kiemelkedő is, Solt fut egy kövér félmaratont, az Ati meg csak úgy kedvtelésből letol egy 30 kilométert.

Egyébként éppen valahol Hidegség-nél futunk, amikor Chevy meglát az út mellett két lányt, akik szintén futnak.

Igaz, hogy éppen az ellenkező irányba, de futnak..
Nosza, már szólítja is meg őket, hogy akkor már jöjjenek és fussanak velünk a drogmentességért.
Jó 5 perc közös futás és csevegés után derül ki, hogy az egyikük olasz és semmit nem értett abból, ami eddig a Chevy elmesélt.

A másik lány viszont egyébként is pont marketing területen dolgozik, a Védnökeink közül többeket is személyesen ismer, úgyhogy ha visszamegy Budapestre, elkezd azon dolgozni, hogy hogyan lehetne a maratont még több médiába eljuttatni, vagy hogyan lehetne az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook, sok embert mozgatni és a drogmenteség ügye mellé állítani.

Hát, vasárnap ide vagy oda, ez azért jól hangzik…

Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán