Útvonal
42 nap, 320 település, 2100 kilométeres futás
szombat, április 24
4/24/2010 | Bejegyezte:
Drogmentes
Na nemá, nemá…
Azt mondják, szombat van megint.
És hogy állítólag éppen egy hete indultunk el Budapestről.
Budapestről?
De hát már nem is emlékszünk már Budapestre..
Nem is igaz, hogy az embernek van egy „normális élete”, van otthona és vannak szomszédai.
El sem hiszem, hogy volt egy közért, ahová naponta bevásárolni jártam, hogy van piros lámpa a zebránál, ahol meg kell állni és még ezernyi furcsaság, ami néhány napja még a mindennapok része volt.
Most már nincsen más, csak az 5 matricás autó, amiben élünk, a táskák, amiben a holmijaink velük együtt járják körbe az országot.
Csak a minden reggel megérkező rendőrök és polgárőrök vannak, akik beállnak elénk villogva és biztosítják a futást, a napközben átvett szendvicsek vannak, amivel este 6-ig ki kell tartani, mert akkor jön a vacsora.
És persze települések sorban egymás után, gyereksereg itt, gyereksereg ott, tanárok, akikkel kezet fogunk, polgármesterek, akik beírnak a vándorkönyvbe, TV kamerák, akik mohón tapadnak a futókra és persze az út szélén tapsoló emberek.
Egy hét alatt teljesen felfordul a világ, és az embernek a maraton lesz az élete, és 18 másik baráttal osztja meg minden percét és gondolatát.
És hogy ez milyen jó dolog!
Micsoda boldogságot jelent az egész napi munka és a végén az édes pihenés, remek emberekkel, egy olyan építő célért, amivel nem csak, hogy mindenki egyet tud érteni, de még büszke is rá, ha csatlakozhat hozzá…
Reggel egyébként mulatságos az indulás Győrből, mert 3 srác odasétál a kocsihoz és mesélik, hogy „Hát tegnap nálunk tartottatok előadást”. Ketten gyorsan be is állnak a futó mellé, hogy nagy sebesen fussanak velünk egy közös szakaszt, még a röplabdameccs előtt, ahová éppen tartanak.
Szombat van, egy településen vár ma ránk csatlakozás, mégpedig azon a Kónyon, ahol futottunk már napsütésben és futottunk szakadó esőben, de bármilyen volt is az idő, az utunk mindig biztonságos volt, köszönhetően a csodás polgárőröknek, akik a kedves kis település keresztútjaiban bringával zárták a forgalmat, hogy semmi ne akadályozhassa a drogmentes menetet.
Ma sincs ez másként.
És ahogyan az a hétvégi csatlakozásoknál már megszokott, amolyan kis családi program kerekedik belőle, együtt hallgatja az előadást gyerek, szülő és polgárőr, szinte ugyanazzal a tágra nyílt szemmel.
Mert bizony, ahogy az alkoholról és a kávéról esik a szó - amiknek ugyanúgy rabjává válhat az ember, mint a többi drognak - látszik, ahogy a felnőttek fején is átszalad a kérdés: „Vajon tényleg minden rendben van azzal, hogy csak a második kávé után tudom elkezdeni a napom?”
Így aztán nem meglepő, hogy egy ilyen szeretettel teli és összetartó településen az 55 jelenlévőből 55 Drogmentes Kapitány születik!
De ha már az együttműködésnél tartunk, még tegnap Győrben az aláírásgyűjtésnél Szikla a buszpályaudvaron az egyik busz sofőrjével íratja alá a lapot. Majd mikor kiderül, hogy a busz csak 4 perc múlva indul tovább, megbeszéli a buszvezetővel, hogy akkor már aláíratná az utasokkal is, ha egyetért ezzel.
És hogy mennyire jól tette…
Volt egy hölgy a buszon, aki kapott egy marihuanáról szóló füzetet, mire felcsillant a szeme, hogy neki éppen most kell majd előadást tartania a témáról, és hogy „ez a füzet éppen mennyire kapóra jön”…
A piacon Gabi bement a mosdóba, és a wc-s néni is aláírta a lapot, de láthatóan valamiért igencsak szomorú volt. Kiderült, hogy van egy rokona, aki rendszeresen drogozik, és ő sehogyan sem tud segíteni neki, pedig nagyon jó lenne, de annyira reménytelennek látja a dolgot, hogy már nem is beszél vele.
Gabi elmondott pár dolgot neki a drogokról és hogy hogyan is lehetne mégis tenni valamit, majd adott egy füzetet és végül abban maradtak, hogy mindenképpen ír a néni a rokonnak egy levelet, és újra beszélni kezd vele.
És valójában ez a célunk.
Hiszen az ember néha szembenéz szinte lehetetlennek látszó kihívásokkal és egy idő után, ha semmit nem tud tenni, hajlamos beletörődni és feladni.
Ezért kell néha új erő, egy kis löket, pár jó szó és ötlet, hogy mit lehetne mégis tenni.
És az emberben új remény ébred és teleszívja a tüdejét levegővel és újra nekiveselkedik.
És végre újra esély lesz arra, hogy a dolgok jó irányba menjenek.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
Azt mondják, szombat van megint.
És hogy állítólag éppen egy hete indultunk el Budapestről.
Budapestről?
De hát már nem is emlékszünk már Budapestre..
Nem is igaz, hogy az embernek van egy „normális élete”, van otthona és vannak szomszédai.
El sem hiszem, hogy volt egy közért, ahová naponta bevásárolni jártam, hogy van piros lámpa a zebránál, ahol meg kell állni és még ezernyi furcsaság, ami néhány napja még a mindennapok része volt.
Most már nincsen más, csak az 5 matricás autó, amiben élünk, a táskák, amiben a holmijaink velük együtt járják körbe az országot.
Csak a minden reggel megérkező rendőrök és polgárőrök vannak, akik beállnak elénk villogva és biztosítják a futást, a napközben átvett szendvicsek vannak, amivel este 6-ig ki kell tartani, mert akkor jön a vacsora.
És persze települések sorban egymás után, gyereksereg itt, gyereksereg ott, tanárok, akikkel kezet fogunk, polgármesterek, akik beírnak a vándorkönyvbe, TV kamerák, akik mohón tapadnak a futókra és persze az út szélén tapsoló emberek.
Egy hét alatt teljesen felfordul a világ, és az embernek a maraton lesz az élete, és 18 másik baráttal osztja meg minden percét és gondolatát.
És hogy ez milyen jó dolog!
Micsoda boldogságot jelent az egész napi munka és a végén az édes pihenés, remek emberekkel, egy olyan építő célért, amivel nem csak, hogy mindenki egyet tud érteni, de még büszke is rá, ha csatlakozhat hozzá…
Reggel egyébként mulatságos az indulás Győrből, mert 3 srác odasétál a kocsihoz és mesélik, hogy „Hát tegnap nálunk tartottatok előadást”. Ketten gyorsan be is állnak a futó mellé, hogy nagy sebesen fussanak velünk egy közös szakaszt, még a röplabdameccs előtt, ahová éppen tartanak.
Szombat van, egy településen vár ma ránk csatlakozás, mégpedig azon a Kónyon, ahol futottunk már napsütésben és futottunk szakadó esőben, de bármilyen volt is az idő, az utunk mindig biztonságos volt, köszönhetően a csodás polgárőröknek, akik a kedves kis település keresztútjaiban bringával zárták a forgalmat, hogy semmi ne akadályozhassa a drogmentes menetet.
Ma sincs ez másként.
És ahogyan az a hétvégi csatlakozásoknál már megszokott, amolyan kis családi program kerekedik belőle, együtt hallgatja az előadást gyerek, szülő és polgárőr, szinte ugyanazzal a tágra nyílt szemmel.
Mert bizony, ahogy az alkoholról és a kávéról esik a szó - amiknek ugyanúgy rabjává válhat az ember, mint a többi drognak - látszik, ahogy a felnőttek fején is átszalad a kérdés: „Vajon tényleg minden rendben van azzal, hogy csak a második kávé után tudom elkezdeni a napom?”
Így aztán nem meglepő, hogy egy ilyen szeretettel teli és összetartó településen az 55 jelenlévőből 55 Drogmentes Kapitány születik!
És hogy mennyire jól tette…
Volt egy hölgy a buszon, aki kapott egy marihuanáról szóló füzetet, mire felcsillant a szeme, hogy neki éppen most kell majd előadást tartania a témáról, és hogy „ez a füzet éppen mennyire kapóra jön”…
A piacon Gabi bement a mosdóba, és a wc-s néni is aláírta a lapot, de láthatóan valamiért igencsak szomorú volt. Kiderült, hogy van egy rokona, aki rendszeresen drogozik, és ő sehogyan sem tud segíteni neki, pedig nagyon jó lenne, de annyira reménytelennek látja a dolgot, hogy már nem is beszél vele.
Gabi elmondott pár dolgot neki a drogokról és hogy hogyan is lehetne mégis tenni valamit, majd adott egy füzetet és végül abban maradtak, hogy mindenképpen ír a néni a rokonnak egy levelet, és újra beszélni kezd vele.
És valójában ez a célunk.
Hiszen az ember néha szembenéz szinte lehetetlennek látszó kihívásokkal és egy idő után, ha semmit nem tud tenni, hajlamos beletörődni és feladni.
Ezért kell néha új erő, egy kis löket, pár jó szó és ötlet, hogy mit lehetne mégis tenni.
És az emberben új remény ébred és teleszívja a tüdejét levegővel és újra nekiveselkedik.
És végre újra esély lesz arra, hogy a dolgok jó irányba menjenek.
Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:
Soós Zoltán
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Kis türelmet kérünk, a kommentek moderálás után jelennek csak meg.