9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Nade kérem!

Most aztán…

Már megint Veszprém…

Hogy ezek nem tudnak nyugton maradni!

Mert egyrészt Veszprém az elsők között volt, ahol rendezvényt szerveztek a maraton kapcsán. Már 2002-ben is, a legelső maratonon volt itt rendezvény.

Aztán létrejött az első vidéki csoportunk, a Drogmentes Veszprémért Alapítvány, és ezek a drága emberek elkezdtek nagyobb nagyságrendben gondolkodni, és megcsinálták az első 2000 fő feletti rendezvényt és gyakorlatilag 4 éve nem lehet őket letaszítani a trónról, mert minden évben megnyerik a legnagyobb rendezvény szervezéséért járó díjat.

Hagyomány az is, hogy a beérkezés estéjén a szervezőkkel van egy terepbejárás, ahol előre tisztázzuk a másnap részletei, úgymint futás útvonal, kamerák helyzete stb., aztán jöhet a közös vacsora dalolással és sztorizással.

És Veszprémben az is hagyomány, hogy a rendezvény előtti este olyan fekete az ég, és olyan szépen szemerkél a jéghideg eső, hogy az ember borsónyira húzza össze magát és szó szerint bemenekül a szobájába.

Majd amikor másnap izgatottan kimerészkedik a szabadba, a felhők ugyanott álldogálnak, mintha egy tapodtat sem mozdultak volna, ugyanolyan feketék, most is ott pöffeszkednek felettünk és röhögnek puha pamacs markukba.

Az estéhez képest annyi a változás, hogy eső nincs, van viszont helyette jó kis jeges szél, ami cibálja ez emberen a széldzsekit.

De azt mindenki tudja – a helyi szervezők, a csatlakozó iskolák és a maratonisták is – hogy ez csak színjáték, mert mire a rendezvény kezdődik, az idő kiderül majd és még kellemes meleg is lesz az Óváros téren.

A Veszprémieknek van egy csodafegyvere. Úgy hívják: Fazekas Heni, az időjárás-felelős.

Nem is kell erre több szót vesztegetni, lehet szakadó eső és lehet jégvirággal teli a kocsi ablaka, mire a rendezvény kezdődik, a Heni úgyis megoldja.

Én sem értem, senki sem érti, de működik.

Idén is…

Mire a színpad körül összegyűlnek a gyerekek, az idő kitisztul és kellemes meleg lesz…

Maga a színpad a szokásos: profi megjelenés nagy molinóval a háta mögött, a téren matricás terelőtáblák mindenfele, Narconon drogfelvilágosító asztal, és külön kis színpad a tae-kwon-do bemutatóknak, ahol nem csak nézni, de kipróbálni is lehet, lesz is szép sorban állás egész délelőtt.

11 óra felé már 2500 gyerek zsibong, beszélget a téren, ajándék fagyit majszol, mindezt persze hagyományos Veszprémi maratonos pólóban.

A rock and roll bemutató után maga Debrecenyi János Polgármester Úr, a Veszprémi rendezvény Védnöke fogadja a futókat és a gyerekeket, majd a maratonisták töltenek egy percet a színpadon, majd Drogmentes kapitány avatás harsogó gyerektorkokkal.

Mondjuk azt azért nem lehet felülmúlni, amikor a csatlakozási versenyben győztes iskolákat hirdetik ki, mert akkor a helyezettek olyan orkánnal felelnek, mintha a Juventus egy tétmeccsen egyenlítene ki a 89. percben.

Röviddel később Erdei Jázmin és Braun Mónika Elnök asszony közösen énekelnek a színpadról a gyerekekkel, aztán jön az Emotion Fitness és levezeti a bemelegítést.

Riki a csapattagunk időnként elbeszélget, elsősorban a nagyobbakkal, drogokról, buliról egyebekről. Cigi füstöt vesz észre, odamegy, tisztázza, hogy mégiscsak egy drogmentes rendezvény, mi lenne, ha most nem gyújtanának rá. Már nyomják is el a cigit.

Összesen további 3 kis csoporttal teszi ezt meg 10 percen belül, de utána teljesen füstmentes lesz a tér…

Közben a gyereksereg szép lassan a bejárat felé orientálódik, ahol már készenlétben állnak a felvezető rendőrautók, és már ott állnak a maratonisták zászlóval a kézben, futásra készen.

Namost a történetíró nyugodtan kardjába dőlhetne, ha megpróbálná elmesélni, hogy milyen az, amikor 2500 gyerek készül arra, hogy egy 3 méter széles sávon kitörjön.

Persze, a megfontolt középiskolások a végén majd higgadtan végigbaktatják a távot, de az elején az ifjak serege pattanásig feszült idegekkel és izmokkal várja a visszaszámlálást.

Miért?

Mert le van zárva a minimum 4 sávos Budapesti út, minden sarkon rendőrautó fogja a kereszteződéseket és alig pár másodperc múlva birtokba vehetjük Veszprém legszebb részeit és megmutathatjuk járókelőknek, haveroknak, sőt, az egész ország-világnak, hogy milyen az, ha ez ember felszabadultan nekilendül a futásnak…

Tulajdonképpen igazságosan megosztjuk a főnök-beosztott feladatköröket.

Az elején én kérem meg őket, hogy ne előzzenek, tartsák a sort, maradjanak egy vonalban, aztán a megfelelő pillanatban elengedem a mezőnyt és azok úgy iramodnak el mellettem, mintha nem is futnék, hanem békésen ücsörögnék kávéval a kezemben.

Mikor az emelkedő tetejéről visszanézünk a hömpölygő menetre, még maguk a gyerekek is elámulnak.

Vannak, akik az utolsó métereket húzzák meg és lihegve robognak a célba.

És persze vannak, akik inkább csak felsétálnak az emelkedőn, de ez rendben is van így, ha a drogmentesség zászlaja alatt most ennyi fér bele, akkor ennyi fér bele..

A lényeg a hozzájárulás.

Egyébként érdekes, kiszúrok egy srácot, hatalmas, vagány napszemüvegben – mint utóbb kiderült, az egyik lánytól kérte kölcsön – ott sprintel el mellettem a szélen.

Láttam lent a rendezvényen is a haverokkal, amolyan igazi laza srácok voltak, egymással beszélgettek, szórakoztak.

Le mertem volna fogadni, hogy maximum sétálni fognak felfelé.

De nem, ő nemcsak, hogy futott, hanem a végét még tisztes hajrával meg is húzta!

Ott ül a kövön lihegve, oda is megyek hozzá, még magam is lihegve és mondom neki, hogy láttam lent és nem gondoltam volna, hogy ilyen becsülettel fog futni…

Azt mondja: „Hát dehogynem. Hát fussunk már egy kicsit, ezért jöttünk. Jó buli!”

És azt kell mondanom, tisztelem ezért.

Tisztelem, mert a többiek lazasága és nemtörődömsége ellenére, a divatos, nem éppen futásra tervezett utcai ruhában igenis odatette magát, és mindentől függetlenül nagyon korrekt  hozzájárulást tett le az asztalra. Egy olyan ügyért állt ki ezzel, melyben kortársai álláspontja bizony erősen megoszlik.

És ha megnézed a videót, látni fogod, hogy ezzel az eltökéltséggel nem volt egyedül.