9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Egy szóra még a tegnapi estéhez…

Az egyik kocsival megindultunk egy kis esti desszert utánpótlásra a TESCO-ba Kiskunhalason. Tekintve, hogy évente egyszer járunk erre, útbaigazítást kellett kérnünk a helybéliektől.

Meglátunk az út mellett 3 srácot beszélgetni, lelassítunk mellettük, és megszólítjuk őket:
„Sziasztok, meg tudjátok mondani, merre van a TESCO?”
Odalép hozzánk az egyikük, egy jól megtermett izmos srác, ránk néz, aztán a kocsira, elmosolyodik és azt a következő választ adja:
„Hát holnap jöttök hozzánk Zsanára!”

Kiderül, hogy ő nem más, mint a tüneményes Zsanai iskola tornatanára, akivel már évek óta együtt futunk. Van is nagy kézfogás, meg „Hát te éppen itt…” és kacajos üdvözülés!
És ma persze, amikor az egyik kocsival még a futás előtt érünk be Zsanára, ő berobban a gyönyörű sárga Volkswagen bogarával, amiből alig tud kikászálódni az a hatalmas ember, és már viszi is be a pogácsát és üdítőt, amivel majd a futókat vendégelik meg.

A Zsanai suli tényleg tüneményes, a folyosókon végig gyerekrajzok, és az iskola életéből vett fotó összeállítások évek szerinti bontásban.
Míg az előadás zajlik, végignézem a tablókat és legnagyobb örömömre, minden évnél ott látom az aktuális dátummal a Maratoni csatlakozást, mint pl.: „2007. május 16. Drogmentes futás”, rajta vagy 50 lurkó lohol zászlóval a kézben a kocsi előtt.
És így tovább a többi években is, néhol csoportképekkel, de minden évben a kirándulások, színházlátogatások, közös mulatságok között ott a maratoni fotó is, a csatlakozás emlékére.
Szeretjük Zsanát.
Az iskolát, a tanárokat és a srácokat…
Szeretjük…

De hogy a nap elejére is visszatérjek egy kicsit: meglehetősen borongós, esőt ígérő reggelre ébredünk.
„Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó”, szól a mondás, hát az eső sem késik sokat, mikor a kocsik bepakolásával végzünk, már derekasan szemerkél a nyakunkba.


Az első programok persze Kiskunhalason vannak. Az egyik suliba a Deszant kocsi megy be, előzetes egyeztetés nélkül. Az igazgató nincs bent, a helyettese vezeti be a lányokat a hatalmas igazgatói irodába. Pontosan tudja, hogy kik vagyunk, emlékszik, hogy 2 éve csatlakoztak is és az milyen jó volt.


No, akkor csak kéne tartanunk egy jó kis előadást, ha már itt vagyunk…
Gyors egyeztetés, az éppen zajló órát 5 perccel korábban befejezik, a tanárok már terelik is le a gyerekeket, a hangosbemondóba bemondják, hogy drogfelvilágosító előadás lesz, Imika pedig felkészül.
350 kamasz érkezik meg. És amikor kamaszt mondok, akkor igazi kamaszra kell gondolni, tele tetoválással, piercinggel, laza cuccokkal.


Ez alapján az ember azt is gondolhatná, hogy nehéz dolga lesz.
De nem.
Ezek a gyerekek figyelnek, együtt élnek az előadással, és nagyon sokan teszik le közülük a Drogmentes Kapitány esküt.
Az előadás után aztán megértjük, hogy miért.
Azért, mert nagyon úgy tűnik, hogy ezek a gyerekek szeretik az iskolájukat!
Az igazgató helyettes körbe is vezeti a maratonistákat, és megmutatja a tiszta folyosókat, a nagy osztálytermeket és a professzionálisan felszerelt számítógép termet.
Sőt, elmondja, hogy a gyerekek büszkék arra, hogy ide járhatnak!
Saját pólójuk van az iskolával, amit hétköznap is hordanak a városban!
Hát, tanár és diák előtt egyaránt: le a kalappal…



Egyébként a reggel esőt ígérgető időjárás talán kissé túlzásba is viszi az ígéretei betartását. Ugyanis kezdetnek jön az eső, aztán pedig csak úgy huncut módon tovább feketedik az ég, és elkezdenek jó 1,5 centis jégdarabok hullani belőle.
Talán emlékszik rá a kedves olvasó, hogy egy korábbi beszámolóban említettem a Szilvit, aki imád esőben futni, de azon a korábbi napon éppen lemaradt róla.
Hát ma nem maradt le.
Olyan jégesőben fut az úton, hogy néha ide-oda szökken, ahogy egy-egy a jégdarab a kobakján koppan…
De a futásban nincs kegyelem, ha szikrázó napsütés, ha cibáló szélvihar, ha zuhogó jégeső, a futásnak menni kell…

És bár az ember azt gondolná, hogy ilyen időben a normálisak a lábukat sem teszik ki az utcára, hát én most némi cáfolattal élnék…

A dolog ott kezdődik, hogy valamelyik rendezvény alatt Chevy a kocsi hátsó ülésén videót vág a laptopján. Látja az ablakon át, hogy egy néni olvassa erősen a kocsi oldalán a feliratokat.
Beszélget vele egy kicsit, ad egy szórólapot, mire a néni elmondja, hogy a testvére nagy futó és imád futni, milyen jó lett volna, ha korábban tud a maratonról, de azért még szól neki…

Namost valamivel később, mikor a futás éppen Üllés és Bordány között halad, kerekezik szembe egy alacsonyabb, szemüveges alak. Meglátja a futókat, villámsebesen leugrik a bringáról, odatolja egy buszmegállóhoz, lelakatolja és már megy is a Szilvihez, hogy a testvérétől kapott egy szórólapot, most tudta meg, hogy van ez a futás, beállhatna akkor ő is?

És kérem szépen, pont a legfinomabb jégesőből kap derekasan, de kitart a Szilvi mellett és befut velünk egészen Szegedig, nem kevesebb, mint 22 kilométert teljesítve ma velünk…

Hát, arany ember, nem feledünk el soha!!!!

Köszönjük a futást!!!!!!!!!!!!!!!!



Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán