9. Drogmentes Magyarországért Maraton

Az első néhány maratonon még élt bennem az a tévhit, hogy a szabadnap alatt az embereim regenerálódnak, feltöltődnek, erővel telnek el és másnap olyanok lesznek, mintha szinte aznap kezdődne a maraton: frissek, pirospozsgásak, kirobbanóak.

De gyorsan megtanultam, hogy a szabadnap után lesznek a legelcsigázottabbak, és gyakorlatilag újra kell élesztenem őket reggel. Mint az Egernél megvert török sereg, úgy vonszolják ki magukat a kocsikhoz, a szemük helyén lévő résen át kukucskálnak óvatosan a nagyvilágba.

Főleg a Deszant és a Rendezvényes kocsira igaz ez, akiknek a Jani „hajnali 8.40”–re egyeztetett előadást a 30 kilométerre lévő Kiskunfélegyházára.

A Deszant kocsi legénysége a Petőfi Sándor iskolába megy a Kossuth Lajos útra.
Kissé elbizonytalanodnak, amikor balra néznek és ott van egy iskola: a Petőfi Sándor általános iskola.
Jobbra néznek, és ott is van egy iskola: a Petőfi Sándor szakközépiskola.
Mivel logikusabb helyszín az általános iskola, bemennek, hogy „jöttünk előadást tartani, Nagy János kollégánk egyeztette le”.
Csakhogy itt nem tudnak róla.
Elnézést kérnek tehát, mondván, hogy „két Petőfi suli van, biztos akkor a másik suliban várnak minket, elnézést”, és már mennek is át a másik Petőfibe.
Ott az igazgatónő végtelenül kedvesen fogadja őket, de ő sem tud az előadásról.
„De hát kétszer is beszéltünk telefonon, múlt hét elején és múlt hét végén is!” – mondja a Jani.
„Velem?” – kérdezi az igazgatónő, akit láthatóan feszélyez, hogy az iskolájában le van egyeztetve egy 500 fős előadás és ő nem tud róla.
„Hát nem tudjuk kivel, de itt van felírva: 500 fő, hétfőn, 9.40-kor.”
Hát akkor sebtiben intézzük, amit lehet…
Az egyik szálon a tanárok már kezdik is a gyerekeket összegyűjteni az udvarra, a másik szálon az igazgatónő megpróbálja kideríteni, hogy kivel egyeztettünk, azaz ki nem adta át neki az üzenetet. Hiszen ha tudja, akkor előre felkészültek volna rendesen.





Már éppen a remekbe szabott előadás végén járnak és megkezdődik a Kapitány avatás, amikor a szemben lévő Petőfiből megérkezik az illetékes és pironkodva jelzi, hogy „Bocsánat, mi várjuk ám magukat….”

Úgyhogy a Petőfi szakközép csodálatos igazgatónője is megnyugszik, hogy nem történt a suliban félreértés, és ráadásul a program is nagyon jó volt, már most megbeszéljük, hogy jövőre ugyanígy jövünk..
Illetve majdnem ugyanígy…
Előtte tuti egyeztetünk…

Hát nosza, futnak is egy szép kerek kört suli körül.
Mikor végeztek, szó szerint körbegyűltek a Riki körül és nem is akarták elengedni.
Riki kérdezi, hogy milyen volt a futás, s erre olyan szóáradat indul el, hogy meg sem lehet állítani. Mikor kiderül, hogy a Riki pincér is volt annak idején, arra kérik, hogy ő jöjjön el a ballagásra, segítsen és legyen velük.





Aztán az egész sereg hurrázni kezd és ritmusban tapsolja a tanárokat…
Ugyanis a tanárok látják, hogy milyen élő és értékes beszélgetés alakult itt ki, és bár még volna 15 perc az órából, amire a gyerekeknek vissza kellene menniük, de egymás között megbeszélik, hogy mivel a Riki ennyire leköti a fiatalokat, használják ki az időt együtt.

Az egyik kislány mindeközben elmeséli, hogy 2 másik barátnőjével tavaly az egyik biológiaórán az „Igazság a drogokról” kisfüzetünkből készítettek egy táblázatot és gyakorlatilag ők tartották meg az órát a többieknek a drogok veszélyeiről.
Gigantikus nagy ötöst kaptak érte!

Közben a Rendezvényes autóból Imi egy másik Kiskunfélegyházi suliban tartja az előadást. Indításnak Imi kéri a gyerekeket, hogy „gyertek egy kicsit közelebb hozzám”.
Elsőként két vagány lány robog oda hozzá nevetve, odaállnak közvetlenül elé, majd ott is maradnak végig az előadás alatt.




Figyelnek is erősen, példamutatóan teszik le a Kapitány esküt, aztán a végén külön odamennek az Imihez és egymás szavába vágva mondják, hogy ez milyen jó volt, és hogy mennyire tetszett nekik, és hogy milyen szívesen tartanának ők is ilyen előadásokat, szívesen megtanulnák! Petra, a helyes, szeplős lány, aki úszó, megerősítve saját elkötelezettségét és reálisan felmérve az esélyeket hozzáteszi: „Nekem szerintem az arcom is megvan hozzá!”

Ja, és ma volt még egy tündéri csatlakozásunk.
Azon a Nagyréven, ahol eddig szinte minden évben volt csatlakozás, és volt olyan év is, amikor a 100%-os részvétellel ők nyerték a maratoni csatlakozások versenyében a díjat.
Azóta a felső tagozat már megszűnt ebben a kedves iskolában, áradásul a komp nem jár, ezért idén nincs is az útvonalunkon Nagyrév.
Ma mégis előadást tartottunk itt..
Elmondom hogyan:
Reggel 7-kor bekopogott a Tiszakécskei szállásunkra egy ember, hogy megkérjen minket, menjünk be a Nagyrévi iskolába előadást tartani.
A suliból már külön megbeszélték a kompossal, hogy minket kivételesen vigyen át.
Ő csak azért jött ide időben kora reggel, hogy megkérjen minket erre.
Hihetetlen….
A kompos természetesen nem fogadott el pénzt.
Az előadás pedig természetesen kitűnő volt…

És tudod mit mondok:  bármikor, bárhonnan elmennék Nagyrévbe előadást tartani!



Köszönjük, hogy gondoltak ránk és köszönjük, hogy ilyen szeretettel fogadtak!




Szeretettel a maraton minden csapattagja, segítője és támogatója nevében:

Soós Zoltán